|
Mottó: A káosz, csak az emberi elme számára veszélyes, valójában a kozmius összerendeződés, és a szinkronicitás megjelenése.
Samael
"A Hathorok 2009, április 27. üzenete Tom Kenyon csatornázásában Bármelyik energia rendszer, magasabb vagy alacsonyabb koherens rendbe való váltása zűrzavaros eseményekkel járó folyamat, míg eljut az új, nyugodt energia állapotba. Földetek sem kivétel ez alól.
Ezt szem előtt tartva, a bolygószintű
zűrzavaros események növekedésére számítunk. Ezalatt azt értjük, hogy
nagy léptékű zűrzavaros esemény(ek) közeleg(nek). Mi az ilyen
eseményeket "Zűrzavaros Csomók"-nak (Chaotic Nodes) nevezzük. A
zűrzavaros események a Csomók geometriai kifejlődésének az előfutárai,
és ti egy ilyen Csomó küszöbén álltok.
A Zűrzavaros Csomók tulajdonképpen a lehetséges kvantum hullám taréja,
a hullám mozgató ereje pedig sok energetikai terület egyidejű
kölcsönhatása. Nézzük csak a vizet mint metaforát, majd miután ezt
megtárgyaltuk, szeretnénk azt kivetíteni a világotok helyzetére.
Amikor vizet forraltok, a vizet alkotó molekulák (hidrogén és oxigén
atomok kötéséből állnak) felgyorsulnak. Ez láthatatlan számotokra,
mivel ez túl parányi terület ahhoz, hogy lássátok. Ha viszont
hozzányúltok a fazékhoz, meleget éreztek. Ahogy a hő fokozódik a víz
molekulák egyre gyorsabban mozognak, sűrűbben egymásnak ütköznek, egyre
nagyobb súrlódás keletkezik. A víz egy része gyorsabb rezgésszámba megy
át és megváltoztatja természetét vízről gőzre. Ha most nyúltok a
fazékhoz, forrónak jellemeznétek. Természetesen megégetitek a
kezeteket, ha túl sokáig tartjátok egy forrásban lévő vizes fazékon!
Mielőtt a hő hatásának tettük volna ki a vizet, azt mondhatjuk, hogy a
víz egy bizonyos energia területen tartózkodott és ezt hőmérsékletével
mérhetitek. Amint a víz hőmérséklete emelkedik a hő hatás
következtében, nő a zűrzavar mivel a víz molekulák sebes mozgásba
kezdenek. Na most, ha a víz molekuláknak lenne azon emberi
tulajdonságuk, hogy ellenállnak a változásnak akkor a fokozott hővel és
annak következményével, a zűrzavarral nehezen küzdenének meg.
Amikor a víz eléri a forrpontot, akkor belép az úgynevezett Zűrzavaros
Csomóba. Ez az energia állapot váltása, és hogyha belenéztek a vizes
fazékba, éppen csak mielőtt a víz forrni kezdene, ezt láthatjátok is.
Ezt nevezzük mi Zűrzavaros Csomónak.
Először csak vékony erecskékben szállingózik a buborék a felszínig, és
amikor a víz felszínére ért, gőzt bocsát ki. Kezdetben csak kevés gőzt
láttok, de amint az egész fazék víz eléri a forrpontot, akkor az
úgynevezett "lobogva forró" vizet látjátok. Ezen a ponton a víz nagyon
turbulens és nagy része energia állapotát cseppfolyósból (víz)
gázneművé (gőz) váltja.
Arra szeretnénk ezzel rámutatni, hogy a Zűrzavaros Csomó hasonló, mint
amikor a víz lobogva forrásba vált (a forró víz lobogva forrni kezd),
ami egy hirtelen váltás és vele jár a párolgás. És amikor a Zűrzavaros
Csomó megjelenik, nagyon nehéz előrelátni, hogy mi fog történni
következőként.
Hogyha egyetlen molekula lennél a lobogva forró vízben, amely épp, hogy
belépett a Zűrzavaros Csomóba, aligha tudnád, hogy hol leszel bármelyik
pillanatban. Lehetsz a fazék alján, majd hirtelen egy sebesen felfelé
száguldó hőáramlattal a felszínen találhatod magad, és egy váratlan
pillanatban gyorsan átválthatod energia állapotod vízből párára (gőz).
Természetesen ez egy metafora; és mi itt nem arra utalunk, hogy olyan
egyszerűek vagytok, mint a víz. Azonban a Zűrzavaros Csomók elve minden
energia rendszerre érvényes beleértve a ti energia rendszereteket és a
Föld energia rendszerét is.
