Malachias O’Morgair a XII. század első felében élt Írországban, ahol kiemelkedő szellemi és gyógyítói képességei már fiatalon bebizonyosodtak. Így hamar püspökké lett, majd ő kapta meg az ír egyház vezetői székét, ezáltal „Armagh et (=és) Down” érseki címét (kísérteties átfedés az apokaliptikus Armageddon névre!). Kötelességének érezte felkeresni, megismerni az akkori pápát (II. Incét), aki egy ideig – szellemi támaszadóul – maga mellett marasztalta a tisztánlátásáról már híres főpapot. Akkor nehéz idők jártak a Vatikánra, újra és újra ellenpápák léptek fel – főurak katonai támogatásával), és több kutató valószínűnek tartja, hogy II. Ince lelki erősítésére ekkor (1139-ben) adta jóslatát (az utóbb szentté avatott) Malakiás püspök.
A jós-lista 112 utódot sorol fel Szt. Péter székében (II. Ince után), de évszámok nélkül, és személynevek helyett pár szavas (latin) jelképekkel élve. A hazájába visszatért főpap később (1148) másodszor is nekivágott a nagy útnak, hogy az új pápával (III. Jenővel) is személyes ismeretségbe kerüljön. Ám francia földön beteg lett, barátja és rendtársa (a később szintén szentté emelt Clairvaux-i Szt. Bernát) rendházába húzódott meg. Többé azonban már nem állt lábra, ott hunyt el, és ott is temették el.
Megeshet, hogy ott és akkor indult útjára a híres jóslat, mivel fennmaradt Bernát (Vatikánnak szóló) levele az ír érseki szék megürüléséről. Ebben nyomatékkal javasolja a kiemelkedő szellemiségű Malakiás atya fontos iratainak gondos megőrzését. Clairvaux-i Bernát tehát tudott a pápaságnak oly fontos jövendölésről. Csakhogy évszázadokig nyoma sem volt magának a jóslatnak! 1595-ben egy Benedek-rendi szerzetes (Wion-i Arnold) rendje jeles személyeiről írna, azonban közzéteszi a listát, amely hamar tekintélyre tesz szert, mivel az addig eltelt kb. 350 év pápáinál felismerhető a jelképek találó mivolta. Ám az azóta eltelt újabb fél évezred során a jelképek (avagy mottók) találó mivolta továbbá szilárdította a Malakiás-féle jóslat komolyságát. Néha már a pápa trónra lépésekor felismerhető volt, hogy pl. családja vagy származási városa címerére utal a rövid latin meghatározás. Máskor csak a működésére való visszatekintéskor derült ki, hogy milyen lényegre látó is a jóslat. Nincsenek tév-meghatározások, avagy tisztázatlan mottók a beteljesült 110 esetben.
Miután I. János Pál egy hónapos uralkodás után (meglepetésszerűen) elhunyt (mottója a Hold középállására célzott: 1 hónapig volt pápa, és pont félholdkor – középálláskor – hunyt el), és a konklávé – szokatlan módon – a nem olasz Wojtyla érseket választotta pápává, azonnal spekulációk kezdődtek a 110. jelkép (De labore solis = a Nap fogyatkozása) értelmezéséről. Nem kevesen a római katolikus, egyház végét, a Vatikán összeomlását vélelmezték. Akadt szerző, aki (magyarul is kiadott) munkájában azt magyarázta, hogy ő tulajdonképpen már az utolsó mottó pápája.
