Az alábbi írást egy nagyon kedves, „indigóságát” bátran vállaló ismerősöm küldte, hogy megossza azokat az érzéseket mindazokkal, akik nem értik, nem tudják felfogni a másság lényegét, az INDIGÓ jelenség miben létét.

Ebben ez írásban, amit LÉLEK RAJZNAK neveznék, leírja lelkének legrejtettebb rezdüléseit, a másságból adódó belső magány mélységeit, és magasságait, az írás magáért beszél.

Fogadjátok szeretettel Melinda írását.

Senki sem lát és senki sem hall, nem ismer senki, nem fedem fel lelkem titkát…

Megszoktam már, és mégis fáj néha. Szúr és éget. Oly sokszor elmondtam már, „én más vagyok”, ezek nem üres szavak, mint ahogy mások használják.

Fáj minden hazugság, amit kapok, és amit adok egyaránt. Én nem vagyok képes rá nyugodt szívvel.

Fáj a lelkem és a szívem, ha valami nem úgy történik, ahogy a bensőm elvárja.

Olyan jó lenne néha kilépni a világból. Csak állni vagy ülni egy háztetőn és nézni, ahogy pörög az élet. Sokkal könnyebb lenne, és könnyű lenne a szívem is.

Utazni: kilépni a jelenből. Ez nekem mindig azt jelentette. Átlépni és egy kicsit, máshol lenni, más levegőt szívni, más kultúrából táplálkozni, utána visszatérni, és újult erővel folytatni.

Inkább nekem fájjon, mint másnak. Ha erős lennék mindent, elvinnék.

Mint a Szél mikor lágyan végigsimít és segít. Segít repülni, megvigasztalni.

Mégis mit tehet egy magamfajta lélek, ha fájdalma van? Mikor fáj az élet.

Néha csak nézem az embereket. Rájuk csodálkozom. Ilyenkor nem vagyok a testemben. Mintha az csak egy ruha lenne, és láthatatlannak érzem magam. Hogy tudnak az emberek érzések nélkül élni?

Nem érzik, mikor felkel a nap. Csak a saját kis földi gondjaikkal foglalkoznak.

Pedig a hajnal gyógyít, ezért kaptuk. Néha a hajnal sokkal színesebb, mint a napnyugta.

A színek játéka és hűs-derűs-friss. Reményt és Hitet ad. Újat hoz. Segít újra kezdeni. Lehetőséget kap mindenki.

Nincs annyi papír, tinta, szó és idő, hogy ki tudnám fejezni érzéseim.

Végtelen óceán, ami bennem él. Mely néha dühös, néha szelíd. Pusztító és egyben szenvedő. Egy ezerszirmú titkos virág, aminek szirmait senki nem számlálta még. Fekete és mégis fehér. Tiszta, fényes és mégis ködös. Nem látod.

Azt hiszed, ismered, de tévedsz.

Hányszor nyíltam már ki és hányszor néztek bolondnak, mikor felfedtem lelkem rejtelmeit. Szerepjáték? Mindenki másnak ismer. Nem szándékosan, de így legalább elfogadnak.

Nem tudtok értékelni semmit! Sem a napot, sem a szelet, sem a vizet, féltek a szeretettől és az érintéstől. Féltek az igazságtól, homokba dugjátok fejetek, és azt mondjátok ti, vagytok az okosak, ti realisták és materialisták.

Azt hiszitek és valljátok, hogy amit kézzel fogtok és láttok az-az igazság. Pedig ez a legkevesebb.

Higgyétek el, a lelketek mindent tud, mindent érez.

Belétek sajog a Föld, mert megtagadjátok magatokat és atyáitokat.

Mérges vagyok rátok, ugyanakkor Szeretlek Titeket.

Vakon jártok-keltek a Nagy Világban.

De a ti világotok „más”!

Mindenki lát egyet, de senkié sem egy és ugyanaz!

Mindenki állít fel szabályokat, de valahogy mindenki kifelejti a lényeget.

Ezeket nem lehet elmondani vagy leírni. ÉREZNI kell, BELEÉLNI.

Vakon látjátok a tájakat, a napkeltét, a napnyugtát, melyért sokan rajonganak, mégsem érzik.

Erre nincs szabály vagy leírt alkalmazási mód.

Csak tárd ki magad! Érezz, Repülj!!!

Nektek minden olyan könnyű s szerintetek én vagyok a bonyolult.

Vajon ki az, aki megért?

Érezd a hangokat, Halld ki belőle az érzéseket, Lásd az érzéseket.

Érzem a kimondott és leírt szó súlyát. Ne ítélj el. Nem tudsz ítélni felettem.

Tudod, én érzem néha, hogy megnyílik az Ég, feltárul a Föld, elrepít a Szél, hívnak a Csillagok.

Néha enyém a végtelen. De ti nem tudtok semmit ti okosak, vagytok, gondoljátok. De itt minden szó más értelmet rejt! Minden egy érzéssé, egy hanggá, egy rezgéssé, egy színné változik.

Sokszor tanácsot kérek tőletek. De utána rájövök, hogy ezek közül sok butaság. Emberi gondolkodás, emberi szabályok. Ezekkel én semmire sem megyek. Ezek a saját kis gyarló, bűnös gondolataitok.

Nekem az érzések többet jelentenek mindennél. Egy érzés több mint egy mosoly, mindennél több. Egyedül a szem. Ő közvetíti, ami benned lakozik.

Volt, aki azt mondta „több rétegű a szemem, sokszínű személyiség lehetek”.

Személyiség-egyéniség-ezeket a szavakat kutatjátok, ezekkel dobálóztok.

Ezek nem számítanak.

Egy embert az érzései határoznak meg. Azok irányítanak mindenkit. Attól függ bennünk és rajtunk minden.

Nem máson.

Melinda

Jelenleg gyógymasszőrnek tanulok és hastáncot tanítok lakóhelyemen, ez utóbbit Azizának köszönhetem.

Mióta Gyurival találkoztam folyamatosan fejlődnek képességeim és ezeket egyre gyakrabban alkalmazom is.

Szeretném ezeken keresztül is megtanítani az embereket szeretni és arra, hogy vállalják az érzéseiket, érzelmeiket, hogy egy boldogabb, békésebb világban éljünk.

Ha kérdezni szeretnél, akkor írj az alábbi e-mail címre: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.