|

Mottó: Olyan keveset tudhatunk a világról, és mégis ez a tudás néha mekkora terhet jelenthet. Samael Az alábbi írás a hiperaktív gyerekekről, más megközelítésben az „Indigók”-ról, és a környezet, és a jelen világ kapcsolatáról szól. (Röviden megjegyzem, hogy nem minden hiperaktív gyerek „indigó” és nem minden „indigó” hiperaktív! Vannak „hiperlusta indigók is szép számmal.! gyury)
Lassan beszivárgott a köztudatba az a szó, hogy „indigó gyerek”, de ezen kívül nem sokat tudnak róluk. A hiperaktívitás az kézzel foghatóbb, úgy hogy azt nem ragozom.  A minap utaztam hazafelé a metrón, és leültem egy láthatóan hiperaktív 10-12 éves forma angyalarcú kisfiú mellé. Nagyon fáradt volt, és ennek következtében úgy „pörgött” mint egy turbina. Őszintén megvallom, engem nagyon zavar ez a fajta nyüzsgés, - maga az e „hiány” energia, és MAGamaban, gondolatban megkértem, hogy kicsit hagyja abba, küldök helyette „szeretet energiát”. A kis srác meglepődve „lopva-kapva” rám nézett többször, és amikor lekapcsolják a villanyt, abbahagyta a hintázást, és hátra dőlt az ülésen, és a következő megállóig nyugton maradt. Azután újra kezdte. Ezt játszottuk amíg egymás mellett ültünk, és amíg le nem szálltam. Menetközben is feltűnt az anyukájának is ez a nem megszokott viselkedése a fiának. Számomra az volt a legszomorúbb, hogy az édesanyáról sugárzott a „szégyen”, hogy ilyen fia van, illetve szégyellette a MÁSSÁGÁT! Az még jobban megdöbbentett, hogy a többi környező utasban mekkora ellenérzések, félelmek generálódtak, a kisfiú láttán, és néha az az érzésem volt, hogy ez a félelem keveredik egyfajta „undor” érzéssel is. Jött egy gondolat, és leszálláskor, hogy átjusson az információ lehetősége, egy névjegykártyát adtam az édesanyának, néhány magyarázó szó kíséretében. Minden hárítási kísérlet nélkül elfogadta, , és amikor már készültem kiszállni, a kisfiú megkérdezte az édesanyját: - Anyu! Mit üzent a bácsi? A többit már nem hallottam. Azért éreztem fontosnak ezt a kis személyes történetet közreadni, megosztani veled, mert eljött az az időszak, amikor felerősödtek az „indigók” szerepe a világban, életünkben, és nem mindegy, hogy hogyan értelmezzük viselkedésüket, azt az „útmutatást” ami a „felemelkedéshez” szükséges. Azokat az energiákat amik a Krisztusi Hálóhoz” (későbbiekben K.H.) való integrációt segítik, Ők csatornázzák a maguk módján, mutatják a „Szeretet Útján” való járást. Az „égiek” úgy szervezték, hogy napi szinten találkozhatok 12-16 éves indigó korosztállyal egy speciális iskolában, ahova a megfelelés kényszer, és sikerorientált társadalom száműzte őket. A 90% indigó, és 10% egyéb indokból itt lévő gyerekek csodálatos érzelmi közösséget alkotnak. Intellektuális fensőbbség tudatuknál, csak szeretete éhségük nagyobb. Egyetlen meggyőző érv létezik számukra, az önzetlen belülről jövő szeretet, és a „legdeviánsabb” gyerek is „kenyérre kenhető” ha megérzi ezt az energiát. A cikk megírását megelőző este tanúja lehettem, egy 14 éves kisfiú dührohamának, aminek végül is a mentők megérkezése vetet véget, aminek előzménye a következetes régi minták erőltetése volt a nevelőszülő nagymama részéről. Engem már azért hívott oda a nagyi, hogy segítsek megvédeni Őt a fizikai erőszaktól. Erről majd bővebben egy másik cikkben fogok írni. Ez az írásom egy bevezető az INDIGÓK tes(z)t közelben című sorozathoz, és szeretném, ha Te is „indigó” vagy, vagy – együtt dolgozol, együtt élsz, együtt jársz iskolába, gyermeked – INDIGÓ – oszd meg tapasztalataidat, élményeidet, érzéseidet azokkal akik olvassák ezt az oldalt, vagy csak tedd fel a „levlistára”, jelezve, hogy a honlapon is megosztató szélesebb körben. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél szélesebb körben tudatosodjon az emberekben, hogy a - MÁSSÁG csak az EGÓ-t rombolja, mert a SZERETET mint a LÉLEK ÖRÖK. Köszönöm, hogy segítesz abban, hogy ez az üzenet minél több emberhez, akik nem ismerik ezt a jelenséghez eljusson. gyury Az alábbi linken bővebben is lehet olvasni az „indigókról” és a kristálygyerekekről. Az-indigo-gyerekekrol Lélek rajz Pár sor az indigósagról és létükről Indigók írásai magukról 1. Indigók írásai magukról 2. Indigók írásai magukról 3. A gyerekeke spirituális érzékelése Kis értekezés az indigóságról - vázlat Segítők, akikről többnyire nem is tudunk Új generáció születik Kik a Kristály gyerekek A Kristály gyerekek ébredése, kristályossá válni _______________________________________________________________________________________ Ezt a cikket szabadon megoszthatod bárkivel. Kérlek jelöld meg a forrást: www.asztralutazas.hu, vagy tedd közzé ezt a szöveget is. A szöveget ne vágd, ne csonkítsd. Így van feltöltve. Ha használod, tedd azt teljes terjedelmében. (a képek elhagyhatóak) Minden földi jog fenntartva a törzskönyvezett nevemnek: Papp György - gyury |