Jelenleg 21 vendég olvas minketMa 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van. Holnap Ivó, Milán napja lesz.
Jeremiel Arkangyal üzenete PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. B. Kovács Judit Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez c. könyvéből.   
2010. December 13. Monday 15:36

 Mottó:"Minden pontosan úgy történik, ahogyan kell.

A rejtett kincsek hamarosan föltárulnak."

Ami problémának mutatkozik meg, az olykor valójában álruhába bújt felelet az imáidra. Amikor segítséget kérsz, előfordul, hogy az Ég lerombolja a régit, hogy helyet adjon az újnak. Ez most a változás ideje.  Végezz lazító gyakorlatokat, például jógázz, lélegezz mélyeket, tornázz és meditálj. Fordulj hozzám, hogy az átmenetet mindenki számára zökkenőmentessé és harmonikussá tegyem. És tudd, hogy ez a változás a javadra válik majd!”

Angyali lényként valóban nincs emberi értelemben vett nemünk. A feladat szerint különböző alakban is megjelenünk ez inkább „funkciófüggő”, és a befogadó várakozása is befolyásolhatja. Számomra nincs jelentősége a földi értelemben vett nemnek. A NEM (a férfi vagy a női lét) tehát feladat függő, vállalásfüggő (a Földön). Egyik sem jobb a másiknál (…) Nem könnyebb egyik sem a másiknál. Valóban csak feladatfüggő, hogy milyen formában anyagiasultok.

Én nagyon szeretek a földi értelemben vett nőkkel kapcsolatban lépni, mert rezgésük valóban közelebbi a miénkhez, több kedvesség és szeretet van bennük a megnyilvánult formában. A földi értelemben vett anyaság is nagyon szép része az életüknek, ami ha félelmek és előírások nélkül folyhatna le nagyon különleges lehetőség lenne a megtisztulásra és az átalakulásra. Sajnos ma már a nőket „terhesnek” nevezik, és kórházakba terelik őket. Nem is tudjátok, hogy milyen sokat ártotok ezzel magatoknak. A „terhesség” (áldott állapot!) és a szülés a betegség szintjére süllyedt. Megfosztották a nőket és a gyermekeiket a születés legnagyobb misztériumától, a megszületés által hordozott extázistól. Csak a fájdalom és a kín marad és minden szülő nő erre készül. Félelmek mérgezik meg a terhességnek nevezett átalakulást, melyek legszentebb teremtéseitek szépségét veszik el.

http://www.southofheaven.smartemail.co.uk/pathblue.jpgEgy új lélek megszületése nagyon komoly „tervezőmunka” eredménye. A szülést, születést megelőző 8-9 hónapnak a legteljesebb ráhagyatkozásban és boldogságban kellene eltelnie, mert közös tervezőmunka eredményeképpen, meghívásra egy nagy szellemiség száll alá az anyagba, hogy felemelje és megváltsa. A születés a Megváltás Misztériuma. A születés nem halál, csak átalakulás, egy nagy vállalás az anyag felemelésére. Egy testet öltött szellem mindig komoly vállalással érkezik a Földre különösen az utóbbi időben. Már nem „csak” saját megváltásotokon dolgoztok, hanem az Átmeneten.

Sokan nem tudják elfogadni, hogy a kis tehetetlen, „tudatlan” lény esetleg egy hatalmas szellemi lényt fog magába. Pedig szokjátok csak a gondolatot, és nézzetek a gyermekeitek szemébe. Segítsétek őket a kinyílásukban. Ezek a kis totyogó, nagy szellemi lények, összekötőitek a szellemi világgal, segítik a megnyílásotokat és elindulásotokat önmagatok felé. Ők még látják kezdetben, hogy kik vagytok, ezért rajonganak értetek. Olyat látnak és éreznek, amit ti nem. Figyeljétek, amikor arcuk felragyog, ha meglátnak titeket. Ők látnak titeket! De sajnos nem sokáig. Elvesztik a látásukat, hogy „fejlődni” tudjanak, mint földi emberek. De ti ezután törekedjetek arra, hogy amit látásuk elvesztése miatt már nem tapasztalhatnak meg, azt valósítsátok meg magatokban, hogy mindenki számára láthatóvá váljék.

Nézzétek magatokat gyermekeitek szemén keresztül. Próbáljátok elképzelni, hogy mit láthat és tapasztalhat az a pici lény, ami akkora örömmel tölti el, hogy majd kibújik a bőréből, ha meglát titeket. Ha ilyen öröm számára a közellétetek, akkor valami nagyon csodás dolgot láthat. Próbáljátok azt az örömöt és boldogságot megvalósítani a mindennapjaitokban, amit pici gyermekeitek mellett éltek át. Mentsétek át azt a ragyogásotokat a látható világba. Ez a kicsi gyermek örömének legnagyobb üzenete. Légy te is gyermek és csodálkozz rá a körülötted levő szépségre. Vedd észre, hogy a teremtett világ mi minden Szépséget tartogat a számodra. Nyisd ki a szemed és láss. Halld meg az alig hallhatót. Lásd meg az elrejtőzőt. Fedezzétek fel világotok teljességét, segítsen ebben gyermekeitek rácsodálkozása. Tanuljatok a gyermekeitektől, mert tanítóitok ők. Óvjátok őket világotok ridegségétől, hogy kinyílhassanak és illatozzanak, ragyogó szépségük betölthesse a Földet. Egy gyermek szíve olyan tiszta, mint a szeme. Nyitottak és törékenyek. Óvjátok őket szeretetetekkel.

Az igazság  mindig nagyon egyszerű. Sokszor olyan egyszerű, hogy észre sem veszitek. Törekedjetek az egyszerűségre.

Jeremiel vagyok, az Úr Angyala, Irgalmának követe.


Dr. B. Kovács Judit.

Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez c. könyvéből.

http://kristaly-lotusz.freeblog.hu/files/Jeremiel-Vege-a-nehezsegeknek.jpg

 

____________________________________________________________________________________________________

Kedves Olvasó!

Ha szeretnéd támogatni munkánkat, adományodat, anyagi hozzájárulásodat, az alábbi bankszámla számra utalhatod és cserébe egy a cikkben is láthatóhoz hasonló 105 × 105 mm-es általam rajzoltmandalát küldök postafordultával ajándékba, ha megadodod postacímed.

 

 


Utolsó frissités ( 2010. December 17. Friday 21:44 )
 
< Előző   Következő >

Hozzászólnál a cikkhez? Iratkozz fel az asztrálutazás levelezőlistára !

 

Hirdetés

AngyalKapu






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Angyalok az oldalon

Most csak te vagy

ARS POETICA


 

hirdetés

Statisztikák

mystat