Mi is az indigó?

Öreg lelkek, akik már régóta élnek, léteznek, általános jellemzőjük, hogy nyitott 3. szemmel születnek, de ezzel a két momentummal ki is merült minden hasonlóság, mert ahány fajta annyi féle. 
Általában különcként éli meg őket a társadalom, mivel a látott és érzett dolgaikról nem szívesen beszélnek és csak ritkán nyílnak meg mások előtt. Hamar megtanultam én is ha el akarom kerülni az elmegyógyintézetet vagy a gyógyszeres kezelést, akkor jobb ha tartom a szám. 
A világ viszont fejlődik és elég rohamos és pozitívan emelkedő tendenciát mutat ezen a téren. Az emberek már elfogadnak bennünket és próbálnak megérteni. Kezdik felismerni, hogy van a másságnak olyan formája is amitől nem kell félni és talán még nem is káros.

Az öntudatunkra ébredés:
Sokáig próbáltam beilleszkedni a társadalomba, mivel a szüleim mint pozitív példa lebegtek a szemem előtt. Dolgosak, kötelességtudóak a példaképeim voltak akkoriban. Nekem sajnos nem ment...
Próbáltam ezerféle képen tartozni csoportokhoz, barátokat szerezni, de amint benső dolgokról kezdtünk beszélni megszeppenve néztek, hacsak addigra el nem fordultak tőlem mert zárkózott voltam. Nem igazán értett meg senki. Egyedül voltam és zülleni kezdtem, a vedelés és a drogok elnyomták valamelyest, de igazi hatást nem értem el vele. Most már értem és érzem, hogy ami bennünk ég azt nem folytja meg az önpusztítás. 

 Az ébredésem a neten ért. Pösztörce személyében... Érdekes volt amiket mondott, leginkább azért mert kérdezett, de úgy hogy utána egyből válaszolt is rá. A meglepő az volt, hogy ugyan azt írta amit én is válaszoltam volna. Meglepett a felismerés, de még akkor sem hittem, azt hogy hozzám hasonló. Azt kutattam a fejemben és az eléggé hiányos emlékképeim között, hogy vajon ki lehet Ő, mert nagy valószínűséggel részegen meghúztam, utána meg eljárt a pofám, most meg szórakozik velem. 

Mikor személyesen találkoztunk, már biztos voltam benne, hogy nem ismertem előtte. Egy könyvet hozott, ami az egyetlen azóta is amit spirituális témában elolvastam. Az volt a címe, hogy az indigó gyerekek. 
Elég lassan olvasok, így 12 óra volt míg elolvastam, de nem bírtam letenni. Akkor eszméltem rá, hogy nem vagyok elmebeteg, sem az evolúció egy elkorcsosult pusztulásra ítélt szemete, csak más! Ez így olvasva olyannak aki még ilyet nem élt át elég snassz dolog lehet, de én úgy felpaprikázodótam tőle, hogy ha képes lettem volna rá a seggem verem a boldogságtól a mennyezetbe!
De nem csak a jóérzés töltött el, amit ez a felismerés okozott, hanem a düh is amiért ennyi éven át megalázva és elszigetelve kellett lennem. Gyűlöltem az embereket, mert ez mögé nyomorult maszk mögé kellett bújnom ha épp elmével megmaradhassak. Így utólag már belátom, hogy egy ökörség ez, mert végeredményben magamra haragudtam amiért nem voltam képes és elég merész ahhoz, hogy felvállaljam az igazi énem. 
Többnek éreztem magam, mint bárki aki él és létezik, ami annak idején a korcsosulásomra utalt és szégyeltem, most az volt a legbüszkébb tulajdonságom. Mámorító érzés volt! Ahogy az utcára kimentem, nem láttam mást csak férgeket, egy rakás egymáson élősködő visszataszító lényt, akikhez undorodva közeledtem. Öntelt lettem és elfelejtettem, hogy mi is a dolgom. Ebbe a hibába egyébként sokan bele esünk, de csak kevesen látják be és emelkednek ki ebből a posványból.

