Talán néhány évvel ezelőtt történt egy viharos, téli délelőtt… Családommal síelni készültünk. Az indulás előtti napon felkerestem a sí kölcsönzőt, hogy elhozzam a megrendelt síléceket. Az üzlettel egy vonalban, az utca túloldalán sikerült parkolóhelyet találnom. Gyönyörű, tiszta az idő, csak ne fújna az orkánszerű szél. A sílécekkel, sícipőkkel megrakodva átszenvedtem magam az utca másik oldalára, ahol az autóm állt és éppen a berakodással voltam elfoglalva, amikor a kiáltás hallatszott: "Vigyázz, dől a fa!". A hang irányába fordulva látom, hogy túloldalt egy hatalmas fát csavargat a szél, amely már félig kifordulva a talajból félelmetesen imbolyog. Két autót fenyegetett közvetlen veszély, az enyémet és egy másikat, amelynek tulajdonosa kétségbeesetten rohant az autója felé, hogy idejében elálljon az útból. Ebben a pillanatban meghallottam az őrangyalom hangját: "Ne mozdulj!" Szoborrá merevedve álltam a járdán. Megállt az idő! Úgy láttam az eseményeket, mint egy lassított filmfelvételen. Dől a fa és én ott állok, mégis kívül vagyok az egészen. Közömbös szemlélője vagyok mindannak, ami történik. Nincsenek gondolataim, érzéseim, vágyaim és félelmeim. Ami történni fog, annak úgy kell lennie A fa hatalmas robajjal csapódott neki a talajnak. Ágak reccsenve törtek darabokra, szerteszét repültek, az egész utcát elborították. A csattanástól magamhoz térve, rohanok át a túloldalra. Azt az embert, aki megpróbált a kocsijába beszállni, éppen most szedik ki az ágak alól, maga alá temette a fa. Szerencsére semmi baja az ijedtségen és néhány horzsoláson kívül, de az autóján mély nyomokat hagytak az események. Miután meggyőződtem róla, hogy semmi szükség rám, visszatértem a kocsimhoz. A vezetői ülés megközelíthetetlen, hatalmas ágak állják az utamat. De az autón egy karcolás sem esett! A túloldalról bemásztam a volán mögé. Első pillanatban lehetetlennek látszott elhagyni a helyszínt: előlről és balról karnyi vastagságú faágak, jobbról villanyoszlop, mögöttem kb. 30 centire egy másik autó. De hiszen holna indulnánk, ki tudja hány napig tart, amíg eltakarítják ezt a rengeteg hulladékot! Ahogy töprengek, érzem, az őrangyal még mindig mellettem van: "Te még itt vagy? Köszönöm." Csendben elindulnak a könnyeim. Folynak végig az arcomon… Ismét nem számít semmi, csak az, hogy Ő van, velem van és soha nem hagy el, míg élek. Teljesen engedem magamba folyni… Ismét megáll az idő, eltűnik a tér, nem léteznek akadályok, simán kiállok a helyemről az autóval és már robogok is új élmények és megtapasztalások felé. Köszönöm az Atyának, köszönöm az Univerzumnak, minden létezőnek, hogy vagyok, és hogy veletek lehetek.

Varga Margit

esszénus mester