Mottó: A Szertet és a Boldogság kéz a kézben jár, nincs szükségük EGY MÁSRA, csak EGYMÁSRA!

( Samael)

Egy varázslatos estén egyszer majd találkozol a lelki társaddal: azzal a tökéletes emberrel, aki minden igényednek megfelel majd, és valóra váltja minden álmodat. Igaz? Nem! Az efféle fantáziálgatás - amiért a dalszövegírók és a költők annyira odavannak - az anyaméhről megmaradt emlékeinkben gyökerezik. Ott még akkora biztonságban voltunk, és annyira "egyként" éltünk édesanyánkkal, hogy nem csoda, ha egész életünk során visszavágyódunk oda. De a nyers valóság az, hogy ez egy gyerekes álom. Bámulatos, ahogy a realitás dacára mégis olyan csökönyösen ragaszkodunk hozzá.

A világon senkinek nem kötelessége - legyen az akár a jelenlegi párod, akár jövőbeli, megálmodott partnered -, hogy tálcán kínálja neked a boldogságot. Még ha akarná, se tudná ezt megtenni. A valódi szerelem nem szükségen és függőségen alapszik.
Az igazi szerelem a belső gazdagságunk és érettségünk eredményeképpen jelenik meg. Akkor már annyi szeretet van bennünk, hogy a szerelmek maguktól jönnek utánunk.

Nyers? Fájdalmas? Túl meztelen gondolatok? Kijózanító?

Először légy jóban önmagaddal, keresd meg magadban azt aki lenni szeretnél...
Az örökké változásban lévő önmagad megfelelő szintjein fogsz úgyis párt találni... hiszen hasonlót tudsz csak vonzani az egyetemes törvények szerint.

"Hosszú korszakokon át, újra és újra elmondták már ezt... az összes vallásos ember ezt mondogatta: "Egyedül érkezünk ebbe a világba, és egyedül is távozunk." Minden összetartozás illúzió. Az összetartozás ideája azért jelenik meg bennünk, mert egyedül vagyunk, és ez fáj. Mi az egyedüllétünket együttlétbe akarjuk fojtani... Ezért olyan fontos nekünk a szerelem. Próbáld megérteni a dolog lényegét. Általában azt gondolod, azért szerettél bele valakibe, mert az illető gyönyörű.
De ez nem így van. Az igazság az, hogy azért leszel szerelmes, mert képtelen vagy egyedül maradni. Ezért menekülsz, ezért próbálsz valahogy kitérni önmagad elől. Vannak, akik nem emberekbe, hanem a pénzbe szeretnek bele. Ők a pénzt és a hatalmat kezdik hajkurászni, aztán politikus lesz belőlük. Ez is csak egyedülléted elkerülését szolgálja.
Ha megfigyeled az embert, ha alaposan megfigyeled önmagad, meg fogsz lepődni - az ember minden tevékenységét visszavezetheted egyetlen egy kiindulóponthoz. Ez pedig nem más, mint az egyedülléttől való félelem. Minden más csupán kifogás. Az igazi ok, hogy nagyon egyedül érzed magad."

Osho

Alapgyakorlat

Férfi - Női ideálok

 Kedves Izidor!

Úgy éreztem, hogy ez több mint hozzászólás, - a cikk folytatása, kiegészítése.

  Teljesen mindegy - és biztos, hogy elolvassák azok is, akiket a hozzászólások már nem érintenek meg, bemásoltam ide. 

Köszönöm azt a lelki, és tapasztalati támogatást amit LÉLEKPÁRODDAL, itt a honlapon kapunk tőletek.

gyury, és Haniel.