II. János Pál csakugyan „napfogyatkozásos” ember volt! Születése napjának reggelén ugyanis részleges napfogyatkozás volt. Pápává választása előtt két héttel (1978. okt. 2-án) szintén, és az 1981-es merénylet előtti hónapokban kétszer is volt napfogyatkozás. Ne feledjük azt sem, hogy uralkodása alatt (1999. aug. 11-én) zajlott az évezredes csillagászati ritkaságnak számító „nagy együttállás” teljes napfogyatkozása. Temetését ápr. 8-ra tették, mely napon szintén (részleges) napfogyatkozás volt! Ennyi „véletlen” már nem igazán véletlen…
De átvitt értelemben is ő volt a napfogyatkozás pápája! Uralkodása alatt hatalmasat zuhant a Vatikán gazdasági-politikai befolyása a világban. Ekkor ment csődbe az Ambrosiano-bank, mely a pápai állam fő pénzbefektetője volt. II. János Pál ekkor is rezzenetlen maradt. Neki „csak” az ügy, az eszme, az Istent tisztelő, bármely felekezetbéli népek megbékélése volt fontos. A gazdagság, a hatalom csillogása felőle megfogyatkozhatott. Nagyot zuhant a papság tekintélye is, erkölcsbotrányoktól zengett a sajtó. Ez is a nimbusz, a csillogás elhalványulása volt. És ő csak járta a Föld országait, megbocsátást hirdetett, és bocsánatot kért, és mindenütt, mindig – az államfői protokoll szerint várakozó fogadók üdvözlése előtt – letérdelt: megcsókolta a földet. A római főpap, a nőket egyházi tekintélyhez alig engedő Vatikán feje Föld-anya tiszteleti rítust alakított ki! A Nap mellé emelte a pontosan akkora Holdat is. (Ahogy a teljes fogyatkozáskor láthattuk, pl.1999-ben.) Igen: ő az élő Nap munkása volt, aki tisztelgett az életet hordozó Anya előtt, hiszen a Hold az anyaság szimbóluma (Földünkön, mely maga anyaként hord minket). Ez a 27 év visszafordíthatatlan változásokat indított el a római katolicizmusban, amit a főpapi rangúak sem fogadnak mind lelkesedéssel.
Az új pápa mottója egy új élet-korszak kezdetére utal (Noénak olajágat hozó madár jelzi: van új élettér, lesz új Föld). Az olaj szó célzás a fontos energiahordozóra, és az azt kitermelő népek fontosságára is. Rövidesen jobban fogjuk látni a jelkép értelmét. Az elmenő pápa utolsó megjelenésekor (húsvétkor az ablakában) olajággal intett a tömeg felé - aligha véletlenül.
Sokat tudó, nehéz tudást hordozó ember volt ő. A rendkívüli képességeiről híres (ferences) Pio atya – több tanú jelenlétében – jó előre szólt neki a rá váró magas tisztségről… nem volt meglepett, nem kérdezett semmit. Tudta, és tőle telhetően előkészítette az új szellemi korszakot, a békében élő emberiség korát.
A jelenlegi legnagyobb hatású szellemi tanító, a médiumi úton segítő Kryon entitás is hangsúlyozza: Új Kor alapjait rakjuk le ma a Földön, és a sok évszázados (bevált) próféciák elvesztik érvényüket ! (Eddig 10 magyar nyelvű kötet jelent meg tanításaiból, és olvasható a www.kryon.com honlapon is.) A megszokott római egyház a hatalom és a feltétlen tekintélyelvűség sok évszázada után újjáalakuló, szellemi központtá válhat minden ember javára. Az egységessé váló, békében élő Föld javára. Ahogyan az elment pápa alighanem kívánta. Amiért oly sokat tett. És amit majd nekünk kell beteljesíteni.
Ha vállaljuk.
Ha kívánjuk.
Ha megtesszük.
És
így teljesedhet be: az egyház-hivatalnak lezárul a kora, ám nem valamiféle megsemmisítő világvégével, hanem egy új, magasabb szellemiségű élet építésének elkezdésével. Bizony, igencsak itt az ideje!
B. M. T.
II. János Pál horoszkópja
Az 1920. május 18-án, Wadowicében történt születés pontos idejéről nem rendelkezünk hiteles adattal. Ám pápává választása után – újságírói kérdésre adott, állítólagos válaszára utalva – koradélutáni időnek megfelelő, Szűz-végi, ill. Mérleg-eleji aszcendensű radixok láttak napvilágot. Ezek azonban – amint arra már az 1981. máj.13-i, súlyos merényletkor felfigyeltek – alig voltak illeszthetők a bekövetkezett nagy életesemények tranzitjaihoz. Belcsák Sándor (Ausztriában élt, jeles magyar asztrológus) a RADIX 1991. évi 2. számában közzétett (kutatásai és egyéni meggondolásai nyomán) egy Szűz 7°28’ aszcendensű, együttálló Szaturnusszal jellemezhető horoszkópot; amelyben több más planéta is a fő tengelyek mentén áll. A Nap + Hold delelő együttállása miatt oly valószerűnek tetsző beállítás azonban – nézetünk szerint – mégsem annak a kiemelkedően meleg kisugárzású, a feltétel nélküli szeretetet oly szívósan hirdető eszmei iránymutatónak a radixa, akit II. János Pálban megismerhettünk és tisztelhettünk.
