Mottó: Nézz irgalmas szemmel, mert amit első látásra észlelsz,

az csak külső réteg, álca vagy védőburok.

Ahhoz, hogy meglásd a lényeget, nem ítélkezned,

hanem SZERETNED kell.

 Emlékek felidézése II.

A bölcsitől az érettségiig

 Kedves Olvasóm !

A csecsemő kor után, a kisgyermek korral elkezdődik a karmánk megélése.

Az, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, faluba vagy városba, szegénynek vagy gazdagnak, egyszerű gondolkodású vagy intellektuális szülőkhöz, egyke gyereknek vagy sok testvér közé, elsőnek vagy utolsónak, NEM MINDEGY. Mindegyiknek jelentősége van a karmánk szempontjából, és ezekre a későbbi életünk folyamán mint tapasztalatra szükségünk lesz. Itt kapjuk meg azokat a mintákat, lehetőségeket, amivel a karmánkat optimálisan teljesíteni tudjuk.

A jelenlegi világ torzulásai is abból adódnak, hogy kialakultak az utóbbi évtizedek során olyan szellemi irányzatok, amitől az emberek olyan viselkedési és életvitelre vonatkozó mintákat és elvárási rendszereket kaptak, ami már nagyon távol áll az ősi, spirituális lelkülettől és ezáltal a lélek igényeitől is.

A most leszületett lelkek egy jelentős részének az előző élete lehet, hogy több száz vagy ezer éve volt, amikor az emberek többsége számára a spiritualitás még hozzátartozott a mindennapokhoz. Ez az igény jelenleg is fennáll, csak túl sok vallás, hitrendszer létezik, ami gyakorlatilag ugyanarról szól, és mindegyik csak egy-egy karmikus közösség fejlődését szolgálja. A kiigazodás ezek között a rendszerek között józan, materiális ésszel gyakorlatilag lehetetlen, főleg, ha a kultúrkörből adódóan eleve lelkiismeret furdalásra ítéltetünk, ha gondolkodni kezdünk a jól bevált dogmákról.

Anthoni de Mello Szárnyalás c. könyvéből: „ A nyilvános bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba menjen. Mérgét Istennek kiáltotta el:

- Nem engednek be, Uram, mert bűnös vagyok!

- Mit panaszkodsz ? – válaszolta Isten. – Engem sem engednek be.”

A hosszúra sikeredetett bevezető után joggal kérdezhetitek, hol az asztrális világ?

Akkor rátérek végre erre is. Mindegy, hogy miről szól a karmánk: a SZERETET ADÁSÁNAK és KAPÁSÁNAK megélése áll az első helyen, amit meg kell tapasztalni. Nagyon sokan, akik nálam jártak, már az első bevezető beszélgetés folyamán minden utazás nélkül meséltek a gyermekkorukról. Az alap probléma: szeretetlenség, következetlenség, agresszivitásig elmenő nevelési kényszer, bizalmatlanság … és hadd ne soroljam.

Vannak emberek, akikben még minta szinten sincs nyoma a szeretetnek!

Ilyenkor jut eszembe az a történet amikor a szárazföldi béka találkozik a tengeri teknőssel, és megkérdezi.

- Te teknős, meséld el mekkora a tenger! Tízszer nagyobb ennél a pocsolyánál mint amiben lakom? A teknős tagadóan lóbálta a fejét.

- Százszor nagyobb. A teknős csak rázta a fejét.

- Annál a tónál is nagyobb mint amelyikről a szomszéd béka mesélt? A teknős csak bólogatott.

- Akkor hagyjuk, - mondta a béka, - az már számomra akkora, hogy nincs rá mértékem.

A fizikai testünk, egónk igényei teljesen külön váltak asztrális testünk, az örök lelkünk igényeitől, és a diszharmónia eluralkodott életünk minden síkján.

A divatos irányzatok megfeledkeznek mindig a lényegről, a szeretetről, és elég gyakran is váltják egymást, azt hiszem, ebben egyet érthetünk.

Amikor egy asztrális utazást elkezdünk, és megéli az utazó azt az Isteni Kegyelmi állapotot , amit a fizikai síkon megélni lehetetlen, egyből megérti a szeretet lényegét, bárki is legyen az. Egy példa:

Egy harmincéves fiatalember, aki nem sokkal az esküvője előtt volt, találkozni szeretetett volna a szellemi vezetőjével, és előtte kutatgattuk a gyermekkorát. Félt, hogy nem mennek el az esküvőre a szülei. Kiderült, hogy a szülők még alsós korában nem engedték el egy osztálykirándulásra, és ez egy nagyon mély, a gyűlölet szintjét súroló érzést hagyott hátra, ebből kiindulva érzelmileg egyre jobban eltávolodott tőlük. A szülei is a hozott minták alapján nevelték a kor nevelési szellemének megfelelően (nem szerelmi házasság volt), és nem tudták az érzelmeiket kimutatni.