   EGYEDÜLLÉT   

Semmi sem véletlen, hogy pont ma kellett olvasnom ezt a cikket. Semmit sem hozunk erre a világra és semmit sem viszünk. Ma alkalmam volt megtapasztalnom az egyedüllét fájdalmát és az azt követő szabadságérzést. Ragaszkodásaink vissza-vissza térnek életünkben és sokszor nagyon váratlan élethelyzetben találjuk magunkat. Elég, ha nem vagyunk elég tudatosak és az energiaszintünk csökkenésével már megint a birtoklás és az egó akarásásnak csapdájába esünk. Ezek a minták végig kísérnek életeinken, amíg ki nem oltjuk magunkban. Ez a kioltás, tudatosítás egyre gyengítí kényszerítő erejét. Igen hajlamosak vagyunk másról azt képzelni, hogy tökéletesen összeillik velünk úgy, hogy közben félünk az egyedülléttől. Amíg ez a félelem bennünk dolgozik, a kapcsolatunk sem működhet ideálisan. Tegnap este és ma reggel hagytam magam ezeknek a beidegződéseimnek a hatása alá kerülni, ami rögtön ellentétet szült kettőnk között. Két önmagában egész ember, birtoklás és akarás nélkül szeretetben meglehet de csak addig, amíg ezek a paraméterek érvényesek. Ha egy pici változás történik akkor nem tud működni egy kapcsolat sem. Itt kövtkezik a lényeg. Életeink tapasztalatai és ezek tudatosításai révén lehetséges úgy tovább lépni, hogy a kapcsolat újra a régi fényében pompázzon egy magasabb tudatossággal. Az egó táplálta régi energiás gondolatok viszont teljes széthúzást eredményeznek. Ezek az alprogramjaink ha kell, ha nem működésbe lépnek és már azt vesszük észre, hogy megint olyan élethelyzetben vagyunk, ami nagyon rossz számunkra. Ilyen helyzetben már nagyon sokunknak volt részünk és biztos nagyon fájó emlékek fűződnek hozzá. Szóval megtapasztalva ezt az állapotot úgy döntöttem, hogy nem engedem, hogy a régi alprogram szerint reagáljak tovább, pedig az óriási kényszerítő erővel próbált a tervemtől eltéríteni. Az egóm ordító oroszlánként követelte méltó jussát, birtokát érezve, hogy, ha nem úgy lesz,ahogy ő akarja, akkor veszít az erejéből. Ebben az állapotban mégis úgy döntöttem, hogy az igazi szeretet nem birtokolhat és nem követelhet semmit, ezért az égiekhez fordulva segítséget kértem. Nagyon rosszul éreztem magam és ez az elhagyatottsággal párosulóegyedüllét érzés csak nyomta a lelkemet szüntelenül. Pár perc múlva megjött az üzenet és tudtam hová kell mennem és tudtam mit kell tennem. Fogtam magam és elmentem arra a csodálatos helyre, ahol a párommal csodákat éltünk meg. Egy dolog motivált csak, hogy az egyedüllétem kényszerítő illúzióját felülírjam és megmozgassam a testem, hogy olyan energikhoz jussak, hogy másként tudja tekinteni magamra. Ahogy kiértem erre a csdálatos kilátással megáldott helyre már éreztem, hogy jó úton vagyok. A nap káprázatos fénye és melege körbeölelve magához húzott. Éreztem, hogy imádkoznom kell és arra öszpontosítottam, hogy minden legyen úgy, ahogy lennie kell és a legideálisabb dolog alakuljon ki újra a Kedvesemmel. Félre tettem minden önös érdeket és rábíztam magam a jelen pillanatra. Tudtam, hogy, ha így teszek, akkor a "legyen meg uram a te akaratod" elve érvényesül, ami