|
Mottó:Az egyik tanítványazt fejtegette, hogy Buddhát, Jézust ésMohamedet a kortársaik lázadóknak éstévtanítóknak tartották. Azt mondta errea Mester: - Senkiről sem mondhatjuk azt, hogy elérte a teljesigazságot, mindaddig, míg ezer őszinte ember meg nem bélyegezte istenkáromlásért. Anthoni de Mello Kham üzenetét kicsit másként szeretném megközelíteni az Új Honfohglalás c. sorozatban. Amikor Khamot „csatornázom”, teljesen másként jönnek az információk, mint ahogy azt az alábbiakban olvashatod.
Számomra a legmegdöbbentőbb az a tudati tisztulás volt, ami az utóbbi egy hónapban keresztül mentem. Az a tudatosodási folyamat, amikor nagyon nagy biztosággal sikerült helyre tenni azoknak a felmerülő érzéseknek az eredetét, amik az előző életekben, vagy jelen életem gyermekkorában, ifjúkorában, vagy akár az elmúlt 20 évben történ. A legutolsó megdöbbentő tisztulásom, néhány napja történt, nemsokkal 18-ika előtt, amikor egy megváltozott tudatállapotban tudatosodott bennem az a szüzességi fogadalom visszaható energiája, ami akkor és ott oldódott, remélem véglegesen. A szexuális együttlét, nagyban tud segíteni ezeknek a blokkoknak az oldásában, hisz az a megváltozott tudatállapot ami ilyenkor létrejön, nem befolyásol többnyire más zavaró behatás. Ilyenkor most már többnyire kapcsolatba kerülünk a Krisztusi Hálóval, későbbiekben K.H., és át tud jönni az az aktuális információ, energia, amire épen szükség van. Amikor előjönnek ezek az érzések, képek, hangulatok, bocsássunk meg magunknak, és mindazoknak, akik részesei ezeknek, és engedjük el. Az elkövetkező 15 hónap többek között a K.H.-ba való tökéletes integrációról fog szólni, arról, hogy naponta fogunk olyan spirituális élményben részesülni, és felismerni olyan összefüggéseket, amik eddig takarva voltak előlünk. Egyre jobban megismerheted a belső világod, felismerheted környezeted valóságát, azokat, akik egyre inkább kizárják magukat abból az áldásból, amit a K.H..által megtapasztalhatunk. Megérted majd, hogy senkin sem lehet segíteni, ha ön-ön maga nem ismeri fel a segítség szükségességét. A legnagyobb segítés a példamutatás, a feltétel nélküli elfogadás, és a szeretet. Ne AKARJ, csak SZERESS! Az ÚJ-Honfoglalás valójában csak így tud létrejönni, tudatosítani MAGunkban: ÉN – ÉN vagyok! És ha jön a belső hang, hogy KI IS?! Akkor ne félj megkérdezni: KI IS?! És ha már TE TE vagy, akkor jön a következő kérdés. MI KIK vagyunk, és ha egységes a válasz, akkor megtörtént az Új-Honfoglalás. Amíg nincs meg a belülről jövő egységes MI! - addig csak ücsörgünk a régi káoszban. El kell távolítani azokat az idegen hatásokat, amivel nem tudunk szívünk, lelkünk mentén azonosulni. A régi egyiptomiak amikor valakit balzsamozni kezdtek, az első lépés az volt, hogy az orron keresztül kapókkal kipiszkálták a koponyából az agyat, mert az úgyse jó semmire, mert a szívet tartották a gondolkodás központjának, és azt külön edénybe, de a holttest mellé helyezték, többnyire bebalzsamozva. Te is kedves MAGyar testvérem a szíveddel kezdj el gondolkodni, és az vezesse az elméd.Ha napi gyakorlattá válik, meglátod, az életed, és ezáltal mindnyájunk élete megváltozik, mert a K.H.-n keresztül ez az információ átmegy, és érezzük, hogy egyre többen, és többen vagyunk. Ezt a rendszert nem tudja már csak néhány valóságtól elrugaszkodott egyház, vagy magas szintű, szerencsére már globálisan nem működtethető technológia zavarni, de, minél többen leszünk, úgy fog csökkenni ezeknek a jelentősége is. Az, hogy minél hamarabb, minél biztonságosabban tudj integrálódni a K.H.-ba ehhez szeretnék most, és majd a későbbiekben is segítséget nyújtani. Biztos találkoztál már, az indigó, vagy kristálygyerek fogalmakkal. A köznyelvben inkább „hiperaktív, díszfunkciós, nevelhetetlen” gyerekekeként híresültek el. Elárulom, semmi gond velük, csak gyárilag, már másként vannak összeszerelve. Ők a K.H. előreküldött horgonyai, ők akik felvállalták a másságot, hogy létre tudjon jönni a változás. Nélkülük, már régen bekövetkezett volna a „világvége”, meg azok a kataklizmák, amikről a régi jóslatok szóltak, de a Teremtő soha nem engedte, hogy ellenére történjenek a dolgok. Az Indigók többsége már a felnőt korban, vagy annak a küszöbén vannak, hisz 1989 óta