|
Visszatérés az EGYENSÚLYHOZ a szexuális kontinencián , A FELTÉTELNÉLKÜLI ELFOGADÁSON ALAPULÓ SZEXULITÁS GYAKORLÁSÁN keresztül.
 Mottó:A megszeppent maradék UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t. az irigy örül más szerencséjének, a rátarti nem rázza a rongyot , a közönyös siet segíteni. (Máthé Imre - A nyirkai jóslat) Most itt tartunk: Még hatvan-hetven! A rátarti úr napszámért kunyerál. Már mindent elkótyavetyéltek........... (Máthé Imre Yotegrit - a nyirkai jóslat) Ezoterikus és keresztény körökben sokat emlegetik, kérik a segítségét: „Boldogasszonynak, Boldogasszony anyának, Boldogasszony anyának, Szűz Máriának”, ami valójában a „spirituális térben egy olyan interferenciát teremt ami egy ŐSI TEREMTŐ „egregort” kiolt egy DOGMATIKUS HALOTT! „egregorral”. Ebben a kusza fogalom „katyvazban”szeretnék még nagyobb „zavart” kelteni, illetve „letisztázni” az összefüggéseket, MINDENKINEK A HITE SZERINT.
Alaptétel: Az ŐSI BOLDOGASSZONY HIT-nek semmi köze a Keresztény hitrendszerben ismert Jézus édesanyjához – MÁRIÁHOZ. Az egy másik történet, a Biblia sem tesz említést a „Teremtés történet”-ben a Kárpátmedencéről, sem kis-ázsián kívüli földrészekről, mégis benépesedett a bolygó Ádám és Éva közreműködése nélkül. A MAGYAR TEREMTÉS TÖRTÉNET AZ ARVISÚRÁBÓL (Igazmondás) lehet megismerni, és ott mint Ősanya nem ÉVA, hanem UKKÓ a BOLDOG ASSZONY, akit a TEREMTŐ ISTEN BOLDOGGÁ TETT, és úgy ahogy egy férfi boldoggá tud tenni egy NŐT! Ádám férfiasságából semmit sem tudhatunk meg, hiába olvassuk el a bibliát, sőt ami a szexualitáshoz kötődik az BŰN!!!!! vagy inkább BŐN!? Igen a régi MAGYAR ŐSVALLÁS a TIBETI BUDDHIZMUSBAN nyomokban még felismerhető BŐN valláshoz volt hasonló, vagy egy gyökérből eredeztethető. Ez a cikk sorozatom a Szexuális kontinencia sorozathoz kapcsolódik, és a JÖVŐ egy lehetséges útját jelöli ki, ami szélesebb körben a Mottóban idézett világhoz vezethet, más lesz az emberek kapcsolata családon belül és kívül. A férfi és a NŐ biológiai és mentális felépítése tudvalevőleg nagyon sok területen eltérő. A NŐ havonkénti ciklusa egy hormonálisan determinált érzelmi hullámzást mutat, ami még kapcsolódik a HOLD ciklushoz is. Egy harmonikus szexuális élet mellett ez az érzelmi hullámzás gyakorlatilag egy folyamatos POZITÍV, vagy BOLDOG töltést ad, amire a gyermekek kiegyensúlyozott ellátása miatt fokozattan szükséges. A FÉRFIaknál nincs meg ez a ciklusosság, hacsak a holdciklus nincs hatással szintén a férfira is, de ez támogatni tudja az összehangolódást, és folyamatosan kész a SZEXUÁLIS ÉLETRE. A NŐ „KÍVÁNÓSÁGA” csak növeli „TETTREKÉSZSÉGÉT” POTENCIÁLJÁT. A „BOLDOGASSZONY HIT” definíciója talán az alábbi lenne az én megközelítésében: HISZEK ABBAN, HOGY A TEREMTŐ TÖKÉLETESRE TEREMTETTE AZ EMBERT, ÉS EZENBELÜL A NŐT ÉS A FÉRFIT. EBBEN A TÖKÉLETESSÉGBEN AZ UTÓDOK NEMZÉSÉRE IS GONDOLT, A BOLDOG FOGANTATÁSRA, ÉS A BOLDOG NEVELTETÉSI KÖRÜLMÉNYEKRE. A TÖKÉLETES UTÓDNEMZÉSHEZ PEDIG BOLDOG FOGANTATÁSRA VAN SZÜKSÉG, DE CSAK