Jelenleg 28 vendég olvas minketMa 2012. 2. 5, vasárnap, Ágota napja van. Holnap Dóra napja lesz.
IGAZ MESE LUCIFERRŐL II. PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 13. Tuesday 10:44
http://ezoweb.hu/images/satan2.jpgMottó:A sötétség ismerete nélkül
nem ismerheted fel a fényt!
Samael
Igaz mese Luciferről II.

Az alábbi írás már hetek óta mocorgott bennem, és most szeretném, ha úgy adhatnám át, ahogy érzem, ahogy megélem, pedig tudom, hogy ezek csak az én érzéseim, gondolataim.
Ha olvastad, és még emlékezel, az elsőző részre, ezekkel a gondolatokkal fejeződött be:
lucifer fallen from grace„Akkor Lucifer (Samael Arkangyal) búcsút vett testvéreitől. A sötét szemű Uriel, az ezüstszárnyú Gábriel és a gyöngéd Raffael könnyezték és átölelték őt, azután Michael, a harcos angyal feladata feletti kétségbeesésében hangosan felkiáltva megragadta Lucifert, és messzire elhajította őt az Úr színe elől.

És a Föld akkor legmagasabb hegyéről egy álló nap és egy éjjel zuhant ő, útjában fényesen ragyogva, mint egy hullócsillag. És azon ősi nap óta állja az Úrnak adott szavát, és kísérti az embert az Úr ellenében. De valahányszor azok megtagadják őt, egy kurta órára ott ül ő, mint egy fekete szikla a mennyek kapuja előtt, és testvérei odagyűlnek a kapuhoz és énekelnek neki.”


És mára, napjainkra véget ért az önkéntes száműzetés!

Lucifer teljesítette, amiért az Úr a Földre küldte. Már senki sem hitt az Úr létezésében, sőt már azok tagadták a legjobban, akik fennhangon hirdették az Úr létezését.
Azt terjesztették, hogy maga az ember létezése maga a BŰN már a fogantatás pillanatától, és az ÚR mindenkit megbüntet, aki nem a tanítások szerint él, pedig nem is tudták, hogy ezeket a tanításokat mind, mind LUCIFER, az-az Samael Arkangyal sugallta. Minden tanítás magában hordja a megkülönböztetést, a széthúzást, az ítélkezést, a szeretettel való manipulációt, az EGÓ erősítésére való törekvést.A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b150/kepek/F/f_12.jpg”.

Amikor az Úr úgy gondolta, hogy véget vet ennek a sötétségnek, elküldte Angyalait, és Arkangyalait, Mestereit, a Fény követeit a Földre, hogy segítsenek Lucifernek, hogy mutassák a fény felé vezető utat. Ők már el is felejtették többnyire, vagy nem is tudták, hogy Lucifer közülük való, mert már olyan régen nem látták a Mennyországban, csak arra emlékeztek, hogy valamiért Mihály Arkangyal lehajította az Úr trónusa mellől, de, hogy miért? - azt talán, nem is tudhatták.

Nagyon sokan jöttek egyszerre, egyidőben, angyali légiók érkeztek ide a Földre különböző hullámokban, emberi testben, és Őket már nem érintette meg a sötétség manipulációi, az
AGGÓDÁS és a
FÉLELEM, , az
ERŐSZAK, a
MEGÍTÉLÉS, a
BŰNÉRZET, és mindaz, amit Lucifer és teremtményei az ördögök, és démonok az emberek lelkében nagyon mélyen elültettek.

http://math.freeblog.hu/files/images/couver4.jpg A régi gondolkodású emberek nem értették,
hogy miért más ez az új generáció?
Miért vetik el a dogmákat, és ne hajlandóak semmiféle korlátot elviselni,
miért tudnak úgy SZERETNI, ahogy ők, csak vágyakozni tudnak erről a szeretetről,
miért tudnak kiállni a hitükért úgy, ahogy ők soha sem tudtak,
miért szeretik úgy magukat, ahogy ők soha sem tudták szeretni magukat,
miért veszik észre ha mások hazudnak, álságosak, és ők
miért láthatják folyamatosan, és beszélhetek a szellemvilággal.
Csupa-csupa olyan kérdés, amire nincs LOGIKUS magyarázat, csak tapasztalás, ami valamerre mutat, de HOVA!????

