|
Mottó: Jobb egy szál gyertyát gyújtani, mint a sötétségre panaszkodni! (Kínai közmondás) - avagy a "gondolat" rendőrségnek van a legtöbb pénzre szüksége Kedves Olvasóm! Az szellemi és energetikai rezgés emelkedéssel kapcsolatosan a napi történések, politika, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ezért úgy éreztem, hogy egy „speciális" nézőpontból rámutassak a „napi politika" történéseinek spirituális hátterére. Fogadd szeretettel kedves keresztény, zsidó, cigány, és más kisegyházhoz tartozó MAGYAR testvérem.
A szellemi felemelkedés és a szellemi rabszolgaság. Egy Zen bölcsesség így gondolkodik erről: "A társadalom fél, nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból... Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözi... Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra. A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen a világon: úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, nincs az a közösség, nincs az a társadalom vagy nemzet, mely korlátok közé szorítaná." Az a felemelkedési folyamat amiben jelenleg a világ halad - igazán egy újfajta polarizációnak a folyamata. Eddig a FÉNY és a SÖTÉTSÉG dualitását kellett megtapasztalni, most a SZERETET és a SZERETETLENSÉG érzését kell majd megtapasztalni. Aki nemfél, és MER- szeretni, - (merít a szeretetből!) az megtalálja a belső BOLDOGSÁGOT, de aki nem ismeri fel a szeretet mindent átható erejét, az belesüllyed a SZELLEMI RABSZOLGASÁG mocsarába. Ha figyelitek a politika háttér tevékenységét, minden az emberek butításáról szól, - olyan gondolkodásminták elültetéséről, amikor megszűnik az ÖN - saját MAGában álló ÁLLÓ vélemény a gyermekkortól, de közben a „demokráciára" hivatkozva egy folyamatos presszió van, hogy minél többen adjanak hangot az elültetett véleményeknek! A média, a sajtó a reklámok mind ezt a célt szolgálják. Olyan szekták, kisegyházak kerülnek a politika közelébe amelyek profi manipulációs technikákat alkalmaznak, pl. Szcientológia, HIT Gyülekezete. Sehol semmi nem szól a SZERETETRŐL, csak a PROFITRÓL! Meg kell itt jegyezni, hogy „technológiájukhoz" hozzátartozik a MÁGIA is, ami komoly energetikai kötéseket hoz létre azokhoz az „egregor" hoz, amik olyan „tömegtudatot" generálnak ami egy „áll" boldogságérzet érzését keltik. De - senkit nem lehet önMAGától megmenteni, az Isteni törvények senkivel sem kivételeznek, mindenki arrafelé halad, amerre saját MAGa jelölte Mi itt a Kárpátmedencében több ezeréves önálló kultúrával most egy válaszút előtt állunk de már nem a nemzet, a nép - hanem az EGYÉN! Gondolj bele! Az egyéni karma csak a csoport karmán belül létezhet, de ebben az időszakban amikor kezdenek oldódni az egyéni karmák, mi dolguk lenne a csoport karmával. -Szerinted miért van roma, vagy zsidó kérdés? - Szerinted miért érzelmi szinten manipulálják a különböző rasszokat egymással szemben? - Szerinted miért kerülnek ki a sajtó látóköréből bizonyos hírek, amik előző nap még a csapból is folytak? - Mert a különböző csoportkarmák feszülnek egymással szembe! Az egyéni lélek csak akkor tud azonosulni a csoportkarmával, ha még dolga van vele, ha már nem, - akkor győzködheted! Az olló nyílik, és egyre távolabb kerül a felemelkedők rétege az alászállók rétegétől, - de ez a lényege a jelenlegi ÚJ ENERGIA időszakának. Az Új Honfoglalásnak az Elmében kell létrejönnie az egyén lelke diktálta szükségletek szerint. A MAGyarság csoportkarmája már nem ugyan az, ami több száz, vagy ezer éve