Jelenleg 28 vendég olvas minketMa 2012. 2. 5, vasárnap, Ágota napja van. Holnap Dóra napja lesz.
ÖSSZEFÜGGÉSEK II. - Háttérhatalmi MANIPULÁCIÓK PDF Nyomtatás E-mail
Írta: gyury   
2010. July 08. Thursday 08:25
"Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, akkor lesz béke." /Jimi Hendrix/

http://rlv.zcache.com/chem_trails_postcard-p239766966890493714qibm_400.jpg

Mottó: Aki másnak tudatosan bármilyen egészségkárosodást okoz

ÖNÖS érdekekből, az olyan karmikus terheket vesz magára,

amit jelenlegi életében képtelen felfogni..

Samael

<<<<Lugánói tanulmányról - katt a képre!

Az alábbi írások ismét folyamatosan frissítve lesznek, és arról fognak szólni, hogy a „HÁTTÉR HATALOM” miként próbál beavatkozni az ISTENI teremtés folyamatában, hogyan próbálja a 6.5 milliárdos népességet 4 milliárd alá CSÖKKENTENI.

Minden mindennel összefügg, így az alábbiakban feltárt tények ugyan úgy az ISTENI TEREMTÉS RÉSZE, és csak azokra van igazán hatással, akiknek a HITÉNÉL a FÉLELMEI erősebbek. A „háttér hatalom” hiába hiszi, hogy globális irányítással rendelkezik, de a TEREMTŐ UNIVERZÁLIS irányítását nem írhatja felül. Ha olvasod a frissítéseket, mindig gondolj arra:

 CSAK AZ FOG VELED TÖRTÉNNI, AMI ELRENDELTETETT!!!!

Áldott életet: gyury

MÁJUSI Frissítés!!!

36 pont, amelyekből amerikai rémálom lesz az "AMERIKAI ÁLOMBÓL"

 

 

 "Amitől az amerikai álom rémálommá válik"

Egy amerikai internetes oldal elkészítette azt az összeállítást, amely alapján kijelenti az összegzés végén, hogy a jelenlegi folyamatok egy rémálomba torkollanak, és az Amerikai Egyesült Államok szétesését fogja eredményezni. 36 pontba szedték össze a számukra fontos dolgokat, amelyek mindegyike konkrét statisztikai mutatókon alapszik. Ezeket most mi is önök elé tárjuk.

1.) Amerika helyzete már sokszor volt olyan, hogy az emberek könyörögtek egy kis munkáért. Az akarat legtöbbször segített, de ma már könyörögni is felesleges. A munkanélküliség olyan mértéket öltött, amely az USA történelmében soha nem volt, még megközelítőleg sem. Bureau of Labor Statistics hivatalos grafikonja.

2.) A Wall Street Journal hivatalos adata, 5 500 000 olyan munkanélküli van, aki semmilyen ellátást, járulékot, támogatást nem kap. Mivel az USA munkaszabályzata feleslegessé teszi a feketemunkát, (teljesen más az adózás és a bejelentési rendszer) ez ennyi munkaképes éhezőt jelent.

3.) Az úgynevezett alacsony jövedelmű munkahelyek száma folyamatosan nő, és mára a munkahelyek 41 százalékát teszi ki.

4.) A munkaképes férfiak 66 százalékának volt munkahelye az elmúlt évben. Ilyen alacsony még soha nem volt az USA történelmében.

5.) Az USA fennállása alatt soha nem utasítottak el annyi munkahelyi jelentkezést, mint 2010-ben.

6.) 7 250 000 munkahellyel van kevesebb, mint amikor a válság kezdődött 2007-ben.

7.) Mióta Kína csatlakozott a világpiaci rendszerhez, azóta mára az USA 50 000 termék gyártásából esett ki. Az ezeket előállító munkahelyek megszűntek.

8.) A tavalyi infláció (Nem York teljes összevetése, ami Magyarországnyi lakossággal bír) meghaladta a 14 százalékot.

9.) 4 évvel ezelőtt egy gallon benzin egy dollár volt. Ma átlagban 3.91, de van ahol 4 dollár.

10.) Az elmúlt egy év alatt 30 százalékkan ment fel a benzin ára.

11.) A lakosság összes kiadásának (a kereset) 6 százaléka csak az energiaszámlákra megy el. Amikor ilyen mértéket öltött az energia ára, az mindig recessziót jelzett. Az amerikai társadalom 4 éve folyamatos recesszióban van.

12.) Az olaj hordónkénti árát nem sikerül stabilizálni. Az újabb és újabb komoly tartalékok felderítése ellenére az ára folyamatosan emelkedik. Nincs olaj válság, de olajár válság van. A hordónkénti ár rekord magasságokban van, és nincs rá remény, hogy lejjebb menjen. Egy olajközpontú ipar ezt nem képes hosszú távon károsodások nélkül elviselni.

13.) Európában a gyerekek kb. tíz százaléka él mélyszegénységben. Ez a szám az USA-ban hivatalosan 20 százalék.

14.) Előbbi ponthoz kiegészítésként: az utolsó népszámláláskor a kiskorúak száma (11 év alatti), akik mélyszegénységben élnek több, mint 2 millió.

15.) A leggazdagabb réteg a lakosság egy százaléka. Az ő vagyonuk, az összvagyon több mint egy harmada.

16.) A lakosság 50 százaléka, akik a szegénységi sorrendben a létra alján állnak az összvagyon 2,5 százalékát birtokolják!

17.) A leggazdagabb 1 százalék a részvények és kötvények 50 százalékát birtokolják.

18.) Egy átlagos igazgató az USA-ban 343-szor annyit keres, mint egy átlagos munkás.

19.) 1980-ban a kormányzatok bevétele (adók) az összbevételek 11 százaléka volt. Ez ma 18 százalék, vagyis több mint 50 százalékkal emelkedtek.

20.) Egy átlag amerikai család most a bruttó fizetéséből több adót fizet, mint amennyit a saját házára képes költeni.

21.) A lakosság 59 százaléka adott be kérelmet valamilyen állami támogatásra.

22.) Egy amerikai egyetemista átlagosan évente 16 000 dollár tandíjat fizet. Ez magasabb egyetemen akár 37 000 dollár is lehet.

23.) A főiskolai tandíj 1980 óta a 900 szorosára emelkedett.

24.) A végzős diákok 75 százalékának van komoly diákhitel adóssága.

25.) 17 000 000 ember a végzettsége alatt dolgozik, és semmire sem tudja használni a diplomáját.

26.) 1980-ban a kereset 9 százaléka ment egészségügyi hozzájárulásra, ma ez a szám 17 százalék.

27.) A munkaképes felnőttek 41 százalékának nincs orvosi ellátásra jogosultsága. Ha tud helyben fizet, vagy adósságba keveredik.

28.) 1965-ben minden ötvenedik amerikainak volt egészségügyi panasza, ma minden hatodiknak.

