|
II. Az Új Energia úttörői
 Az Új energia úttörői
Amíg az Új Energia Mozgalom szervezetre hárul annak a felelőssége, hogy azonosítsa és minősítse azon technológiákat, amelyek magukban hordozzák az energiatermelés forradalmasítását, még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végleges álláspontot tudjunk közvetíteni. A hatások széles skálája és az eszközök sokasága nem tette lehetővé a pártatlan vizsgálatot, így elsődleges fontosságú a köztudattal minél szélesebb körben megismertetni ezt a napjainkban kivirágzó jelenséget, ill. technikákat és gépeket. Néhány (a szervezet által) elismert, kiemelkedő új energia résztvevőt az alábbiakban mutatunk be.
Tesla
Nikola Tesla (1856-1943) géniusz, kristálygyermek, aki világunkat fénybe borította. Felfedezései az un. ’váltakozó polifázisú áram’ területén - mint ismeretes - új korszakot hoztak az emberiség történelmében. Az USA-ban kezdve, majd a világ többi részében folytatva átvezette Földünket a modern ipari korba.
.
Tesla 700 szabadalmat jegyzett az USA-ban és Európában. Felfedezései többek között magukban foglalják az un. „Tesla tekercset”, a fluoreszkáló fényt, az elektromos energia vezeték nélküli továbbítását, a rádiót, a távirányítást (szellemi potenciáljának illusztrálásaként, egy példa: távirányítással működő robotot épített egy olyan korban, ahol az emberek gyertyával világítottak és lovas kocsin jártak… ez valami egészen döbbenetes. a ford.) a kozmikus rádió-hullámok felfedezését és az ionoszféra tudományos célú felhasználását.
Tesla tudta, mindent átható éteri energia létezik. Úgy érezte, az éter mindig is mozgásban van és ez a mozgás az elektromosság alapja. Minden elektromos és mágnese jelenséget a molekuláris szintű elektrosztatikus erőkre vezetett vissza. Amikor megkérdezték tőle, hogy volt képes ennyi ötletre egyszerűen csak annyit mondott, hogy minden esetben erősen vágyott arra, hogy az adott dolgot felfedezze. Hetek, hónapok vagy évek elteltével, amíg az adott ötlettel és annak megvalósításával foglalkozott elérkezett a második lépés. Ekkor belsőleg megérezte, hogy most már képes a problémát megoldani és így a részletek immár tudatosan a felszínre jöttek. Ezen a ponton képes volt az eszközöket vizualizálni, láthatóvá tenni és így az eszköz később megépíthetővé vált. 30 év hasonló típusú ’csatornázása’ következményeként soha nem volt olyan találmánya, amely ne működött volna.
Hitvallása volt: „Az elektromos energia mindenütt ott van, kimeríthetetlen mennyiségben. Képes a Föld teljes eszközparkját működtetni a szén, olaj, gáz és egyéb hagyományos energiaforrások nélkül”
Linkek:
http://www.teslatech.info - angol
http://www.gifnet.org – Az egyik legszínvonalasabb Új Energia oldal - angol

Eugene Mallowe
Az MIT tudományos munkatársa volt, az Infinite Energy (Végtelen Energia) c. lap
alapítója és szerkesztője, a New Energy Foundation (Új Energia Alapítvány) elnöke. Mivel szemtanúja volt a természetes Hideg fúzió megvalósíthatóságának hivatalos úton történő eltitkolásának az MIT-on, az Új Energia legelső ügyvivője lett a modern világban. 2004 májusában brutálisan meggyilkolták.
Mallowe fáradhatatlan és lelkes támogatója volt azon ötleteknek és embereknek, akik a tudomány fő áramából kirekesztettek, különösen az Új Energia területén elért eredményeik miatt. Nagyon fontos volt a hideg fúzió kutatásának korai szakaszában írt könyve (Fire from Ice, Tűz a Vízből), amely ráirányította a közvélemény és a tudós társadalom figyelmét az elért eredményekre, továbbá Pons és Fleischmann kísérletei körüli érvekre és vitákra. Létrehozta a már említett IE Magazint, amely fórumot biztosított olyan ötletek és viták számára, amelyek a tudomány fő csapásirányán kívül estek.