volt! De a romáké, de még a zsidóságé sem, sem a többi nemzeté, és rasszé! Az Új-Energiát bizonyos spirituális irányzatok szeretnék az, az-az a szűk ELIT, - Illuminati és a többségi Rabszolga kasztjába beszorítani, de ez már csak az ELME bilincseivel tudják működtetni, mert csak így működtethető. (Elárulom, fog is működni kb. úgy 30-60 év múlva, de az már teljesen más, a - mostanihoz még hasonlítani sem lehet - világ lesz.) Mivel lehet valakinek az elméjét rabszolgává tenni? -Vallási dogmával -Ateista okoskodással (Az elfogadott tudományos irányzatok kizárnak minden abba nemillő irányzatot!) -Vágyak és hamis illúziók keltésével. (Reklám, média, vágyipar...) -Túlzott és manipulált információ és szabály dömpinggel (Polgári, és vallási jogszabályokkal, rendszabályokkal.) -Lényegtelen, de negatív érzelmeket generáló információkkal - (Folyamatos negatív hírek amiben zéró információ van - szajkózása a médiában.) Ha mindezeket észrevesszük, és kizárjuk életünkből, már teljesen más szemszögből láthatjuk az eseményeket. Kezdjük a vallási dogmákkal: „A vallásokban csupán tanítók vannak, akik olyan dolgokat tanítanak neked, amikről semmit nem tudsz, és azt kérik, hogy higgy nekik, mert azokat a tapasztalatokat lehetetlen az objektív valóságban megmutatni. De a tanító maga sem ismeri, amiről beszél; ő is csupán elhitte, amit hallott, és most átadja a hitét másoknak. Ez igazi alkímia: rozsdás vaslényedből aranyat varázsol. De nyelvezetét nem érvekkel és intellektuális elmével, hanem szerető szívvel kell megértened. Vagy egyszerűen csak hallgasd úgy, mint a madarak énekét, nem törődve azzal, hogy vajon igaz-e vagy sem. És egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor hirtelen meglátod azt, ami egész életed során elkerülte a figyelmedet. Amit Buddha "nyolcvannégyezer ajtó"-nak nevezett - hirtelen feltárul." mondja Osho - és ehhez már nem lehet - mit hozzátenni. A zsidó vallás elsősorban, másodsorban a „történelmi" keresztény egyházak dogmái a HIT-et az évezredek során DOGMA HITTÉ formálta, megadva a papságnak azt a lehetőséget, hogy közösségi és politikai vezetőkén működjenek, és a tömegek számára ugyan elkülönülten, de mégis tevőlegesen az ELME Hatalmával gyakorolják a hatalmat. Mai korunk egyházai pl. a HIT Gyülekezete pedig már nyíltan felvállalja ezt a szerepet, és a mágia eszközeivel manipulálja „hívőit". A mágia pedig az az energia amivel a tudat alattit lehet manipulálni úgy, hogy az elme már nem veszi észre a manipulációt, teljesen azonosul a „felkínált menüvel", pedig ha az jól megnézzük a valóságban csak lerágott csont díszes tányéron. Az Emberek ha megérzik a BOLDOGSÁG energiájának a legkisebb rezdülését akkor máris oda csoportosulnak. Ha azt mondják, hogy most ezért le kell mondanod valamiről, szívesen megteszik. Nagyra tisztelt politikusaink most kiemelve ezeket a szisztémákat a vallási keretek közül pontosan ezt szeretnék lenyomni az emberek torkán, de csak azokén sikerül, akik még nem jutottak el egy bizonyos tudatszintre - de ezért nem szabad rájuk haragudni. Mint előzőleg már írtam: SENKIT NEM LEHET ÖNMAGÁTÓL MEGMENTENI! Az ÚJ HONFOGLALÁS mint minden - az ELMÉBEN kezdődik. A Szcientológiai Egyház nak pedig már semmi köze a valláshoz, de az Új Világrendhez annál inkább! A jelszó! „Megmondom, hogy hogyan legyél Boldog és azt, hogy hogyan gondolkozz ezért, de ha nem úgy gondolkodol ahogy mondom, akkor jobb ha rettegsz!" Tavaly (2008) gyermeknapon, ?! A Városligetben - a Vajdahunyadvárnál - nem tudom milyen extra programnyújtás megfontolásából voltak ott!?