Az itt közzétett horoszkóp tulajdonképpen alaposan megfontolt és a naphoz kötött, ismert főbb életesemények égi állásaival alaposan egybevetett megoldási javaslat. A későbbi születési órához jelentékenyen rugalmasabb és könnyedebb személyiségszerkezet tartozik, amelynek a Skorpió alapegyéniség ad nagy feladatot végigvivő szívósságot. A delelőn álló Jupiter + Neptunusz együttállás (Oroszlánban!) jól mutatja a kiemelkedő eszmei vezetőt, a magasabbrendű szeretet hirdetőjét. Azt a pápát, aki minden sérelem és véleménykülönbség fölé emelkedve testvéri kezet nyújtott a római egyházon kívülieknek. Aki megáldotta és megölelte az őt életveszélyesen megsebző merénylőt, aki meglátogatta a Vatikántól legtávolabb élő katolikus közösségeket is, aki mindenhol tisztelettel leborulva megcsókolta a Földet, amelyre lépett. Nem nélkülözte a fegyelem és a szigor adottságát sem, különösen a világegyház élére emelten, összhangban a X. ház második részében álló Szaturnusszal. Ám létlényege – véleményünk szerint – nem a szigorúság és változatlanság, hanem az eszmei lényeget feltétlenül szolgáló kitartó rugalmasság és a személyes kapcsolatokban tanúsított békés harmonizáló készség volt (utóbbira a VII. házas Vénusz + Merkúr együttállás mutat rá). A Karol Wojtylából II .János Pállá lett embertársunk alig túlbecsülhető szolgálatával lényegében lezárta azokat az évszázadokat, melyek alatt Szent Péter utódai uralkodói pozícióban próbálták Jézus ügyét, a szeretet ügyét szolgálni. Nem a szervezet vezetésére vagy építésére, hanem az eszmei útmutatásra koncentrálta erőit, idejét, életét. Skorpiotikus alapegyéniségéhez illő jelmondata remélhetőleg sokáig emlékezetes marad: Totus Tuus (= Teljesen a Tiéd). Teljesen Istennek élő ember volt. Teljesen az emberiségnek élő ember is volt. Horoszkópjának kutatásával is hajoljunk meg előtte, hiszen ő sem volt rest meghajolni, bármerre is vezette eszmei indíttatású életútja!
Újabban egyre többet beszélnek az úgynevezett pápai jövendölésekről, különösen hogy lassan a sor végére érünk. Állítólag XVI. Benedek az utolsó előtti pápa.
És ezt honnan tudjuk?
Megjövendölte szent Malachiás.
Az ószövetségi próféta?
Nem, egy szent, aki az írországi Armagh-ban született 1094-ben, és eredetileg még sokkal szebb neve volt, Maelmhaedhoc O’Morgair. Szent Cellach szentelte pappá 1119-ben, aztán szép egyházi karriert csinált. Előbb a bangori kolostor apátja lett, aztán Connor püspöke, 1132-ben már érsek Armagh-ban. Nem sokat tudnánk róla, ha szent Bernát meg nem írja az életét. Dicséri, hogy példás fegyelmet tartott, visszaállította jogaikba a sűrűn meglazuló keresztény erkölcsöket, kolostorokat alapított. Mellékesen számos csodát tett, például fölrepült a levegőbe, kigyógyított egy baltával halálra sebzett nőt és egy haldoklót, látta, hogy más városokban mi történik, és a többi. 1199-ben avatta szentté III. Kelemen pápa.
Sose értettem én ezt a kanonizálást. Vagy szent valaki, és akkor nincs szüksége rá, vagy nem az, és akkor az egész kinevezés csak jelképes.
Legalább az emberek tudják, kikről kell példát venni.
És vesznek?
Nem.
Hogy jutott eszébe Bernátnak a távoli Clairvaux-ban, hogy megírja Malachiás életét?