BOLDOG ASSZONYBAN TUD BOLDOG MAG MAGZATTÁ FOGANNI. Ehhez a szexuális kontinencia az út, hogy a férfiak szexuális teljesítménykényszere átalakuljon egy mástipusú, sokkal magasabb energetikájú SZERETKEZÉSSÉ, hogy az együtt lét a NŐ és FÉRFI részére egyenrangú kielégülést adjon, ne legyen alá és fölérendeltség az élvezet, a SZERETET átélésében. Ha tetszik a FÉRFIAKNAK, ha NEM, de át fog alakulni a világ ismét MATRIARCHÁLIS VILÁGGÁ, vége lesz a FÉRFI HEGEMÓNIÁNAK. A férfiakban ősidők óta kódolva van a VADÁSZ ÖSZTÖN! - mivel az előző világkorszak elején amikor szintén a matriarchális családrendszer volt az IRÁNYADÓ, és a „többférjűség” ami még manapság is fellelhető Tibetben, és néhány dél amerikai indián törzsnél, a NŐ folyamatos kielégítési szükségletéből alakult ki. Spirituálisan, babonaként jelen volt, és még sok helyen van is, hogy a sokáig egyedül élő nőket „démonok” szállják meg, amit nyugodtan nevezhetünk a „kielégítetlen női lélek démonának” vagy másképpen, ha sokáig nem tartózkodhat a partner energiájával generált többszörös orgazmus BOLDOG állapotában, hormonálisan egyfajta démonizált állapot jön létre, amit többnyire a modern pszichológia HISZTÉRIÁNAK nevez, de már szétbontott tünetcsoport összefoglalónéven kezeli. A vadászat a vadászösztön, valójában a a CSALÁD, a KÖZÖSSÉG fenntartására, túléléshez, míg a NŐK, „őrizték a tüzet”, (külső és belső tűz) „motiválva” a férfiakat, hogy TELJESÍTSENEK. Az idő múltával alakult át a családmodell „PATRIARCHÁLISSÁ” mikor már a férfiak nem vadászni, hanem HÁBORÚZNI jártak, elvették egymás vadászterületét az ott lakókkal, azok férfiaival, nőivel, gyermekeivel, és megszületett a rabszolgaság, és a jelenlegi társadalmi berendezkedések, többek között a többnejűség, mivel ráért a férfi, dolgoztak a rabszolgák, és a nők, - az energiát le kellett valahogy vezetni. A BIRTOKLÓ SZEXUALITÁS ITT ALAKULT KI, és ezt kell a jövőben átalakítani! Ismét eljutunk egy „forduló ponthoz, de a TÚLÉLÉS A NŐKÖN múlik majd és nem a FÉRFIAKON! A NŐK bebizonyították a több ezer év alatt, hogy életképesebbek mint a férfiak, mert mindig is közelebb álltak a TEREMTŐHÖZ, a TEREMTÉSHEZ – pont a szexuális orgazmus általi TEREMTŐ és GYÓGYÍTÓ ENERGIÁK segítségével. Most a Férfiaknak is fel kell EMELKEDNI erre a szintre, amiben viszont csak a NŐK tudnak segíteni, és nem a „gyakori pár csere szisztémájával”, hanem a KÉT LÉLEK EGY PÁR EGY ÚT szisztémájával. Az az energia amit akár BOLDOG ASSZONY ENERGIÁNAK is hívhatunk ezután képes arra, hogy a férfiakban is, ha jelen van a SZERETET, felébressze azt a TEREMTŐ belső tüzet, ami által megtapasztalhatjuk a TEREMTÉS egy magasabb dimenzióját. A jelen korunkban hogyan működik a „párkapcsolat”? Ugyan egymással vagyunk, de mindenki – egy – MÁSSAL! Ezek a kultúránkból adódó elvárások illúziói, a vallási dogmák fenyegetettségei, a be nem teljesült elfojtott vágyak energiái,- hogyan is lehetne BOLDOG PÁRKAPCSOLATBAN ÉLNI? Hogyan lehetne ezt a káoszt letenni? - Ha szerelmes vagy, TUDD, hogy