Regressziós Tréning
A regressziós tréninggel elmehetünk a mostani fogantatásunk pillanatáig, és betekinthetünk előző életeinkbe, valamint a köztes létből szerzett tapasztalatainkból hozhatunk elő élményeket, ismerhetünk fel összefüggéseket.
Ez nem hipnózis , hanem egy energetikailag az utazás idejére megváltoztatott tudatállapot. Mindenkinek csak olyan és annyi információ hívható elő, amennyi az ő aktuális spirituális szintjének megfelel.
Ez az állapot nagyon hasonlít az alvás és az ébrenlét közötti keskeny tudat sávjához. Az utazás alatt folyamatos a beszéd és a mentális kommunikáció, ami azt jelenti, hogy az elmondott képeket, élményeket én is részben ugyanúgy érzékelem, mint az utazó.
Az utazás során sokkal több információ kerül elő, mint azt ott az utazó érzékeli, ezek jelentős része később – napok, hetek, hónapok múlva – tudatosodhatnak, és kapják meg értelmüket.
Az utazáshoz alapvetően fontos az ellazult fizikai és tudatállapot.
Fontos, hogy az utazó a feltörő érzéseit ne próbálja rögtön minősíteni és „helyre tenni”, mert ezzel már akkor az az utazás be is fejeződött. Azt hiszem, abban mindnyájan egyetérthetünk, hogy egyetlen dolgot nem tudunk „kitalálni”, az érzéseinket. Azok csak jönnek-mennek, változnak, és különböző információkat kapunk belőlük, amiket képpé, színné, hanggá, illattá, szaggá, ízzé stb. formálunk. Az érzést nem lehet kitalálni, az bennünk van, csak esetleg félre tudjuk magyarázni. Az utazás úgy működik, hogy ha hagyjuk, hogy szabadon feltörjenek a bennünk rejlő érzések, és hogy azokhoz szabadon társuljanak képek, hangok stb., amit már értelmezni tudunk.
Egy tréning az alábbi főbb mozzanatokból áll össze és időtartamban 1,5 – 3 óra között lehet:
- Ismerkedő, lazító beszélgetés, a tréning céljának behatárolása
- Lazító, előkészítő meditáció
- Regressziós utazás jelen és előző életbe
A kezdés során rögtön megismerheti az utazó azt az alagutat, folyosót, amelyről a halálközeli élmények gyakran beszámolnak, és ezen keresztül jutunk el a szükséges vagy választott célunkhoz.
A megtalált aktuális életet mindenkinél más és más szempontok szerint nézzük végig.
Megéljük ennek az életnek a halál előtti öt percét és a halál pillanatát, és ha szükséges, a temetést is. Ez nagyon fontos, mert megismerhetővé válhat a halál valódi természete, és felismerhetővé válhatnak azok a segítők, akik a halott lelkéért jönnek a halál pillanatában. Továbbá kioldhatóak azok a traumák, amelyek a halál pillanatában keletkezhettek, és esetleg életről életre hurcolunk magunkkal, és nem tudjuk felismerni az okot, mert nem ott keressük a gyökereket, mint ahol azok vannak.
Elmegyünk a belső gyógyítóhoz aki a fenti traumák gyógyítását végzi, valamint a megtekintett és jelenéleti betegségeinket gyógyítja, illetve iránymutatást ad azok gyógyításához.
Tovább megyünk a Belső Templomba, ahol mindenki találkozhat a belső vezetőjével, tanítójával, mesterével, őrangyalával, akinek kérdéseket tehet fel a látottakkal és az aktuális problémáival kapcsolatban.
Lehetőség van további életek megtekintésére is ezután, ez mindig az utazó és a szellemi vezető közös döntése.
Visszatérünk a jelenbe, és 10–15 percben megbeszéljük az elmúlt néhány óra eseményeit.
A regresszió során rengeteg érzelmi blokk oldódik ki, ezért nem kell meglepődni, ha erős sírási kényszer keríti hatalmába az utazót, legyen az nő vagy férfi. Erre azért hívom fel a figyelmet, mert a férfiak ebben az esetben erősen blokkolódnak, és ez máris ronthatja az utazás hatásfokát, pedig a sírás nagyon fontos lehetősége az emberi szervezetnek – olyan, mint kazánon a biztonsági szelep – ,túlterhelés esetén elvezeti a feszültségeket.
Ha felkeltettem a regressziós tréning iránt az érdeklődésedet, a részletekről szívesen adok tájékoztatást telefonon vagy E-mailben.
Mobil: 06-20-424-37-54 Egy alkalom 10.000 Ft. Amennyiben sikertelen az utazás, a díjat idő arányosan 3000 Ft/órában számolom.
(Az "Indigó" és kategóriába eső személyek esetén a fizetési könnyítést tudok adni az első alkalomkor.)
Szeretettel várom a jelentkezésed
Papp György
Spirituális energetikai lélek és szellem gyógyász
Spirituális segítő és tanácsadó |