Amint már mondtuk, mi azt látjuk, hogy ti egy ilyen Zűrzavaros Csomó
szarvánál vagytok és számos tényező kölcsönhatása beindíthatja a
folyamatot. Azt is mondtuk már az előzőekben, hogy a Zűrzavaros
Csomókat sok energia terület egyidejű kölcsönhatása mozgatja. A
lehetséges katalizátorok nagy számban vannak jelen, mint például a Nap
kitörések fokozott aktivitása, a baktériumok és vírusok mutációja, az
ökoszisztéma válsága, az éghajlati viszonyok szeszélyes ingadozása, ami
hatással van az élelem és vízellátásra, a Föld változásai beleértve a
tűzhányó kitöréseket és földrengéseket, a pénzügyi bizonytalanság és a
politikai alkalmatlanság a világ eseményeinek a kezelésében, csak
néhányat megemlítve a számtalan tényező közül.
Amikor a Zűrzavaros Csomó a ti idő vonalatokra ér, valószínűleg néhány
ezen tényezők közül fokozódik és olyan módon hat egymásra, ami nem
előrelátható. Mi úgy látjuk, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy több
Zűrzavaros Csomó is bekövetkezik a következő 10 évben, fokozódó
intenzitással és számuk is megnő.
Azok szemszögéből nézve, akik az alacsonyabb energia állapotban
kívánnak tartózkodni és ez által az alacsonyabb tudatosságban (az átlag
ember),egy-egy Zűrzavaros Csomó érkezésével megküzdeni nem lesz könnyű
dolog; mindenféle előre nem látható esemény és kapcsolat fog
felmerülni, amikor a zűrzavar eléri a tetőfokot. Sokan hajlamosak
lesznek a mentális és érzelmi ingadozásra a Zűrzavaros Csomó
helyzetben. Ez érzékelt valóságuk összeomlásának az eredménye.
Természetesen, az elkövetkező években a személyes és kollektív valóság sok
oldala lesz kihívások elé állítva.
A mi szemszögünkből nézve, a Zűrzavaros Csomók számának növekedése az
energia állapotok fizikájának elkerülhetetlen aspektusa és a tudatosság
magasabb dimenziókba váltásának követelménye is.
Ez kihívásokkal teli időszak lesz sokak számára, mivel a világ, amiről
azt hitték, hogy ismerik, a szemük láttára alakul át illetve változik
meg. De ez az időszak a felgyorsult fejlődés hatalmas lehetőségeit is
hordozza (mint a tudatosság magasabb dimenzióba való váltása). A
tudatosság magasabb dimenziói alatt mi specifikusan az idő és tér
tudatosságot értjük, amely nincs egyidejű érzékelésükkel behatárolva.
Jelenleg az emberiség élesen tudatos az anyagi világban való létezésre,
de kevésbé tudatos az energia más birodalmaiban (dimenziók) való
létezésre. Amikor az emberi tömegek kollektíven megtapasztalják az
energia más birodalmaiban való létezést, akkor beléptek majd az Arany
Korba.
Sajnos még mindég az Arany Kor születési folyamatában vagytok, és kollektíven még nem születtetek meg abban a valóságban.
Egyének megteszik ezt a váltást a meg növekedett zűrzavar közepette is.
Tulajdonképpen, ha készen vagytok rá, ezek a Zűrzavaros Csomók
valójában segítenek benneteket, hogy a saját energia állapototokat egy
magasabb rendűre váltsátok át. Az eredménye ennek a tudatosságbeli
váltásnak az, hogy kreatívabbá váltok az új és szokatlan helyzetek
kezelésében. És egy magasabb rendű -> meg növekedett összefüggés =
koherencia - energia állapotba való váltás lehetővé teszi számotokra,
hogy közvetlenül tapasztaljátok meg transzcendens természeteteket,
amely az idő és tér korlátain túl van, már testben életetek folyamán.
Azt tanácsoljuk, hogy a Zűrzavaros Csomók ideje alatt, amilyen sűrűn
csak tudjátok, alkalmazzátok a Felemelkedés Holonját! Az majd átváltja
energia állapototokat és lehetővé teszi számotokra, hogy a valóságotok
zűrzavaros elemein több kegyelemmel és nagyobb folyékonysággal menjetek
át, lehetővé téve, hogy inkább a "megfelelő helyen a megfelelő időben"
mint sem a "rossz helyen rossz időben" legyetek. Ténylegesen azonban, a
mi rálátásunk szerint nincs megfelelő vagy rossz hely ahol lehettek. Az
számit, hogy mit kezdetek azzal, ami megnyilvánítja önmagát nektek.