az egy vágyad kivetülésének illúziója, azokat a tulajdonságokat amit szerelmed tárgyába belelátsz, az belőled hiányzik. Tudd, hogy lehetőséget kaptál a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET GYAKORLÁSÁRA, egyetlen ember irányába, de felismerheted magadban ezt az érzést. Ha sűrűn vagy szerelmes, és gyakran cseréled szerelmed irányultságát, akkor a SZERELEM ÉRZÉSÉBE VAGY SZERELMES. Az idő múlásával felismered az illúzióid, szembesülsz a valósággal, és a szerelem hologramja is kezd elhalványulni, de a SZERETET ott maradhat, ha a karmátok közös hosszabb távon. - Ha párkapcsolatban élsz, NE MUTASD MÁSNAK MAGAD SEM PÁROD, SEM A VILÁG SZÁMÁRA, MINT AKI VAGY! NE AKARJ MEGFELELNI SEMMI OLYANNAK, AMIVEL NEM TUDSZ AZONOSULNI, AMI NEM TE VAGY! - Ha nő vagy, függetlenül korodtól, juss el odáig, hogy nem a külsőségek azok amik egy nő kisugárzását, tisztaságát meghatározzák, hanem LELKE, SZÍVE KISUGÁRZÁSA amit a FÉRFIAK előbb észre vesznek. A túlzó smink, vagy „szépészeti” beavatkozások rontják ezt a kisugárzást, és mint MASZK eltakarják azokat az ÉRTÉKEKET, és esetleges önértékelés okozta „hibákat” amiket magad sem tudsz magadról. Ha férfi vagy ne vedd át ezt a külsőségekre épülő „trendi” szisztémát, a „liberalizmus nyújtotta illúziókat, mert ennek köszönhető a döbbenetes mértékben terjedő homoszexualitás, serszakos szexuális hajlamok, és perverziók, a nemiséghez köthető aberációk. A BOLDOG ASSZONY HIT nem CÉL, amit a dogmatikus hitrendszerek hirdetnek, hanem a „földi mennyországhoz” vezető ÚT, maga az ÚT a szabadság felé. Út ami nem a BOLDOGSÁGHOZ VEZET, hanem MAGA a SZERETET és BOLDOGSÁG. A FÖLDI LÉTBEN megtapasztalható egy idáig csak nagyon kevesek által ismert életminőség, amit amit a harmonikus párkapcsolati szexuális életen keresztül élhető meg. Térjünk vissza ősink NEMZETMEGTARTÓ HITÉHEZ, ÖREG ISTENHEZ, és UKKÓ BOLDOGASSZONYHOZ, és az ÚJ-Földön, az Új-Energiában boldog, és erős NENZED-ÉK sarjadhat ágyékunkból. Ismerjük fel az ŐSI TERMÉSZET TÖRVÉNYEK diktálta összefüggéseket, és azokat követve teremtsünk egy SZEBB és JOBB Új-VILÁGOT, és ezen belül itt a KÁRPÁTMEDENCÉBEN MAGYARORSZÁGOT! A BOLDOGSÁG érzésének az oka a FELTÉTELNÉLKÜLI SZERETET, a FELTÉTEL NÉLKÜLI EL ÉS BEFOGADÁS, a FELTÉTEL NÉLKÜLI ELENGEDÉS ENERGIÁJA A TÖKÉLETES BELSŐ KORLÁTOKTÓL MENTES SZABADSÁG ÉRZÉSE. Így legyen! SAMAEL Szabadság I. A vallás elaltat, A szekta rabul ejt, A hatalom, mint a Birkákat, úgy terel Szabaddá úgy válhatsz, Ha gondolkodsz ezen… Gondold el a szépet És gondold el a jót, A szép, az csalóka, A jó - hamiskodó Mert gondolatokkal Ez meg nem fogható Feltárul előtted A kigondolt világ, Hogy csupán légvár ez - A mélyén dereng talán. Szabaddá úgy válhatsz, Ha lépni mersz tovább. Összedől a légvár, Ha ezt felvállalod, Meginog a talaj, Nincs biztos támaszod. Jóságod ad erőt És a tisztaságod. Ijesztő sötétség Lassan oszlani kezd, Diadalmaskodtál A gondolat felett. Felragyog az ég és Felragyog a lelked. Szabadság II. Új világ tárul fel, Dimenziók