Jelenleg 17 vendég olvas minketMa 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van. Holnap Ivó, Milán napja lesz.
Csakrameditáció I. A gyökércsakra PDF Nyomtatás E-mail
2008. March 10. Monday 16:24
MuladharaIsmét új sorozatot indítunk 12-én szerdán 19 órakor az Arany Buddhában, a vezetett csakrameditációk sorában immáron ez már a 5. sorozat, ami azt is jelzi, hogy egyre nagyobb népszerűségre tett szert.
Szeretnénk kedvet csinálni mindazoknak akik még nem vettek ilyenen részt.


Csakrameditáció I.
A GYÖKÉR csakra

Az alábbi cikksorozattal melynek ez az első része, szeretném felhívni a figyelmedet azokra az összefüggésekre, amellyel a hétköznapokban nem gondolkozunk, nem „vélekedünk” vagyis a „véletlenek” kategóriájába soroljuk az esetleges történéseket, - pedig szó sincs ilyenről.
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i97.photobucket.com/albums/l214/Ymdar/Other/Nadis.gif”. Röviden bevezetőként, hogy értetőbbek legyenek az összefüggések.

Mint már biztosan tudod, a fizikai testünket többrétegű energiaburok veszi körül, amelyeket 7 fő, és nagyon sok mellékcsakra, „energiakerék” – tölcsér köt össze.
Ezt az energiaburkot és a fizika testet ezen kívül még kb. 350.000 nadi – energiavezeték köti össze, amiben az energia, mint kis gyöngyök haladnak, és kötik össze a külső energiarétegeket a fizikai testtel.
Ha valamelyik aurarétegben energetikai probléma, vagy a csakrákban energetikai blokk keletkezik, az felborítja ezekben az energia vezetékekben az energia harmónikus áramlását, és ha ez tartósan jelen van, a fizikai testben először fájdalomként, később már, - mint betegségként, az energiahiányos területeken tumorként, az enegia-többletes helyeken gyulladásként jelenhet meg.

A csakrákkal vannak ezek az energiavezetékek kapcsolatban, és ha energiablokk van a csakrában, az már kihatással van az egész fizikai test terület energiaáramlására.

MuladharaA csakrákban a blokkok fogantatásunk pillanatától, de sok blokk előző életeink során keletkezhetett. Ezekre a karmánk miatt természetszerűleg szükség van, mert ez fog segíteni az életfeledataink teljesítésében.

Biztos nem gondolkodtál azon, hogy miért úgy van megteremtve az ember, ahogy Te azt ismered, az energetikai rendszere oldaláról megközelítve.
Muladhara meditáció
Amikor HAGYOMÁNYOS és NORMÁLIS fogantatás jön létre, elvileg az orgazmus következtében, ami az öröm a boldogságérzés legközismertebb formája, gyakorlatilag egy megváltozott tudatállapot jön létre, ami kapcsolat az égi és földi világok között, és itt léphet be a lélek a legkönnyebben az anyagi világba.
Ha ehhez hozzágondoljuk a manapság egyre gyakoribb, és technológiává alacsonyodott fogantatást, ne is gondolj bele, mennyi blokkot hoz szegény gyermek a csakráiban, pedig még hátra van a magzati korszak.
A „boldog” fogantatástól kicsit távolra kerül ilyenkor szegény magzat.
Azután a születésnél a szülőcsatornával egyirányba van a gyökér csakra, így a csecsemő egy olyan energiaburkot hoz magával az édesanyja gyökércsakrájából, ami az első 7 évben segít a gyökércsakra funkciók megtanulásában.

Ha valaki valami okból császármetszéssel születik, és azt már statisztikailag is kimutatták, hogy sokkal hátrányosabb helyzetbe kerül a személyiségfejlődése, kevésbé önálló, gyámoltalanabb a későbbiekben. A hasonló korú, de hagyományos szüléssel született kortársaihoz képest.
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.individum.hu/images/gyokercsakra_i.jpg”.
Röviden ennyit bevezetésként, és akkor térjünk rá az I-s vagy a GYÖKÉRCSAKRÁRA.

A gyökércsakra a két láb között a gát környékén található, és a fizikai síkhoz való kapcsolódást segíti.
A következő érzelmekből keletkező blokkok alakulhatnak ki, amik az anyagi világhoz köthetnek.

