Jelenleg 27 vendég olvas minketMa 2012. 2. 7, kedd, Tódor napja van. Holnap Aranka napja lesz.
A kapuk tovább záródnak 2009. 11. 11. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: SAMAEL   
2009. November 01. Sunday 16:39

Mottó: Az, hogy ki fog tovább menni, ki marad itt, 

azt nem a TUDATOS SZÁNDÉK dönti el,

hanem a szív útján való jártasság.

Samael

Néhány napon belül bezáródnak azok a „portálok, kapuk” amik 2006. 08. 08-án nyíltak meg, és lehetőséget adtak arra, hogy eldönthessük, hogy tovább megyünk az Új-Földre, vagy itt maradunk .

Talán az alábbi, már máshol is publikált tanmesével lehetne erre rávilágítani.



http://kristaly-lotusz.freeblog.hu/files/Mihaly1.jpg

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget

Mondja neki:

Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol

Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen.

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

A szentnek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. Hieronymus_Bosch_040.jpg image by kryptkickerbones

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

 

A szent ember ekkor azt mondja Istennek:

Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ,képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. A Pokol gyakran itt van a Földön.


(Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 % az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is.)


 

Mi, emberek, félreértjük a magányt.

Pedig csak Isten szeretne váltani velünk néhány szót, négyszemközt.

A Teremtő a lélek csendjéből szól.

A szerző ismeretlen”

 

Ezért tettem én is fel ezt az írást, hogy minél több emberhez eljuthasson a finom „ragu”.

Naponta kapunk újabb és újabb felismeréseket, amit próbálunk értelmezni először a „régi” minták szerint, de azután rá kell jönni, hogy azok már fabatkát sem érnek, és ha a szeretet és az elengedés oldaláról közelítjük meg ugyan azt a problémát, egyre egyszerűbbnek látszik, egyre símábban oldódik ugyan az a probléma, mint akár, csak néhány hónapja. Ha nyitott szemmel jársz a világban, egyre több megtisztult lélekkel találkozhatsz, DE, egyre több a „Bosch” figura is, akikről tudod, hogy már nem lesz ott az Új-Földön.


Kérdezhetnéd, hogy miért osztom meg veled ezeket a gondolataimat?

Csak azért, mert már elkezdődött a visszaszámlálás, és nem mindegy milyen érzésekkel ébredsz nov. 12-én.

http://starchildglobal.com/starchild/push.jpg

Az elmúlt időben amíg ez a portál nyitva volt 3 szint létezett:

Az alsó szinten akik maradnak, akik teljes mértékben beleragadtak az „anyagba! Az a manipulálható egó massza, akikre hat a reklám, a „trendi”, a pénz hatalma, számukra szív hangja teljesen ismeretlen.


A középső szint már nyitott a szabad érzelmek, a szeretet áramlására, elindult azon a tudatosodási folyamaton, ami szükséges ahhoz a tudatváltáshoz, amire megváltható a belépő az Új-Földre.

 

A felső szinthez azok tartoznak, akik már tudatosan élik életüket, és a szív útján járnak.

Most amikor záródnak a „kapuk” az az egyik fontos „kapu záródik”, amikor megszűnik a „középső” szint, eldől véglegesen, hogy ki mehet tovább, és ki marad.http://ezopszicho.shp.hu/hpc/elemkepek/ezopszicho/ezopszicho11389746211162985100.jpg

(Tudom, sokan csóválják most a fejüket, de ez nem változtat igazán a tényeken.)

Ez a néhány nap nagyon sok ember életében nagyon erős pszichés és fiziológiai változást fog létrehozni, amit többnyire a H1N1 tüneteire fognak emlékeztetni, lehet, hogy az is lesz, - DE – valójában a félelem, és a hit harcáról van szó, arról, hogy ki, miként fogadja el a létezés azon aspektusait, hogy hat-e rá a média propaganda, a betegség anyagi hátrányt okozhat, ami újabb félelmeket generál, és még olyan aspektusok, ami már az egyéni intim szférába nyúlnak.

Ha sikerül bent a szívben, elfogadni azt a „vezetést” amit az égiek nyújtanak, a . „Legyen meg Uram a Te akaratod”, megválthatják a jegyet a tovább lépésre.

Azok akiken erőt vesz a félelem, akik beleragadnak a régi minták szorításába, akik vallásos hitük mögött a manipulációt, a könnyebb utat, a szeretetlenséget látják, Ők, maradnak.

  http://www.festomuvesz.hu/bottyankatalin/kepek/53%20uj%20eg%20uj%20fold.jpg

És végül az egészet Antohoni de Melló szerint a Mester így gondolja:

Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertől.

Meg tudod mutatni az életünk célját?

- Nem.

- Legalább az élet értelmét?

- Azt sem.

- Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?

- Nem.

A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott.

A Mester viszont békítőleg így szólt:

- Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt. Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a pudingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.

 ________________________________________________________________________________________

 

http://alelekutjain.lapunk.hu/tarhely/alelekutjain/kepek/kek_sor.gif

 

A SZERETET KOMMUNIKÁCIÓJA BLOG

Csak kommunikációról szóló cikkek a CSALÁDI NETEN

Szerzőjogi közlemény: A cikk szabadon másolható és megosztható. Azonban, kérlek jelöld meg a forrást: www.asztralutazas.hu, vagy tedd közzé ezt a szöveget is. A szöveget ne vágd, ne csonkítsd. Így van feltöltve. Ha használod, tedd azt teljes terjedelmében. (a képek elhagyhatóak) Minden földi jog fenntartva a törzskönyvezett nevemnek:

Papp-Szalay György


gyury – Ark Samael                                             \n \n Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
________________________________________________________________________________________________

Kedves Olvasó!

Ha szeretnéd támogatni munkánkat, adományodat, anyagi hozzájárulásodat, az alábbi bankszámla számra utalhatod és cserébe egy a cikkben is láthatóhoz hasonló 105 × 105 mm-es általam rajzoltmandalát küldök postafordultával ajándékba, ha megadodod postacímed.

 

 

Utolsó frissités ( 2010. November 15. Monday 12:23 )
 
< Előző   Következő >

Hozzászólnál a cikkhez? Iratkozz fel az asztrálutazás levelezőlistára !

 

Hirdetés

AngyalKapu






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Angyalok az oldalon

Most csak te vagy

ARS POETICA


 

hirdetés

Statisztikák

mystat