nyílnak Régi szavak már új Jelentéssel bírnak. Zsong az agyad, szédülsz, Kába vagy és rémült. Milyen ez a világ, hol egy fogódzkodó? Milyen értelemmel milyen törvényt hozó? Azt hitted, érted már, De nincs még megnyugvás… Régi világodat alig látod innen, Semmik már mik eddig jelentősnek tűntek. Érték abból csak az, Mi itt is megmarad. Lassacskán tisztulnak jó és rossz dolgai, S hogy milyen is e világ, el tudod mondani. Magasabb a világ, ám vannak még hibák... Vannak tisztaságok, jóságok - nem kevés. Hatalomvágy is van, csalás és átverés. Kísértések között tovább kell fejlődnöd. Benned van az érték, mely folyton növekszik, Ellenállsz a vágynak - lehúzni igyekszik. Nyugodt kezdesz lenni, Jó kicsit pihenni. Indulnod kell, vár a változás világa, Érzed is, sőt tudod, kapud már kitárva. Látod már a sorsod, Haladnod kell folyton. És megint: Új világ tárul fel, követi az elme, Magasabb világok magasabb értelme. Folytonos változás - egy biztos: menj tovább. Örökös változás már mindenre kihat: Más törvények élnek új határok miatt. Érti ezt is rendre A mozgékony elme. Béke van már végre, megnyughatsz hisz' érzed: A változás biztos talaját elérted. Kint változik minden, állandóság benned. Ismét egy új világ, magasan a mérce. Ide is felnőhet az ember értelme. Itt érthető minden, és kétség már nincsen Tér és idő korlát nem szorít már téged, Jövő, múlt és jelen egy egységgé lettek. A világ egységre törekszik, már érted... Itt már csak értés van, nincsen gondolkodás Hogyha még nem érted, figyelned kell tovább Figyelj, figyelj, figyelj, érthető lesz minden. Szeretet nem érzés, hanem tulajdonság, Szeretetteljes már itt a tudatosság. A tudatos világ egységtudat most már. E világban te is szabad vagy már végre, Szabadon kerülhetsz Isten közelébe... Az Egység az Isten, Sejtetted már mindezt... n.n. matematikus És végül egy másik oldal hogy gondolkodik erről, de hisz mindnyájan tudjuk minden EGY ÉS ÖRÖK ! Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel II. A Szexről Hát a szex rendjén való-e ? Ki vele, mi rejlik ezen emberi tapasztalat mögött ? Kizárólag a szaporodást szolgálja-e a szex, ahogy némely vallás állítja ? Létezik-e valódi szentség vagy megvilágosodás, mely a szexuális energia elvetése vagy átalakítása révén érhetó'el ? Rendjén van-e szerelem nélkül szerelmeskedni ? Avagy elegendő ok maga a fizikai érzékiség ? A szex természetesen nagyon is rendjén van. Mint arról már szó esett, ha bizonyos játékokról azt akarnám, hogy ne játsszatok vele, akkor nem adnám nektek oda őket. Játssz a szexszel. Játssz vele ! Csodálatos játék. A legnagyszerűbb játék, amit a testeddel művelhetsz, ha szigorúan csak a fizikai tapasztalatot nézzük. De az istennő szerelmére, ne semmisítsd meg a szexuális ártatlanságot, ne rontsd el a játék örömét és tisztaságát azzal, hogy rosszul alkalmazod a szexet. Ne vedd igénybe hatalom érdekében, vagy rejtett célokért. Ne használd az ego kielégítése, vagy uralma számára. Ne használd semmilyen más célra, csak a