- beültem a Szcientológiai Egyház egyik munkatársához, hogy megállapíthassa, mennyire vagyok „stresszelt"! Kezembe adta „hazugság vizsgáló" vagy az Ő olvasatukban az auditáláshoz szükséges elektromos segédeszköz két fémhengerét, ami valójában a test kapacitív ellenállását méri, és nagyon érzékeny az érzelmi változásokra. A Cég ember mondta: -Gondolj valakire, akire nagyon haragszol! Ok én gondoltam. Gondoltál? És máris kilengett a muató! -
- Na és kire gondoltál? -
- RÁD! -
- Na de miért haragszol rám? -
- Mert azt csinálod amit! Na kedves olvasom a beszélgetés többi részét a fantáziádra bízom Egy idő után az elme olyan mintákat kap, hogy másként már nem is tud gondolkodni, és ha mégis, akkor a RETTEGÉS az úr! (Emlékezzünk vissza a személyi kultusz éveire, vagy mégrégebben a fasizmusra, a Göbelsi demagógiára! - hogyan is működött az?!) Kenyér és bikacsök mint a régi rabszolgatartóknál. És visszatérve mi a gond a zsidósággal, a keresztényekkel, és a romákkal. A zsidóság: A több ezer éves múlt kifinomított egy olyan speciális magasabb rendű csoport tudatot - És azt támogató energiafelhőt - egregort - , amivel az egyén már csak torzult személyiségként tud azonosulni, nem tudva azt, hogy azok a gyökerek amikben kapaszkodik, már nem életképesek ebben az új-energetikai rendszerben. Minél kifinomultabb egy rendszer, annál nagyobb a hibalehetőség, annál jobban túl van szabályozva, - többek között erre gondoltam fent, amikor ezt írtam: „-Túlzott és manipulált információ és szabály dömping." - és ezt a TÓRA foglalja magában, ami teljesen eltávolítja a hívőt attól, akit a csoportkarma magába foglal az EGYISTEN hittől - az az ISTENTŐL, a TEREMTŐTŐL, akinek a neve manapság már a „KIMONDHATATLAN"! Mitől féltek kedves zsidó testvéreim!???? A Teremtő szeret!!! nem büntet!!! Csak a Talmud ígér büntetést, és mondja meg azt, hogy hogyan úszhatod meg! A Rabbikra hivatkozik, - nem a TEREMTŐRE, - hogy Ők, hogyan vélekednek erről, vagy arról - nem a Teremtő. Mielőtt még antiszemitizmussal vádolnátok, és holokauszt tagadással, elárulok egy személyes ifjúkori élményemet, ami elvezetett oda, hogy mélyrehatóbban elmélyedjek HIT-SORSOTOKBAN. A történet még az 1970-es évben történt, iskolából mentem hazafelé busszal. Egy idősebb „úr" aki mellettem állt, minden előzmény nélkül megszólalt: „Édes fiam, letekerem az orrod, és bedobom a Vörös tengerbe, és majd szólj Mózesnek, hogy keresse meg!" Mondanom se kell, hogy megszégyenülve szálltam le a következő megállóban a buszról, és nem tudtam hova tenni az egész szituációt 16 évesen, mivel a zsidóságról csak annyit tudtam, hogy a „háborúban" munkaszolgálatra vitték Őket. Otthon, a családomban kemény református neveltetésben részesültem, őseim mint Nagykárolyi kereskedők még levelező viszonyban voltak álltak Kálvinnal, ezért ez a fajta verbális agresszió és diszkrimináció mély érzelmi nyomokat hagyott bennem, mind a mai napig. De ez a a sors tanítása! Ezen a storyn keresztül értettem meg a MEGBOCSÁTÁS igazi lényegét. Azt, hogy a külsőségek, a belső emóciók bizonyos szituációban való találkozása mekkora energiákat tud felszabadítani és most a HOLOKAUSZT lényegére és a „tagadás" fenyegetésére szeretnék rámutatni! Ha belegondolunk, a POLITIKA vette a kezébe azt az ÉRZELMI ZSAROLÁST, ami lelkiismeret furdalást generál Apáink el-NEM követet BŰNEI miatt bennünk, akik ugyan olyan áldozatok