Jelenleg 30 vendég olvas minketMa 2012. 2. 5, vasárnap, Ágota napja van. Holnap Dóra napja lesz.
Nullpont - Az új energia+2007 szeptemberi energiák PDF Nyomtatás E-mail
2007. September 05. Wednesday 10:53
Steve-től:
Egy ideje a csoport beszél energiánk kiegyensúlyozásáról. Mit jelent ez pontosan? Itt most bepillantást engednek abba, hogy mi áll előttünk és hogyan készülhetünk fel rá ma?

Bármely tornádó vagy hurrikán közepette, ez egy varázslatos energia, amiben minden egyensúlyban van. Ezt az energia Nullpont energiaként ismert, és először Albert Einstein hívta fel rá a figyelmet. A nullpont minden dolog természetes nyugalmi állapota. A csoport azonban azt mondja, ennél jóval több, ez az az energia, amiben a mindennapjainkat fogjuk tölteni. Ez az új energia energiája.

Üdvözlet a Nullpontban!

Hatalmas öleléssel és gyöngéd bökdöséssel:

Steve Rother
Üdvözlet Otthonról!

12. dimenziós teremtés
Kedveseink, épp egy újabb csodálatos evolúciós ugrás szélén álltok. És mégis, rengetegen közületek úgy érzik, elakadtak. Olyan, mintha mindent jól csinálnátok, mégis úgy tűnik, hogy nagyon keveset haladtok előre. Ez a megrekedtség érzés fokozódik, mikor azt látjátok, hogy körülöttetek mindenki nagyon gyorsan halad. Hagy mutassunk ma erről a szituációról egy másik képet nektek. Ahogy minden ember fejlődik, rá fogtok jönni, hogy a multidimenzionális lét egyik leginkább erőt adó részlete, hogy több érzékelési pontot biztosít. Bármely helyzetnek ez a többszörös képe az, amit mi 12. dimenzióként címkéztünk fel. Mivel valóságotok abban a valóságban jön létre, amelyikből nézitek, mondhatjuk, hogy az új energiában minden a 12. dimenzióban kezdődik. A teremtésnek vannak rövidebb útjai, amik ma már elérhetők, és amik az elkövetkezendő néhány évben népszerűvé válnak. Ezek a rövidebb utak a teremtési folyamatot azzal kezdik, hogy teremtéseiteket a 12. dimenzióba helyezik, mi pedig segíteni fogunk nektek ezt megtapasztalni ebben az üzenetben.

Hogy egy eseményre az érzékelés több pontjából tekinthessetek, hozzá kell férjetek az idővonal összes pontjához. Az emberi faj gyorsabb tempóban fejlődik, mint az bármely lény valaha is gondolta. A mai napon előrehaladásotok folyamatában újabb hatalmas ugrás érkezik el. Sokan már kezdik is asszimilálni a magasabb rezgésű energiákat, és újra jól érzik magukat a testükben. Igen, sokan most azt gondoljátok, hogy jónéhányan még mindig küzdenek. Kérjük legyetek tudatában, hogy nincs semmilyen verseny, amit meg kéne nyernetek, és az idő pont tökéletes, minden egyes pillanatban. Hogy jobban megértsétek, mi is áll most előttetek, szeretnénk most röviden összefoglalni a közelmúltban kezdődött evolúciós eltolódásokat, amikkel jelenleg az emberiség küzd. Az emberiség újradrótozása megkezdődött, és agyatok két féltekéje újradrótozódik, hogy minden korábbinál vékonyabb fátylat tehessen számotokra lehetővé. Ez egy fizikai változás, amit nem fognak teljesen „felfedezni” még sok-sok évig. Röviden, feljavítják biológiai buborékaitokat, hogy azok megtarthassanak egy fejlett emberi formát. Mivel az újradrótozás fizikai szinten zajlik, ezért más fizikai szintekre is hatással van.

