Ebből a tényből fakad a Szent Korona intézménye, a Szent Korona államrendje, az ország államformája. Szent István király bölcs uralkodóként tudta, hogy csak ilyen társadalmi berendezkedésben lehet az államhatalom szolgálatközpontú. Mégpedig úgy, hogy az ország fölajánlásával az állami főhatalmat mindenkorra kivonta a társadalomból és égi magasságokba emelte. Így a bármely kori földi uralkodó nem lehetett önkényúr, nincs több joga, mint a választott nemzetgyűlésnek, s a király, a nádor a törvény legfőbb őre, s mint nemzettársai közül mindenki, egyben szolgálattevője nemzetének.
A Szent Korona számunkra több, mint műtárgy, mert összetartozásunk jelképe. Történeti ábrázolásai is ezt fejezik ki: a Szent Koronát angyalok tartják, az országcímerrel nem érintkezik, mindig fölötte lebeg, jelezve, hogy Magyarország a Szent Korona országkorona és nem királykorona, vagyis intézmény, és nem fejdísz. S aki a Szent Korona uralma alatt él, az mind, egyenlő jogokkal és kötelességekkel rendelkező "magyar" volt: tót, román, szerb, ruszin, zsidó, német, mindenki. Aztán az 1848-as forradalom idején megszületett a nemzetiségi kérdés. Addig a Szent Korona intézményt, vagyis államformát, Szent Koronához való kötődést vallási hovatartozás nélkül magyarként élte meg mindegyik Szent Koronához tartozó nép, s beleszületett természetességgel élték meg a reformáció után protestáns hitre tértek is. A Rákóczi-szabadságharc indulásakor volt egy ma is ismert énekük a tót jobbágyoknak, akik elsőként csatlakoztak a fejedelemhez: "Keljetek fel szlovákok// Védjétek meg Magyar hazát ok!".
Az ellenzéki kerekasztal idején egyetlen államjogász sem akadt, aki ki merte volna mondani, kérem szépen, a magyarok történelmének utolsó ezeregyszáz esztendejében negyedszer történik meg, hogy államrendünk jogfolytonosságát megszakították, s háromszor mentünk vissza történelmünkben helyreállítani jogfolytonosságunkat.
Negyedszerre is ez a kötelességünk!
Ha az úgynevezett rendszerváltozás kezdetén valóban komolyan vették volna az alkotmányjogászok a magyar állam történelmét, akkor ezt bizony tisztázták volna a nemzettel Helyette 1989-ben kikiáltották a köztársaságot, amely az 1945 után kihirdetett népköztársaság folytatója lett, s oroszból fordított alkotmányát azóta is toldozzák-foldozzák, semmi köze Magyarország ezerszáz éves államrendjéhez, a Szent Korona-államrendhez.
Magyarország megtorpant 1944-ben. Azóta álmagyar rendszerben élünk. Az országnak semmi köze történelméhez, s a több, mint ötven éve totális erőszak következménye mai gazdaságunk és népünk testi-lelki állapota. Ebből a rendezetlenségből fakad a föld kiárusítása, a közművek eladása, a gazdaság korlátlan liberalizálása, a kis-és középvállalatok, a gazdák lassú tönkretétele is, nem is beszélve az egészségügy, az oktatás pillanatnyi helyzetéről.
Ha elegendő honfitársunk nyilvánítja ki ragaszkodását a Szent Korona intézményéhez, történelmi államrendünkhöz, akkor békés körülmények között érvényesülhet a közakarat. Lehet, hogy egymillió ember aláírását félresöprik, de ha nyolcmillió vagy még több ember mondja ugyan ezt, nemzetiségtől függetlenül is, akkor már oda kell figyelniük a politikai irányítóknak is. Ezért meg kell ismertetni mindannyiunkkal a szigorú tényeket, s azok ismeretében döntsön a nemzet. Legelőször is tehát minél több emberrel meg kell ismertetni a Szent Korona-tan legkisebb részletét is, hogy mindenki szabad akaratából választhassa. Történelmi államrendünket - saját keretein belül egy-egy pontján - természetesen lehetne módosítani, s a mai időkhöz formálni.
Történelmi távlatokban még nincs késő!
Az Európai Unión belül mindehhez jogunk is lenne, hiszen az államok a közösségen belül függetlenül működnek. Én hazának már a Kárpát-medencét nevezem. Az Európai Unióban ez is magától értetődik. S ebben a hazában a magyarság nem kivételezettséget akar, hanem természetes méltányosságot mindenki számára. Nemcsak magának akar békességet, hanem környezetének is, legyen bármilyen nemzetiségű.
Hogy ez így legyen, erről a hatalmas tettről azonban magának a nemzetnek kell határoznia. S ehhez szükséges az ébredésünk, hogy közös akarattal, felelősen döntsünk saját magunk és utódaink jövőjéről.
A Szent Korona nézőpontjából világosan érthető történelmünk elmúlt ezer esztendeje, s az is, miért ilyen kusza a pillanatnyi jelen. Amikor Szent István a közbenjáró Boldogasszony megkoronázásával Isten oltalmába ajánlotta országát, ez a hagyományainkban ma is élő tette a nemzet számára mindenkor azt jelentette, hogy az országnak van egy személyek fölötti, egyetemes uralkodója, tulajdonosa.