Az Úr csak mosolygott az embereken, mert Ő tudta, minden úgy történik, ahogy ezt a Teremtés idején eltervezte.
Sokat konzultált, beszélgetett Samael-lel, akit továbbra a földön Luciferként ismertek, és azok akik az Úr nevében beszéltek, egyre jobban erősítették az emberek tudatában LUCIFER pokoli jelenlétét, - az Új generáció, az Új energiákkal pedig csak nevetett az egészen.
Az Úr közben felgyorsította az időt, a rezgésszámot, és mindenki azon kapta magát, hogy ami most gy hét alatt történik vele, az tavaly egy hónap alatt, egy évvel korábban meg fél év alatt.
Elkezdett minden változni, olyan érzések jelentek meg, amikkel eddig még soha sem találkoztak.
Egyre nagyobb igénye lett a régi típusú embereknek a szeretetre, a boldogságra, harmóniára, nyugalomra, mint korábban.
http://www.gnosticrob.com/images/samael.jpg
Lucifer miután már látta, és tudta hogy lejárt a küldetésének ideje, és egyre több földi angyal, és arkangyal ismerte fel benne Samael Arkangyalt, elkezdte felszámolni teremtményeinek jelenlétét, a sötétség légiójának katonáit elkezdte visszaküldeni a fénybe.

http://i5.photobucket.com/albums/y166/Zenial/lsd/pict/big/thebook.jpg Legelőször Belzebubbal találkozott, vele kezdte a Pokol Angyalainak hazaküldését.
Belzebub - aki először nem hitte el, hogy gazdája nem is az a bőrszárnyú, patás, szarvas undormány, mint aminek magát mutatta.

Mondta is: „Én valahol mindig tudtam, hogy Te nem az vagy mint akinek mutatod magad!”
Folyamatosan próbált kitérni, mert Ő is azt hitte, hogy az Úr büntetése vár rá, feltételeket próbált támasztani, de Samael szeretete ellen nem tudott semmit sem tenni.

„Adjál nekem biztosítékot, hogy nem büntet meg az Úr, ha itt hagyom a helyemet, és azért amit elkövettem az emberekkel szemben!”

Vergődött, ordított először, de amikor Samael / Lucifer megértette vele, hogy minden, amit tett, ugyan olyan angyali tett, mintha onnan fentről jött volna, mert azzal, amit tett, az volt a feladata, és ezért nem büntetés, hanem jutalom jár – megnyugodott, és felolvadt a fényben.

Amikor visszatért az Úrhoz, az angyalok kara fogta közre, és dicsérték az Úr bölcsességét, előre látását, nagyszerűségét.

Belzebub a Pokol kapujának őrzője volt, és ezáltal átjárhatóvá vált már nincs senki aki feltartóztassa azokat a lelkeket, akik úgy döntenek, hogy hazatérnek a
SÖTÉTSÉG-ből a
FÉNY-be.

http://blog.szentimre.hu/wp-content/uploads/2007/04/pokol.jpg Most már a Fény beáradhat a Pokol legsötétebb bugyraiba is, és aki ezt meglátja, megszabadulhat attól a szenvedéstől, ami számára időtlen idő óta lényének részévé vált.

A Pokol egy olyan dimenzó, amit a földre szállt lélek lát csak akkor, amikor befejezte földi életét, és keresi a fénybe vezető utat, de a félelem a büntetéstől, teljesen bezárja a sötétségbe, és olyan entitásokkal találkozik, akik ezt a félelmet tovább szítják.

Előjönnek azoknak a korábbi életeknek a fájdalmai, döntéseinek a következményei, amire eddig nem DERÜL-hetett volna FÉNY, a régi szerződések, amiket Luciferrel, és a Pokol Angyalaival köttetek, szent, és szentségtelen fogadalmak, magukra, és másokra szórt átkok, manipulációk.

Samael napról napra, többet, és többet találkozik a többi Mesterrel, Angyallal, és Arkangyallal, Szeráffal és Kerubbal, valaha a földön élt Istenekkel, és Istennőkkel.
Felismerik és megölelik egymást, boldogok, hogy minden öleléstől erősödik a Fény a Földön, és tovább haladnak, és teszi mindenki tovább a dolgát.
Már nincs szükség szavakra, dogmákra, szabályokra, csak
Szeretetre,
Harmóniára,
Fényre.

Már egyre többször kezdett teljesülni Samael kívánsága: „Akkor Lucifer, a hajnali csillag még egyszer utoljára felnézett az Úr megismerhetetlen arcára, és azt kérte, hogy valahányszor egy ember elfordul tőle, és Istenhez fordul, engedtessék meg neki, hogy egy óra hosszára ott állhasson a mennyek kapuja előtt, és hallgathassa, hogyan énekelnek testvérei az Úr trónja előtt. És megkapta az engedélyt.”

És amikor az Úr úgy látta, hogy beindult a teremtés következő fázisa, kaput nyittatott az Angyalokkal a FÖLDRE Samael házába, és ezen a kapun már szabadon járhatnak haza a Földről a lelkek az Úr színe elé, és jönnek az Angyalok azokért a lelkekért, akiknek már nem kellene itt lenni a Földi világban, dimenzióban.

http://image.hotdog.hu/_data/members3/551/175551/images/egyeb_fotok/Menyorszag%20kapu.gif Az Úr gyönyörködik a teremtésében, élvezi, ahogy erősödik napról, napra a Fény, már mindenki, aki elé járul, saját döntéséből lép elébe, és tudja értékelni a FÉNYT, mert a SÖTÉTSÉGBŐL léphetet ki, és megszűntek azok a félelmek fájdalmak amiket az Egó – Lucifer teremtett meg, ami eddig a földi élet lényege volt, hogy megértse a
SZEETET, a
FELTÉTELNÉLKÜLISÉG, a
TISZTASÁG, a
HARMÓNIA lényegét.