Linkek:
http://www.infinite-energy.com – Végtelen Energia c. lap oldala - angol
A hidegfúzióról:
http://www.freeweb.hu/hmika/Lexikon/Html/Hidegfuz.htm - magyar
http://depalma.pair.com/discussions.html (néhány szó a hideg fúzióról, De Palma, - lásd később - elmélete szerint) - angol
A tudományban fontosak voltak számára azok az értékek, amelyek ő korában kihalófélben voltak, melyek napjainkban élednek ujjá: a kíváncsiság, lelkesedés, egymás bátorítása és azon képesség, hogy az új energia lehetőségeit ki is használjuk.
Sok kollégáját megihlette, nemcsak azzal, h kreatívak, becsületesek és őszinték legyenek a hideg fúziót kutatva, hanem a tudomány más, vitás határterületein is.
Fontosak voltak számára az élet valóban értékes dolgai is: őszinteség, barátság, az igazság keresése és az önmagunkhoz való hűség.
Bruce De Palma (1935 – 1997)
Az MIT előadója valamint a Polaroid vállalat Fénykép K+F részlegének vezetője volt. Úttörő munkát végzett a forgás természetével kapcsolatban, a mágnesességgel és az űr fizikájával kapcsolatban. Felfedezte a ’változó tehetetlenség’ elvét, mely során cáfolatot adott Einstein azon feltételezésére, amely egyenlőségjelet tett a tehetetlenségi és gravitációs tömeg közé. Életének utolsó 20 évében a homopoláris generátor anomáliáival foglalkozott.
Linkek:
 John Worrell Keely
19. századi hangmérnök Philadelphiában élt 1872-től haláláig, 1898-ig.
Ezen időszak alatt a helyi sajtó és különböző nemzeti magazinok, valamint számos vagyonos emberbarát is felfedezte és segítette. Ugyanakkor a Scientific American és számos tudós is gyakorta kirohanást intézett ellene, azok, akik nem tudták sem megcáfolni, sem megismételni a kísérleteit.
Halálakor lecsaptak a laboratóriumára annak reményében, hogy bizonyítékokat találnak a csalásra: rejtett csöveket vagy valami ilyesmit keresve a falakban és a padlóban.
Keely a hullámok rezonanciát és az egyes fázis-egyesüléseket felhasználva az alábbi jelenségeket volt képes demonstrálni:
- 3 csepp víz azonnali felrobbantásával 29.000 font/négyzethüvelyk energiát előállítani
- a kvarc-kristály szétbomlasztása hanghullámok segítségével (ezt az óta újra felfedezték: a szennyező anyagok csökkentése a finom porokban hanghullámokkal)
- forgómozgást sikerült előállítania hanghullámokkal (a modern időkben a Panasonic szabadalmaztatta, mint ultrahangos motor)
- az általa ’éterikus folyam’-nak nevezett energia megcsapolás, amely a gépeit működtette (vegyük észre, ez gyakorlatilag egy az egyben Tesla elmélete is)
- izzó kék fény előállítása folyadékban hanggal (amit újonnan felfedeztek, immáron szono-lumineszcencia néven nevezve)
- összetett, több frekvencián is működő motor (amelyet később Tesla a saját többfázisú motorjának kialakításhoz használt)
- pneumatikus ágyú bemutatója, amelyet rugó és egy különös plazma kipárolgás azonnali robbanása működtetett
- akusztikus alapú repülő gépezet, amely kormányzati szemtanúk jelenlétében önmagában lebegett és mozgott; valamint egyéb más találmányokat.
Linkek:
http://www.keelynet.com/ - angol

Viktor Schauberger
(1885 - 1958) természettudós volt, akinek ötletei jelentősen megelőzték korát. Fiatal korában, mint erdész dolgozott az osztrák Alpokban, amikor az még igazi vadon volt. Az ottani „zord-természeti” megfigyelések jelentős hatással voltak a munkásságára.
Schauberger természeti megfigyelései a víz. mint élő anyag – amely energiával látja el a szerves és szervetlen életet – alapvető tulajdonságain alapulnak. A vizet gyakran, mint a „élő szervezetet” jellemezte. Megközelítés, amely a költők és a filozófusok körében nagy sikert aratott, de a hagyományos tudomány nem értékelte.
Szerette a fákat és a természetes erdőket, mint a víz bölcsőit. Felhívta a figyelmet arra, hogy az erdőirtás kimeríti a vízháztartást és megszünteti a termékenységet, amely végeredményben elsivatagosodást és klímaváltozást okoz. Azzal érvelt, hogy amikor a természetes ökológiai rendszer egyensúlyban van, akkor a kreativitás virágzik, összetettebb életformák képesek kifejlődni, és egy univerzális rend és stabilitás is jelen van.