legtisztább öröm és a legmagasztosabb elragadtatás érdekében, amit csak adhatsz és megoszthatsz - hiszen ez maga a szeretet, és az újrateremtett szeretet, és ebből fakad az új élet is ! Hát nem igazán kellemes módot választottam arra, hogy többet hozzatok létre magatokból ? Ami az elutasítást illeti, azzal már foglalkoztunk korábban. Semmiféle szentség nem érhető el pusztán elutasítással. Ám a vágyak megváltoznak, ha sikerül nagyszerűbb valóságokba pillantanunk. Ezért az sem szokatlan, hogy valaki egyszerűen kevesebbre vágyakozik, vagy egyáltalán nem vágyik erre a testi élményre - vagy egyenesen semmiféle testi tevékenységre. Egyesek számára a lélek tevékenysége válik elsődlegessé és egyetlenné - és a legörömtelibbé is. Mindenki járja a maga útját, ítélkezés nélkül - ez a jelszó. A kérdésed végére pedig így hangzik a válasz: semmihez nincs szükséged semmiféle okra. Legyél te az ok. Legyél az oka a tapasztalataidnak. Ne feledd, a megtapasztalás hozza létre a fogalmat az Énről, a fogalom hozza létre a teremtést, a teremtés hozza létre a megtapasztalást. Meg akarod tapasztalni magad, mint aki szerelem nélkül szerelmes-kedik ? Rajta ! Meg fogod tenni, amíg nem akarsz mást megtapasztalni. Az egyetlen, ami véget vethet akár ennek, akár bármely más viselkedésednek: az újonnan felbukkanó gondolatod arról, hogy Ki Vagy. Ilyen egyszerű ez - és ilyen végtelenül bonyolult. Miért tetted olyan jó, olyan vonzó, olyan erőteljes emberi tapasztalattá a szexet, ha mindazok a célok, melyekért itt vagyunk, távol tartanak tőle, olyan mértékben, amennyire meg akarunk felelni ezeknek a céloknak ? Egyébként is, miért van az, hogy minden, ami kellemes, az „erkölcstelen, törvénytelen vagy hizlal" ? Amit az imént mondtam, azzal már ennek a kérdésnek a végére is válaszoltam. Nem erkölcstelen, nem törvénytelen, nem hizlal minden, ami kellemes. Az életed azonban érdekes terepet nyújt ahhoz, hogy meghatározzuk, mi is a kellemes. Egyesek a test élményeit értik rajta. Mások számára a kellemes lehet valami egészen más. Minden attól függ, hogy mit gondolsz arról, ki vagy, és mit teszel itt. Sokkal többet is el lehet mondani a szexről, mint amennyit itt kifejtettünk, de semmi sem lényegibb ennél: a szex öröm, még ha sokan más célra fordítják is. A szex szentség is - igen. De az öröm és a szentség összevegyülnek (minthogy valójában ugyanazok), pedig sokan azt hiszik, hogy össze-hozhatatlanok. A hozzáállásotok a szexhez a viselkedésetek valóságos mikrokozmosza az élet egészét illetően. Az életnek örömnek és ünnepnek kellene lennie, ehelyett a félelem, a nyugtalanság, a „nem elégség", az irigység, a düh és a tragédia megtapasztalásává válik. Ugyanezt mondhatjuk a szexről is. Elfojtjátok a szexet, ahogy elfojtjátok az életet is, jóllehet egyedül arra való, hogy bőséggel, örömmel a legteljesebben kifejezzétek az Ént. Szégyellitek a szexet, mint ahogy az életet is szégyellitek, gonosznak nevezitek, és bűnösnek, nem pedig a legnagyobb adománynak és felülmúlhatatlan örömnek. Mielőtt