„ Emlékezz, hogy minden mi létezik,

Csupán más formája annak, ami nem létezik.

Minden minek léte van, más létezésbe megy át.

Kivétel te sem vagy ez alól.

Ismerd fel a törvényt, mert az minden.

Ne keresd a kívül eső utat, mert nem létezik,

Csak illúzióid csalásában.”

„Élj a Fényben és a csillogásban.

Ne fordítsd el fejed a Fénytől.

Lelked a Fény birodalmában honol,

Mert te is a Fény gyermeke vagy.

Fordítsd gondolatodat a külvilág helyett

Belülre.

Találd meg ott Fénylő Lelkedet.

Tudd, meg hogy te vagy a mester,

és belűről minden feltárulkozik.

Nőj fel a Fény birodalmába,

Tartsd gondolataidat a Fényben.

Tudd meg hogy a Kozmosszal Egy vagy.

Egy Láng, mely a Fénynek Gyermeke.”

/Atlantiszi Thoth Tabula Smaragdina/

Amit most elmondok, az egy közelmúltban tett szellemi utazásom története.
Lelkiekben húsvétra készültem, és eljátszottam azzal a gondolattal, mi lenne, ha az egészet, ami ott történt a legilletékesebbtől, Jézus Krisztustól kérdezném meg.

Megkértem felsőbb rendű énem, hogy segítsen abban, hogy teret és időt átlépve találkozhassam a történelmi Jézus Krisztussal, az emberrel, aki "elvette a világ bűneit" a mesterrel, a gyógyítóval, a tanítóval, az EMDERREL, aki a megtestesült szeret volt, akinek lelke 2000 éve itt van közöttünk, szeretne ismét megszületni, de amíg nem ismerjük fel az akkori lényegét, hogyan ismerhetnénk fel a mostani születésének lényegét.

Meditációm, amit talán egy álomhoz hasonlíthatnék, azzal kezdődött, hogy egy kellemes tavaszi éj szakán agy olajfa ligetben találtam magam, a hold ragyogott, a csillagok, mint milliónyi mécses pislákoltak az égen.

A levegőt nehéz fűszeres virágillat terhelte, majdnem, hogy bódító volt az érzés. Az olajfaliget egy kisebb, lankás hegy oldalában volt, amit teraszosra alakítottak ki.

Ahogy a keményre taposott sétányon sétáltam kényelmesen, lassan elmaradnak mögöttem az olajfák és egy kopár, nagyobb sziklákkal teleszórt területhez értem. A holdfényben fehéren, méltóságteljesen ragyogtak. Megfordultam, hogy szemügyre vegyem az alattam elterülő tájat, hol is vagyok tulajdonképpen.

A belső tudatom jelezte, hogy annak az évnek a peaszáh-hoz közeli időszakában vagyok, amikor Jézus Krisztus kínhalált szenvedet, és elkezdődött egy kétezer éves korszak az emberiség történelmében. Jobbra egy fallal körülvett várost láttam, aminek a közepén kiemelkedett „A Templom” robosztus sziluettje.

Tudtam -ez Jeruzsálem és az-az A Templom.

Tekintetem tovább pásztázta a holdfényes tájat, balra sötéten zöldellő völgy ligetekkel és néhány keskeny csíkban szántókkal. Ahogy a tekintetem balra visszatévedt a hegy oldalára, látom, hogy egy alak ül az egyik sziklán, és tekintete belemélyed a végtelenbe.

Csendben közelebb mentem hozzá, hogy közelebbről megnézhessem, de ő semmi jelét nem mutatta, hogy észre vett volna.

Megálltam előtte néhány méter távolságra, hogy ne zavarjam, de azért jobban szemügyre vehessem.

Vékony, nyúlánk, nem a képekről ismert, markáns, jellegzetes zsidó arcú fiatal férfi ült előttem.

(A torinói lepel rekonstrukciói is csak halványan emlékeztettek az ismert arcra.) Tudtam ő Jézus, József fia, a názáreti Jézus Krisztus.

Nem akartam zavarni, csak néztem tisztelettel, és

megilletődötten, vártam arra, hogy befejezze azt, amit épen tesz.

Nem tudtam, hogy meditál, valahol máshol van épen, vagy csak gondolkodik.

Nem sokáig állhattam előtte mikor is, kinyitotta a szemét és egyből az én szemembe nézett mindenen áthatoló tekintetével.

Már vártalak, sokat gondolkodtál rólam, és szeretnélek tanítani, ha elfogadod tőlem.

Mondta Jézus.