Feladatok és kapcsolat a világgal:

Kezdtem egyre tudatosabbá válni idővel, odafigyeltem magamra és a környezetemre egyaránt. Nem fogom játszani az eszem sok segítséget kaptam másoktól, rengeteg jó tanácsot, véleményt meghallgattam és figyeltem. Így sikerült az undorom legyőzni az emberek iránt, ami végül is saját félelmeimben gyökerezett, hogy elvehetik tőlem azt ami vagyok. Utólag vissza gondolva elég nevetséges, de akkoriban elég komoly veszélynek éreztem. 
Tapasztaltam sok mindent az életben, jót és rosszat egyaránt, ami úgy érzem, hogy tökéletes érző lénnyé ugyan nem, de jobb és boldogabb emberré tett. (itt az életrajt vége, gondolom már éppen ideje )

Sok mindent olvastam a neten, hozzászólásokban és cikkek formájában a rólunk kialakult képről és elvárásokról.
Nekem az jön le, hogy egy olyan csoportot várnak és látnak bennünk akik Isten jobbjaként lesújtanak a világra kisöpörve, innen mindent ami negatív. Pedig nem így lesz. Nem fogja egyikünk sem felfalni a Földet, hogy egy újat,szebbet, jobbat szarjon a világra belőle. 
A másik részben tévhit a lázadás. Attól mert valaki egy retardált kretén és munkahely helyett tüntetésekre jár a rohamrendőröket kővel dobálni. Majd mikor az intenzíven magáhoztér csodálkozva veszi észre, hogy gumibottal elverték mint a buzi a faszát. Erre az első dolga mindenféle szemétrevaló csatornának interjút adni a rendőri brutalitásról és a rendszer elégtelen működéséről. 
Az indigók valóban lázadók, de Ők felismerték, hogy a környezetük és az emberek gondolkodásában kell beállnia a változásnak. A nagyhatalom szarik ránk, így mi is ezt tesszük vele. Próbáljuk megmutatni azt, hogy nincs kitől mit várni, mert van szabad akarata mindenkinek! Csináljon a világból egy boldogabbat, ha szar ez amiben él! Nem úgy, hogy manifesztál magának rózsaszín felhőt amin utazhat és menekülhet a világ elől, hanem úgy hogy legyőzi a félelmeit és felismeri a saját értékeit.
Az indigók szerintem ilyenek, csak világítótornyok, irányt mutatnak egy lehetőséget adnak. Nem pedig a szép új világ faszagyerekei. Valóban bizonyos szintű bölcsességgel születünk le, de ettől még nem leszünk többek másoktól. Nem helyezhetjük magunkat mások fölé, mert ezzel képmutatóvá válunk szerintem. 
A társadalom egy fogyasztói kultuszt erőltetett ránk, ami azt sugallja, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha már megvetted a toronyórát lánccal, meg a főnököd kilóra. Értelemes pedig csak az lehet, aki a pszihiáter annak kiált ki. Pedig ez egy zsákutca ezt érzik sokan szerintem nem csak én. Ennek ellenére nem azt mondom, hogy mindenünket odavetve a szegényeknek, zarándok apostolként kell élni. Csak annyit, hogy legyetek tudatosak, figyeljetek, lássatok és keressétek a válaszokat, nem mindig a kész az amit érdemes elfogadni. 
Amit itt összehordtam egy elég pocsék jellemzés, de én így látom. Ez is csak egy vélemény, világnézet, ahogyan minden írás és közlés az ami csak megjelent eddig. 

A végére még talán annyi egy sor erejéig,hogy merjetek boldogok lenni, mindenféle elvárástól, társadalmi hovatartozástól és nemtől függetlenül! Az élet szép, ha képes vagy annak megélni!

Írta:fagyott lélek