A végeredmény? : Asztrálisan újra élte az egész helyzetet, a negatív érzelmeket pozitív érzelmekké alakítottuk, felismerte a fiatalember, hogy a szülei az aktuális ismereteik alapján hozták a döntésüket az Ő „ érdekében”, nem pedig azért, mert nem szerették. Végül is elmentek a szülők az esküvőre, és büszkék voltak a fiúkra.

Ha gyermek- és ifjúkorunkban nem ismerjük meg a SZERETET érzését, ki fog alakulni egy a narkomániához hasonló szeretethiány, depresszió, agresszió, egyszóval személyiség torzulás, aminek a mélyebb eseteivel a pszihiátria foglalkozik. A családi harmónia megléte avagy hiánya meghatározza egész életünket.

A korábbi cikkemben írt példát, az „ikerlány” esetét folytatva, ott a szülők közötti feszültség egészen a válásig rányomta a bélyegét a gyermekkori életszakaszra. A csonka családkép és a szeretetlenség kialakított egy hibás énképet, önértékelést, („anorexia”), és a kezelő pszichiáter felé egyfajta vonzalmat (apakomlexust). Ha figyelembe vesszük az ez életi karmát, elég bonyolult esettel állunk szembe. A lány a többszöri aztrálutazás következtében nagyon sok összefüggésre rájött, az apakomlexust sikerült lassan, másféléves belső munkával felszámolnia. A kisgyermek, kiskamasz és a kamasz fejlődéshez nem az anyagiak biztosítása a legfontosabb, hanem a pozitív példamutatás, a harmónia és a SZERETET.

Jelenlegi cikkemben szeretném felhívna a figyelmet arra, hogy a spiriuális világ a hétköznapok szintjén mennyire bennünk él, és mennyire nem akarjuk észrevenni, tudomásul venni. A gyermek- és ifjúkor megtapasztalásai a vállalt életfeladatokra készítenek fel, és ebbe a spirituális világ megtapasztalásai is beletartoznak.

Az általánosan köztudott tény, hogy a kisgyermekek 6 –8 éves korukig auralátók, érzékelik a szellemvilágot. A bölcs felnőttek - nagyon kevés kivétellel - a gyerekek fantáziálásának tartják, ha ők esetleg olyan dolgokról kezdenek mesélni, hogy pl. „ez egy kedves zöld bácsi”, vagy „félek attól a fekete vagy vörös nénitől”, vagy „szellemek voltak éjszaka a szobámban”. Mivel az életünkből eltűnt a spiritualitás, ezek „csak” kitalációk lehetnek, pedig ez nem így van.

Ha felelőséget érzünk az eljövendő nemzedék iránt, tartsuk tiszteletbe azokat a tudásokat, amiket nekünk hoztak odaátról, és amivel taníthatnak minket. Az alcímem az volt, hogy „a bölcsitől az érettségiig”, vagy inkább az érettségig: akkor lesz igazán érett a következő generáció, ha a spirituális világképe az igénye szerint alakulhat, és nem az anyagi világ diktátuma szerint kell az életét megnyomorítania. Adassék meg minden ember számára a tudatos élet, ha azt a karmája megkívánja, és a tudatos halál, hogy tudatosan készülhessen az újabb életre, újabb feladatokra.

A legjobb iránytű a feltétlen, elvárás nélküli szeretet, amivel gyermekeinket segíteni tudjuk a felnőtté válásban, és ezáltal a karmánkat is a legoptimálisabban teljesíthetjük. Itt is minden mindennel összefügg. Ez az a korszak az ember életében, amelynek a milyensége az egész életet meghatározza, és a Teremtő bölcsessége, hogy csak azt kapjuk mint amire szükségünk van. És végül, de nem utolsó sorban, még egy de Mello idézet:

Egy filozófus azt kérdezte:

- Mi a teremtés értelme?

- Hogy szeressünk –mondta a mester.

Később a tanítványainak ekképp magyarázta:

- A szeretet létezett a teremtés előtt is. A teremtés után is szerettünk. Ha elfogyasszuk a szeretetet, megszűnik a teremtés, és a szeretet fog örökké élni.”

Ámen, ezt már én teszem hozzá.