ideálisat szül. Beindult bennem valami, valami fantasztikus erő. Ez az erő feledtette velem az egyedüllétemet és azt éreztette, hogy velem van mindig. A Krisztusi impulzusok szó szerint végigmosták a sejtjeimet. A nap energiája és a Földből áradó energiák felébresztették bennem azt az erőt, ami felülír mindent régi alprogramot. Úgy érezetem, hogy meg kell mozgatnom a testemet és tornázni kezdtem. Kezdett minden békéssé válni körülöttem. A reggeli bánat már együttérzéssé változott bennem. Azt éreztem, hogy semmit sem bánok, mindennek úgy kellett történnie, hogy megtapasztaljam ezt az aspektusomat is. Miután helyre billentem éhes lettem és gyönyörő piros, beérett csipkebogyóval csillapítottam éhségemet. Éreztem, hogy feltöltődtem. A változás mindig jelen van az életünkben. Birtokolni és abban az erőnket meglelni már régi energiás dolog. Csak magunkban van az erő és ezt az erőt meg kell keresnünk, mástól nem kunyerálhatunk. Az új energiás kapcsolatok alapfeltétele, hogy önmagunkban mindig egészek vagyunk és csak azután várható az, hogy a szeretet szabadon tud áramolni a két fél között. Pontosabban nem is a két fél között, hanem három között. Isten-nő-férfi között. Csak az ima és az EGYséges egómentes gondolatok építik és erősítik tovább a kapcsolatot. Ez nálunk is így történt. A Krisztusi impulzusokat befogadni csak tudatossággal lehet, ahhoz , hogy ez az erő dolgozni tudjon bennünk át kell gondolnunk újra azt, amit isten már egyszer átgondolt. Ez egyszerűen csak tudatosítása annak, hogy nem csak fizikális lények léteznek és nem csak tőlünk függ minden, mint, ahogy nagyon sokan gondolják. Az, hogy isteni lénynek tekintjük magunkat még nem ruház fel minket azon szellemi törvények alól, hogy igenis van egy rend, amit illdomos betartani a szellemi fejlődés és a tudatosulás érdekében. Sok önhatalmú istenjelölt van most jelen, akik egyes alaptörvényeket figyelmen kívül hagyva bizonygatják, hogy rájuk semilyen törvény nem vonatkozik. Isten gondolatait újra gondolva viszont nagyobb belátásra lehet szert tenni. Persze ez igényel egy kis alázatosságot, ami remélem több emberben meglessz. A nappá egyé válni úgy lehet, hogy előtte ismerjük őt. Így van ez Krisztussal is, az impulzusait csak úgy vehetjük fel úgy válhatunk egyé vele, ha van ismeretünk róla. Ez az ismeret Mihályon keresztül érhető el. Szóval ezeket a dolgokat figyelembe véve érezhettem meg ezt a krisztusi erőt. Végtelen hit kell hozzá, hogy az asztráltestünk átitatódjon vele és csak azután képes az étertestünkben hatni, úgy, hogy az életenergiánkat áthassa. Ettől kezdve vitálisak leszünk és erősek egyedül. Sok minden történt még velem, de a lényegét leírtam, hogy vezettem vissza magam egy egészséges párkapcsolati szintre. Ami a csoda ezek mellett, hogy a Párom is úgyanígy gondolva és cselekedve tőlem 300 km-re ugyanígy tett és IMÁINK meghalgatásra találtak. Éreztem, hogy ez a kapcsolat túllép ezen a blokkon...és így is lett. Miután hazaértem és felhívtam a Kedvesem csak akkor tudtam meg, hogy szinte mindent ugyanúgy csináltunk.
Szeretlek benneteket.