Köszönöm, megtisztelsz, szeretném, ha válaszolnál azokra a kérdésekre, amelyek kétezer éve foglalkoztatják az emberiséget, ami néhány nap múlva történni fog veled, és új korszak kezdődik a történelemben.

Szeretném megéretni a lényeged, és szeretnék együtt érezni veled, hogy én is a világ javát szolgálhassam.

Ha szívből megtanulsz szeretni, én már nem tudok neked semmi újat mondani. A vallás, amit a nevemhez kapcsolnak, nem arról szól, már, réges-régen amit át szerettem volna adni az embereknek. Dogmákat kapcsoltak hozzám, ami ellen magam is küzdöttem, és a "csodák" amiket az Égi atya segítségével tettem, Te is tudod, igazán nem voltak csodák, csak az emberek tudatlansága, nemtudása, értelmezte csodaként.

Ugye Te tudod, hogy mi történik néhány napon belül?

Azt fogják rólad terjeszteni a dogmában, hogy megszabadítottad a világot a bűneitől.

Tudom, de én csak példát mutatok az életemmel, mint számtalan más megvilágosult inkarnáció, és a vértanúság, a szenvedés látványának átélését csak segítségként tudom adni, de egymagam ezzel a tettel nem tudom megváltoztatni a világot. A vallás, amit ebből a tettből kreáltak, már csak a bűnökről, és a szenvedésről szól, és semmi köze ahhoz a mennyei elrendeléshez, aminek én is csak egy alkotórésze vagyok.

Ahelyett, hogy a bűnökkel zsarolnák egymást a tudatlanság sötétjében kóborló lelkek, kijönnének a tudás a szeretet fényébe, akkor mindenki boldog lehetne, és nem kellene félni a bűntől, mert az igazi bűn a szeretet adásának elfogadásának teljes hiánya. Nem tudsz igazán szeretni, ha a lelked ragaszkodik az anyagi világhoz, mert az - rabságban tart.

Azok a BŰNÖK, amiket Ti bűnnek tartotok, a "NEM JÓ" LELKIISMERET kivetülése, és érzitek, hogy nem jó úton jártok! Ragaszkodtok a nemtudáshoz, és magatok, és a többi embert büntetitek ezzel. Nem is olyan rég mondtam a tanítványaim körében:

"Szeresd felebarátod, mint önmagadat"

Ha megmutatod az embereknek, hogyan tudnak a szívükre hallgatni, megtaláltad életed értelmét, és bevégezted a feladatod. Nekem is már csak néhány napom van itt hátra, hogy feladatom bevégezzem, és örökre távozom erről a helyről, hogy másutt más formában tehessem a dolgom.

Krisztusom, az a hír járj a, hogy ismét le fogsz a földre születni az égiek birodalmából? Mit tehetünk, akik tudjuk, hogy ismételt testtöltésed ismét nagy hatással lesz a világ forgására.

Minden, - minden pillanatban változik, formálódik a világ. A te gondolataid ugyan annyira befolyásolják a világ változását, mint az enyém, és azért jövök, vagy jön egy hozzám hasonló Tanító, hogy ezt megtanítsam, - megtanítsa.

Igazán nem fontos, hogy kit küld a Mennyei Atya, a Teremtőnk, a lényeg az, hogy segíteni fog a tovább lépésben.Aki eljön, megtanítja, hogy gondolatainkkal világot lehet építeni és rombolni. Csak rajtunk múlik, mivel kezdjük.

Az új korszak a rombolással kezdődik, mert csak a régi helyén lehet újat teremteni, de azt is mondhatnám, a régi helyett, a régi energiáiból teremtsük együtt az újat.

Az idei húsvét úgy érzem valamitől más. Nem tudom mitől, de egyre többen várnak rád, az igazi Jézusra, az igazi messiásra. Várnak Téged, és félek, hogy megismétlődik az, ami kétezer éve már egyszer megtörtént, csak másként, más történelmi környezetben, de a lényeg ugyan az marad.

Az emberi egó erősebb lesz megint a szeretetnél, és csak kevesen fogják megérteni, hogy nincs több lehetőség.

Ne fájjon emiatt a fejed!

A Mennyei Atya tudja, hogy mi a célja, Ő adja a lehetőségeket, és Ő az is, aki ezeket megvonja. Nektek lent a földi világban csak az a feladatotok, hogy letegyétek az egótokat, és felismerjétek ezeket a lehetőségeket, nekünk pedig itt a szellemvilágban az, hogy segítsünk nektek ezek felismerésében.