tiltakoznál, hogy nem szégyellitek az életet, nézd meg az általános hozzáállásotokat. Az emberiség négyötöde az életet próbának, szenvedésnek, megpróbáltatásnak, karmikus adósságnak tartja, melynek feltétlenül fájdalmasnak kell lennie, iskolának kemény leckékkel, melyeket mindenképpen meg kell tanulni, és általában véve olyan tapasztalatnak, melyet el kell tűrni, amíg csak el nem jő az igazi öröm ideje - a halál után. Az a szégyen, hogy oly sokan gondolkoznak így. Elképesztő, hogy éppen azt a cselekedetet tekintitek szégyenletesnek, amely létrehozza az életet. A szexet kísérő energia azonos az életet kísérő energiával; maga az élet ! A vonzás, a mély és gyakran sürgető vágy, hogy induljunk egymás felé és egyesüljünk, minden élő lényegi mozgása. A min-denség legalapvetőbb jellemzője. Az erkölcsi törvények, a vallási megszorítások, a társadalmi tabuk, az érzelmi közmegegyezések, melyekkel körülbástyáztátok a szexet (és mellesleg a szeretetet is - egyáltalán, az élet egészét), gyakorlatilag lehetetlenné teszi számotokra, hogy ünnepeljétek a léteteket. Az idők kezdete óta minden ember arra vágyik, hogy szeressen és hogy szeressék. És az ember az idők kezdete óta mindent megtett, ami csak hatalmában állt, hogy éppen ezt tegye lehetetlenné. A szex a szeretet rendkívüli kifejezése - a másik szeretete, az Én szeretete, az élet szeretete. Szeretni kellene hát ! (És szereted is a szexet, hát hogyne szeretnéd, csak nincs merszed kimutatni, nehogy perverznek nevezzenek - mintha nem ez az álságos hozzáállás lenne perverz ! ) A következő könyvünkben közelebbről is szemügyre vesszük a kérdést; részletesebben feltárjuk a mozgatóerejét, mert ennek a globális léptékű tapasztalatnak elsöprő horderejűek a következményei. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy semmi szégyenletest nem adtam neked, legkevésbé a testedet és a tested működését. Nincs szükség rá, hogy elrejtsd akár a tested, akár a működését - sem a szeretetedet irántuk, sem a mások iránt érzett szeretetedet. A televíziós műsoraitok a legkevésbé sem haboznak bemutatni a meztelen erőszakot, de visszarettennek attól, hogy megmutassák a meztelen szerelmet. Az egész társadalmatok visszatükrözi ezt a visszájára forgatott, minden ésszerűséget nélkülöző, sajátos értékrendet 3k KOMMUNIKÁCIÓ BLOG Csak kommunikációról szóló cikkek a CSALÁDI NETEN Szerzőjogi közlemény: A cikk szabadon másolható és megosztható. Azonban, kérlek jelöld meg a forrást: www.asztralutazas.hu, vagy tedd közzé ezt a szöveget is. A szöveget ne vágd, ne csonkítsd. Így van feltöltve. Ha használod, tedd azt teljes terjedelmében. (a képek elhagyhatóak) Minden földi jog fenntartva a törzskönyvezett nevemnek: Papp György gyury – Ark Samael \n
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
MÉLTÁNYOLOM AZ ADOMÁNYOKAT A FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK FEDEZÉSÉRE A számla száma: OTP. 11773205-00166007 IBAN: HU45 1177 3205 0016 6007 0000 0000 BIC(SWIFT)KÓD: OTP HUHB Deviza nem: HUF
|