A rebootolás az egyik ilyen terület, ami reagált erre, mivel a számítógépek mindenütt elromlanak. Különös tekintettel az adattároló eszközökre, amiket ti merevlemezeknek neveztek, ezek a legérzékenyebbek és ezeknél a legkevésbé valószínűbb, hogy alkalmazkodnak a megemelkedett energiaszinthez. Már láttatok és még fogtok is látni néhány ilyen megmagyarázhatatlan meghibásodást ezen a területen, különösen a nagy rendszerekben. A kristályok újradrótozzák magukat, hogy alkalmazkodjanak a magasabb szintű energiához, akárcsak a fizikai test. Valójában ez a játszma összes szintjén zajlik.

A szexuális energia beáramlása is egyike a változásoknak, amik folyamatban vannak. Az új drótozással újjá lesz a saját fizikai testetekhez való viszonyotok. Egy emelkedettebb lélek egy új járműbe költözik. Ez izgalomban tartja a fizikai szintet, ahogy az öregedés folyamata – ami lassan megcsapolja a fizikai testet – lelassul és megáll, talál egy energiahullámot. Mivel ezt a legtöbb ember a szexuális vagy életerő energia növekedéseként érzékeli majd, ezért mi ezt szexuális energia beáramlásnak neveztük el. Már folyamatban van, és nagyon erősen érzékelhető lesz a következő két év során.

Az Ember Angyalok belépése
Mindezek az események hatalmas stresszt okoznak közületek azoknak, akik úgy döntöttek, hogy megteszik az első lépéseket és mutatják az utat másoknak. Ti vagytok az Ember Angyal új fajtája, akik tettrekészen állnak. Előző szavaink voltak a harsona hívó szavai: "És most lépjen be az Ember Angyal!". Hívásunkra a válasz, hogy ti épp most ezt az üzenetet kapjátok. Nem nekünk kell megmondani nektek, hogy Ember Angyalok vagytok-e, mivel ez választott cím, de most már egyre gyakrabban beszélünk róluk, mivel kezdik éreztetni jelenlétüket a Szabad Akarat játékasztalán. Ezeknek a különleges lényeknek a szerepe beharangozza majd a közvetlenül előttetek álló dimenziós ugrást.

Önmagatok elmozdítása az idővonalról
Eddig a dualitás mezejében éltétek meg emberi tapasztalatotokat, ami a játszma szükséges része volt. A harmadik dimenzióban szükségetek volt a dualitásra a kontraszt miatt, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy szükségetek volt idővonalra hogy jelképezzétek a végességet. Tudjátok, valójában semmi sem véges. Ez egyszerűen egy szükséges illúzió volt, ami megkönnyítette a harmadik dimenziós életeteket. Az egész emberiség most szilárdan a Hármasságban helyezkedik el, ahol a fényt és sötétséget egyensúlyba hozza a felsőbb énetekkel való erősebb kapcsolatotok. Többé nincs szükségetek az illúzióra, amit „idő”nek neveztek. A lelketek nem ismeri az időt. Habár rendelkezik az idő illúziójában játszott emberi játszma tapasztalataival, valójában időtlen. Nézzétek a dolgokat a mostban, és az idő illúziója eltűnik.

Kérjük, értsétek meg kedveseink, hogy ez egy időn túl érzékelt eltolódás lesz. Látjátok milyen könnyű volt odaérnetek épp most? Az, hogy megtanuljatok anélkül élni, hogy mindent egy idővonalba kelljen rendeznetek, mindennél fontosabbá válik. Nagyon nehéz egy idő-alapú valóságban felnőtt lénynek eltolódnia egy végtelen-alapú valóságba. Egész gondolkodási folyamatotok nagy része idő-alapú, gondolataitok túlnyomó többsége pedig a múlton vagy a jövőn alapszik. Persze az egyetlen valóság a jelen, vagy most.

Most, ha ránéztek az emberi testre, két agyféltekét láttok. A jobb agyfélteke végtelen, a balt pedig úgy tervezték, hogy biztosítsa számotokra az idő illúzióját, vagy a véges létezését.