Ismerték egymást. 1139-ben Malachiás Rómába ment, útközben megállt Clairvaux-ban. Még egyszer meglátogatta, amikor hazautazott, és ekkor kötöttek tartós barátságot.
És elmesélte, milyen csodákat szokott tenni?
Ezt nem tudom. Sejtelmem sincs, miről beszélgetnek egymás között a szentek. Aztán Malachiás tovább ment Rómába, jelentést tett II. Innocent pápának. Már Clairvaux-ban, mások szerint Rómában volt valamilyen látomása, vagy kinyilatkoztatást kapott; néhány jellemző szót mindegyik pápáról, II. Celesztinnel kezdve, egészen a világ végéig. Ezeket felolvasta a pápának, azt mondják, így akarta megvigasztalni a megaláztatásai közepette.
Különös módja a vigasztalásnak.
A pápa betette a fontos dokumentumot a levéltárba, és az ott is maradt, egészen 1590-ig. Ekkor kiadták, de nem keltett olyan nagy feltűnést, mint manapság, amikor már nincs sok hátra a listából.
Beszéljünk még erről a listáról. Miket jövendölt Malachiás?
A jövendölések részben csalódást okoznak, hiszen Malachiás csak néhány latin szót mond az egyes pápákról, és nem mindegyiket könnyű értelmezni. Én rendesen egy egész levéltárral járok, és véletlenül éppen nálam van a lista. Nézzük csak, a 12. századi II. Celesztinről azt írja, Ex castro Tyberis, a Tiberis kastélyából, és tényleg, Citta di Castello nevű helyiségben született, a Tiberis partján. Malachias nem tudhatta 1139-ben, hogy 1143-ban olyan pápát fognak választani, aki ex castro Tyberis, a Tiberis kastélyából érkezik.
Nem olyan fontos információ.
Nem, de megfelel a valóságnak. És ha ez egyszer történik, akkor én is azt mondom, véletlen. De itt egy sorozatról van szó, majdnem 800 évről. 112 véletlen zsinórban, ez már meghaladja a matematikai valószínűséget.
Lássuk ezeket a Volltreffereket, ha már úgy is itt van a kezedben ez a lista.
Csak néhányat olvasok fel, pl. III. Jenőről ezt írta, Ex magnitude montis, a hegyek nagyságából. És az illető Grammont kastélyban született, ami latinul mons magnus, nagy hegy; ez volt a családi neve is, Montemagnus. IV. Hadrián – De rure Albo, Alba mezejéről. Ez volt az egyetlen angol pápa, Nicholas Breakspear, egy szegény ember fia, szerzetes a St. Albans kolostorban. III. Innocent, - Comes signatus, grófi aláírás; ez a pápa a nemes Signy családban született. IX. Gergely – Avis Ostiensis, Ostia madara, ugyanis a megválasztása előtt Ostia kardinálisa volt. Valószínűleg a madarat is meg lehetne magyarázni egy családi legendával, vagy a nemesi címerükben volt egy madár, de ez nem az én szakterületem, a 13. századi Itália kardinálisai. IV. Orbán – Hierusalem Campanic, Champagne Jeruzsáleme; a champagne-i Troyes-ben született, és később jeruzsálemi pátriárka lett. IV. Miklós – Ex eremo celsus, fölemeltetett egy remetéből. Ez a pápa korábban remete életet élt a Pouilles kolostorban. V. Kelemen – De fessis Aquitanicis, Aquitania szalagjából. Ő meg érsek volt Bordeaux-ban, a hajdani Aquitaniában. XXII. János – De sutore Osseo, Osseo suszterétől.
Ez a suszter valahogy nem illik bele a 14. századba.
Mégis egy suszter, vagy ha jobban tetszik, varga fia volt, és a családi neve Ossa.
És még elitizmussal vádolják a katolikus egyházat. Ha jól tudom, V. Sixtus fiatal korában disznókat őrzött. Ugyanazokat a disznókat, akikbe korábban belevarázsoltak egy légiónyi gonosz szellemet.
Nem ugyanazokat. Azok belefulladtak a tengerbe, vagy valami egyéb súlyos szerencsétlenség történt velük.
Igen, akkoriban még nem volt állatvédelmi törvény.