vagyunk, voltunk a POLITIKA manipulációinak, mint akiknek a szülei, nagyszülei valóban fizikai áldozatok voltak! És a jóvátételt már üzleti szinten fizetni kell az érzelmi zsarolás fejében több mint 50 éve, mert ugye az is már jóvátétel, hogy ennyit foglalkozik a média, a sajtó a HOLOKAUSZTTAL. A magyarságnak többször, a cigányságnak, az örményeknek, oroszoknak, lengyeleknek is meg voltak azok a történelmi időszakai, amikor megélték a maguk „holokausztját" de egy legyintéssel, hogy ez már történelem, túl is lépnek rajta. Mi is próbáljunk tovább lépni a MEGBOCSÁJTÁSSAL! , - az 50 év azmár ½ 100 év - már történelmi kategória, kedves zsidó hívő és kikeresztelkedett magyar testvéreim! MEGBOCSÁJTANI! ez lenne a kulcs szó, de ezt valamiért mindenki FÉL kimondani! Hogy miért? Nem kell sokáig gondolkodni! Ez mind része a globális Új Világrend Projekt kommunikációs pragandájának. Az alábbi találkozóról halottál valaha? Ortodox Rabbik és az Iráni Elnök tárgyal egymással a legnagyobb TISZTELETBEN!!!!!! Így is lehetne: ELKÉPESZTŐ FELVÉTEL -Mi történik ha IGAZHITŰ ZSIDÓ és MUSZLIM emberek találkoznak? Kitör a BÉKE! Kérdezem? - ez várna ránk ha teljesülne az a másik HONFOGLALÁS, amiről Izraelben álmodoznak? Tények Izraelről Remélem idáig soha nem jutunk! Az Új Honfoglalás lényege: Kedves Magyar Zsidó testvéreim! Ha valóban a szeretet útját szeretnétek járni, akkor meg kel BOCSÁJTANI a múltat, mert akik akkor azt elszenvedték önként, saját karmájuk vállalásából szenvedték el azt. Az, hogy a jövőbben egyre több zsidó vallású szándékozik idetelepedni Magyarországra és pénzügyi körök hatalmas előkészítő projekteket valósítanak meg, ez megint az Új Világrend „apró" mozaikja. Ők ugyan olyan rabszolgák lesznek, csak más feladattal, „kápói" jogokkal, és felelőséggel. Ők még az elme, a - TÓRA elméjének rabságában vergődnek, és nem vehetik észre a lényeget, a valóságot. "Az elme soha nem lehet intelligens. Csak az elmenélküliség lehet intelligens. Csak az elmenélküliség eredeti és radikális. Csak az elmenélküliség lehet forradalmár, csak az hozhat forradalmi változást. Az elme egyfajta kábulatban tart. A múlt emlékeivel és a jövő várakozásaival megterhelve éled az életed - a minimumon. Nem a maximumon élsz. Tüzed nem lángol, hanem épp csak parázslik. De amint kezdesz megszabadulni a gondolataidtól - a múlt porától, amit eddig összegyűjtöttél -, tüzed lángra kap; tisztán, világosan, elevenen, fiatalon ég. Egész életed lánggá, egy füst nélküli lánggá változik. Ez az éberség." Az idézet a „nyolcvan négyezer ajtó " idézet gyűjteményből való. A „történelmi" Kereszténység: Mint „bigott" református neveltetésben „megszenvedett" a vallás beépült a gondolkodásomba, mind addig, amíg el nem kezdtem foglalkozni más vallásokkal, az Iszlámmal, Judaizmussal és a Buddhizmussal. Rá kellet jönnöm, hogy amiben hihetek, aki minden pillanatban benne van az életemben a TEREMTŐ, arról a bibliaidézeteken kívül, senki nem beszél, hogy hogyan lehet közvetlen kapcsolatot kialakítani. Az hívő felé, a hitét keresők felé közvetített jótanács a bűn, az alázat - (nem belső), a lemondás, .. bla....bla....bla....bla....bla.... felismerése, és gyakorlása, z ÖRÖK FELTÁMADÁSBAN való HIT! (Ekkora baromságot! Ha a lélek ÖRÖK, akkor melyik testünkben leszünk örökké? Ja - tudtad mit jelenta Goj - Barom - semmivel sem vagyunk mi különbek a zsidóktól minősítésben! Samael :-( ) Olvasd a Bibliát és majd meghallod mit mond Jézus - kaptam a „jó" tanácsokat, amíg