A bal agyféltekének egyetlen nagyon fontos feladata van, ami nem más, mint hogy mindent, amit megtapasztaltok, elhelyezze az időben. A bal agyfélteke megjegyzi az időt, a jobb agyféltekében pedig ott a kapcsolatotok az Otthonnal. Ez végtelen és az emberi biológia kreatív oldalát képviseli. Az egész újradrótozás, amin az emberiség egésze keresztülmegy, azért van, hogy új kapcsolatokat hozzon létre a két agyfélteke között. Ez szükséges ahhoz, hogy a fizikai test alkalmazkodhasson olyan módon, hogy használni tudjátok magasabb rezgésű lényekként, akikké nagyon gyorsan váltok. Végülis az fog történni, hogy újraképezitek azt, amit agyatok bal feleként ismertek, hogy létrehozzatok egy nullpontos egyensúlyt. Ez aktiválások során keresztül történik majd biológiátok részeiben, amik mind a végtelen, mind a véges világokban léteznek. Az aktiválások és az egész újradrótozás segít majd sokkal erősebb kapcsolatot létrehozni az agy két fele között.

Megtanulni a mostban élni, az idő illúziójának szükséglete nélkül, ez áll most az egész emberiség előtt. Amint összehangolódtok ezekkel a gondolatokkal, létrehozzátok, amiről gondolkodtok. Vállaljátok fel ezt a felelősséget és gyakoroljátok a végtelen teremtés művészetét azzal, hogy eltávolítjátok tapasztalataitokat az idővonalról.

Multidimenzionális élet kezdése
Fejlődésetek egyik legnagyobb eseménye az lesz, hogy megnyitjátok az ajtót az idő és tér más dimenziói számára. Megtanuljátok hogy legyetek multidimenzionális lények, multidimenzionalitásotok pedig újfajta kapcsolatot aktivál az időhöz és térhez. És újra, ez a változás zavart és frusztrációt okozhat kezdetekben. Mikor az idővel való viszonyotok megváltozik, azt úgy érzékelitek, mintha kifutnátok az időből, és mintha valahogy megrekednétek az időben. Ez a tényező – együtt azzal, amiről közvetlenül ezután beszélünk – az, ami az időben megakadás érzését okozza, amivel legtöbbetek jelenleg is küzd.

Az örvény
A kihívás abban rejlik, hogy sok fénymunkás úgy érzi megrekedt vagy egyáltalán nem halad előre. Legtöbben érzékelitek a haladás folyamatát, de úgy gondoljátok, hogy az nem érinti a ti életeteket. Az örvény természete egyszerű energiamozgás körkörös formában. Mégis, egy örvény ennél sokkal több a mi szempontunkból. Az örvény sok szempontból olyan, mint egy gyermek. Mindegyiknek egyedi személyisége és tulajdonságai vannak. Néhány örvénynek határozott célja van, másoknak pedig nincs.

Egy örvény portállá fejlődhet, ha törődnek vele. A titeket az erősen a területhez, ahol éltek kötő szerződéssel bírók nagyon nagy valószínűséggel az örvény őrzői. Ezek az emberek határozott vonzást éreznek a helyhez, ahol élnek. Azonban, van, hogy ezek a szerződések teljesülnek. Ez akkor történik, mikor egy örvény megkezdi saját fejlődését, hogy portállá váljon. Csak most, portálként képzeljetek el egy ajtót, ami a végtelen és véges között nyílik. A portál akkor válik aktívvá, mikor az örvény teljesen egyensúlyba kerül, és ez az őrző igazi feladata. Hasonlóan ahhoz, ahogy mi dolgozunk veletek, hogy kiegyensúlyozódjanak férfias és nőies energiáitok, az örvény is megkísérel egy hasonló kiegyensúlyozást.

