|
Mottó:„Két út vált szét az életem felénél, Egy bölcs ezt mondta: Én a járatlanabbat választom; És ez minden pillanatot megváltoztatott.” Larry Norman (Robert Frost nyomán) avagy egy könyv ami megváltoztathatja a Teremőhöz való viszonyodat Az utóbbi időben nagyon ritkán jutok el odáig, hogy végig olvassak egy könyvet, és még inkább emlékszem annak az idejére, hogy az önkéntelen előtoluló könnyeim letöröljem. Olyan megerősítést kaphattam általa, amit már nagyon régóta tudok, de ilyen tiszta kommunikációban csak nagyon ritkán tapasztalhattam, és főleg nem könyv által. Előjöttek azok a „családi kommunikációs tréning ” emlékek, amiknek valami hasonló volt az energiája és hangulata. Ilyen könyvet csak az tud írni, aki személyesen beszélgetett a Teremtővel! gyury A hit soha nem tudja, merre vezetik, De ismeri és szereti azt, Aki vezeti. Oswald Chambers
MISSY PROJECT Ha megérintett ennek a könyvnek a csodája, és szeretnél segíteni abban, hogy másokhoz is eljusson, akkor kérünk, hogy csatlakozz a Missy-projekthez.Néhányan, akik olvastuk A Viskót, és hatással volt az életünkre, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a könyv érdemes arra, hogy a legszélesebb olvasói rétegekhez is eljusson. Nemcsak azért, mert lenyűgöző és provokatív történet, hanem azért is, mert olyan irodalmi értéket képvisel, ami különleges ajándékká teszi. A napjainkban írt könyvek közül ez az, ami az egyik legszívbemarkolóbb képet festi Istenről, és arról, hogyan viszonyul Ő az emberiséghez. Nemcsak azok számára jelenthet bátorítást, akik már ismerik Őt, hanem azoknak a figyelmét is megragadja, akik még nem fedezték fel Isten kezét és munkáját az életükben. Ha téged is magával ragadott ennek a könyvnek az üzenete, akkor bizonyára már van róla elképzelésed, milyen módon ismertethetnéd meg másokkal is. Szeretnénk ehhez mi is néhány ötletet adni.Adj egy könyvet ajándékba barátaidnak, ismerőseidnek, sőt ismeretleneknek is. Nem csak egy lenyűgöző, letehetetlenül izgalmas könyvvel lesznek gazdagabbak, de bepillantást nyerhetnek Isten természetébe is, ami nem mindennapos élmény mai világunkban. Ha van saját honlapod vagy blogod, akkor fontolóra veheted, hogy írsz a könyvről és arról, hogy milyen hatással volt az életedre. Ne mondd el az egész történetet, inkább javasold, hogy olvassák el ők is a könyvet és kérünk, hogy tüntesd fel a www.immanuel.hu és természetesen a www.theshackbook.com linket.Írj ismertetőt a könyvről és küldd el a helyi napilap vagy kedvenc magazinod szerkesztőségébe, illetve egy általad gyakran látogatott honlap számára.Amennyiben van saját üzleted vagy vállalkozásod, gondold át azt a lehetőséget, hogy viszonteladóként értékesíted a könyvet. Ilyen célra kedvezményes áron tesszük elérhetővé készleteinket. Egyéni vásárlók számára hét vagy annál több példány együttes vásárlása esetén tudunk kedvezményt adni.Amennyiben ismerőseid között van olyan (író, előadó) aki nagyobb közönséghez tud szólni, kérd meg, hogy olvassa el a könyvet, és említse meg honlapján vagy hírlevelében. Vásárolj egy nagyobb adag könyvet és vidd el ajándékba börtönökbe, hajléktalanszállókra, javító-nevelő intézetekbe, anyaszállásokra és hasonló helyekre, ahol az emberek valódi bátorítást meríthetnek a történetből és annak üzenetéből.Írj a könyvről levelezőlistákon, különböző fórumokon és másutt is, ahol emberekkel kapcsolatba lépsz az Interneten. Ne reklámozd nyíltan, inkább azt mondd el, hogy milyen hatással volt az életedre és javasold, hogy látogassanak el honlapunkra.Még több információt és ötletet találsz honlapunkon a „The Missy Project” menüpont alatt. www.theshackbook.com, illetve a www.immanuel.hu honlapokon. A könyv innen ingyen letölthető:
Jézus megérintette a vállamat, és ezt kérdezte: „Bob, miért állsz ellen nekem?” Azt mondtam: „Én nem állok ellen neked!” Ő így szólt: „Hajlandó vagy követni engem?” Azt mondtam: „Ezen még soha nem gondolkodtam” Ő így szólt: „Amikor nem követsz engem, akkor ellenállsz nekem” Bob Dylan  ______________________________________________________________________________________________________________________________ Kedves Olvasó! Ha szeretnéd támogatni munkánkat, adományodat, anyagi hozzájárulásodat, az alábbi bankszámla számra utalhatod és cserébe egy a cikkben is láthatóhoz hasonló 105 × 105 mm-es általam rajzoltmandalát küldök postafordultával ajándékba, ha megadodod postacímed.
|