29.) 1980-ban az emberek a bankkártyát a fizetésük elköltésére használták, ma hitelre. Akkor alig volt hitel a kártyákon, ma majdnem minden bankkártya hitellel terhelt.

30.) Az év első három hónapjában eladott lakások száma kevesebb, mint bármikor, mióta statisztika létezik.

31.) 25 százalékkal kevesebb árut adtak el tavaly, mint 2005-ben.

32.) A házak és lakások ára 32 százalékot zuhant az elmúlt 2 év alatt.

33.) A lakásépítés csökkenése, az árak zuhanása, az ebből befolyó adók kiesése miatt, csak ebben az ágazatban elszenvedett egy évi veszteség 6,3 trillió dollár!

34.) A közelmúltban végzett népszámlálás alkalmával regisztráltan a lakások 13 százaléka üresen áll (valószínűleg a bank kihajította az utcára a fizetésképtelen tulajdonosokat - szerk).

35.) Jelenleg a lakáshitelesek 31 százaléka nem tudja fizetni hiteleit!

36.) Úgy néz ki, hogy az amerikai középosztály jelenleg legnagyobb (legnagyobb népességet érintő) gondja a lakáshitel. 8 millió ember van elmaradva a részletekkel olyan szinten, hogy nemsokára az utcára kerülnek.

Amit az összegzés levonható tanulságaként említ az oldal, az az, hogy jól látható a középosztály zsugorodása, szegényedése. Emellett a gazdag tovább gazdagodik.

Ez az írás egy összegzés, mely valójában messze nem teljes. Nem szól bizonyos tagállamok elszakadási törekvéseiről, a polarizációs gondokról, és megannyi az USA-t érintő problémáról. Nem vizsgálja sem a kábítószerrel, sem az illegális bevándorlással, sem a fiatalok elzüllésével, az erkölcsi hanyatlással kapcsolatos gondokat. Ezek legalább akkora bajok, mint a gazdasági kérdések.

A cikk összegzése szerint a bajok megelőzték a megoldások lehetőségeit, magyarul nincs kiút. A gazdaság mindenképpen össze fog omlani. Ez a dollár halálát és a jelenlegi gazdasági világrendszer átalakulását fogja hozni. Az amerikai álomból pedig rémálom lesz.

The American Dream

 _________________________________________________________________________________

 2011 Áprilisi frissítés!

A HAARP halálsugár - leleplező film 1/6.rész (2011- magyar felirat)

 _________________________________________________________________________________

"Svédország jelenleg a legerősebb, legnagyobb és legfélelmetesebb fegyver a világon", a kísérletek nyáron indultak. A Lois rendszer kiépítése jelentős szerepet játszik a földön, az emberiség jövőjének alakulásában. A rendszer kombinált. Nem csak a HAARP technológiáról van szó, de fokozódik az EM (tudatmódosító) technológia fejlesztése és kiépítése is. Svédország, Norvégia és Finnország után, most Németország és Hollandia következik az intelligens EnergyBox-ok telepítésében, de mi épült Svédország déli részén?
Az NWO projektjei alakot kezdenek ölteni A LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország déli részén van, és csatlakozik a Rostock-i erőmű rendszeréhez, 30 cm vastag réz kábelekkel.

2010.04.08-án, Rostock közelében este az égen sarki-fényhez hasonló (Aurora) jelenséget figyeltek meg. A szakértők azt mondták, hogy ezt napkitörés váltotta ki. A részecskevihar gerjeszti a levegő molekulákat, és bizonyos feltételek mellett a fény, különböző színárnyalatokat, általában zöldes színt öltött. Ezt Rostock földrajzi helyzete alapján nehéz elhinni, még "szakértőknek" is!



A globális rendszert és az elme ellenőrzést tovább bővítik. Két évvel ezelőtt a globális politika Ettlingen-i konferenciáján (Németország délnyugati részén, volt egy kör alakú terület, ahol bizonyíthatóan ellenőrizték a gondolati frekvenciákat. A PG osztrák mérnöki társaság megtalálta ezeket a frekvenciákat, és az eredményeket publikálta is!

Egy kis emlékeztető az EM vagy ELF rendszerek működéséről, és hatásairól: Az un. Internet-áramhoz kell egy PLC-rendszer (hasonló a jelenlegi központi hangra kapcsoló éjszakai áram mérőkhöz, tehát a jeltovábbító eszköz az elektromos hálózat), amely megváltoztatja az adott terület, ill. lakás vezetékrendszerében folyó áramot, hogy azon "Információs Jelet" lehessen küldeni.

Az "Energia-Doboz" egy GPRS-adó, saját PLC-rendszerrel, és a frekvenciája a GSM és a 3G Internet ötvözete. Olyan, mint a SzélesSáv és MINDIG üzemben van (nemcsak azokban az időszakokban, amikor az Áramszolgáltató használja).
A Doboz egy kettős rendszer, nemcsak közvetlenül tesz ki bennünket 3G sugárzásnak, hanem rácsatlakozik a hálózatra az egész házban/lakásban, a lakás elektromos vezetékrendszerére, így egy 3G-s pulzáló, magas frekvenciájú elektromagnetikus Kommunikációs Rendszer lesz belőle, amely a PLC -rendszer által az Internethez van kapcsolva (és sajnos sokakat halálra is sugározhat...)
A Doboz nem az Áramszolgáltatónak ad le információkat, hanem az Internetnek, ezáltal az egész áramrendszer kommunikációs rendszerré válik.
Miért Internet, miért olyan titkos, és miért épül be csendben a házba/lakásba, miért cserélik ki az áramrendszert ilyen kommunikációs rendszerre? Egyszerű!
Már a 3G is egy tisztán hadászati rendszer és a telefon csak egy mellékhatás. Az egész probléma az oszlopokkal, póznákkal, antennákkal és sugárzással stb. csak egy elterelő hadmozdulat és az igazi cél az volt hogy a kis adó bejusson a házba/lakásba.
Most már nemcsak hogy az egész ház/lakás, pulzáló magas frekvencián sugároz, hanem már az Internetre is rá van kapcsolva (az első Internet-ház/lakás a világon).
Semmit nem segít, ha elutasítják a "Dobozt" mert a szomszédoknak, aki ugyanattól a trafótól függenek, már megvan, és küldi a 3G impulzusokat a be nem kapcsolt otthonokba is az elektromos hálózaton át. (áramszűrőre van szükség...)



A LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország

Svédország, Norvégia és Finnország után Németország következik, de nézzünk meg néhány HAARP létesítményt is, mielőtt a tudatmódosítás legújabb "vívmányaival" ismerkednénk meg:



A kiépülő rendszer a legnagyobb a világon! Korábban ezzel a címmel az USA Garkona-i (Alaszka) bázisa dicsekedhetett, de nyár elején működésbe lépet az új rendszer. Néhány HAARP bázis a teljesség igénye nélkül:



A MU radar, 1 megawattos üzem Japánban (34 ° 51′14 .80 “N 136 ° 6′19 .45″ E). (34 ° 51'14 .80 "N 136 ° 6'19 0,45" E)



Arecibo - 2 MW létesítmény Puerto Rico (18 ° 20'38 .97 "N 66 ° 45'9 0,77 "W)



Hippasus (USA) - 70 MW-os létesítmény Fairbanks, Alaska



Sura (orosz) - 190 megawattos létesítmény Közép-Oroszországban (56 ° 7′10 .32 “N 46 ° 2′4 .41″ E). (56 ° 7'10 0,32 "N 46 ° 2'4 0,41" E)



EISCAT (Európa, Norvégia, Svédország, Finnország, Franciaország, Egyesült Királyság és Németország) - 1 gigawattos létesítmény, Tromso, Észak-Norvégiában (69 ° 35′1 .06 “N 19 ° 12′57 .11″ E). (69 ° 35'1 .06 "N 19 ° 12'57 0,11" E)
Itt kell megemlíteni a Haiti és szecsuáni földrengéseket:
Az orosz haditengerészet közlése szerint a U. S. hozta létre a földrengést Haitin:

"Az orosz Északi Flotta jelezte, hogy földrengés pusztított Haitin. A vizsgálat egyértelmű eredménye, hogy az USNavy használt földrengés fegyvert. A mért értékek szerint, egy lineárisan kimutatható, a földrengések egymás utáni kapcsolata. A jelentések szerint, nem véletlenül történt, hogy a rengések azonos mélységben következtek be Venezuelában és Hondurasban.
Az északi flotta 2008 óta fokozott figyelemmel kíséri az amerikai Tengerészgyalogság Karib-térségben történő mozgásait és tevékenységét, de már korábban is folyt ez a tevékenység, válaszul arra, amikor az amerikaiak bejelentették szándékukat, hogy helyreállítsák a negyedik flottát, amely 1950-ben feloszlott. Oroszország válaszolt egy évvel később, a Flotta által vezetett nukleáris meghajtású Nagy Péter cirkáló "kezdte az első gyakorlatokat ebben a régióban, a hidegháború végén".

A 70-es évek végére, az USA-ban "sokat haladtak" a fegyverek és földrengések területén, ezek a jelentések tartalmazzák, hogy most már használhatók az impulzus és plazma fegyverek, Tesla elektromágneses felfedezései, a Sonic technológia, továbbá a "Shockwave bomba."
A jelentés összeveti a két földrengés fegyvereinek tapasztalatait. Az USA-ban Haditengerészet által a közelmúltban, a Csendes-óceánban okozott földrengés nagysága 6,5-es volt. A sztrájkok körüli területen Eureka városban okozott károkat, Kaliforniában. De a vizsgálat kimutatta, hogy a karibi térségben 140.000 ártatlan ember halálát okozta.

A jelentés szerint, "több mint valószínű", hogy az USA-ban a Haditengerészet "teljes tudomással bírt" a katasztrofális kárról. A földrengést Haitin, a már előre beállított forgatókönyv szerint tálalta a Déli parancsnokság helyettese.
A vizsgálatok végső eredményéről készült jelentések e fegyverekről, figyelmeztet arra, hogy az USA tervezi, hogy megsemmisíti Iránt egy sor földrengéssel. Célja, hogy megdöntse a jelenlegi iszlám rezsimet. Továbbá, a jelentés szerint, a rendszert "teszteli" az Egyesült Államok (HAARP Project). Így hoznak létre anomáliák az éghajlatban, okoznak árvizeket, aszályokat és hurrikánokat.

Egy másik jelentést tényként megállapítja, hogy a szecsuáni földrengést (Kína 2008. május 12-én, nagyságrendje 8,7 a Richter-skála szerint), HAARP rádiófrekvenciák okozták. Meg lehet állapítani, hogy van összefüggés szeizmikus aktivitás és az ionoszféra között. A romboló rádiófrekvenciák által kiváltott erőterekről, amelyek a HAARP jellemzői, az alábbi következtetések vonhatók le:

1 .- A földrengések azonos mélysége lineárisan ugyanaz a hiba által okozott indukált frekvencia lineáris vetülete.
2 .- A koordinált műholdas konfiguráció koncentrált gyakorisága előrejelzi a specifikus pontok (erőterek) létét.
3. - A diagram azt mutatja, hogy a földrengések mesterségesen keletkeztek lineárisan azonos mélységben.

- Venezuela, január 8-án, 2010. Mélység: 10 km.
- Honduras, január 11-én 2010. Mélység: 10 km.
- Haiti, január 12-én 2010. Mélység: 10 km.

Minden esetben a mélység közel 10 km.

A földrengések után közvetlenül, a Pentagon azt mondta, hogy a Baltimore-ban dokkoló USS Comfort kórházhajó elhajózott Haitibe, annak ellenére, hogy néhány napnak kellett eltelnie Haitira érkezése előtt. Mindazonáltal, haditengerészetnél Mike Mullen admirális, a közös vezérkar főnöke, azt állította, az Egyesült Államok fegyveres erői felkészültek vészhelyzetre, amelyet a katasztrófa okozott.
Douglas Fraser, általános parancsnok, azt állította, hogy parti őrség és az USA, tengerjáró hajókat küldtek a térségbe segítséget nyújtani, akkor is, ha csak korlátozott források és helikopterek állnak rendelkezésre.
A repülőgép-hordozó USS Carl Vinson küldték a Norfolk-i haditengerészeti támaszpontról, Virginiából, kiegészítve a szállítmányt repülőgépekkel és helikopterekkel. Haitire január 14-én, kora délután érkeztek meg.
Az U. S. Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID), Haitin működött a földrengés előtt.

Az orosz Külügyminisztérium jelentése szerint, az USAID és az USA Déli-parancsnokság megkezdte munkáját a "humanitárius invázió" megküldésével. Legalább 10.000 katona és vállalkozó ellenőrzésre, a haiti területre, ENSZ rendelésre, miután pusztított a "kísérleti földrengés." /Lisa Karpova/

Bizonyítékok állnak rendelkezésre a HAAPR felhasználására földrengések előállítására. Az alábbi kép a kínai, szecsuáni földrengésről készült 2008 májusában 1 órával a katasztrófa előtt.