születnek folyamatosan, manapság már egyre kevesebben, és őket váltják fel az Ő gyermekeikként a Kristály gyerekek. Ők 1998-2005 születettek már az általános iskolát kezdik járni, és lassan ők is a felnőtt korba kerülnek. Csak ez a két, legfiatalabb nemzedék tudja végül is az Új-Honfoglalást befejezni, úgy, ha az előttük járó nemzedékek nem kérik rajuk számon az ŐSÖK BŰNEIT!, ahogy ez jó bevált szokás volt a Régi Energiában. És végül egy amerikai agykutató azt az ajándékot kapta az Élettől/Univerzumtól/Jóistentől, hogy személyesen élhette át, milyen az a Stroke (agyvérzés) és hogy mi a különbség a jobb és bal agyfélteke között. Az átok/áldás, ami érte őt, arra késztette, hogy felgyógyuljon, és valami nagyon fontosat osszon meg az emberekkel. Legalább a 17. percig nézd végig az előadását. Nem fogod megbánni. Végezetül de nem utolsó sorban ajánlom gondolatébresztőnek az elkövetkező időszakhoz az alábbi írást: Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel III. Ki csoda Isten? Hogy mi a „legjobb" Istennek ? Ez tényleg izgalmas ! Nos, mi volna az ? Ha megadom neked azt, amit a legjobbnak tartasz magadnak. Célom, hogy kinyilvánítsam az Énemet, márpedig ezt általad, rajtad keresztül érem el. Tudsz követni ? Igen, akár hiszed, akár nem, tudlak. Remek. Akkor most olyasmit mondok, amivel talán nehezebben birkózol meg. Tőlem mindig azt kapod, ami a legjobb számodra.- még ha nem is veszed mindig észre. Most, hogy kezded ismerni a célomat, ez a rejtély is veszít valamelyest a rejtelmességéből. Isten vagyok. Istennő vagyok. Én vagyok a Legmagasabb rendű Létező. Én vagyok Mindenek Ösz-szessége. A Kezdet és a Vég. Az Alfa és az Ómega. Én vagyok a Lényeg és a Szubsztancia. A Kérdés és a Válasz. A Fent és a Lent. A Bal és a Jobb, az Itt és a Most, az Előtt és az Után. Én vagyok a Fény; és én vagyok a Sötétség, melyből megszületik a fény. Én vagyok a Végtelen Jó, és a Rossz, amitől a jó egyáltalán létezhet. Ez mind én vagyok: Mindenek Összessége. És nem tapasztalhatom meg Önmagam bármely részét anélkül, hogy megtapasztalnám Önmagam Teljességét. Nos, éppen ezt nem érted Velem kapcsolatban. Azt akarod, hogy egy bizonyos minőség legyek, és semmi más. Hogy Én legyek a magas, ne az alacsony. A jó, és ne a rossz. Ám ha így megtagadod az egyik felemet, azzal az Éned egyik felét is megtagadod. Ez esetben pedig soha nem lehetsz az, Aki Valójában Vagy. A cikk végén Bredák Erzsi és Peonia üzenetét a Virtusról, szeretném átadni, úgy ahogy kaptam, ahogy találtam, demonstrálva azt, hogy működik a K.H., azt, hogy egyidőben, egyszerre lényegében ugyan az az információ jön le mindahányunknak, akik már beköttettek az égiek által a K.H.-ba. Sziasztok! Küldöm nektek az égi üzeneteket,amiket én is kaptam ! Fontos dátum: 2009.11.11- 2009.12.13. Ebben az időszakban lesznek változások ami bennünket is érint. Mindenki figyelje a környezetét és a bennünk zajló eseményeket. Láttam a Kárpát-medence egész területét fentről és nagyon sötét gomoly felhők voltak felette. Szomorú tény ez,de mindig van remény. Az üzenet: Ítélek élőket és holtakat. Fénnyel a sötétséget, Szeretettel a boldogtalanságot. A fény,az erő itt van! Én vagyok a HIT a Remény és a Szeretet! Én itt vagyok,csak engedjetek a szívetekbe. Aki engedi,reményt és SZERETETEM adom ezekben az időkben,és megnyitom szívetek kapuját oly módon,hogy ez az ISTENI fény átrezegteti az összes szellemi és fizikai testeteket. Meglátjátok a változást,fogjátok érezni. Megnyílt a Kárpát-medencében a FÉNY tölcsér és SZÜLETÉSEM napján,eljövetelemkor megnyílik fényben és pompában a föld ANYA azaz a Kárpát-medence Szívcsakrája ISTEN országa felé. Ez egy nagy öröm lesz azok számára,akiket megérint SZERETETEM. Ne féljetek! Tudom,hogy lelketek szenved,várjátok a jobbulást a reményt. A lelketek akkor lesz szabad,mikor felülemelkedtek a nehézségeken. Az utolsó időkben a legfontosabb,hogy bennetek ISTEN szeretetét és fényét hordozzátok,mert így lesztek ítélve azokban az időkben. Nagyon fontos ez a dátum amit adtam. Itt kezdődik erőteljesen az angyalok munkálkodása. Húzzuk ISTEN harangját és ezt vegyétek nagyon komolyan. A lélek harangja zengjen szívetekben,lelketekben,tudatotokban. Mit szeretnétek? Döntsétek el,mert csak így tudunk segíteni!