Amint az emberiség elkezd kollektíven áthaladni ezen a küszöbön álló
Zűrzavaros Csomón, sokkal több váratlanra számíthattok, mint amit
valaha is el tudtatok volna képzelni, még a legvadabb sci-fi
filmjeitekben sem.
Alkalmazzátok a Felemelkedés Holonját sűrűn! Váltsátok át energiátokat!
Másszatok felfelé a tudatosság létráján!
Hathorok
2009, április 27-én
Tom Gondolatai és Megfigyelései
Habár ez az üzenet a fizikával foglalkozik, azt hiszem, hogy eléggé
magától értetődő, és biztos vagyok benne, hogy a víz metafora találó,
mert ha más nem is, de úgy tűnik, hogy a hő úgymond bekapcsolódott.
Miután megkaptam ezt az üzenetet, megkértem a Hathorokat, hogy
pontosítsák azon kijelentésüket, hogy ez a Zűrzavaros Csomó a küszöbön
van. Az én tapasztalatom szerint a magasabb dimenzióbeli lényekkel, az
ö időérzékelésük különbözik a miénktől; ami nekünk egy örökkévalóságnak
tűnhet, az egy kozmikus szempillantás számukra.
Így hát, amikor a pontosítást kértem, azt mondták, ahogyan most látják,
a fokozódó zűrzavar sokrétű területei új és szokatlan módon hatnak
egymásra. Tehát előre látni, hogy pontosan melyik pillanatban nyilvánul
meg a Zűrzavaros Csomó a mi idővonalunkon, az szükségképpen változó.
Nézzük csak ezt a Hathor eszmét 3 tetszőleges területet kiválasztva.
Először is nézzük a bioszféránkat! A globális felmelegedés
következtében - bármi is legyen annak az oka - az állatvilág
veszélyeztetve van, mert megszűnnek élethelyeik és az élelemforrásaik.
Veszély fenyegeti a fajok egész seregét, kezdve a madagaszkári Lemúra
majmoktól-akkora a rájuk nehezedő stressz, hogy egyesek abbahagyták a
szaporodást; a jegesmedvék életterülete a sarki jég-olvadóban van; a
bálnák élelem forrásaikat veszítik el; egyes fafajták abba hagyták az
oxigén termelést... És ez csak egy terület, amit tágabb értelemben
ökoszisztémának nevezünk.
És itt vannak az állandóan növekvő időjárási anomáliák, amelyek bolygószerre pusztítanak.
Mi emberek, úgy látszik elfelejtjük, hogy mi is az ökoszisztéma részei
vagyunk. Mi lehetünk a táplálék lánc tetején és lehetünk a domináns faj
a környezetünkre ható képességünk szempontjából; de ha a másik fajokra
ható stressz olyan erőteljes, hogy kihat a szaporodásukra, akkor mi
leszünk a következők?
Persze, Kanadából jött néhány komoly tanulmány miszerint bizonyos
műanyagok melyeket a műanyag cumis üvegekhez használnak kihatással
vannak a kisfiúk szaporodó képességeire. Növekszik a bizonyítékok
száma, hogy ha ezek a fiúgyermekek felnőnek, a reproduktív rendszerük
cserbenhagyja őket. A lemura majmok nyomdokait követjük majd?
Így a szóban forgó téma kedvéért itt van három egymásra ható terület:
1) Az ökoszisztéma,
2) A szeszélyes időjárás, ami stresszeli a növény és
állatvilágot,
3) a technológiai civilizációnk, ami úgy látszik radikálisan hatást
gyakorol a másik kettő - az ökológia és az időjárás - területére (nem
beszélve a lehetséges hatásokról a saját fiú gyermekeink szaporodó
képességére - legalább is a nyugati ipari nemzeteknél).
Amint a változások ezeken a területeken fokozott ütemben növekednek, a
zűrzavaros elemek természetszerűen felmerülnek. Vegyük például a
nemrégiben történt bakit az egyik egyetemi központban, ahol több ezer
leendő diákot értesítettek e-mailben a felvételükről, holott
ténylegesen el lettek utasítva - ez a zűrzavaros elem, noha munkahelyi
volt, természete hivatalnoki.
Amit a Hathorok mondanak az az, hogy nagyon sok terület hat egymásra
egy időben és ezért a zűrzavar üteme fokozódik. Ennek eredményeként, a
kis zűrzavaros elemek játéka és kölcsönhatása megteremti a nagyobb
zűrzavaros elemeket. Amikor elegendő számú nagy zűrzavaros elem hat
egymásra az a Zűrzavaros Csomó. Erre figyelmeztetnek bennünket a
Hathorok.