Las Vegas, Nevada államban, egy hatalmas örvény. Egyensúlyba került, majd kibillent újra és újra, így változva portál és örvény között. Természetes energiaállapotában (ld. nullpont lejjebb), Las Vegas egy teremtési portál. Valójában Las Vegas fizikai elrendeződése egy sík városé, amit hegyek vesznek körül. Mikor a szél belép ebbe a hatalmas medencébe, forogni kezd, örvényt hozva így létre. Az örvénynek teremtési célja van, amit egykor a hotel- és kaszinótulajdonosok pontosan fel is használtak. Jelenleg itt az energia egyensúlyozása zajlik, és egyedül ez önmagában magához csalogatja az embereket, hogy megtegyék a teremtési portál stabilizálásához szükséges következő lépéseket. Az emberek azért vonzódnak Las Vegas-hoz, mert vonzódnak az álomhoz. Végülis, ez az álmok városa.

Nullpont
Mikor az örvény eléri az energiaegyensúlyt, nullpont energia van az örvény közepén. Abban a szent pillanatban, az örvény portállá alakul. Ez része minden természetes evolúciós ciklusnak. A nullpont energia az összes energia tökéletes egyensúlya, és a kezdetektől használják a Földön. Még mialatt ezekkel a szavakkal szólunk hozzátok, azalatt is sokan azt gondolják, hogy van negatív energia és van pozitív energia, amik semlegesítik egymást, így hozva létre a nullpont energiát. Ez nem így van. A nullpont energia mindennek az igazi természete. Emlékezzetek rá, hogy az energia végtelen, így számos dimenzióban létezik. A nullpont energia egy érhető energia, ami az univerzális energia természetes nyugalmi állapotának felel meg, bármilyen formát öltsön is az univerzális energia adott pillanatban.

Épp kezdtek hozzászokni a nullpont energiában éléshez. Először olyan érzés, mintha visszatartanának, ez egy másik oka annak, hogy néhányan úgy érzitek megrekedtetek. Az előrehaladás hiányát megrekedésként értelmezitek, mikor valójában lehet, hogy egy nullpontos energiaszintet értetek el. Tulajdonképpen ez a legerőteljesebb pont, amit egy személy elérhet; a meditációnak és számos spirituális gyakorlatnak az a célja, hogy pillanatokra elérjétek a nullpontos energia állapotát. Közelebb álltok hozzá, mint gondolnátok.

Emlékeztek, hogy gyermekként mennyire szerettetek körbe-körbe forogni? Tulajdonképpen egy személyes örvényt hoztatok létre magatoknak, hogy megpróbáljatok visszaemlékezni a nullpont energiára, amiben Otthon éltek. Ez az a titok is, ami a Mevlevi dervisek csoportjának megalakulásához vezetett, akiket Whirling Dervishes-ként ismertek – egy örvény portállá változtatásának szent gyakorlása. Most a folyamat sokkal gyorsabb. Egy személyes örvény könnyedén létrehozható csupán egyetlen gondolattal. Most már lehetséges mindenki számára, hogy élete minden pillanatát nullpont energiában élje.

Azok, akik félreálltak
Sokan voltak, akik félreálltak, mikor úgy tűnt, hogy talán lesz egy lehetőség a játszma új szintre emelésére. Félreálltak, így a legjobbak legjobbjai jöhettek el, hogy itt legyenek, mert a csoda történik. Volt idő, nem is olyan régen, mikor csak a meghatározott céllal érkezők léphettek be a játszmába. Szükség volt erre az emberi tapasztalás irányának megváltoztatásához, és mindenütt ünnepelték a Minden Létezőben. Ma ugyanezt az eseményt ünnepeljük. A félreállt lelkek most arra várnak, hogy elvégezhessék a rájuk jutó részt, és boldogan segítenek azoknak, akikért félreálltak. Ez utóbbiaknak csupán annyit kell tenniük, hogy megnyílnak erre, és megengedik.

Kedveseink, ti vagytok azok, akikért félreálltak. Ti vagytok azok, akiknek a legnagyobb esélyük volt, hogy változtassanak az emberiség irányán. Ti vagytok a kiválasztottak, akik felvezetitek az új korszakot. Talán úgy gondoljátok, hogy keveset tudtok nyújtani ebben a hatalmas változásban. Mi mégis kivétel nélkül mindegyikőtöknek azt mondjuk, hogy nincs olyan lény a Földön, akinek ne lenne valamilyen különleges, egyedi adottsága, egyben ajándéka az emberiség egésze számára. Arra kérünk most benneteket, hogy foglaljátok el a helyeteket. A szenvedélyetek irányába tett apró lépések segítenek nektek a mostban maradni, amíg el nem kezdtek emlékezni a nullpont energia kezelésére.