ui:mikor a Kárpát-medence felett voltam,akkor láttam azt a sűrű sötét gomoly felhőt. Ekkor jött a FÉNY, JÉZUS és abban a pillanatban megszűnt a sötét felhő és egy csodálatos vakító fehér fény lett úrrá a szeretet azaz a föld szívcsakrájában. Látom,hogy nagyon erős szívcsakra forgás van a Kárpát-medencében,közben 100 és 100 angyal borul le ISTEN akarata előtt,ezzel elindítva a folyamatokat az emberek lelkében,életében. Ennyi az üzenet,de gondolatban,érzésben jön,hogy ebben az időben nagyon jó lenne mindenkinek csoportban együtt lenni és imátkozni,tenni a dolgunkat,amit ISTEN kér tőlünk. Nem kötelező találkozni,de szerintem nagyon jó lenne,mert így tudjuk felerősíteni a szeretet energiákat magunkban Jézus és ISTEN felé. A jó ISTEN vezérelje utatokat. Szeretettel ERZSO Peonia írása Kossuth nóta Peonia - 2009.10.05 20:01 Ugye ismered! Dúdoljuk, ahogy régen, tábortűznél, hogy aszongya...  Esik eső karikára Aki nem fázik, az állja. Húzd össze a köpenyedet, hallgasd hát az Üzenetet ...szólít a Magyar Szabadság, szólít a Haza. Október 6, Ott hajnalban, tizenhárom szív még dobban. Estére már hűlt tetemek. Velem most Neked üzennek: Kell-e a magyar szabadság? Kell-e a Haza? Mi Aradi tizenhárom, átszólunk a múlt homályon. Nem kérjük a mű-könnyeket, gyászkoszorús beszédeket: Kell-e a neked a szabadság? Kell-e a Haza? Kossuth Lajos azt üzente...hová tűnt a regimentje? Eltűnhetett, ha elhiszed, szükségtelen bármi hited: Minek neked a szabadság? Mi is a Haza? Szabadságod olcsó álom, kóborolhatsz száz határon. Ahol akarsz megtelepedsz, egyen-ágyad jól megveted. Hiszen itt van a szabadság...hová mennél haza? A szabadság furcsa szerzet, börtönünkben is megélhet. Ha a szíved szabad marad, nem adtad még olcsón magad. Ott van benned a szabadság. Várja a Haza. Rád is vár már a bitófa...sok gúny-szóból megácsolva. Örülj magyar hogyha ehetsz, térképen még rajta lehetsz. Honnan veszed, hogy szabadság? Kié a haza? Kossuth Lajos azt üzente...sok sok szív a regimentje. Amelyik szív el nem hiszi, úgy jó a magyar, ha kicsi. Hited a magyar szabadság, hited a haza. Peonia rovata (peonia.virtus.hu)  _________________________________________________________________________________________ Ezt a cikket szabadon megoszthatod bárkivel. Kérlek jelöld meg a forrást: www.asztralutazas.hu, vagy tedd közzé ezt a szöveget is. A szöveget ne vágd, ne csonkítsd. Így van feltöltve. Ha használod, tedd azt teljes terjedelmében. (a képek elhagyhatóak) Minden földi jog fenntartva a törzskönyvezett nevemnek: Papp György - gyury
|