Azóta Svédország országos agykontroll kísérlet színhelyévé vált. Az ország északi területeit a NATO ACT használja kísérleti terepként, a svédeken pedig, több szinten csattan az ostor! A betelepített muzulmánok, és az országot megszálló zsidók eltartásán kívül a tudatbefolyásolással is meg kell küzdeniük, miközben a betelepülők harcának színterévé vált az ország.
A svéd kormány szerint villanyszámla csak a valós értéket mutathatja. A 2009-es törvény kimondja, hogy nincs több pénzkövetelési lehetőség, csak az elhasznált energiát szabad megfizettetni (milyen szép tőlük)! Közvetlenül az áramszolgáltatóktól küldik a levelet, hogy szeretnének telepíteni minden házban egy kis számítógépes digitális adót.
Mindenhol van, de senki nem tudja mi ez, vagy mit csinál az "EnergyBox". Ez a Villamosenergia "Internet" (nem az El internet, amely megállította a szélessávú vállalatokat. Különösen 3G menne csődbe). Az EnergyBox egy GPRS-adó és a GSM frekvencia keveréke, GSM és 3G (UMTS). A rendszer széles sávú, a sugárzása nagyon hasonló a radaréhoz (!). Az információkat nem nyilvános közigazgatási felületen nyújtják be, hanem az Interneten (?) .
A EnergyBox egy bináris rendszert is tartalmaz, ami egy "Eshelon mérő" (nem Echelon), a PLC rendszer gazdája a Televent Company. A PLC rendszer, megváltoztatja az aktuális netet, így könnyebb információt küldeni. A radar-szerű mikrohullámok az egész házat egy pulzáló rádiófrekvenciás elektromágneses mezővé változtatják. A 3G mindig egy tiszta fegyver-rendszer volt, és a 3G-s telefonok csak mellékhatásai. 3G, Amerikából jött, és került Európába, az amerikai hadsereggel (mint az összes többi mobil rendszerek is).

A "totalitárius ellenőrzés" most már az El-hálózathoz is kapcsolódik egy másik törvényen keresztül. Ez a hírközlési törvény. Ez a jog biztosítja az Alapjogi Ügynökségi jogot, hogy nyomon követhető legyen az összes kommunikációt. Értelmezni kell az e-maileket, lehallgatni a telefonokat, ellenőrizni faxokat és minden mást, aminek köze van a kommunikációhoz. A EU vezetése ezért ruházta fel szinte korlátlan jogokkal az Europolt!
Benne vagyunk a legnagyobb, az emberi agyhullámokra irányuló kísérletben, amelyet a világ valaha látott. Svédország és Finnország mindig kísérleti országok voltak a mikrohullámú kísérletek tekintetében, és ezért kapta meg ugyancsak ez a két ország a rendszert először, de Norvégia sem kivétel, ahogy rendszer németországi és hollandiai állomásához ért mára.
Természetesen a NATO sok kísérletet fog végrehajtani a lakosságon. Bizonyos fegyvereket csak "élőben" lehet az embereken letesztelni. A LOIS készen van, és a kísérlet széles skálán folyik. ( Egész Dél-Sv.o.-t lefedi és valószínűleg összekapcsolódik az EnergiaDobozzal, de a V.R.A,, Echelon, NSA, Lofar-rendszerrel is Közép-Európában, valamint az Eiscat-tal északon.



A németországi tervezetek már elkészültek. Egy kis ízelítő:



Azok, akik ismerik mikrohullámú sütőt és mikrohullámokat, képzeljék el a többi ellenőrzési lehetőségeket. A módosított ELF, ULF, stb.-vel jól látható minden szoba 3D-ben, hallani minden beszélgetést, és még befolyásolhatja az agy hullámait az embereknél.
(Egyetlen távirányítóval kapcsolható az összes besugárzott területen élő?) Aki semmit sem tudnak chemtrails tevékenységekről, annyit azért tudnak, hogy báriumot tartalmaznak a vegyi csíkok. A hosszantartó báriumszórással, például a jelentős sporteseményeken, nem csak az emberek láthatók a radaron, hanem még az is, hogy mi van a zsebükben.
Az esőcseppel mikroszkopikus méretű cseppképzésén kívül kontrasztanyagként is szolgál, hasonló módon, mint ahogy egy CT vizsgálat esetében kontrasztanyagot használnak érfestésre.
Sokan megkérdezhetik, milyen módszerrel befolyásolható az emberek tudati állapota, és itt ne hazai politikusaink beszédeire, nyilatkozataira gondoljunk (a heveny idegbajhoz ez is elegendő!)?
Az EEG (elektroenkefalográfiai) vizsgálat a legtöbbek számára ismerős gyógyászatban alkalmazott módszer, az agyhullám mintázatok megjelenítésére, normálistól eltérő hullámformák észlelésére, vizsgálatára. Szinte egyidőben az elektromágnes jelrögzítéssel, megkezdődött az alacsonyfrekvenciás (0,1-40Hz közötti) agyi bioárammintázatok rögzítése is. Nem kellett sok idő, hogy a gyorsan fejlődő technika lehetővé tegye, a felvett, de szándékosan kiváltott hullámformák (félelem, apátia, fájdalom stb.) egyre nagyobb teljesítményű lesugárzását. A szokványos adósugárzások esetében szinuszos (transzverzális) hullámokat alkalmaznak, melyek a távolság négyzetével arányosan veszítenek energiájukból, de a skaláris, vagy más néven longitudinális lökéshullám jellegű sugárzás, lineárisan (egyenes arányosan) veszít csak az energiájából. Sokkal nagyobb távolságokra is eljuttatható a kívánt jel, kevesebb energiával. A mesterségesen létrehozott lökéshullámokkal, a HAARP és az ionoszféra tulajdonságainak kihasználásával földrengéseket, a légkör, és ezek alapján, az időjárás befolyásolását is megoldották. Kulcsszó: Interferencia!
Németországban, egy részletes és nagy tömeget vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy csaknem az összes 3G-sugárzásnak kitett "alanynál" elváltozások mutatkoznak a gerincvelőben. A kezdet: leukémia!
Konzekvencia: ha az orosz haditengerészet tesz hivatalosan közzé ilyen jelentést, majd hagyjuk a "hitetlen Tamásoknak", hogy a saját agymosott, manipulált gondolataikkal tompítsák a kérdés élét, megadjuk magunkat. Nyugaton ezt az elképzelést, hatalmas média-manipuláció végzi, és vezeti az emberek széles tömegét tévútra. Több politikus részéről a világpolitikában egyenesen az a feltételezést ment, hogy a földrengés úgy állították elő Haitin, az amerikai HAARP létesítményekkel. De az orosz haditengerészet is elemezte a mérést ... , és szintén arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény elkövetésében a mi amerikai "barátaink" (népirtási céllal) jártak el. Az amerikai tömeggyilkos, a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kellene, hogy feleljen bűncselekményeiért, de, a Hágai Nemzetközi Bíróság sajnos, az ENSZ kutyája, ahogy az ENSZ is az amerikaiak által vezetett cionista törekvés a világhatalom megszerzésére. NWO.

A HAARP, a chamtrail, az alacsony, agyhullám frekvenciájú elektromágneses sugárzások tudatmódosító hatásai, a háborúk szítása, öbölkatasztrófa, biológiai hadviselés, kényszeroltások és az emberi jogok semmibe vétele mögött mindig ugyanazok állnak, hiába hívják, mutatják magukat ENSZ-nek, WHO-nak, EU-nak, vagy más, magát humanitárius szervezetnek feltüntetve, ezek az NWO "álruhái"!