Ami a kínhalál megéléséveI kapcsolatban kialakult az emberekben, a szenvedés és az a szenvedés, amik őket a hétköznapokban el kell, hogy viseljenek, hogy lehet párhuzamba tenni.

Nekem a legnagyobb szenvedést nem a fizikai szenvedés fogja okozni, hanem az a kín, amikor azt fogom érezni, hogy egyedül vagyok, és még az Atya is magamra hagyott. Ti odáig sűlyedtetek a lelketek önsajnálatában, hogy már beteggé teszitek magatokat, hogy a fizikai fájdalmat érezhessétek. Engem a fizikai fájdalom nem fog megtörni, mert a tudatom fölötte áll a testemnek, és rajtam fog múlni, hogy mikor hagyom el azt, nem a megkínzóimon.

Mit hirdethetek rólad az embereknek, akit Isten Fiának, a megváltónak ismernek, de igazán nem tudnak rólad semmit.

Már semmit. Egyszer egy ember voltam, és nemsokára lehetséges, de nem biztos, hogy megint az leszek.

És közben hamiskásan elmosolyodott

Már nincs jelentősége annak, hogy valamikor, valahol, valakik egy történelminek fontosnak vélt pillanatban egy hétköznapi eseményből egy világvallást kreáltak.

Felültek az apokalipszis lovára és onnan hirdetve a "nem tudás", a korlátoltság, az egó a hatalmának fontosságát, téveszméjét, irányt mutattak abba a világba, ahonnan most te meglátogattál, és kikérted a véleményem, kíváncsi voltál rám, mint emberre, arra az érző lényre, aki abban az életemben voltam.

Most elbocsátalak, térj vissza ezzel az üzenettel az emberek világába, és hirdesd, hogy ismét eljövök, vagy eljön valaki nemsokára, hogy segíthessünk, és ami néha nagyon fájdalmas lesz, de csak az egójuknak fog fájni, mert a lelküket nem bántom CSAK!

- SZERETNI tanítom meg Őket.

Eljövök, vagy eljön Ő, mint a „tolvaj” és azt jelenti, hogy csak kevés kiválasztott ismeri majd fel bennem, - benne azt, hogy ki is valójában, és az emberek többsége még csak nem is sejti majd. Normális életet él majd, mint egy hétköznapi ember. Bizonyos hírnévre tesz majd szert spirituális körökben, és egy olyan személyiséget jelenít meg, aki vonzza magához az embereket. Ez szükséges ahhoz, hogy segíthessen a gondolkodásmódbeli változtatásban, de egy egészen normális ember lesz, emberi gyengékkel. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozottak a képességei, hanem csak azt, hogy egy időben, amikor a spirituális képességek nem lesznek különleges dolgok, őt is másképpen ítélik majd meg.

Kérlek búcsúzóul áldjál meg, hogy érezhessem azt a szeretetet, amire tanítani fogsz, és amire nekem is tanítani kell az embereket.

Jézus fejemre tette a kezét, majd nagyujjával egy kis keresztet rajzolt a homlokomra és azt mondta:

Légy áldott és boldog, a béke legyen veled és mindazokkal kik, a környezetedben vannak.

Amikor ez történt, láthattam fehérben ragyogó auráját, azt az égi tisztaságot, amit lénye sugárzott.

Élveztem a magasztos pillanatot, azt az energiát, ami átitatta minden porcikámat.

Amikor ismét kinyitottam a szemem, már nem láttam, nem érzékeltem Jézust.

A táj ugyan az volt de napjainkban.

Egy utca közepén álltam ugyan azon a hegyen, néhány díszesebb ház között, amit magas falak vettek körbe. A távolban valami nagy fényesség, és füst - valami nagyon égett, és tompa puffanások zaja hallatszott.

Jeruzsálem készül a 2007. év keresztény húsvétjára a zsidó peszah-ra.

Szívem tele volt egyszerre egy nagyon mély szeretettel, és egy nagyon mély szorongással.

Te EMBER!

Még mindig nem a HITED, hanem a VALLÁSOD követed?

Kétezer év alatt semmit sem tanultál?

Megköszöntem a Mennyei Atyának, Teremtőmnek az Égi Seregeknek, hogy megélhettem ezt a gyönyörű megtapasztalást, és lassan visszatértem meditációs szobámba.

Köszönöm, hogy olvasva ezt az írást, megosztottad velem élményem.

Vidd magaddal ezt az üzenetet azoknak, akik szintén szeretnék, hogy a Krisztusi Szellem ismét közöttünk legyen.