izidor

Kedves Maya! ez így lesz kerek:o)))

Míg izidor szenvedett... én "rideg" voltam, és "önző". 
 
Ezeket vágta hozzám végső elkeseredésében. Valóban az voltam akkor. Így kellett viselkednem vele szembe. Szeretetből.  
 
Ezt meg kellett tennem érte. Micsoda paradoxon? 
Mi több, mikor megkérdezte, hiányzik e nekem, azt válaszoltam hogy nem. (És igaz volt. Mert az, aki akkor hozzám beszélt a telefonba, nem hiányzott). 
 
Szememre hányta, hogy nincs bennem együttérzés. 
És tényleg nem volt. Ez nem olyan bánat volt, amiben együtt kellett volna éreznem. Ez a maga által kreált szenvelgése a szegény énnek, aki már annyira hozzászokott, hogy időközönként nagyon rosszul érzi magát, hogy ha nincs is miért, hát gyárt valamit, hogy ez a konfort érzése meglegyen. 
 
Ó, én is műveltem ezt. Magas szinten. Lehet, még nálam is előjön néha. Bár remélem, hogy már csak a sötét múltban leledzik. 
 
Azt is hozzá szeretném tenni, hogy egész életemben attól szenvedtem, hogy mindenki nyügét-baját magamra vettem. Keresztül folyt rajtam a világ fájdalma. Érzékeny voltam minden negatív megnyilvánulásra. Hát még ha konkrétan nekem címezték. 
Érzékelem az emberek gondolatát. Miért viselkednek úgy, ahogy. Értettem mindenkit. Az emberek közti ellentétet, és hogy mindegyiknek igaza van. 
Családon belül főleg bántottak, hogy látom a problémát, de nem tudok segíteni.  
Próbát azért mindig tettem, de rájöttem, nem rajtam múlik.  
 
Sokat voltam beteg amiatt, hogy hagytam magam mások által lehúzni. Agyaltam mások problémáin. Szó szerint, mindent mellre szívtam. Nagyon mélyen átrágtam magam mindenen. Átadtam az energiáimat, ez illető jobban lett, én meg belebetegedtem. Különböző testi fájdalmak, és immunrendszer gyengeség jellemzett. Hosszú napokig vagy hetekig tartott, míg helyre jöttem. Egy-egy hetes jólét után aztán ismétlődött.  
 
Kb. három hete viszont, ahogy rezgésszintem elérte azt az állapotot, ahol tudatára ébredtem sok mindennek, határozottan vonalat húztam. Meg kellett tennem egészségem megőrzése és további fejlődésem végett. Ami olyan "önös" szándékból fakad, hogy nem segíthetek másnak, ha magamat nem erösítem meg. 
 
Így történt, hogy miután izidorral néhány hónapja együtt vagyunk, minden alkalommal, mikor külön kerülünk (Mivel 300 km választ el minket, és mindketten két gyereket nevelünk), olyankor beindult nála valami, ami lehúzta őt. Én a magam részéről boldog voltam, és úgy értékeltem a kapcsolatunkat, hogy mikor nem vagyunk együtt, akkor is együtt vagyunk. Mert a lelkünk mindig megtalálja a másikat. Most már tudjuk, hol keressük. Az élet úgy adja most, hogy neki ott van dolga, nekem pedig itt. És milyen jó, ha néha fizikálisan is tudunk találkozni. 
 
Tényleg nagy csodákat élünk meg együtt, de mikor külön megyünk, valami mindig beindult benne. Elmondta, mert mindent megosztunk egymással.  
A szegény én elsírta bánatát a telefonba több órán keresztül.  
Eleinte én is belementem a játékába, hagytam magam lehúzni, és mikor odakerültem a szintjére, ő jobban lett. Én viszont napokig szenvedtem. (fejfájás, izomfájdalmak, álmatlanság, stb.) 
 
És kb. 3 hete azt mondtam elég. Változtatok. Ezt még a szeretteimnek sem engedhetem meg. Nem az a szeretet, ha hagyjuk bántani magunkat. 
 
Pl. a kisfiam nagyon hisztis volt. Vele már egy ideje gyakorlom ezt. Fizikai fájdalmakat éltem meg a hisztijeitől. Az idegeim szétcincálódtak tőle.  
És egyszer úgy döntöttem, nem fogok rá figyelni olyankor. Nem kapja meg tőlem azt a kevéske energiát a testemből, amit nagy nehezen sikerül összeszednem néhány nyugodtabb pillanatban. 
Mikor rákezdett, közöltem vele, hogy nem adok energiát, szerezzen máshonnan, és egyszerűen becsuktam előtte az ajtót. Így teszek mindig vele. Eleinte még érintett, de mára már nem zavar. Sőt ezek a megnyilvánulásai tűnőben vannak. 
 