(Nem utolsó sorban meg kell jegyezni, hogy a kolontári gátszakadást előtt nem csak a gyanús körülmények szaporodtak meg, de a kisebb, 2-2,6-os Richter-skála szerinti magyarországi földrengések is! Az ilyen "mozgatás" nem tesz jót egy iszapgátnak! Az EM technológia viszont várhatóan nem veszélyezteti Magyarországot, mivel bevezetésekor már alig lesz olyan magyar állampolgár, akinél nem kapcsolták még ki a villanyt!)

 

 FORRÁS: Posta Imre weboldala

 

2010OKTÓBERI FRISSÍTÉS!

 Új képek!

 

 
 
 
 /
______________________________________

(beigazolódott "összeesküvés elmélet")

"Mély megrendüléssel tudatom", hogy a chamtrails és HAARP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését! Az üzenet egyértelmű és nyilvánvaló! Hazánk légterébe ki-be járkálhat bármely ország légiereje, a vegyi csíkokat létrehozó repülőgépek, és mindenféle, magukat EU-s, NATO-s vagy izraelinek tartó terroristák.

A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelébe, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerébe erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítése, nyomorba döntése, és bábkormányokkal történő irányítása! Undorító, "nemzetközi missziónak" nevezni az afganisztáni kábítószer termelés katonai védelmét, Irak biológiai és vegyi-fegyverek koholt vádjai miatti lerohanását, és kifosztását, és az IMF-el, Világbankkal korrupt politikusok "segítségével" országok nyomorba döntését!

Az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti chamtrail és HAARP tevékenységet.

Most ez fogad bennünket:

 Az utoljára megjelenített kép, és a korábbiakban általunk megjelenítettek is, egyértelműsítik a hazánk éghajlatába, időjárásába történő erőszakos beavatkozást!

(a képet még időben "begyűjtötte": tillati és bibor)

 

Az utoljára rögzített kép cáfolhatatlan bizonyítéka a HAARP tevékenységnek!

A vegyi-permetezés árvizeket okozott Magyarországon, a mezőgazdasági terményeket nagy részében tönkretették, az élővilágban máris súlyos károsodásokat okozott, ami nem csak ökológiai katasztrófával, de az élelmezés ellehetetlenítésével, drágulásával jár! Korrupt politikusaink miatt, a hazánkat módszeres felvásárlók már közvetlenül az életünkre, életterünkre törnek, mindez a tudjuk kik kezében lévő média hallgatása, és csalással, megtévesztéssel megválasztott politikusok tudtával és beleegyezésével történik!

A népes madárcsapatok gyakorlatilag eltűntek, de még az oly gyakori colorádó-bogár is ritkasággá vált, pedig európai elterjesztésében a német hátországot vele "megbombázók", a II. Világháború alatt, is ugyanazok, illetve ugyanazon érdekcsoporthoz tartozók, akik most hazánk és Európa mezőgazdasággal nagyobb volumenben foglalkozó országaiban idéznek elő chamtrails és HAARP tevékenységgel élelmezési katasztrófát, exporttilalmat! Ha valaki nem tudja, miért emelkedet duplájára a gabona árfolyam a világpiacon, ha nem tudná, miért emelkedik a kenyér ára, és ha nem tudná, hogy miért érezhető a levegőben a permetszerhez hasonló, de egyértelműen a nagymennyiségben, olajiparban használt barit szaga, miért jönnek létre olyan légköri jelenségek, amik nemhogy régen, de még néhány éve sem voltak tapasztalhatók, most már tudhatja! Nem a globális felmelegedés, hanem a globális cion-terrorizmus hozza létre érdekeinek megfelelően a GMO mérgező növényeket, az időjárás befolyásolását, árvizeket, aszályt, és a háborúkat! Mérgeznek bennünket, befolyásolják az időjárást, hogy élelmiszerhiányt tudjanak előidézni, majd azokra a bajokra hivatkozva, melyeket ők okoztak, a végletekig sarcolják, pusztítják a lakosságot!

Az ország kifosztása, kiárusítása, a munkalehetőségek felszámolása, etnikai feszültségek szítása, egészségügy és oktatás lerombolása, bankcsalások, és fiktív államadósság után, elérkezett az idő, amikor az életterünkkel, vagyonunkkal együtt az életünket is el akarják venni!

Európában már sok országban nyíltan foglalkoznak ezekkel, és feljelentések százai készülnek, az Európa kiirtására irányuló tevékenységek miatt. Ideje lenne, hogy Magyarország lakossága is csatlakozzon!

Aki veszi a fáradságot, nézzen körül környezetében, és nézzen fel az égre tiszta időben (ez nem az oldalunkat rendszeresen látogatóknak szól)! Nem sokáig fogja látni azt, amit tapasztal!

 

Tulok - 2010 09 10

_____________________________________________

Tiszta energia az egész világon! Lehetséges ez? Világszintű együttműködéssel: IGEN! Ősi tudás és a tudomány ma - Mi van a színfalak mögött? Tudnunk kell az igazságot! Az emberek világszintű együttműködése: Szabadság - béke és fenntartható fejlődés! Készüljön a technológiai szingularitásra! Mi rendezzük és megosztjuk az információt! WOWS A világ első „nincs titok” szolgálata: Teljesen Nyílt Világbiztonság Publikus!

Bővebben:   Eltitkolt technológiák

_____________________________________________

(20/1) Végjáték: A világ leigázásának forgatókönyve, Alex Jones: Endgame

___________________________________________________________________________

Egy kis sztori -újabb megerősítése annak, amiket már kapisgálunk rendesen...:

Bill Ryan: Az Angol-Szász Misszió 56' 37" - YouTube

_____________________________________________________________________

George Carlin - Mit akarnak a világ irányítói

"Egyesek szerint a Bilderberg-csoport semmilyen komoly szereppel nem rendelkezik a világpolitika vagy egyes országok (pl. Magyarország) belpolitikájának folyására. A tények azonban mást mutatnak: ez a csoport vette rá Bokrost a megszorításokra, és a mostani a miniszterelnök-jelöltek is tagjai."

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Idegen megszállás előkészítésének folyamata

 

  <<<<Katt a képre!>>>>
http://lh6.ggpht.com/_UEdox1FpMeU/TDr7AMm3udI/AAAAAAAAAPI/HKKGj5x17js/ujjeruzsalem.jpg Írásom a cionista megszállás folyamatának rövid elemzése. Vázlatos jellege miatt számos kereszthatásra nem térek ki, a könnyebb érthetőség kedvéért a külső megszállást egyirányú mozgásként ábrázolom. Azonban a teljes kép ennél sokkal árnyaltabb. A folyamat előrehaladása során egyre nehezebben visszafordítható, és kialakulása pillanatában a legkönnyebben megakadályozható. A hazánk múltjában lezajló katasztrófák sorozata legyen intő jel minden, szabad nemzeti közösségben élni vágyó nép számára.

