|
Mottó: "Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar."
(Vörösmarty Mihály)
Mind több és több emberben ébred fel az igény az ország sorsának
megváltoztatása iránt. E váltás békés megvalósításának érdekében, egyik
eszközeként jött létre mozgalmunk, a Magyarok Szövetsége. A Magyarok
Szövetsége társadalmi szervezet, civil szervezetek és a célokkal
egyetértő személyek szövetsége, nem áll mögötte sem párt, se gazdasági
érdekcsoport, se vallási közösség, csupán mi magyarok. Célja az
egészséges és tisztességes, élhető ország megteremtése, a saját
erőnkből, a saját munkánkból.
A kérdés, ami mindannyiunkban felmerül, hogy milyen országot is szeretnénk?
Nyilatkozat
Mi, akik a Börzsönyben összegyűltünk, egyetértünk abban, hogy hazánk és társadalmunk súlyos megpróbáltatást él át, amely létfeltételeit veszélyezteti. Úgy gondoljuk, hogy megtesszük, amit tehetünk e veszély elhárítása érdekében, hogy élhető jövőt hagyjunk utódainkra. Elhatározzuk, hogy félre téve azokat a dolgokat, amelyek elválasztanak minket egymástól, azokra a tennivalókra összpontosítunk, amelyek összekötnek, és kísérletet teszünk arra, hogy sorsunk feltételeit magunk határozzuk meg abból kiindulva, hogy e létfeltételeknek a természettel és az isteni törvényekkel egyaránt harmóniában kell lenniük. Ennek érdekében az alábbi célok kitűzésében állapodtunk meg:
- Szent Korona tanra alapozott alkotmány, közjogi és államrendszer létrehozására való törekvés.
- Stratégiai fontosságú, a nemzet hosszú távú céljait szolgáló nemzeti vagyonelemek közösségi tulajdonba vétele, közösségi tulajdonban tartása.
- Önálló magyar külpolitika.
- Helyi és közösségi pénz használata lehetőségének megteremtése, a Nemzeti Bank alárendelése a népképviseleti szerveknek.
- A jogok és kötelezettségek arányának megtartása. Visszaélésszerű joggyakorlás tilalma, rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettsége.
- A külföldi államadósságok felülvizsgálata, jogosságuk megállapítása, a megszüntetésükre/ átütemezésükre vonatkozó tárgyalások megkezdése.
- Közös felelősségvállaláson alapuló magyar honvédelem megteremtése.
- A magyar katonák jöjjenek haza, a külföldiek pedig menjenek haza.
- Önkormányzati rendvédelmi szervek felállítása (vadőr, halőr, mezőőr, csendőr).
- Közpénzekkel való bánásmód új formáinak kidolgozása.
- Nemzeti tömegtájékoztatás rendszerének kidolgozása, a tájékoztatás minőségi követelményeinek megfogalmazása és érvényesítse.
- Nemzetegyesítés: a magyar nemzetnek mindenki tagja , aki magyarnak vallja magát, függetlenül lakhelyétől. Mindenki számára, aki a magyar nemzethez tartozónak tekinti magát, illetve a Kárpát-medence lakói számára – ha kívánják- a magyar állampolgárság megadása.
- Magyar nemzeti csúcs összehívása az elszakított nemzetrészek képviselőivel.
- Nemzeti jelképek védelme.
- Választójog reformja, kisebb, két kamarás parlament létrehozása. Meghatározott időre és programmal megválasztott képviselők láthassanak el csak népképviseletet, helyi és országos szinten egyaránt, akik vállalják a felelősséget tetteikért, ezek legyenek visszahívhatóak, felelősségre vonhatóak.
- Az állam és az önkormányzatok közjogi és gazdasági mellérendeltségének, egyenlőségének megteremtése.
- Önigazgatás ( a saját közösségre vonatkozó szabályok létrehozása), az adóbevételek egy (a környezeti és egyéb feltételeket figyelembe vevő) meghatározott részének visszajuttatása a kisközösségekhez, hogy annak felhasználásáról maguk dönthessenek, fejleszthessék. környezetüket, a helyi önkormányzás rendszerének kialakítása a Szent Korona tannal egységben.
- Népszavazások felülvizsgálati kötelezettsége, a szavazatok megsemmisítésének tilalma.
- Magyar népi hagyományoknak megfelelő oktatási program az oktatás minden formájában.
- Nemzeti szellemű, léleképítő hatású művészeti alkotások támogatása, értéktelen vagy értékromboló álművészet visszaszorítása.
- Család, közösségek védelme, újrateremtése, helyi források, munkahelyek megteremtésével.
- Egészségügyi és nyugdíjrendszer átalakítása, segélyezési gyakorlat reformja.
- Minőségi termelés bevezetése, képzése, felkészítése, a felesleges beruházások leállítása
- A korábban megszerzett vagyonok felülvizsgálata, és a kárpótlásokból, privatizációból kimaradtak anyagi-erkölcsi jóvátétele.
- A szervezett, esetenként politikával összefonódott bűnözés felszámolása.
- A ránk bízott rendszert a teremtés általunk felismert szabályai szerint kívánjuk működtetni.
- A cselekvés elsődleges szempontja: mi jó nekünk? Mi jó az országnak?
- A földdel teremtő munkát vállalók földhöz juttatása, közbirtokosságok visszaállítása
- Programadás az állás nélküliek számára - boldogulás helyben.
- Térségi- kistérségi továbbképző központok felállítása (népi kismesterségek, biogazdálkodás, stb., átképzés).
- Helyi érdek és országos érdek egyaránt érvényesüljön a helyi önkormányzatokban.