Három egyszerű emlékeztetővel hagyunk most itt benneteket:

Bánjatok egymással tiszteletteljesen,

Kényeztessétek egymást és

Játsszatok jót együtt!


ESPAVO

A csoport

És egy másik cikk
egy másik megközelítében,
és friss mint a gőzölgő mákosbuci.


Mottó: sid valami hasonlóról gondolkodott:o)))

2007 szeptemberi energiák

Kezdet és vég, valamint felelősségetek az Új Energiában

Mihály arkangyal Célia Fenn-en keresztül


Legkedvesebb fénymunkások, azok után az erőteljes energiák után, amelyek augusztusban árasztották el a bolygót, szeptember ismét arra ad alkalmat, hogy az energiákat életmódotokba beépítsétek, azt hozzájuk hasonlóvá tegyétek és gyarapítsátok. Szeptemberben lesz néhány erőteljes pillanat, amely segít nektek megérezni, hogyan is léphettek át az Új Föld energiáiba.

Az első jelentős pillanat a 9-9-9 harmonikus, vagyis a szeptember 9-i energiák lesznek, melyek visszhangja 18-án és 27-én is érezhető lesz, a teliholdat követően. Ezen időpontok tudatossá tesznek benneteket az 1998-ban kezdődött Átmeneti Ciklus beteljesedésére, illetve végére, valamint az első Új Föld ciklus kezdetére. Mondtuk már nektek korábban, hogy ez az új ciklus ténylegesen az 1-1-1 harmonikus bekövetkeztekor fog elkezdődni, 2008. január 1-jén, és addig át kell mennetek egy relatíve instabil és gyors változásokkal teli időszakon. Magasabb énetek és az Én Vagyok lényetek el fogja hagyni az összes régi energiát, és új irányokba és új lehetőségek felé fog vezetni titeket.

Legkedvesebb fénymunkások, ez most a választás és növekedés ideje. Ne álljatok ellen hadd menjen, aminek távoznia kell, és legyetek nyitottak az újra. Ha ebben az időszakban olyan érzésetek támad, mintha a dolgok nem mozdulnának, mintha be lennének „ragadva”, engedjétek meg a változást, és tudjátok, hogy most vagytok a nullponton, mielőtt egy új teremtés vagy megvalósulás bekövetkezne. Legyetek türelmesek, és tudjatok arról, hogy amire szükség van, meg fog nyilvánulni a megfelelő időben. Ha pedig, másfelől, úgy éreznétek, hogy a dolgok túl gyorsan mozognak, maradjatok nyugodtak, összpontosítsatok, és legyetek tudatában, hogy a gyors változások azért szükségesek, hogy titeket az első igazi Új Föld ciklus most érkező energiáival összhangba hozzanak.


A következő erőpont a szeptember 11-i újholdkor, és az ekkor bekövetkező részleges napfogyatkozáskor lesz. Ebben az időpontban a régi ciklust lezáró és az újat megkezdő napkódok integrálódnak a bolygószintű kollektív tudatosságba, és az emberiség készen fog állni az Új Föld ciklusba történő belépésre.

Szeptember 23-án a napéjegyenlőség egy olyan pillanatot hoz magával, amikor a bolygónak ki kell egyensúlyozódnia, miután a változás és átalakulás intenzív és felkavaró energiái elvégezték munkájukat. Ez az-az idő, amikor a nappal és az éjszaka egyforma hosszúak, és ez jelzi az évszakok változását. Az északi féltekén a napok egyre rövidebbek lesznek, míg közelít a tél, a déli féltekén pedig hosszabbak, és a nyár visszatér. Ez egy lényegi pont a belső egyensúly energiáinak érzékelésére, mielőtt újra előre mozdultok. Engedjétek meg, hogy a belső férfi és női energiák tökéletes egyensúlyba kerüljenek bennetek.