És itt van a Kedvesem, aki ahelyett, hogy örült volna a jónak, a hibákat kereste a kapcsolatunkban. De persze csak ezekben a bizonyos helyzetekben, mikor külön voltunk. 
 
És most ismét felütötte a fejét a minap. Az ő élményét már ismeritek.  
Most leírom, nálam hogyan zajlottak az események: 
 
Nagyon jól éreztem magam. Pár hete miután megszüntettem agyalásaimat, és másképp állok az emberekhez, nem veszem át a negatívizmusukat, nem engedem, hogy magamévá tegyem mások megoldandó problémáját, hát igazán jól érzem magam.  
Nem hiába imádkoztam azért, hogy ne essek ki egyensúlyi helyzetemből.  
És ez nem azt jelenti, hogy érzéketlen lettem, hanem megértettem valami nagyon fontos dolgot magamra vonatkozóan. Mert nem biztos, hogy mindenkinek ezt kell tenni, de mivel én túl érzékeny voltam, számomra létfontosságú volt. 
 
Szóval én valahol a felső szférákban jártam itthon, kis családom körében, mikor kedvesem lesújtó hangját meghallottam a telefonba. Tudtam, hogy ez ugyanaz a verkli, és nem akarom csinálni. Olyan csömöröm lett hirtelen, és ridegen közöltem vele, hogy elég volt. Könnyen tettem ezt, mert valaki olyannak mondtam, akit vagy amit nem tudok szeretni. Ez a valaki csak mondta a magáét, én meg nem értettem, hogy megint mi rosszat követtem el. De tudtam mit érez, mert évekkel ezelőtt egy másik kapcsolatomban én játszottam ezt el. 
Akkor szerencsére ő is rideg volt velem, és én otthon egész éjszaka szűköltem, mint egy kutya. De tudtam kihez kell fordulnom, és az égiek segítségével kiveséztük a problémáimat. Ez több éjszakán át tartott. Megtörtem, de több lettem, feljebb léphettem. 
Be kellett vonzanom azt az embert, hogy az elengedést megtanuljam. Pedig azt hittem, már sikerült magamévá tenni, hogy senki és semmi nem a miénk. Ehhez egy nagyon jó tanítóm volt, a kislányom, ráépítettem az éltetemet, boldog voltam, és egyik napról a másikra meghalt egy autóbalesetben.  
Totál átértékelődött az életem. Megértettem akkor, hogy senki nem a miénk, nem lehet mástól várni a boldogságunkat, és a megnyugvást csak egy helyen kereshetjük, a szeretetben, amit Krisztus képvisel, ahová csak magunkon keresztül juthatunk el. Mikor belépünk magunkba őszintén, tiszta szívvel, kinyílik az a világ, amit Isten megígért nekünk. 
 
E felé a világ felé tartok. Egyre elszántabban, és tántoríthatatlanul.  
Néha önzőnek tűnhetek. De csak annak és akkor, mikor valami olyant követelnek tőlem, amit nem tudok, vagy nem akarok éppen akkor adni.  
 
Mert mára már eljutottam oda, hogy megtanultam szeretni magamat. Ezért megvédem magamat. Mert szeretni csak az tud, aki tudja magát is szeretni. 
 
Szóval izidor beszélt. Kaptam a szemrehányásokat, de teljesen nyugodt maradtam, és boldog voltam attól a tudattól, hogy tényleg nem esek ki egyensúlyi helyzetemből. Fent vagyok! Jönnek a negatív packák, és mégis jól vagyok.  
Próbáltam izidorhoz beszélni, és elmondani mi történik itt, de ő nem tudott ott lenni. Az a régi nem engedte a telefonhoz. 
Azt mondta nekem, hogy "úgy látom, ha nem lennék már neked, te akkor is jól éreznéd magad!"  
A kegyelemdöfést meg kellett adnom. Ennek a valaminek egyszer és mindenkorra meg kell halnia. 
Azt válaszoltam, hogy "Ez így van. És neked is úgy kell csinálnod az életedet, ha én nem lennék, akkor te is jól érezd magad" 
Ez jelenti azt, hogy teljes ember vagy. Nem szorulsz a másikra. Nem a másiktól várod a boldogságodat. 
 