A fenti célok másokkal kiegészülhetnek, de jelzik azokat a súlyponti kérdéseket, amelyekben elengedhetetlennek tartjuk a cselekvést. A fenti célok megvalósítása érdekében elhatároztuk, hogy Szervezői Testületet hozunk létre, amely véleményt nyilvánít képviseletünkben. Várjuk azon szervezetek, személyek jelentkezését, akik a fenti célokkal egyetértve, az ország újjáépítésében, az élhető Magyarország megteremtésében velünk összefogva, a fennálló hatalmi berendezkedéstől , politikai pártoktól függetlenül részt kívánnak vállalni.
Célunk, hogy felderítsük hazánk állapotát, meghatározzuk a nemzet jövője szempontjából legfontosabb lépéseket, munkacsoportokat hozzunk létre ezek kidolgozására, új alapokra helyezett népképviseleti és információs rendszert állítsunk fel, és a szükséges lépéseket megtéve 2009. augusztus 20-ra országgyűlést hívhassunk össze, ahol rendelkezhetünk saját sorsunkról.
Márianosztra / Törökmező 2008. október 15.
Mi az a Magyarok Szövetsége?
A Börzsönyi Nemzeti Tanács kezdetben megalakulása helyéről kölcsönözte nevét. Ez a név munkanév volt. A közös összefogásra szerveződött szervezetek /232 szervezet/ 2008. november 26.-i kunszentmiklósi munkakonferenciá- jukon az elnevezést Magyarok Szövetségére módosították. Tagjai a magyar közélet azon magánszemélyei, társadalmi szervezetei, akik/amelyek az elmúlt időszakban megelégelték az országunkat irányító politikai „elit" pártfüggetlen alkalmatlanságát hazánk sorsának irányítására. A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett.
Mit akar a Magyarok Szövetsége?
A hazugságok korának lezárását, nyílt szembenézést az ország állapotával. Teljes állapotfelmérést és ennek alapján a nemzet közössége számára leginkább megfelelő cselekvési irányok megválasztását, a nemzet hosszú távú fennmaradása érdekében.
Le fogja váltani a neoliberális politikát, és valódi nemzetállami működés feltételeit teremti meg. Létrehozza a valódi fordulat kormányát., a jelenleg regnáló politikai elit teljes és egyöntetű leváltásával.
A lehető legnagyobb nemzeti tömegbázis kiépítésével, a társadalmi csoportok tevékenységének összehangolásával, folyamatos érdekegyeztetéssel egységes és összehangolt társadalmi fellépést szervez. Szakértői csoportok felállításával tájékoztatja az ország lakosságát az ország helyzetéről, és állami feladatok átvállalására képes civil szervezeteket épít ki. A legmesszebbmenő civil társadalmi ellenállást szervezi az egyén – és nemzetellenes-, globális politikával szemben, amely a nemzetközi pénzügyi körök érdekeit képviseli.
A termelő, teremtő munkát végzők adóterheinek mérséklésével, az ország ökológiai és humán rendszereiben megtermelt javak visszaforgatásával a fejlett technológiákat alkalmazó nemzeti ipar, a minőségi mezőgazdasági termelés , a szolgáltatások fejlesztésével a helyi anyagi és szellemi tőkeképződés biztosítása a célja. Helyreállítja az ország gazdasági, politikai szuverenitását, lépéseket tesz az adósságteher felülvizsgálata érdekében. Visszaszerzi a jogtalanul privatizált nemzeti vagyont, és kidolgozza az ország lakóinak kárpótlási rendszerét.
Az MSZ 2009 augusztus 20.-ra összehívja a Magyarok Országos Gyűlését, az azt követő hónapokban pedig megvalósítja a valódi rendszerváltást.
Melyik párttal áll szövetségben a MSZ?
Egyikkel sem, mivel valamennyi parlamenti pártot súlyos felelősség terheli a jelenlegi helyzetért, a pártok önzése egyben okozója is a jelenlegi válságnak. A jelenlegi pártok elveszítették erkölcsi és jogalapjukat ahhoz, hogy az országot kormányozzák. A MSZ-nek természetes szövetségese minden olyan civil szervezet és magánszemély, aki/amely az alapcélkitűzéseket elfogadja, és hajlandó a továbbiakban a célok elérése érdekében tagjaival, szervezeteivel együtt dolgozni. Az új magyar társadalmi erő szorgalmazza hasonló civil kezdeményezések létrehozását, az egyes szerveződések teremtsék meg szakmai- és tömegbázisukat.
A fordulat végrehajtásához egységes civil összefogásra van szükség. Ennek érdekében a MSZ csatlakozik azokhoz az ország javát szolgáló programmal rendelkező szervezetekhez. Arra kéri a nemzeti érdekekért küzdő erőket, hogy a közös cél elérése érdekében kezdjék meg az egyeztető tárgyalásokat a MSZ vezetésével. A MSZ-t vezetésében a csatlakozni kívánó erők, szervezetek helyet kapnak.
Hogyan képzeli el a MSZ az ország újjáépítését?
Mindent alulról kel kezdenünk. Vissza kívánjuk állítani a teremtő munka, a kimondott szó és az igazság becsületét. Felmérjük a helyzetet minden egyes településen, újjá kell építenünk a cselekvő helyi közösségeket, létrehozzuk a népképviselet egy új formáját, amely a múltunkra épülve, a jelen eszközeivel képes a nemzet tagjainak valós érdekeit megjeleníteni és érvényesíteni. Lehetőséget kínálunk a nemzet alkotó, jó szándékú erői részére arra, hogy ideológiai előfeltevések nélkül, a lehető leghatékonyabban oldjuk meg a nemzet gondjait.
Tovább itt olvahatod>>>>>>>>>>>>>
|