Folytatnám, mert látod, még nagyon hosszú a lista. XII. Benedekről azt mondja a jóslat, Frigidus Abbas, hideg szerzetes, és láss csudát, egy Frontfroid, hidegfront nevű kolostor papja volt. XI. Gergely Novus de Virgine Forti, - az új a szűz erődből. Ő Beaufort grófja volt, innen a „forti”, később Sainte Marie de Neuve kardinálisa lett, vagyis „novus.” VI. Orbán – De Inferno Pregnani, Pregnani poklából; azon a vidéken élt, egy Inferno nevű faluban. III. Callistus- Bos pascens, legelő ökör. Persze nem maga Alphonse Borgia legelészett, hanem egy arany ökör a címerében. VIII. Orbán – Lilium et Roses, ez a pápa Firenzében született, a város címerében van a liliom. IX. Kelemen – Sydus Olorum, hattyú-csillagkép.
Tudom, a Hattyú-csillagképben született.
Nem, de a megválasztása idején a Vatikán úgynevezett Hattyú-termében lakott. VI. Pius – Peregrinis apostolicus, apostoli vándor, 1799-ben száműzték Rómából, ide-oda utazott, sehol sem tudott megtelepedni. XVI. Gergely – De balneis hetruric, etruszk fürdőből, bár ezt nem érdemes lefordítani, mert akkor elvész a poén. Nem egy fürdőből jött, hanem annak a szerzetesrendnek volt a tagja, amelyet Szent Romuald alapított Balneo-ban, a hajdani Etruria területén. Rómában etruszk múzeumot alapított. IX. Pius – Crux de cruse, keresztek keresztje, elég nagy keresztet viselt, mint a Vatikán foglya. XIII. Leó – Lumen in coelo, fény a mennyben. Manapság azt mondanák róla, nagy lumen volt, számos teológiai könyvet írt. Családjának, a Pecciknek a címerében üstökös volt. X. Pius – Ignis ardens, lángoló tűz. Szerencsére csak a hitéleti buzgalma lángolt, egymás után vezette be a liturgiai és az egyéb reformokat. XV. Benedek – Religio depopulata, az elnéptelenedett vallás. Ő 1914 és 1922 között volt pápa, a nagy októberi szocialista forradalom idején.
Már csak az öregek emlékeznek arra, hogy a nagy októberi forradalmat november 7-én ünnepeltük, de tény, hogy a forradalmárok nem igazán voltak a vallás barátai
Hát ezzel az ellenségeik se vádolhatják őket. Volna itt még néhány újabb pápa, pl. XI. Pius – Fides intrepida, megingathatatlan hit, amire nagy szükség volt Mussolini korában. XII. Pius – Pastor angelicus, angyali pásztor. Róla azt mondják, hogy nagy misztikus volt, gyakran élt át látomásokat. XXIII. János, Pastor et Nauta, pásztor és tengerész. Ő korábban a tengeren épült város, Velence pátriárkája volt.
Nem róla mesélik, hogy a pápaválasztás előtt egy csónakot vagy kis hajót megrakott birkákkal, aztán fel-le hajózott a Tiberisen, hogy az egész világ lássa, ő a megjövendölt pásztor és tengerész?
Spellmann kardinálisról mesélik; de végül Angelo Giuseppe Roncalli-t választották meg.
Egyszer akarták befolyásolni a pápaválasztást, akkor sem jött be.
Csak egyszer? De ebbe most ne menjünk bele, különben sose érkezünk el a lista végéhez. VI. Pál – Flos Florum, virágok virága. A családi címerében volt három liliom. I. János Pál – De Mediatate Lunae, a hold felétől, és tényleg csak 22 napig regnált, a hold egyik felétől a másikig. II. János Pál – De Labore Solis – a nap munkájából. Részleges napfogyatkozás volt, amikor született, és valamilyen „hibrid” nagyfogyatkozás volt a temetése napján is.
Ezzel megérkeztünk XVI. Benedek pápához. Róla mit mond az írás?
Gloria olivae, az olajfa dicsősége. A benedekrendi szerzeteseket nevezték olivetánusoknak. Szent Benedek maga is jövendölt, azt mondta, hogy amikor a világ vége közeledik, a benedekrendiek fogják vezetni a katolikus egyházat a gonosz elleni harcban. Ratzinger kardinális nem volt olivetánus, de talán nem véletlenül választotta a Benedek nevet.