volt kedvem kérdezni. Jézus pedig hallgatott mint a hal. Nem értettem miért vagyok bűnös amikor nem csináltam semmit, - megint a félelem gyártás, a rossz lelkiismeret generálása, - mert nem vagyok elég hálás, hogy Jézus megváltott ELŐRE minden bűnömtől. (Most egy epés gondolat jött elő: Honnan tudta hogy én ide fogok születni, amikor még egész másról beszélgettünk a Gecsemáné kertben, mielőtt elfogták Nagycsütörtökön. Samael:-) ) Nem szeretnék negatív érzéseket generálni, de megint a DOGMA, a manipuláció, ami tetten érhető. Hiányzik a tisztaság, a belső alázat, az egó, a a kapzsiság az ami hátulról mozgat, manipulál. Jézus is ugyan olyan tanító volt mint számos más tanító, ( Buddha, Mózes, Mani, Mohamed, stb.)csak olyan időben, és olyan helyen élt, ahol gyökeret tudott ereszteni egy másfajta gondolkodásmód, mint jelen korunkban amikor az ezotéria, egy új gondolkodás kezd terjedni, megingatva a vallásosság amúgy is repedezett tornyait. Érdekes módon Jézus mint szellemi tanító a fent felsoroltakkal egyetemben, ma is megidézhető, és kommunikálni lehet vele, és olyan információk tudói lehetünk, amiket az egyházak „tanítói" soha nem „csatornáztak", vagy ha igen, gyorsan szenté avatták őket, és megmagyarázták, hogyan is kell GONDOLNI! Az Új Honfoglalás lényege Kedves keresztény Magyar testvérem, HON-fi és nő-társam! Ha szíveden viseled Magyarságodat, azt a csoportkarmát amiért ideszülettél a Kárpátmedencébe, gondolkodj el azon, hogy azok a vallásos tanok amikben szüleid és azok szülei nevelkedtek, már többnyire okafogyottá, és használhatatlanná váltak ebben a felgyorsult, és mégis lassuló világban. Igazán a Szeretetet, és Boldogságot keresed, és nem a szabályokat, hogy hogyan szerethetsz, hogyan lehetsz boldog? Addig, amíg állandó lelkiismeret furdalásod van, addig igazán se szeretni, se boldognak lenni nem tudsz, és Jézus se tud neked segíteni, mert a félelemtől nem hallod meg a SZÍVED szavát. Nem kellenek ahhoz papok, dogma, hogy a szíved szerint cselekedj. Kedves Roma testvéreim! Ismeritek a régi mondást?: Divide et impera! Oszd meg és uralkodj! Titeket önnön választásotokból lehetett ezidáig a legnagyobb tudatlanságban tartani. Mint nyugdíjas fegyőr, beleláthattam az életetekbe egy speciális szűrőn keresztül, és állíthatom, - az önzetlen szeretet megnyilvánulásait nálatok láthattam meg legelőször a személyes életemben. Nagyon sok roma emberrel volt dolgom, de igaz az a Jézusi mondás, hogy: „Könnyebb egy tevének a tű fokán átmenni, mint gazdag embernek bejutni a Mennyországba." Az, hogy tudtok az ITT és MOST -ban boldogok lenni ősi kultúrátok része, és ezt a többi ember „elirigyli" tőletek! Az, hogy a csoportkarmátok a gyors szaporodásra és a csoportos magánéletre sarkalja a többséget, ez magával hozza azt az alacsony éntudatot ami nem segíti elő a felemelkedést. Karmátok része a félelem, és az agresszió, az anyag, azok az alacsony rezgésű energiák, amik elősegítik a manipulálásotokat, de az új energiába való emelkedést gátolja, de mégis a az a lelki tisztaság ami az egyének lelkét át tudja hatni, felül írja a csoportkarmát. Az Új Honfoglalás lényege számotokra a lélek tisztaságának a megőrzése, és az önzetlen tiszta szeretet példájának a megmutatása, többi magyar testvérünk számára. Személyesen köszönöm azt a tanítást amit ÖN MAGotok felvállalásával, naponta megtapasztalhatok, de kérlek bennetek arra, hogy bölcs vezetőitek hangjára is figyeljetek! Kedves Ateista MAGyar