A BIZTONSÁG
A TEREMTÉS
A HOSSZÚ ÉLET
A RÉSZVÉTEL
A TUDÁS
AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS
AZ EGYÉVÁLLÁS

A GYÖKÉRCSAKRA A KÜLÖNBÖZŐ SÍKOKON A KÖVETKEZŐ KÉPEN HAT

1. A fizikai sík: Testi kapcsolat az élethez, a testgyakorláshoz, az ébrenléthez és az alváshoz. A fizikai én a földön, az anyagon és az Anyán keresztül nyilvánul meg.
2. Az EGÓ, vagy emocionális én: Az értelem, vagyis az egyén gondolkodási folyamatainak meghatározott logikája. A hangulatok az érzelmek, amelyek állandóan hullámoznak a személyben.
3. Az intuitív én, vagy inkább a lélek: A személy tudatos énjének belső hangja.
A gyökér csakra és a tanulási funkciók összefüggései.
A gyerekek 0 és 7 éves koruk között az „első csakra” motivációi szerint működnek.

A lélek minden inkarnációjában ezt az időszakot a földi élet új tapasztalataként fogja fel.
A kisgyermeknek meg kell alapoznia önmagát, és létre kell hoznia saját világának törvényeit, megtanulva szabályozni evés, ivás, és alvási szokásait, mert a helyes viselkedés szükséges földi identitásának biztosítására.
A kisgyermek - ön, - én központú, és teljesen leköti saját fizikai életben maradása.
Az első csakra motivációjából cselekvő gyermek, vagy felnőttnek a fő problémája a bizonytalanság érzésén alapuló erőszakos viselkedés.
A félelemmel teli ember vakon, és érzéktelenül üthet, éppen úgy, mint a sarokba szorított állat, aki elveszíti az alapvető biztonságát.
Az-az ember, akit a gyökér csakra ural, általában nagy az alvásigénye, akár 10-12 óra is lehet.
http://www.fenybirodalma.hu/img/csakra_08.jpg
Az anyaghoz való kapcsolódásod energiaközpontja, ehhez a csakrához taroznak az alábbi tanulási folyamatok:
A saját eredet, a gyökerek megtalálása
A földdel való kapcsolat
Az Ősbizalom
Az anyagi stabilitás
A testtudat
Az önfenntartás
Az aktivitás
A szülés,
A születés
Az életigenlés
Az illúzió
A harag
Az irigység
Az öncsalás
A fösvénység
Az agresszió
Egzisztencia
Az egó!

A magasabb lelki síkon az új utak és lehetőségek vállalása
Bizalom, illetve félelem a világ dolgaitól,
Kapcsolat a Földdel.

Az alábbi betegségek keletkezhetnek a gyökércsakra energetikai blokkjaiból:
A vastagbél és végbél betegségei
Aranyér,
Sipolyok
Végtagok hidegérzete
Utazási betegségek, problémák
Mozgásszervi betegségek – reuma, izületi gyulladás
Hólyag és veseproblémák, gyulladások
Kövesedés (vese, epe, hólyag) vizelési és székrekedési gondok
Vérnyomás problémák

A gyökércsakrához a
Fizikai érzékelés, szaglás tartozik.

Zenei hangja, a dó/C, és az ősi sámánisztikus zenék, a természet hangját utánzó zenék, és a dob, és gong hangjai harmonizálják.

Drágakövei:vörös jáspis, rubin, vérkő, ónix, füstkvarc, gránát, achát.

Az illatai: szegfüolaj, cédrus, rozmaring
Virágai és gyümölcsei: Pipasz, amarillisz, hibiszkusz, piros alma, ribizli, eper, málna, cseresznye.

Asztrológiai, és Taro és mitológiai hozzárendelések: Hold, - A Mágus, Az uralkodónő, a Főpapnő – Demeter, Gaia, Héra, Perszephone, Hádész.

A gyökércsakrához tartozó tipikus negatív gondolatok:


- nem vagyok szeretetre méltó
- szégyenlem azt ami, aki vagyok
- szégyenlem a testem, a személyiségem mert nem tudok megfelelni a többi ember elvárásának
- mindig félreértenek, kihasználnak és visszaélnek a bizalmammal
- senki sem tisztel, én magam sem tisztelem és szeretem magam
- méltatlannak érzem magam a szeretetre, arra hogy szeretetben, boldogságban éljek
- áldozatnak érzem magam, a sorstól eddig csak rosszat, fájdalmat, keserűséget, bántást kaptam.

