 Mottó:Az ember társas lény. A lélek eldöntheti.
Az identitás nélküli Énnél viszont, amikor megéled az Egyet,
a fogalom elveszti jelentőségét és értelmét is.
(Lucien del Mar)
FELTÉTLEN SZERETET
Olyannak szeretlek, amilyen vagy
 ... miközben a saját stílusodat keresed, amelynek révén kapcsolatba léphetsz a téged körülvevő világgal. Tiszteletben tartom, hogyan szeretnéd megtanulni a leckéidet.
Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy pontosan az vagy, aki lenni szeretnél, és nem az, amit én vagy mások elvárunk.
Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom, mi a legjobb neked, még ha időnként talán azt hiszem is, hogy tudom. Én nem voltam ott, ahol te.
És nem láttam a világot a te szemszögedből. Nem tudom, milyen tanulási feladatot választottál magadnak, hogyan és kivel szeretnéd megoldani, és mennyi időt szántál rá. Nem a te szemeddel néztem – honnan tudhatnám hát, hogy mire van szükséged?
Hagylak, hadd járd az utad – nem ítélem meg a tetteidet sem gondolatban, sem szóban. Nem tekintem tévedésnek, vagy hibának, amit mondasz, vagy teszel. Látom, hogy sokan sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a világot.
 Bármikor fenntartások nélkül elfogadom a döntéseidet.
Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom a fejlődéshez való jogodat, akkor elvitatom a sajátomat és másokét is.
Azokét, akik más utat választanak, mint én, amelybe én talán nem fektetnék energiát, mégsem tagadnám meg soha a szeretetet, amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam magamból az egész világba. Ahogy téged szeretlek, úgy fognak szeretni engem is. Azt fogom learatni, amit elvetettem. Elismerem a szabad döntéshez való egyetemes jogodat, hogy a saját utadat járd, és előrehaladj, vagy megpihenj, ahogy éppen jónak érzed.
Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e vagy nagy, könnyű vagy nehéz, felfelé vagy lefelé vezet, hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne. Lehethogy tétlennek látlak és ezt értéktelennek tartom, miközben te mégis gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy létezel, Isten világosságával megáldva. Nem láthatom át mindig az isteni rend nagy képét.
Az élet minden áramlatának elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését, s én szeretettel vallom, hogy tiéd a döntés joga a saját jövődet illetően. Alázattal hajlok meg a felismerés előtt, hogy az, amit én a legjobbnak tartok, számodra nem feltétlenül helyes.
Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint engem, és egy belső kényszert követsz, amely megmutatja neked az utadat.
Tudom, hogy a sok borszín, vallás, szokás, nemzetiség és hitrendszer ezen a világon nagy gazdagsággal ajándékoz meg bennünket, és ebből a sokszínűségből sokminden a javunkra válik, és sokat tanulhatunk. Tudom, hogy mindannyian a magunk módján tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a szeretetet és a bölcsességet a nagy egészbe. Tudom, hogy ha valami csak egyféleképpen lehetne, arra csak egyetlenegy embernek lenne szuksége.
 Én nem csak olyankor akarlak szeretni, amikor úgy viselkedsz, ahogy szeretném, és ugyanabban hiszel, amiben én.
Az a szeretet, amelyet érzek, Isten egész világát magába öleli. Tudom, hogy Isten része minden, ami él, s mélyen legbelül szeretetet táplálok minden ember, minden állat, minden fa és minden virág, minden madár, minden folyam, minden óceán és a világ minden teremtménye iránt.
Szerető szolgálattal töltöm az életem, s azon vagyok, hogy a lehető legjobb lehessek. Minden nappal egy kicsit jobban értem az isteni valóság tökéletességét, és egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében.
 A Padma Jógastúdió hírleveléből:
"A bölcsek azt tanácsolják, hogy amikor egy ismeretlennel találkozol,
fordulj felé alázattal és nyitottsággal,
mert nem tudhatod, hogy mestered lesz vagy tanítványod."