1. szakasz: Az egyelőre még kis számú idegen közösség kitapasztalja a terület társadalmi ranglétrájának sajátosságait, majd a társadalom értékrendjének átvétele nélkül megpróbál minél magasabbra jutni a társadalmi hierarchiában. (pl. magasabb fokú iskolázottsággal az egyénnek nagyobb valószínűséggel lesz magas fizetése)

2. szakasz: A helyi viszonyokhoz való alkalmazkodásuk után azonnal megjelennek az ún. non-profit, társadalmi célú szervezetek, ezek sokszor nevükben is tükrözik céljaikat, így könnyen felismerhetőek. Többnyire az „egyenlőség” „szolidaritás” „emberi jogok” és hasonló tartalmú, jelszó értékű kifejezéseket alkalmazzák. Ezek általában olyan kifejezések, aminek jelentése senki számára sem egyértelmű, helyzettől függően akármire alkalmazhatóak, a gyenge jellem által szép céloknak tartott dolgokhoz köthetőek. A kezdeti szakaszban az ilyen szervezetek csak néhány tagot számlálnak, azonban az intenzív alkalmazkodásnak köszönhetően a szervezet tagjai az átlagosnál több forrást halmoznak fel. Ebben a szakaszban néhány ezer fős idegen közösségről beszélhetünk.

3. szakasz: Az idegen közösség tagjai a felhalmozott forrásokat szaporítják. Ez alatt elsősorban a már meglévő „elfogadtatásra” felhasználható tényezőket alkalmazzák, ez jelen társadalmi viszonyok között a műveltség, a felsőbb társadalmi rétegek viselkedésmintájának külső átvétele, (és ne feledjük, itt csakis külső átvételről van szó, az életérzésük nem változik) és a felhalmozott vagyon. Ezt elsősorban kapcsolatháló kiépítésére és még nagyobb vagyon felhalmozására használják.

4. szakasz: A felhalmozott forrásokat a fent említett szervezetek elsősorban az adott társadalom vezetői körében történő népszerűsítésre használják. Itt a folyamat kettős irányultságú lesz. A társadalmi zavarok helyi jellegének kitapasztalásával és a társadalom legelégedetlenebb rétegeivel folytatott érintkezés során az idegen érdeket képviselő szervezet összekapcsolódik a társadalom szélsőségeivel, illetve a társadalom természetes immunreakciója során kivetett szubkultúrákkal. Így a tétlenkedő vezetői réteg válaszút elé kerül. Jobbik esetben a leghatározottabb választ adja, és egy belső tisztulási folyamatot indít meg, azonban ennél gyakoribb a korszak sajátosságaként megjelenő emberi gyengeség megnyilatkozása. A hatalmát féltő vezetés megpróbál az „új idők változásai”ként értékelt bomlasztó folyamatok élére állni, így az idegen érdek általi bomlasztás mintegy „felülről” áthatja a társadalmat. Eközben az idegen közösség vagyona gazdaságot befolyásolni képes tényezővé válik. Ezen a ponton a folyamat felgyorsul, és a széthullás jelei egyre inkább láthatóak lesznek a hétköznapi életben is.

(erőszakszervezet által biztosított melegfelvonulások, a fiatalság lelkének média útján történő pusztítása, az idegen közösség nyílt és elfogadott állami támogatása)

5. szakasz: Mivel az idegen érdek képviselői nem az általuk mutogatott eszméket képviselik, azokat csupán a nemzeti felépítmény lebontása céljából alkalmazzák, az idegen közösség a vezetésben is rejtve ugyan, de közösségként viselkedik, azonban az őshonos fajta elitjének tagjai eddigre már menthetetlenül fertőzöttek a bomlasztó liberalizmus által. Emiatt a beszivárgó közösség tagjai az őshonos elitet fokozatosan kiszorítják a hatalomból, mert az már képtelen közösségként viselkedni.

(lefizethető, zsarolható, saját boldogulását tartja előbbre, lényegében megfeledkezik hivatásának mibenlétéről)

6. szakasz: Az őshonos nép a vezetésből teljesen kiszorult, az állam nyíltan idegen érdeket szolgál. A nemzeti felépítmény visszaállítását kezdeményező társadalmi mozgásokat a kollaboráns kormány csírájában elfojtja, nagyobb mértékű tömegtámogatás esetén beépülés által irányítás alatt tartja. A vezetésre alkalmas embereket még fiatalkorban saját szervezeteibe építi, (de soha sem vezetőként) és a belenevelt idegen életérzés miatt az többé nem érzi az összetartozást saját népével. Államilag ellenőrzött a nemzet megosztottsága, az ezt biztosító demokrácia pedig megakadályoz minden visszaállítási kísérletet.

7. szakasz: A nép elbutítása és elkorcsosítása államilag támogatott, minden gyermek már születésétől rá van kötelezve az abban való részvételre. A kezdetben rejtve működő, teljes társadalomra kiterjesztett eugenikai program az őshonos fajta számbéli megfogyatkozását majd kipusztulását segíti elő, a betelepült kisebbségeket célzottan szaporítja, a különböző fajú lakosságot a munkalehetőségek helyi eloszlásának befolyásolásával célzottan összevegyíti, így a lakosság megosztottsága már genetikai és kulturális alapon is biztosított. Az idegen uralkodó elit biológiailag és szellemileg továbbra is elkülönül a rabszolgasorba taszított társadalomtól, az uralkodó elit újratermelése elkülönült szocializációs rendszerben történik. (idegen vallási, faji alapon szelektáló iskolák, ezt nyíltan fel nem vállaló de a gyakorlatban megjelenítő magániskolák) Az uralkodó elit és a betelepült fajta erőszakszervezetek által védett, a civil lakosság minden ellenkezése hatástalan. (őrző-védő cégek, végső esetben katonai megszállás)

 A jelenkori magyar társadalom a folyamat végső szakaszában van. Ezt akarjátok?

Nógrádi Tamás, szociológus - Jövőnk.info

2010. július 10.

 _____________________________________________________________________________________________

 Nyitó cikk: 

Néhány adlék: http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=51276

 

Égi meszelők - chemtrails mindhalálig

Posta Imre:Vádirat contrails kontra chem - trails!

 

Kedves Olvasó!

Az alábbi cikkben és a későbbiekben látható képekhez hasonlót látsz, FÉNYKÉPEZD LE!!!! és legyél szíves elküldeni hely és időpont megjelöléssel, hogy láthatóvá váljon az a külső manipulációs tendencia, ami a kárpátmedence területe fölött láthatóvá válik. (A képeket vagy jpeg formátumban, vagy Picasa hivatkozással küld!)

Ha külföldön találkozol hasonlóval, azt is küld el!

Együttműködésed előre is köszönöm: gyury 

Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbe-kasul húzódó kémiai csíkok az égen, egyszerű kondenzcsíkok, amelyeket a repülőgépek hajtóművei okoznak. Megjelenésük, és az ezekkel kapcsolatos, szerintük összeesküvés-elméletek, 1996-ban kezdődtek. A hivatalos vizsgálat elutasítása arra hivatkozott, hogy "nem tudományosan elismert jelenségről" van szó!

