Torony-kaland-kihívás: másszuk meg!! Hiába hívtam családom, nem jöttek velem. Elindultam felfelé, emberek jöttek-mentek a tornyon.



Mire felértem pont egyedül voltam, a többi nagyon kedves ismeretlen ember, aki fent volt, már akkorra leért.Ennek így kellett történnie, hogy egyedül voltam OTT és AKKOR: ahogy felértem, és jól megkapaszkodtam: OTT VOLT A MINDENSÉG. AZ ISTEN. Másképp nem tudom megfogalmazni. Földi szavak nincsenek rá. Így éreztem. Együtt voltunk, együtt voltam VELE. Abszolút jó volt. Kiélveztem minden pillanatát. Feltöltődtem és kimondhatatlanul boldog voltam.
Érdekes, hogy a táj a kilátóról nem tett rám nagy benyomást. Szép-szép, bár -véleményem szerint- vannak Hazánknak szebb tájai.

Pár perc után készült rólam egy fénykép ( mellékeltem csapatjáték néven ) és magam is megdöbbentem, hogy nézek ki rajta: csak úgy sugárzom. Bár nem vagyok egy klasszikusan szép, de a képen 'jól mutatok'. ( Dió lóg le a sapkámról. Jó játék, próbáljátok így bekapni a diót. )



Ennyi az én rövid történetem, ami engem is földi életem végéig, sőt még azon túl is elkísér.

Andrea