(egy szerzetes)
Önmagunk szeretetéről
A szeretet fogalmáról azt hisszük, hogy az magától értetődik. Ha mélyebben elgondolkodunk a jelentésén, akkor azonban lehet, hogy rá kell jönnünk, hogy eddig nem értettük azt igazán. Arra tanítottak minket, hogy a szeretet a legalapvetőbb viszonyulás kell legyen a környezetünkhöz, a többi emberhez, a természethez. Azzal azonban nem sokat foglalkoztattak bennünket, hogy önmagunk szeretete legalább, ha nem még inkább olyan fontos, mint mások és a világ más dolgainak a szeretete. Hogyan is szerethetne őszintén valaki másokat, ha önmaga felé ezt nem tudja sem kifejezni, sem megélni. Nem csak a testünk kényeztetéséről van szó, hanem egész lényünk szeretetéről. Persze ez nem könnyű dolog. Hiszen ahhoz, hogy magunkat szeressük, el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Márpedig vannak hibáink. Még senkivel nem találkoztam, akit valakinek hívhattam, és nem lettek volna hibái. A legtöbbünk valószínűleg nagyon messzire és nagyon gyorsan futna el, ha tényleg őszintén számot vetne a lénye sötét oldalával. Igen, mindannyiunknak van ilyen. Nincs a világban abszolút gonosz, de mindünknek van árnyoldala, amit nem szívesen tekint önmagának, pedig ez is hozzátartozik teljes lényünkhöz. A hibáink, amiket életünkben elkövetünk, a személyiségünk hibái, amelyek megnyilvánulnak a döntéseinkben és cselekedeteinkben, s amelyeket legszívesebben elrejtenénk a világ elől, bennünk vannak. Sőt. Nem csak bennünk vannak, hanem ránk is vannak írva. Nem véletlen az, hogy amikor egy ismeretlen emberrel találkozunk, azonnal eldöntjük, hogy szimpatikus, vagy nem. Néha persze találkozunk olyan emberekkel, akik nem túl szimpatikusak, sőt, különösen visszataszítóak, sőt, leginkább azonnal sarkon is fordulnánk, amikor találkozunk velük, de aztán ők lehetnek a legnagyobb tanítóink. Ezért a bölcsek azt tanácsolják, hogy amikor egy ismeretlennel találkozol, fordulj felé alázattal és nyitottsággal, mert nem tudhatod, hogy mestered lesz vagy tanítványod.
Hogy kifejezhessük szeretetünket mások felé, ahhoz ki kell fejezni és egyszerre érezni is kell a szeretetet önmagunk iránt. Sok emberrel találkozom, aki folyton a szeretetről beszél, és másoknak áhitattal áldozza idejét és energiáját, azonban önmagával szemben semmilyen szeretetet nem gyakorolt soha. Hogyan is tudna bármilyen szeretetet érezni mások iránt az, aki önmagával szemben ezt soha nem tapasztalta meg. Ez nem olyan, mint amikor mások szeretnek minket. A mások felénk megnyilvánuló szeretete bennünk biztonságérzetet, jó érzéseket, olyan szeretetet ébreszt, amelyet a másik iránt érzünk viszonzásul. De nem ébreszt szeretetet mások felénk irányuló érzése bennünk magunk felé, így ez a fontos érzés rejtve marad. Amikor mások felé szeretetet mutatunk, valójában legtöbbször nem igazi szeretetet gyakorlunk, hanem tanult mintákat követünk, amelyek őseinktől öröklődtek át belénk. Ha valódi békét szeretnénk érezni a szívünkben, ha mások felé igazi érzéseket akarunk kifejezni, vagy ha tanítunk másokat, meg kell tapasztalnunk a saját magunk felé érzett legmélyebb szeretet éléményét. Ez minden siker, minden boldogság, minden gyógyulás, minden személyiségbeli igazi fejlődés alapja.
Az önmagunk felé megnyilatkozó szeretetben feloldódik minden neheztelés önmagunkkal szemben, hibáink valós tényként, de nem bűnökként jelennek meg a szemünkben. Ebben elfogadás és megengedés egyaránt benne van, de benne van a fejlődés és a tökéletesedés elvitathatatlan lehetősége is.
Azt kérdezik tőlem páran, akik felismerték, hogy ez lenne a dolguk ahhoz, hogy tovább lépjenek, vagy túljussanak egy problémán, hogy hogyan csinálják. Nem kell mást tenned, csak lehunynod a szemed, és önmagaddal, önmagad egészével, hibákkal és erényekkel, elfogadón és gyengéden farkasszemet nézni. Ha akarod át is ölelheted magad, vagy megsímíthatod a saját válladat. Aztán mindössze ennyit kell mondanod magadnak a legmélyebb átérzéssel: szeretlek. Nem kell aggódnod, nem lát senki, nem kell senki előtt szerepet játszanod, így most őszinte lehetsz. Érezd ezt át olyan mélyen, amilyen mélyen csak képes vagy! Aztán írd le, hogy mit tapasztaltál, ha akarod e-mailben nekem. Ne ijedj meg, ha mély érzelmek szabadulnak fel benned. Ez természetes, ha sokáig megvontad magadtól önmagad szeretetét.
Az nem sokat ér, ha csak párszor felületesen kimondod magadban, hogy - OK, OK, Szeretlek! Jól van. - és futsz tovább a gondolataiddal. Mélyen át kell érezned ezt, és nem csak egyszer, hanem nap mint nap. Minden reggel biztosítsd magad önnön szeretetedről.
Aki önmagát szereti, az nem függ többé mások szeretetétől, de kifogyhatatlan a szíve, hogy másokat szeretetével árasszon el. Aki nem függ többé mások szeretetétől, abban megszűnik a megfelelési kényszer, az emberek iránt érzett birtoklásvágy, a félelem a magánytól. Az valódi önmaga lehet. Ez nem önzés, hanem a legmélyebb önzetlenség forrása. Ez nem önmagunk féltése, hanem az önfeláldozás képességének alapja. Ez nem önimádat, hanem kapu az őszinte és békés élet felé.
Bálint
|