Viktor előre látta, hogy amint az ember egyre inkább a természettel szemben cselekszik, az ökológiai rendszer egyre betegebb lesz, az emberi társadalmak összeomlanak – erőszak, kapzsiság és járványok kíséretében.
Felfedezése, miszerint az élő vízben hatalmas energetikai potenciál rejlik vezette őt az „összeroppanás” (amely az ős robbanás ellentéte) technológiájának kifejlesztéséhez, amely a meghajtás forradalmian új formáját használja, és egy eszköz segítségével az élettelen vizet a hegyi források erejével rendelkező gyógyvízzé változtatta. Az örvényekkel és az összeroppanással foglalkozva lehetővé vált új termékek kifejlesztése, amelyek fenntartható és gyógyító energiával láthatnak el minket. Ezzel párhuzamosan megmutatta azt a tudományos irányvonalat, amely az energiatermelés forradalmasítása mellett a környezetünk meggyógyításához vezet.
A náci rezsim és néhány amerikai üzletember is megpróbálta a felfedezéseit kihasználni, s az ezzel járó feszültségek a találmányok eltűnéséhez és Viktor idő előtti halálához vezettek.
Viktor hitvallását az alábbiak fogalmazzák meg: „Fel kell szerelnem azokat, akik a védeni és óvni kívánják az életet, olyan energia-forrással, amely olyan olcsón állít elő energiát, hogy a (nukleáris) maghasadás nemcsak gazdaságtalan, hanem nevetséges is lesz. Ez az feladat, amelyet kitűztem magam elé ebben a rövid életben, ez az, ami még maradt”
Linkek:
http://inventors.about.com/od/sstartinventors/a/Schauberger.htm - angol

Wilhelm Reich
Hitvallása: „Nagyon jól tisztában vagyok azzal, hogy az emberi faj tudott az életet tápláló univerzális energia létezéséről már eonokkal ezelőtt. A természettudomány alapvető feladata ezen energia felhasználhatóvá tétele. Ez az egyedüli különbség az én jelen munkásságom és az azt megelőző tudás között.”
A harmincas években Wilhelm Reich – osztrák pszichológus, pszichoanalitikus és tudós – felfedezett egy új és hatalmas biológiai energiát. Az ezt követő időszakot ezen energia tulajdonságainak és törvényszerűségeinek kutatásával töltötte. Reich bebizonyította, hogy ezen energia jelen van az emberi testben, és kimutatta az atmoszférában is.(Ezt különösen kiemelném, mivel egyike azoknak, akik elsőként kapcsolják össze tudományos kutatásaikat illetve azok működési elveit az emberi testben is megtalálható energiával. a ford.) Kifejlesztette azon eszközöket, amelyekkel megfigyelte és összegyűjtötte. Az így nyert energiát aztán felhasználta a rák-gyógyítástól kezdve a motor meghajtáson keresztül az időjárás kísérleteihez.
„A tudományos témák bizonyítása csak hosszadalmas, pontos és tisztességes megfigyelések során, a vélemények barátságos megvitatásával lehetséges, sosem pereskedéssel… Az ember joga a tudáshoz, a tanuláshoz, a kérdezéshez, jóhiszemű hibák elkövetéséhez, az érzelmek kimutatáshoz biztosított kell, legyen, amennyiben a SZABADSÁG szó többet jelent egy üres politikai frázisnál.”
Reichet munkásságáért nyilvánosan megszégyenítették, bebörtönözték, ahol szívelégtelenség miatt meghalt.
Néhány további link: http://www.spiritofmaat.com/archive/feb2/kaplan.htm - Stephen Kaplan, az Új Energia Mozgalom alelnöke, (vajon milyen származású lehet J) rövid összefoglaló oldala a Nullpont Energiáról. (nekem nagyon szimpatikus, rövid és érthető. a ford.) - angol
Folyt köv...
Fordította: SID és atesz 666
"Amennyiben az ilyen és ehhez hasonló cikk írói, illetve fordítói munkát anyagilag is támogatni tudod,
hálás köszönettel tartozunk Neked, s a Fény ragyogja be életed minden percét!"
sid
SID szla száma: 11773401 60008004 |