C141 contrailsValamelyest hozzásegít a megértéshez az Új világrend napirendje, amelyben Henry Kissinger kijelenti: Ön és Kedves Családja "haszontalan zabálók"!

 

A permetezési tendencia 1997-ben felerősödött, és 1998-ra javában tombolt már, de igazából 2004-2005-ben húzott bele a háttérhatalom. Hihetetlen fény -és radarképek tömege bizonyítja, hogy az időjárás megváltozását nem a globális felmelegedés, hanem bizonyos népirtási érdekek okozzák! Ezek az érdekek alkalmazzák gátlástalanul a HAARP technológiát, ugyanezek az érdekek szabadítanak a világra, hol a népességet, hol a népesség pénztárcáját pusztító, ill. az utóbbi esetében, kizsebelő járványokat. A csalások - élükön a WHO-val, az ENSZ-el, és természetesen a gazdasági pusztulást sürgető, bevezető, és következetesen végrehajtó Bilderberg Grouppal - sorra kerülnek nyilvánosságra, de a kegyetlen arcátlanságnak nincs határa!

Korábban az USA területén volt nagyobb arányú az időjárás befolyásolása, de 2010-re Európában is összpontosított támadást intéztek Európa lakossága és mezőgazdasága ellen!

2009. január 25-én közölte le a Daily Telgraph az EKB (Európai Központi Bank), nem nyilvánosság elé szánt tervezetét, amely néhány óra múlva cenzúrázásra került.

A tervezetben az EU tagországok gazdaságának leépítése, a nemzeti parlamentek jogkörének lekorlátozása, és a katonai irányítás bevezetése szerepelt! Amint tapasztalható, már nem csak eladósításokkal fosztogat Brüsszel, az IMF, a Világbank, Izrael és a FED, hanem a lakosság életterének, élelmezésének lehetőségeit is elveszi! January 29, 2004

Ez utóbbi lehetőséget ad, a közeljövőben bevezetendő katonai irányításnak. Akik a háború kitörését várták korábban, megnyugodhatnak! Nem marad el, de az európai élelmiszerhiány, és az Irán-Izrael-USA háború miatti elrendelt katonai irányítás alatt, "lehet majd háborúzni" (akinek még lesz ereje hozzá, éhesen, betegen, savas esőtől áztatva)! Az USA augusztus végére már öt repülőgép-hordozót, és kísérő hajóit telepíti át az iráni blokádhoz, háborús indokként most "elveszett", feltehetőleg iráni kézben lévő atomfegyverekre hivatkozva.

Európa mezőgazdaságának időjárás-befolyásolással történő kivégzése látszólag nem kapcsolódik szorosan a kérdéshez, de kidolgozták a világ népesség csökkentésének atomfegyverek bevetése nélküli tervét! Ebben a tervben az éhínség is szerepel, mint emberiség ellenes fegyver, de egyre szélesebb spektrumban támadnak! Banki csalásokkal, korrupt, megvesztegetett, megalkuvó politikusokkal, mondvacsinált adósságokra hivatkozva kifosztják a világ népeinek egy jelentős részét, a másik felét, pedig a gazdaságaik felszámolásával kényszerítik fizetésképtelenné vált piacaik felszámolására.

Minden eszközt bevetnek!

A tudósok már elismerik, ahogy a H1N1-es csalást is be kellett hogy ismerjék, hogy a légi járművek permetezései alkotnak mesterséges felhőket, hogy "blokkolják vele a napot". A Fehér Ház tudományos tanácsadóját, John P. Holdren-t kérdezték, hogy milyen hatás okozza a "természetes gőzt", amikor a valóságban is meg lehet állapítani, hogy a chemtrails, emberekre egészségkárosító anyagokat tartalmaz. A válasz, a sokat hallott 25000 láb feletti, -30 fokos levegőben vígőz "kikristályosodásáról", már unalomig ismert, csak nem igaz jelen esetben! Hasonló válaszokat kaptunk, a H1N1 kialakulásával, elterjesztésével, az etil-higany tartalmú "védőoltásokkal", és a WHO által elrendelt 6-os pandémiás fokozat elrendelésekor is, miközben Ukrajnában nem csak kis-repülőkkel, de AN-124-es, nagyteherbírású szállítógépekkel, szárny kilépő éleken elhelyezett nanocsöves szórófejekkel is fertőzték a lakosságot!

Természetesen, chemtrail nem természetes jelenség, mint ahogy állítják. Tíz évvel ezelőtt, még a repülőgépektől származó kondenzcsík perceken belül eltűnt, de most azt akarják elhitetni, hogy ugyanaz az anyag most felhőzetet hoz létre. Ez lehetetlen anélkül, hogy valamilyen anyagot ne használjanak fel felhő, vízcsepp vagy jég képzésére! NASA GFC France

A mainstream tudomány és a tudományos élet elutasította a chemtrails permetezés tényét, a fantasztikum és a paranoia összeesküvés-elméletei közé sorolva, bár most már elismeri, hogy vannak ilyenek, de arra hivatkozva, hogy azok a természetes és nem mesterségesen előidézett képződmények. A valóságban a chamtrail-ek okozzák a föld éghajlatváltozását, rásegítve a HAARP technológiával, de a globális felmelegedés dogmája mindig alkalmat ad a John P. Holden féléknek, akik, mint ő is, 1997-ben kiadott könyvében, az Ecosciens-ben, a vízellátás mérgezését javasolta, hogy az emberek tudtukon kívül sterilizálhatók legyenek. Mindez a globális ellenőrzés, ellenőrizhetőség kialakítása érdekében!

1997-ben még felháborodtak ezen egyesek, ma már Bill Gates és neje, büszkén dicsekednek évi 2 milliárd fontnyi, erre a célra adott támogatásukkal, természetesen a New York-i Milliárdosok Klubjával együtt, akik szintén lelkesen támogatják a harmadik világ, és az eredményeken felbuzdulva, az egész emberiség szinte teljes kiirtását!

A légköri sugárzás mérését (ARM) Programot, az 1989-ben létrejött finanszírozás mellett az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DOE), szponzorálja. A DOE Hivatal Tudományos és Irányítási Hivatal Biológiai és Környezetvédelmi Kutatás egyik ARM programja, a Közvetett -és Semi-Direct Aerosol kampány (ISDAC), célja a "felhő szimuláció" és a "aeroszolos letöltések" mérése. Egy másik program keretében az Energiaügyi Minisztérium légköri Tudományos Programja, "a légköri folyamatok átfogó értelmezése és ellenőrzése, a szállításra irányul, átalakítási, és az energiával kapcsolatos nyomok a vegyi anyagok és a por vonatkozásában." A por, például az izlandi "szabályozott" vulkánkitöréssel, a légkörbe került, és remekül "hasznosítható" csapadék és jég képzésére, mivel évekbe telik, mire a mikroszkopikus szemcsék leülepednek. A DOE honlap azt állítja, hogy "A jelenlegi "kutatás" középpontjában álló program, az aeroszol permetezéssel kikényszerített éghajlatváltozást vizsgálja: mivel az aeroszol képződés, és fejlődése, valamint az aeroszol tulajdonságai befolyásolják, közvetlen és közvetett hatást gyakorolnak az éghajlatra és az éghajlatváltozásra". 