És végezetül egy légzőgyakorlatot ajánlanék. Ezt a légzőgyakorlatot a meditáció során is végre hajtjuk.
Amikor belélegzel szívj magadba egy pzitív gondolatot, és amikor
kifújod a levegőt egy negatív gondolatot is fújj ki magadból.

Beszívás + gondolat
Szeretem és elfogadom életem, minden értem történik.

Kifújás - gondolat
Aki az életet tagadja, elutasítja, hibásan gondolkodik.

Beszívás + gondolat
Lelkemben öröm és boldogság lakozik.

Kifújás - gondolat
A nihilizmus, a tétlenség megbetegít.

Beszívás + gondolat
Kitartó és állhatatos vagyok.

Kifújás - gondolat
A depresszió megbetegít engem és a környezetem.

Beszívás + gondolat
Az egzisztenciális biztonságom a pozitív gondolkodásommal teremtem meg.

Kifújás - gondolat
Az egzisztenciális bizonytalanság a félelmek materializálódása.

Beszívás + gondolat
Szeretem Földanyát és Ő is szeret engem, mindent megkapok amire szükségem van.

Kifújás - gondolat
Félek, ha nem felelek meg az elvárásoknak, elfogy a pénzem, és adósságokba keveredek.

Beszívás + gondolat
Ha a természetben tartózkodok, feltöltődök pozitív energiákkal.

K Kifújás - gondolat
Nem engedhetem meg magamnak, hogy pihenjek, mert pénzt kell keresnem.

Beszívás + gondolat
Hiszem és tudom, hogy megkapom mindig a szükséges segítséget, mindig annyit, amennyire szükségem van.

Kifújás - gondolat
Még nincs elég tartalékom, bármely pillanatban történhet velem valami tragikus.

B Beszívás + gondolat
Tudom, hogy biztonságban van az életem, mert hiszek a gondviselésben.

K Kifújás - gondolat
Csak magamban és a pénz erejében hihetek, mert pénzzel mindent megkaphatok.

Beszívás + gondolat
Nyugodt és hálás vagyok minden napért, mert megtapasztalhatom a szeretet áramlását.

Kifújás - gondolat
Alig várom, hogy annyi pénzem legyen, hogy bátran kijelenthessem, hogy boldog vagyok.

Beszívás + gondolat
Életemnek megvan a ritmusa, ahogy a nappal és az éjszaka váltják egymást.

Kifújás – gondolat
Túlhajszolt vagyok, mert sokat dolgozom, és szórakozásra már csak éjszaka juthat idő.

Beszívás + gondolat
Semmit sem akarok, csak szeretnék, mert az magában hordozza az elengedést.

Kifújás – gondolat.
Újabbnál újabb célokat tűzök ki, mert csak akkor érzem magam biztonságban, ha elérem azokat.

http://www.ezoterikus.hu/kepek/angyalok/gabriel.jpg A gyökércsakrát Gábriel Arkangyal felügyeli.

És végezetül egy földelést segítő immagináció:
Ülj egyenes háttal egy széken, és a talpaid a talajon legyenek.
Csukd be a szemed, és figyeld a lélegzeted, ahogy a levegő ki- és beáramlik az orrodon keresztül.
Képzeld el, hogy spirális fényszálak indulnak el a Föld középpontja felé, a férfiaknál az egyes, nőknél a kettes csakrából.
Képzeld el, hogy a fényszálakon keresztül összekötődsz a Földanyával,
Belégzéskor fölveszed a Föld energiáit,
Kilégzéskor szétoszlanak az aurádban.
Néhány percig folytasd a gyakorlatot, utána köszönd meg a segítséget Földanyának.
Figyeld a légzésed, mint az elején, majd néhány mély lélegzet után nyisd ki a szemed.

Köszönöm, egészségedre, és szeretettel várunk a meditáción.
gyury
Utolsó frissités ( 2008. July 25. Friday 18:27 )
 
< Előző   Következő >

Hozzászólnál a cikkhez? Iratkozz fel az asztrálutazás levelezőlistára !

 

Hirdetés

AngyalKapu






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Angyalok az oldalon

Most csak te vagy

ARS POETICA


 

hirdetés

Statisztikák

mystat