Telihold szeptember 26-án lesz. A Nap a Mérleg jegyében fog állni, és a telihold a Kosba esik majd. Ez tehát Tűz-hold lesz, mely az Istennő, illetve archetipikus inkarnációja, a Tűzistennő lázas nap-energiái uralma alatt áll. Az-az istennő, akinek energiái legjobban kifejezik ezt a pillanatot, Kálí, a Vég és Kezdet keleti istennője. A telihold jó időpont lesz tűz-szertartásokat tartani, kifejezni hálátokat annak, ami távozik, és annak, ami az új energiákkal együtt eljön. A tűz elem intenzív fénye megvilágítja előrevezető utatokat, legdrágábbak, és mindent átalakít, aminek most átalakulásra van szüksége.

Szeptemberben meg kell tartani a belső isteni férfiasság és nőiesség közötti egyensúlyt

Legkedvesebbek, ebben a hónapban arra a kihívásra számíthattok, hogy képesek vagytok-e megtartani az egyensúlyt belső férfias és nőies energiáitok között. Az Istennő bolygója, a Vénusz áthalad az Oroszlán jegyén, és ezzel újabb lázas nőies napenergiát ad a szeptemberi „energiam”. Amikor a telihold a Kosban lesz, a Vénusz pedig az Oroszlánban, ez a pillanat a hatalmas kreatív szenvedély, érzékenység és hatalom időszakát hozza el.

Ez a nőies napenergia új kreatív vállalkozások, illetve új romantikus kapcsolatok formájában fog megnyilatkozni, vagy pedig megújítja bizonyos projektjeiteket és kapcsolataitokat. Egyúttal azoknak a régi terveknek és kapcsolatoknak a végét is jelezheti, amelyek nincsenek összhangban az Új Föld energiáival. A kreatív és a szexuális energiák olyannyira erőteljesek és intenzívek lesznek, hogy elhozhatják magukkal az „áttörés” pillanatait, a régi dolgokat megrázkódtatják, hogy az újak megformálódhassanak. Ha ilyen események történnek, fontos, hogy maradjatok belső középpontotokban, és ne hagyjátok, hogy magával ragadjon a pillanat szenvedélye és intenzitása.

A férfias energiák hordozó bolygója, a Mars az Ikrekben tartózkodik, szembenállásban a Galaktikus Központtal, a Plútóval és a Jupiterrel, melyek a Nyilasban helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy a férfias energiák egy intenzív, kiterjedt és átalakító „párbeszédbe” kezdenek a Galaktikus Központtal, mely az Istennő energiáinak „otthona”. Ez a párbeszéd a Plútó által kezdeményezett átalakulásról és spirituális kiterjedésről fog szólni, és ez által a férfias energia túllép a régi energiát jellemző dualitáson, át az Ikerláng energia teljességébe. Ezáltal szeptemberben ti is megtapasztalhattok egy intenzív átalakító nyomást, amely belső férfias energiáitokra nehezedik.

Amit ez jelenteni fog, legdrágább fénymunkások, az-az, hogy a férfienergiában végbemegy egy elengedési és felemelkedési folyamat. A kontroll és uralkodás régi energiái teljesen a semmibe tűnnek, és helyükbe a partnerség és az egymással való osztozás energiái lépnek. Ez azt is jelenti, hogy bármely munka- vagy magánéleti kapcsolat, mely még mindig a kontroll és kölcsönös függőség elvein működik, a változás és felemelkedés intenzív nyomása alá kerül, hogy képes legyen az új energiáknak megfelelően megváltozni.

Így hát, mint láthatjátok, legkedvesebbek, lesz néhány „robbanékony” és „nyomasztó” energia ez időben, azonban a cél az, hogy végre tisztuljon ki minden, ami nincs az új energiákra hangolódva. És fénymunkásként ti vagytok az „első hullám” akik megteremtitek az öntőformát az Új Föld mintáin alapuló kapcsolatok és kreativitás létrejötte számára.

