"Az Arvisura egy nagy terjedelmű, összefüggő, térben és időben igen nagy távolságot átfogó, jelentős irodalmi alkotás, amely a magyarság évezredes regevilágán keresztül mutatja be a magyar nép régmúltját."
"Először Arvisura-Anyahita, azaz a magyarok Nagyboldogasszonya kezdte el lejegyezni, még az özönvíz előtt, őseink akkori hazájában, az azóta elsüllyedt Ataiszon. A feljegyzések tőle kapták a nevüket, melynek jelentése Igazszólás. Az Arvisurákat agyag, kő vagy aranylapokra vésték rovásírással, melyet szintén ő tanított meg az emberiséggel. Így aztán a hagyomány továbbra sem szűnt meg, mert a bevatott központokban kiképzett rovósámánok azóta is folyamatosan megörökítik a hunokkal és rokon törzsekkel kapcsolatos minden fontos eseményt – napjainkban is!"
Az arvisurával jó pár éve találkoztam internetes barangolásaim során, ahol őseimet, véremet kutattam akkortájt. Végül megvettem a két kötetes Püski Kiadó gondozásában megjelent művet, mivel az on-line változat hézagos volt, s nem tartalmazta a teljes nayagot (annak óriási mennyisége végett sem).
Nem tudom ki hogy van vele, de én ha valami igazat, valósat olvasok egész lényem felbojdul, s majd kiesek a bőrömből, miközben a szívem forrong, s testem bizsereg. Na ezt az élményt éltem át, amint jobban belemélyedtem a műbe.
Amik nagyon tetszettek:
Azelőtt soha nem tapasztaltam ezt a fajta előítélet mentes történet mondást. Semelyik nép, nemzet, nem hülyébb, jobb vagy kiválasztottabb a másiknál! Természetesen elsősorban rólunk magyarokról szól, s testvéreinkről a hun törzsszövetségben, de azokról a népekről is akikkel kapcsolatban álltunk. A rovások ie. v. évezredtől kezdődnek, de összefoglalják a mítikus korokat - jégkorszak, atlantisz - ataisz - ata-isis végnapjai, sőt az intelligencia megjelenését e földön!
Olvasása meglehetősen nehéz - éppen száraz szellemisége folytán, s ráadásul több ezer oldalról van szó... Kell hozzá némi elszántság, de a jutalom felülmúlhatatlan!
- Ajándék a vízöntő emberének
- Beavatás történetünkbe. Gyökér nélkül nincs gyümölcs!
- Ismerd meg véredet!
samael
Az ARVISURÁK rovója
Paál Zoltán ózdi munkáscsaládban született 1913-ban. Ősei palóc emberek voltak, mint sokan arrafelé. Paál Zoltán élte az ózdi gyári munkások életét, megnősült, családot alapított, s úgy látszott, hogy a háborút is megússza. Azonban 1944 decemberében a szovjet front elérte Ózd környékét és 1945 januárjában a munkások közül sokat behívtak munkaszolgálatra, s elindították őket Szlovákián keresztül Németország felé. Behívót kapott Paál Zoltán is. Már a Vág völgyében jártak, a zsolnai országúton, mikor Sztrecsnó mellett egy útkereszteződésben pihenőt vezényeltek a menetoszlopnak. Éppen ott, ahol egy szovjet partizáncsoport tanyája volt, akik azt a feladatot kapták, hogy minél több embert próbáljanak megszöktetni az összeterelt emberek közül. Egy légiriadó zűrzavarában erre jó alkalom nyílt, így menekült meg a munkaszolgálattól Paál Zoltán is.
Ezen a bizonyos partizán tanyán ismerkedett meg egy Szalaváré Tura nevezetű manysi származású fiatalemberrel, aki mint később kiderült az utolsó manysi fősámán unokája volt. Tura az Ob vidéki Vezsakoriban, a manysik szent városában született. Nagyapja nevelte fel, s közben mindenre megtanította, amit egy fősámán fontosnak tartott. Így megismertette a Tórem-hitvilággal, megtanította a sámán szertartásokra, és sokat mesélt a rokon népekről, törzsekről. Elmondta, hogy él egy nép messze napnyugaton, akik nagyon régen elvándoroltak a közös szállásterületekről, más rokon törzsekkel együtt. Ezek közt találhatók az úzok egyik törzsének leszármazottai, a palúzok vagy felső-úzok (palócok) népe. Az ősi sámánhit szerint a világhónapok váltása idején (kétezer évenként), az egyes rokoni népek át kell hogy adják egymásnak a szellemi- és hitélet központját, illetve azt a feladatot, hogy gondoskodjanak ezen hitvilág fennmaradásáról és a múltban felhalmozott szellemi örökség megőrzéséről. Tura tehát küldetéssel érkezett Magyarországra, hiszen most volt itt az ideje annak, hogy ezt a feladatot átadja egy úznak, vagy magyarnak. Tura végtelenül boldog volt, mikor kiderült, hogy Paál Zoltán is palóc származású, s már a megismerkedésük elején mesélni kezdett a küldetése céljáról, a népük közös őstörténetéről. A két fiatalember között aztán nagyon erős barátság, majd szövetség alakult ki. Ez a találkozás határozta meg Paál Zoltán további életútját, s így vette kezdetét az a folyamat, melynek során ő maga is a közel 1000 rovósámán egyikévé, s e világhónap beszélőjévé vált.
Az ARVISURÁK rovója