Az Egyesült Államok kormánya (ennek megfelelően az EU vezetése is), és a tudósok már bombázzák az eget és a savas esőt okozó szennyezőanyagként kén-dioxidot juttatnak a magas-légkörbe, amelynek állítólagos célja, a globális felmelegedés
elleni küzdelem! A "geo-mérnöki" beavatkozás, annak ellenére, hogy az intravénás aeroszol a felső légkörben ismert és ismeretlen veszélyeket hordoz magában, a bolygót veszélyezteti. A javaslatot, hogy eloszlassák a kén-dioxidot, és megpróbálják visszatükrözni a napfényt, már korábban is vitatták, ahogy a londoni Guardian, 2008. szeptemberi cikkében is: A radikális eszmék elleni küzdelemben a globális felmelegedést is fegyverként lehet alkalmazni, amelyet Ken CALDEIRA, vezető tudós (az éghajlatkutatásai alapján a Carnegie Institution a Stanford, California), szorgalmaz, aeroszolok befecskendezésével a légkörbe.http://depletedcranium.com/1955+Tpotha+Teapon+b-36+contrails.jpg

Az egyik lehetőség az, CALDEIRA szerint, hogy "a sztratoszférába kell leépíteni", "jumbo sugarakkal" a felső légkörben, apró részecskéket, például kén-dioxidot". Szétterítve, mintegy 1 millió tonna kén-dioxidot évi szinten, ami 10 millió négyzetkilométerre lenne elegendő, hogy visszatükrözze a megfelelő mennyiségű napfényt". A jelenlegi kísérletek hasonlóak CALDEIRA javaslatához. Az Egyesült Államok kormánya, eddig is támogatott tudósokat, pl. az U.S. Energiaügyi Minisztérium (DOE), a Savannah Nemzeti Laboratóriumát is, akik tavaly hatalmas mennyiségű lyukacsos falú" üveggömböt lőttek a sztratoszférába.

"A projekt szorosan kapcsolódik egy ötlethez, a Nobel-díjas Paul Crutzenére, aki "747-es repülőgép küldését" javasolta, óriási mennyiségű kén részecske feljuttatásával a sztratoszférába, így lehűtve a légkört".Hayne Palmour's Picture of the Contrails and Twilight Phenomenon of the 23 June 1997 Minuteman II Missile Launch Seen From Vista

Az ilyen programok csak karcolások a felületen, ami szokás szerint egy hatalmas és átfogó, "fekete-költségvetéssel" finanszírozott geo-mérnöki projekt a bolygón! Alig vagy egyáltalán nem törődnek a környezeti következményekkel, valamint ismeretlen kihatásaival! Transzformálva, hasonló, mint a H1N1 járvány kirobbantása érdekében kiásott eszkimó asszony holtestéből nyert spanyolnátha vírussal való világméretű fertőzés, majd a "megelőzés és gyógyítás" álarca mögé bújva, pénzrablás, terrorizálás, kényszeroltások, és bebörtönzés lehetőségeinek megteremtése, az anyagilag

természetesen érintett WHO, ENSZ, EU és USA-kormány indítványra!

Nem lehet tudni, mi történik, amikor a környezetet feltöltik kén-dioxiddal, mivel a vegyület a fő összetevője a savas esők alapanyaga, de cseppképzésre ezüst-jodidot, bárium-oxidot, alumíniumot, higanyt és ólmot is alkalmaznak, amelyek az EPA szerint, is a tavak, patakok savasodását, szennyeződését okozzák, valamint hozzájárulnak növényzetet, főleg a fákat érő károkhoz (pl. vörös fenyő), és számos érzékeny erdőtalajéhoz is. A jelentés szerint: ”Ezen túlmenően, a savas esők felgyorsítják az építőanyagok és festékek bomlását, beleértve a pótolhatatlan épületeket, szobrokat, melyek részei a nemzetek kulturális örökségének".

Az "ilyen programok" önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy komoly egészségügyi kérdéseket is felvessenek, mivel nem csak a flórát teszik tönkre, az időjárás megváltoztatásával, éhezéssel fenyegetik a faunát is, de egészségkárosító hatásai

is megdöbbentőek. A kén-dioxid, és a savas esők, laboratóriumi kísérletekkel igazoltan, neurológiai hatásokat és viselkedésbeli változásokat, vérkeringési zavarokat okoznak, szívkárosodást, gyomor és bélrendszeri betegségeket, reprodukciós hibákat, látás problémákat, immunrendszer-károsodást, máj és vese problémákat, hallászavart, anyagcsere és hormonrendszer zavarokat, bőrgyógyászati problémákat, fulladást, tüdőembóliát idéznek elő!

Stephen Schneider a Stanford Egyetemen, űrhajók küldését javasolja a felső légkörbe, miközben tudományos körökben is elismert, hogy az ionoszféra és a sztratoszféra egymásra való kölcsönhatásait sem ismerik! http://depletedcranium.com/chemtrail%20contrail.jpg

2008-ban, a KSLA vizsgálata megállapította, hogy a nagy magasságból chemtrailokból földre hulló anyagban, magas Bárium (6,8 ppm) és az ólom (8,2 ppm), valamint nyomokban egyéb vegyi anyagok, beleértve az arzén, króm, kadmium, szelén és ezüst is megtalálható. Egy kivételével ezek fémek, toxikus hatásúak.

A KLSA hírösszefoglalója a Báriumra összpontosított, amely a kutatások szerint azt mutatja, hogy ez "fémjelzi chemtrailokat". KSLA talált Báriumot szinte minden mintában 6,8 ppm vagy nagyobb arányban, ami "több mint hatszorosa az EPA által meghatározott mérgező szintnek." A Louisiana Department of Environmental Quality megerősítette hogy magas Báriumszintet mértek, bár véleményük szerint, ez "nagyon szokatlan".

Ismételten eljutottunk oda, hogy a háttérhatalom, a kabbalista bankárkaszt, a "fekete arisztokrácia", karöltve a politikus, nemzetüket elárulókkal, a rablás kedvéért, saját -és utódaik jövőjét sem tartja fontosnak, még kevesebbre tartva, a még kiszolgáltatottabb, csak áldozataiknak szánt embertársaikat (bár ezeknek a hóhér legyen az utolsó barátja)!

Chemtrail - Posta Imre

Chemtrail - Gyilkos fellegek - megdöbbentő összefüggések

 

 

Utolsó frissités ( 2011. May 11. Wednesday 13:06 )
 
< Előző   Következő >

Hozzászólnál a cikkhez? Iratkozz fel az asztrálutazás levelezőlistára !

 

Hirdetés

AngyalKapu






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Angyalok az oldalon

Most csak te vagy

ARS POETICA


 

hirdetés

Statisztikák

mystat