Izidor részéről a folytatást ismeritek. 
Kiment a rétre, és mint később kiderült, egymástól függetlenül ugyanazt cselekedtük egy időben, ugyanazok az impulzusok értek, ugyanazokat gondoltuk. 
 
Kimentem az itteni rétre én is.  
Itt megemlítem, hogy miután elolvastam a Kaltes asszony szekerén című cikket, olyan hatást tett rám a szíriusziakkal kapcsolatos új információ, hogy azt éreztem ismét megnyílt egy csatorna. Tudatosodott bennem, hogy menjek ki a rétre, és rajzoljam fel a Dávid csillagot. És egy dátumot kaptam, hogy legközelebb mikor lenne fontos oda mennem.  
 
Tehát kimentem a rétre, kiléptem a Dávid csillagot (izidor is ezt tette, pedig nem beszéltünk össze) A nap felé fordulva kommunikáltam az égiekkel (izidor is). És mindkettőnket áthatott a krisztusi szeretet. 
 
Megértettem valamit a világban lévő marha nagy szabadsággal és a Krisztusi szeretettel kapcsolatban: 
Minden Istentől való, a jó és a rossz is. Ezt mindannyian tudjuk. Kijelentik sokan, bármit csinálhatunk, hiszen minden Istennek a része, szabadság van! 
De, aki a Krisztusi szeretetben akar élni, annak tisztában kell lennie néhány "szabállyal". 
Ezt azért tettem idézőjelbe, mert azok igazán nem mondhatók annak. Mert, mikor valaki eljut oda, hogy kijelenti, hogy abban a világban szeretne létezni, elindul egy úton, ami össze-vissza dobálja, csiszolja, és mikor a kapuban áll, olyan fényes lesz, hogy együtt ragyog Krisztussal. Már semmi ellenérzése nincs, mert sejtszinten érzi, hogy így van ez rendben. Így akarja ő is. 
 
Aznap délután átitatva ezekkel az energiákkal, visszasétáltam a gyerekeimmel a rétre. Közben meséltem nekik ezekről. Az is csoda volt, hogy a nagyobbik szívesen eljött. Egy ideje nem tudom ilyesmire rá venni. A másik, hogy szívesen hallgatta, amit mondok. Kiskorában is hallgatta, de mostanában ingerülten tiltakozott minden információ ellen.  
Kérdezte, hogy abban a világban lehet e Metalikát játszani (gitározni tanul). Mert, ha nem, akkor ő nem akar oda menni. Mondtam, hogy ha eljut odáig, valószínű már nem kemény rokkot akar nyomni.  
Mondja - Nekem régi vágyam, hogy színpadon Nírvánát játszam. 
Erre azt válaszoltam: -Fiam, éld meg a vágyaidat, mert ha nem teszed, vágy marad, és úgy fogod érezni, hogy lemaradtál valamiről. 
Aztán, ha kiélted minden vágyadat, eljönn egy üresség érzés, értelmetlennek látod ezt az életet, nem találod a helyed... 
Közbevágott: - Ezért lett öngyilkos a .... (nem tudom milyen együttes tagja)? Kábítószerezett. 
- Valószínű. Ilyenkor van, aki az alkoholhoz nyúl, van aki a kábítószerhez. Én is megéltem ezt az érzést. Utáltam élni. De én máshoz nyúltam. Remélem majd te is azt teszed. 
 
Szeretettel: Maya 

Köszönöm nektek: gyury:o)))