Tesetvéreim! Tudom, hogy valamiben hiszel, ha nem tudod megfogalmazni, akkor is valamiben hiszel! Ha a pénzbe, az anyagban, akkor felesleges tovább olvasnod! Ne próbád definiálni ezt a hited, ha elég erős, csak éld meg! Tudd, hogy nem vagy egyedül, nagyon sokan vannak ahogy Te, elegük volt a vallások demagógiájából, az ezoteria művelőinek lehúzásából, a sok tudó, és nemtudó ember okoskodásából. Hidd el! Te úgy vagy JÓ ahogy vagy, és ne kérdezd senkitől, hogy mi vár rád, csak higgy abban amiről amúgy is tudod, hogy VAN! Nem kell ismerned sem vallást, sem „Titkos Tanokat" ahhoz, hogy CSAK AZ TÖRTÉNJEN VELED AMIRE SZÜKSÉGED VAN! Élvezd az életed, ne hagyd, hogy olyanra kényszerítsenek ami SZÍVED ellenére van, és máris az ÚJ HONFOGLALÁS résztvevője vagy! Ez egy folyamat amit nem lehet se Felgyorsítani, sem Lassítani, habár vannak erre törekvések, de a búzánál is meg kell várni, hogy a Magból Kalász szökkenjen. „Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára... Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját." Osho Végezetül fogadd szeretettel Wass Albert írását: AMIT AZ APA GYERMEKÉNEK MOND Igen, elvesztettük az otthonunkat, fiam. Elvesztettünk mindent - ahogy azt manapság mondani szokták. Mégis, nézd: szép a világ. Susognak a fák, harmat csillog a fűszálak hegyén, pillangók vannak, és virágok vannak. Tudd meg, hogy a sárgarigó egyetlen füttyével megszépíthet ezer csúnya rontást ezen a világon. Nézd a világot, és figyeld meg jól! Figyelj a fákra és a madarakra! Őzre, pillangóra, virágra. Ne törődj sokat az emberekkel, és ne hallgass oda, ha cifra jelszavakkal hozzád szólanak! Az emberek csak rontani tudják a világot. Haszontalanságokat ne gyűjts soha! Bélyeget, gyufaskatulyát, pénzt, vagyont. Csak a szépet gyűjtsed meg magadban. A szépet, amit szemeddel láthatsz, füleddel hallhatsz, orroddal érzékelhetsz, és ujjad hegyével megtapinthatsz. Meg amit gondolsz olyankor, azokat gyűjtsed. Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek. Egyszer egy fiatal tiszt állt a tábornoka előtt. Kemény, szigorú hangon beszélt a tábornok. Tervekről, parancsokról, háborúról. Szavai mögött tankok dübörögtek, bombák robbantak, géppuskák zakatoltak. Az ablak nyitva volt, s alatta egy barackfa virágzott. Rózsaszín volt és csodaszép. Ezt a barackfát nézte a fiatal tiszt, amíg a tábornok beszélt. A tábornok hirtelen elhallgatott. -
Mit néz? - kérdezte ingerülten. -
- A barackfát, tábornok úr - felelte a fiatal tiszt -, most virágzik. -
A fiatal tisztet megbüntették akkor. De ma, ha visszagondol a múltra, csak azt bánja, hogy nem figyelt még jobban a barackfára, ott, hajdan, a tábornok szobájában, amíg a tábornok beszélt. Mert a tábornok már régen nincs sehol, és amiket mondott: elfoszlott, mint a sűrű, rossz szagú köd. Csak annyi maradt meg abból a napból, hogy szép volt a barackfa nagyon, ahogy ott állt, tömötten, rózsaszínűen, puhán és mosolyogva. -
És a fiatal tisztnek egyebe sem maradt, csak a virágzó barackfa színének és illatának emléke abból az időből. -
Ez a fiatal tiszt a te apád volt fiam. _______________________________________________________________________ Ezt a cikket szabadon megoszthatod bárkivel. Kérlek jelöld meg a forrást: www.asztralutazas.hu, vagy tedd közzé ezt a szöveget is. A szöveget ne vágd, ne csonkítsd. Így van feltöltve. Ha használod, tedd azt teljes terjedelmében. (a képek elhagyhatóak) Minden földi jog fenntartva a törzskönyvezett nevemnek: Papp György - gyury |