Mottó:Az ÖRÖK Isteni törvények csak azok számára csengnek ismerősen,

A személyes erőről:
Az erõ csak azután kezd bennünk élni, ha ellenkezés nélkül elfogadjuk a sorsunkat. Mindenkinek van személyes ereje valamire, amit bizonyos célok érdekében fölhasznál. Ha elegendõ erõ áll a rendelkezésedre, egyetlen kimondott szó is sorsfordító jelentõségû. Ám ha nincs személyes erõd, feltárulhat elõtted a legkáprázatosabb bölcsesség is, és egy hajszálnyi változást sem idéz elõ.

A következő mondatokról a vonzás törvénye jutott eszembe, az hogy jól érezzük magunkat, csak így dönthetünk jól:
Minden út egyforma: sehova sem vezet, de míg az egyik szívvel rendelkezik, és az ember örömmel utazik rajta, a másik nem, és az csak elátkozza az életét. A szívvel nem rendelkezõ út soha nem lehet élvezetes, és már ahhoz is nagy erõfeszítés kell, hogy egyáltalán rálépj. A szívbõl jövõ út könnyû, nem kell megerõltetned magad, hogy megszeresd.

Az emberekről:
Az emberek többsége túl komolyan veszi magát, fontosnak tartja önmagát, mert gyenge és felfuvalkodott. Úgy gondolják, joguk van bosszankodni mindenen, és elmenni, ha nem a szájuk íze szerint alakulnak a dolgok.
Amíg valamit elvársz, például áldozatnak hiszed magad, pokol lesz az életed. Ha semmit sem vársz el, minden amit kapsz, ajándék lesz a számodra. Életünk erõivel csak a gondolatainkkal szállhatunk szembe, semmi mással.
A z emberi lények szeretik, ha megmondják nekik mit tegyenek, de még jobban szeretnek szembeszállni, és nem tenni azt, amit mondtak nekik. Így többnyire megutálják azt az embert, aki tanácsot ad nekik.
Az embernek nincs nagyobb ellensége, mint az önhittség, mert legyengít az, hogy embertársaink tettei és gaztettei rosszul esnek nekünk. Emiatt aztán életünk legnagyobb részében sértõdöttek vagyunk. Önmagunk fontosságának a tudata a magva mindannak, ami jó bennünk és ami rohadt. Mesteri módon megalkotott haditervre van szükség ahhoz, hogy az ember meg tudjon szabadulni a rohadt résztõl.
Önuralomnak azt nevezik, ha az ember képes megõrizni a lélek harmóniáját akkor is, amikor tapodnak rajta.
Az a legnagyobb hibánk, hogy sosem hisszük el azt, ami történik velünk. Amikor végül ráébredünk, hogy mi történik velünk, általában már túl késõ. Mindig az intellektusunk csap be minket, mert õ kapja elõször a vészjelet, de ahelyett, hogy hitelt adna neki és azonnal cselekedne, elõbb hosszan eltûnõdik a dolog valódiságán.
Természetünkbõl adódóan lusták vagyunk, nem szívesen erõltetjük meg magunkat.
Minden szokás cselekedet, vagyis összefüggõ és értelmes tevékenységsorozat, aminek ha egyes részei hiányoznak, a cselekedet nem mûködik. A régi szokások ismerõssége - a kellemetlenségüktõl függetlenül - gyönyörûséges nyugalommal tölti el az embert.
Az önfontosság, az egománia nemcsak a varázslók legnagyobb ellensége, hanem az emberiség végzete is. Az energiánk legnagyobb része erre megy el. Ez a legnyilvánvalóbban a vég nélküli aggódásunkon látszik a személyiségünk megjelenítésével kapcsolatosan: vajon csodálnak, szeretnek, elismernek bennünket vagy sem.
Amikor a hétköznapi ember készen áll, az erõ megajándékozza a tanítóval és tanítvánnyá válik.

Don Juan harcosnak nevezte azokat, akik az átlagéleten felülemelkedve a szabadság keresésére indultak:
A hétköznapi ember az õt szemlélõk tekintetében keresi a bizonyosságot, és ezt önbizalomnak nevezi. A harcos a saját mércéje szerint törekszik a feddhetetlenségre, és ezt alázatnak hívja. Minden egyes pillanatban át kell lépnie a határait.
Nem panaszkodik és semmit sem sajnál. Az élete végtelen kihívás, ami jó és nem rossz. A hétköznapi ember ezzel szemben az életét áldásnak vagy átoknak tekinti.
Semmit sem bízhat a véletlenre, hanem a tudatosságával, és hajlíthatatlan akaraterejével valóban képes befolyásolni a dolgok kimenetelét.
Egy harcos nem érez részvétet senki iránt, mert a részvét azt jelenti, hogy azt kívánod, a másik ember is legyen olyan, mint te. Egy harcos számára az a legnehezebb, hogy engedje a másiknak, hogy az legyen, aki, s ne akarja nekik a legjobbat a saját nézõpontja szerint. Ehhez bíznod kell a másikban, hogy õ is feddhetetlen harcos.
A harcost azért nem foglalkoztatja önmaga fontosságának tudata, mert megértette, hogy a valóság olyan értelmezés, amilyet õ maga ad a világnak.Az emberek és a zsarnokok halálosan komolyan veszik magukat, a harcosok viszont nem.
A szabadság az átlagembernek félelmetes, csak a harcos vágyik rá.

További bölcsességek:
A feddhetetlenség az, hogy bármit csinálsz, tedd mindig a legjobbat, amit tehetsz.
A szabadság madara csak nagyon kevés türelmet tanúsít a határozatlansággal szemben, és ha tovarepül, soha nem tér vissza.
A jólét olyan cél, amelyet szándékosan keresnünk kell. A dolog nyitja az, hogy mit hangsúlyozunk. Vagy nyomorulttá tesszük magunkat vagy erõssé. Ugyanannyi munkába kerül mindkettõ.

Eyn

http://anaplapja.freewb.hu/blog