Együtt örölnek az ÚR-ral a
MESTEREK
Buddha,
Jézus,
Mária,
Mária-Magdolna, a
Fehér Fény Testvériség összes Mestere, az
Arkangyalok, -
Mihály,
Rafael,
Gábriel,
Uriel, és a többiek, és az
Angyalok,
Szeráfok,
Kerubok, és az égi hierarchia összes lénye, teremtménye.

Lassan véget ér a TEREMTÉS egy fontos időszaka, ami a Földi években mérve évszázadok, és az örökkévalóság egy új fejezete kezdődik, régi és új szereplőkkel, a dimenziók végtelenségét használva laboratóriumnak, próbateremnek, és az Úr végtelen, és kifogyhatatlan szeretete és kreativitása hatja át továbbra is a

VÉGTELEN VILÁGMINDENSÉGET AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN.



Ördög és Angyal

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A jó Isten így szólt hozzájuk:

- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a jó Isten - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.

- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett.
-Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyal és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.

ismeretlen szerző



AsztrálFény http://www.asztralfeny.hu/maimese/maimese.php?id=42

________________________________________________________________

A Sátán találkozót tartott

Ez el fog gondolkoztatni! Szánj rá időt, hogy elolvasd
(Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is, különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy).

http://www.insightsofgod.com/downloads/MICHAEL-VS-SATAN.jpg Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: ,,Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal.''

,,Ezt akarom tenni!'' - mondta a Sátán. ,,Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!''

,,Hogyan tegyük ezt?'' - kiabálták a démonjai.

,,Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok az gondolkodásukat'' - válaszolta ő.

* Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
* Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
* Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
* Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyen képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'
* Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
* Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal.
* Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül.
* Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
* Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
* Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
* Adjatok nekik Télapót, hogy eltérítsétek őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
* Adjatok nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
* Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat, hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe és Isten teremtményeit csodálják. Küldjétek el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
* Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
* Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.

,,Működni fog! Működni fog!''' - kiabálták...

Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket. Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt Sátán ebben a cselben? Döntsd el te magad!

Az ,,elfoglalt'' [angolul: busy] azt jelenti:

B-eing U-nder S-atan's Y-oke - S-átán R-abigája A-latt L-enni?

Forrás: http://www.szepi.hu/index.html

________________________________________________________________

Osho: Jót cselekedni

Tedd, amit tenned kell az életben; csak őrizd meg a távolságodat tőle.
Engedd, hogy a felszínen történjen; a központ érintetlenül marad.

Meg kell tenned bizonyos dolgokat, ezért meg is teszed őket, de nem szabad, hogy zavarjanak. Ez csupán egy színjáték, egy előadás. Amint ezt megérted, lehetsz akárhol, bármilyen munkában, hűvös maradsz; tökéletesen érintetlen maradhatsz.
A problémát az jelenti, hogy sok-sok évszázad óta azt tanítják nekünk, hogy jót cselekedjünk, ne cselekedjünk rosszat, tegyük ezt, ne tegyük azt. Parancsolatokat kaptunk, feladatokkal és tiltásokkal. Én nem adok neked semmilyen parancsolatot. Engem nem érdekel, mit teszel - engem csak a lényed érdekel.
Ha csendes vagy, üdvözült, összpontosult, tedd, amit tenned kell, és nincs probléma. Ha nem vagy összpontosult, ha nem vagy összeszedett, belül nem vagy egységes; ha nem vagy meditatív állapotban, akkor még az sem segít, ha jót cselekszel. Ezért van, hogy sokan, akik folyton jót cselekszenek, nem mások, mint jótét lelkek. Végső soron csak kárt okoznak.
A hangsúlyt nem a cselekvésre, hanem a létezésre kell fektetni, és a létezés egy teljesen más jelenség. Nem számít, hogy ügyvéd vagy-e, vagy orvos, mérnök vagy prostituált, vagy politikus; nem számít, mit teszel. Mindössze az számít: összpontosult-e a lényed? És az sok mindent meg fog változtatni.


Utolsó frissités ( 2009. June 17. Wednesday 08:21 )
 
< Előző   Következő >

Hozzászólnál a cikkhez? Iratkozz fel az asztrálutazás levelezőlistára !

 

Hirdetés

AngyalKapu






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Angyalok az oldalon

Most csak te vagy

ARS POETICA


 

hirdetés

Statisztikák

mystat