Felelősségetek az Új Energiában

Legdrágább fénymunkások, ebben az új energiában a most formálódó új Ötödik Dimenziós Föld vezetőiként sok felelősség fog terhelni titeket. Mint a Fény új Mesterei, mint a Szellem Társteremtői, ti fogjátok mutatni az utat a többiek számára és fogjátok őket segíteni az 5. Dimenzióba vezető úton. És így a következő néhány hónapban, sokan fogtok új felelősséget és új munkákat vállalni.

A lehetőségek eljönnek hozzátok, illeszkedve vágyaitokhoz, ajándékaitokhoz és tehetségetekhez, és rajtatok áll, hogy felelősen álljatok hozzá, és hogy bölcsen teremtsetek.

Azonban, ahogy a „felelősség” szóra tekintünk, láthatjuk, hogy az két szó összetételéből áll, ezek: „felelni” és „képesség”. Tehát ami itt a lényeg, legkedvesebb lelkek, hogy rendelkeztek-e képességgel arra, hogy feleljetek az isteni teremtőerő életetekbe való beáramlásának.

Amikor egy hirtelen változás bekövetkezik, vagy amikor az energiaszint emelkedik, hogyan feleltek erre? Sokkol ez benneteket, dühöt ébreszt, depresszívvé és erőtlenné tesz? Vagy középpontotokban maradva, belső koncentrációtokat használva valami újat teremtetek? Amikor az életetekben egy energia összeomlik, és fel kell váltani valamivel, ne hagyjátok, hogy beszippantson a szétesés folyamata. Inkább emlékezzetek arra, hogy teremtők vagytok, és képesek vagytok a régit felváltó új formákat létrehozni.

A teremtés eljövendő folyamata magában foglalja mind a lebontást, mint az átalakítást, Kálí energiáit. Ne bátortalanodjatok el ezektől az energiáktól. Őrizzétek meg erőtöket, koncentrációtokat és teremtsetek egy új szándékból. Ez segít nektek, hogy bizalommal és hálával telve dolgozzátok át magatokat bármilyen kaotikus és feloldó energiákon. Mivel, ahogy a régi eltűnik, az új meg fog érkezni, hogy felváltsa azt. Létezik a hiánynak és az ürességnek egy pillanata, mielőtt az új energia beáramlik egy új teremtést hordozva. Képesek vagytok arra, hogy szándékotok megőrzésével, bizalommal és a megvalósuló dolgok iránti hálával formát adjatok ennek az új energiának.

És ez, legkedvesebb fénymunkások, a ti fényre való „felelet-képességetek” a Földi Paradicsomot megvalósító Új Föld megszületésének idején.

Kívánunk nektek feltétlen szeretetet, erőt és örömöt szeptemberben, ebben az áldott hónapban.


Hírlevélben kaptam, fordítő ismeretlen - egyenlőre




forrás a felső cikkhez: http://shaumbra.wire.hu/lw/lightworker_0708.html

Szerzői jogi figyelmeztetés:
Copyright 2007 Lightworker. Szeretnénk, ha ez az információ szabadon áramlana, és ingyenesen terjesztenék részben vagy egészben. A felhasználó beleegyezik, hogy a nyilvánosságra hozott anyag tartalmazza ezt a szerzői jogi figyelmeztetést. Beleegyezik továbbá abba, hogy minden jog, beleértve a fordított anyagok szerzői jogát, a Fénymunkás tulajdonában marad. A Csoportról tovább i információ található a: http://www.Lightworker.com weboldalon. Köszönjük, hogy terjeszted a fényt!


Utolsó frissités ( 2007. September 23. Sunday 10:35 )
 
< Előző   Következő >

Hozzászólnál a cikkhez? Iratkozz fel az asztrálutazás levelezőlistára !

 

Hirdetés

AngyalKapu






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Angyalok az oldalon

Most csak te vagy

ARS POETICA


 

hirdetés

Statisztikák

mystat