És az utolsó pápa?
Malachiás meg is nevezi, azt írja, Péter, a római. Nagy üldözésekről beszél, a hét halom városa, vagyis Róma elpusztul, vége lesz a világnak, Isten megítéli az élőket és a halottakat.
Szimbolikus értékű, hogy éppen egy Péter lesz az utolsó pápa. Sajnos, én nem bízom a világ végében, tudod, már olyan sokszor bejelentették, hogy az emberiség elfásult, már a fenyegető égi jeleket sem vesszük komolyan. Minket már nem lehet megijeszteni egy-két üstökössel; túl sokat tudunk róluk. Különben is hamisítás az egész lista, az összes pápai jövendölés.
Igen, egy időben azt mondogatták, hogy a jezsuiták műve, de akkoriban bármi rossz történt a világban, azt a jezsuiták számlájára írták. Mitológiai szörnyeknek látták őket, akik uralkodókat irányítanak, átlátnak a falon, meghallják a fű növését, és a hosszú karjaik mindenhová elérnek.
És nem?
A jezsuita rendet feloszlatták… de a világ nem lett jobb.
Azt mondod, hogy a jövendölések békésen aludtak egy levéltárban 1590-ig, és akkor valaki hirtelen kiadta őket. Én meg azt mondod, hogy a hamisítót ott kell keresni, valahol 1590 előtt pár évvel.
A Jövendölések Velencében jelentek meg, egy könyvben, amelynek címe Lignum vitae, Ornamentum et decus Ecclesiae, az egyház ékességeinek és díszeinek életrajzai, és egy bizonyos Arnold deWyon adta ki, egy benedekrendi szerzetes.
Hát akkor ő találta ki az egészet.
A dolog nem ilyen egyszerű. Tételezzük fel, hogy Wyon vagy valaki más 1590-ben végignyálazta az addigi pápák életét, és odaírt a nevük mellé néhány latin szót, pl. De cervo et leone, szarvas és oroszlán, Piscator Minorita, a kisebb halász, vagy De corona Montana , a hegyi korona. Ez nem lehetett nehéz, hiszen latinul úgyszólván mindenki tudott, és a tények magukért beszéltek. De a listát nem zárta le 1590-ben, hanem tovább írta, 2000-valahányig, és itt sem tévedett. Vagyis a hamisító éppen úgy belelátott a jövőbe, mint Malachiás. Meg aztán, tudod, én elég pragmatikusan gondolkodom, és mindig felteszem a kérdést: Cui bono? Kinek jó ez? Kinek állt volna az érdekében, 1590-ben, hogy egy-két jellemző szót mondjon a következő évszázadok pápáiról? És ha azt mondod, hogy híres akart lenni, akkor nem rejti el egy olyan könyvben, amelynek teljesen semmitmondó a címe.
Ez igaz, de én nem is azt találom hihetetlennek, hogy valaki eltalálja, hol fognak megszületni a pápák, vagy milyen virág lesz a címerükben. Ezt még meg lehet magyarázni az ákása-feljegyzésekkel, vagy a szinkronicitással, ami különben is elég tudományosan hangzik. Ami engem zavar, az a világ vége – miből gondolják, hogy az egész világnak vége lesz, csak mert a katolikus egyházat átszervezik, decentralizálják, és megszűnik a pápaság intézménye?
Hagyományos módon, a Jelenések könyvéből. A gondolatmenet a következő: A 17.10 vers hét királyról beszél, akik nem egészen érthető módon a hét utolsó pápa, XVI. Benedekkel együtt. Ha ezt elfogadjuk, akkor már gyermekjáték az egész, mert a 17.11 vers így hangzik: „A fenevad pedig, amely vala és nincs, az maga a nyolcadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy.” Veszedelemre megy, elpusztul, ő lesz az utolsó. Malachiás persze nem a Jelenések könyvét lapozta, ő közvetlenül látta az egész sorozatot.
A látomás és a szentírás ugyanazt mondják, quod erat demonstrandum.
Várj csak, ez a vers azt mondja, a nyolcadik a hét közül való, ezt hogyan értik?
Nem kevesebbet állítanak, minthogy a hét utolsó pápa, a hét „király” egyike fog visszatérni, ő lesz a következő és utolsó pápa.