És vissza azon kijelentésükhöz: "a küszöbön áll". Amikor a pontos
időzítést kértem, azt mondták, hogy nagy valószínűségét látják egy
Zűrzavaros Csomó megnyilvánulásának bármikor az üzenet átadásától
(2009, április 27) számított néhány hét és kb. 9 hónap közötti
időszakban. De azt is kihangsúlyozták, hogy ez csak egy becslés. A mai
idők illékonysága lehetetlenné teszi, hogy bizonyosan tudjuk mikor kezd
a "fazék víz lobogva forrni."
Arra próbálnak rámutatni (a Hathorok - a fordító), hogy a zűrzavar
természetes része az evolúciós folyamatnak, nem kell megrémülni tőle,
ahelyett inkább használjuk fel mint célzást a személyes fejlődésünk
további gyorsulására - tekintet nélkül arra, hogy a körülöttünk lévők
vajon mit tesznek illetve nem tesznek vele.
Van egy másik dolog is az üzenetükben amivel nem voltam teljesen
tisztában. Amikor azt mondták: "politikai alkalmatlanság a világ
eseményeinek a kezelésében" vajon hogyan értették ezt?
Hát, az derült ki, hogy a kifejezés sokkal szélesebb körű
összefüggéssel bír számukra mint gondoltam volna. Részükről a politikai
alkalmatlanság magába foglalja a megszokott emberi butaságot,
kapzsiságot és tudatlanságot és amikor ezeket hozzáadjátok a világ
zűrzavaros eseményeinek az egyvelegéhez, akkor olyan kombinációt kaptok
ami súlyosabbá teheti és valószínűleg súlyosbítja is a helyzetet. De az
alkalmatlanság a Hathorok számára magába foglalja az egyes országok
"árnyék kormányának" a gyalázatos és rossz indulatát is, hogy
szándékosan félrevezessék az embereket, esetenként valójában
manipulálják és ellenőrzésük alatt tartsák az emberek sorsát.
A Hathorok kifejezetten az árnyék kormányokra utalva használták az
alkalmatlanság szót, nem azért mintha azok ügyetlenek vagy
szakképzetlenek lennének, hanem mert a viselkedésük amit jelenleg
választottak (kontroll és manipuláció) a saját leépülésükhöz vezet; és
okosságuk ellenére vakvágányon vannak.
Mind ez az egyveleg része és a jó francia kifejezéssel élve, mint a jó
és a rossz, a szép és a csúnya mélange-a. Tehát a levest feltettük és a
hő minden bizonnyal be van kapcsolva!
Hogy ki-ki közülünk mit csinál majd a közös fazekunkban, az bizonyára olyan show műsor lesz, amit érdemes megnézni!
Végezetül, kerüljön ki bármi is a kozmikus konyhából úgymond, én
személyesen tanúskodom a Hathorok azon megjegyzése mellett, hogy a
Felemelkedés Holonja erőteljes módja a tudatosság váltásának.
Amióta átadták nekem a Felemelkedés Holonját, mindenféle helyzetben
kísérleteztem vele; és azt kell, hogy mondjam, hogy rendkívül hatásos a
saját energia állapotom és az érzékelésem váltásában még olyankor is,
amikor gyávának, fatalistának érzem magam és általában negatív érzéseim
vannak a világról, az életemről és az emberi körülményekről.
Az egyetlen módja, hogy megállapítsd, hogy a Felemelkedés Holonja ugyanolyan erőteljes-e számodra is, mint nekem, ha kipróbálod.
______________________________________________________________________________________
A Felemelkedés Holonjának a magyar nyelvű leírását megtalálod az
espavo.hu és www.fluidemerald.com weboldalakon a Felemelkedés Holonja
címen. Az eredeti angol leírás pedig a www.tomkenyon.com weboldalon
található The Holon os Assention címen.
Azt ajánlom pörgesd meg és nézd mi történik!
Fordította: Sári Izabella
Az eredeti üzenetet a http://tomkenyon.com/chaotic-nodes weboldalon található.
Copyright 2009 Tom Kenyon Szerzői Jog Fenntartva
A Hathorok üzenete megosztható és megvitatható másokkal és bármilyen
formában díjmentesen terjeszthető de tartalma semmilyen módon sem
változtatható meg és tartalmaznia kell ezt a copyright utóiratot.
Weboldal: http://tomkenyon.com Contact:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
|