|
Mottó: Egyetlen lépcsőt sem lehet kihagyni a felemelkedés útján! Samael Ima Magyarországért. Magyarország meghatározó szerepet tölt be a változásban. 2010. május 17. A FÖLD Szerves Rendje most illeszti magához mindazt a megnyilvánulást, amely eddig is a részét alkotta. Egy olyan változáson megy keresztül, amelyben bizonyos Országok és területek, köztük Magyarország is, meghatározó szerepet tölt be a változásban. A fokozott tisztulás részeként jelentkezik nálunk a mostani viharos időjárás,- ami a legmélyebb gyökerekig tisztít ki minden olyan régi mintát, megnyilvánulást, amely még a részünket alkotta, és mélyen az ANYAFÖLDBE volt eltemetve. Egy bizonyos folyamat indult el Magyarország terében, amely fokozott intenzitással van most jelen.
Mindaz, Aki részt vesz ebben a folyamatban, érzi, hogy most történik valami, és gondolkodóba esik, - mit is jelent ez a szokatlan időjárás? A FÖLD változási folyamatán kívül, a NEMZET változási folyamata is benne szerepeltetik. Gyökeres változás indult el a NEMZET TESTÉBEN, és ez a változás az élet minden területéről visszahat ránk. Magyarország egy olyan útra lépett, amikor búcsút int a régi bevett mintáknak, és egy ÚJ, lényegében történelmi változás útjára lép. A természeti elemek ebben segítőként lépnek fel. Kisöpörnek, kimosnak minden olyan energetikai megnyilvánulást, amely még a múlt korlátaként betelepedett, és nem engedte az ÚJ beáramlását. Meghatározva a változás menetét, bizonyos területeket fokozott intenzitással tisztít. Ezek a helyek olyan energetikai rendszerrel rendelkeznek, ahol a múlt hozadékaként feltorlódott a negatív minta. A Pünkösd, Új Korszakot jelent az Ország életében, megtisztulva és felkészülve várja a MAGOSABB SZELLEMI minőség beáramlását. Magyarok, Testvéreim, kérlek benneteket, most még fokozottabban imádkozzatok a HAZÁÉRT, a magyarságért. Minden ima meghallgatásra talál, minden sóhaj az ÉGBE száll. Higgyetek és bízzatok,- TUDJÁTOK, hogy az ÚR, a MAGYAROK ISTENE meghallgatja imáinkat és megvédelmezi Népét. Isten áldása szálljon Magyarországra és minden magyar emberre. Ámen.  Engesztelő Ima (saját üzenet által) Örök Atya, kéréssel fordulok Hozzád, - Adj nekünk Üdvösséget, Örök Életet! Most azokért a lelkekért imádkozunk, akik szándékban, akaratban elfordultak Tőled, és nem képesek visszatalálni a Szent Fény Örök Birodalmába. Kérlek Téged, adj nekik Kegyelmet! Adj rájuk üdvösséget! Édes jó Anyánk, Szűz Mária, kérlek, segíts nekünk abban, hogy a szívek megnyíljanak, és a lelkek megtisztuljanak! Édesanyánk kérünk téged, vezess minket, támogass minket! Támogass abban, és működj együtt velünk, hogy imádságunkban kellőképpen elmélyültek legyünk, és kellő alázattal és szerető szívvel forduljunk embertársaink felé. Az IMA ereje által gyógyuljanak a lelkek, és kapjanak Örök Üdvösséget! Imádkozom Hozzád Mennyei Atyám, Országom felvirágoztatásáért! Engesztelő Imával fordulok Hozzád, az Országban, és Országon kívül élő szegényekért, szenvedőkért, a kegyvesztettekért, azokért, akiknek lelke elsötétült a fájdalomtól, akik örök rabságban élnek az idő fogságában, a haldoklókért, gyermekekért, a nyomorgókért és mindazokért, akik nem képesek szívüket felemelni Hozzád. Örök Atya, kéréssel fordulok Hozzád,Adj nekünk Üdvösséget, Örök Életet! Ámen.
Írta: Meríté Feketéné Lendvai Katalin Bizalmatlanságból eredő kódok feltárása Lélekgyógyítás. 2010. május 3. Szíved mélyén létezik egy pont, amelyben, az EGYSÉGBŐL kiesettség következtében megrendült az ősbizalmad az Isteni Forrással szemben. Ennek helyreállítása korszakokon keresztül újra ismétlődik. Most kérünk Téged, nézz mélyen a szívedbe, és keresd meg azt a pontot MAGODBAN, ahonnan a bizalmatlanság érzése keletkezett. Hosszas ráhangolódás és keresés után meg fogod találni. Tanácsolom, hogy hívd hozzá segítségül a Krisztusi Szívgyógyító Angyalokat. Egyedül, angyali vezetés nélkül semmiképp sem tanácsos nekiállni a munkának. Egy példa a kérés megfogalmazására: - Hívlak bennetek Krisztusi Szívgyógyító Angyalok,… Kérlek, segítsetek nekem feltárni az okot, amely a bizalmatlanság kódjából ered. Lehet, sőt biztos, személyes tapasztalatom alapján, hogy többször neki kell rugaszkodnod ennek a kérdésnek a feltárásához,- mert az igazi válasz mélyen van elrejtve előled. Szíved legmélyére, Krisztusi MAGod mélységébe kell hatolnod ahhoz, hogy a választ megleld. Az Ősbizalom Forrását vissza kell helyezned a szívedbe,- de ezt csak úgy tudod megtenni, ha mindent, ami megakadályozza a Forrás útját,- feloldasz előle. Hagyod, hogy szakítsa át a korlátozó gátakat, a megkötéseket, a korlátozó tényezőket,- amelyek nem engedik, hogy szabad légy. Mindez belőled a mélyről ered. Mindez belőled fakad. Nem kifelé kell kutakodnod, befelé kell haladnod és ott keresgélned a választ. A KRISZTUSI MAG újabb felfedezése vár rád. A Krisztusi fájdalomminta feloldása után, a szívünk legmélyén lévő pontot kell megkeresnünk,- ahonnan a bizalmatlanságunk kódja ered az Isteni Forrással szemben. Bizalmatlanságunkból kifolyólag nem tudunk kellőképpen rácsatlakozni az ISTENI FORRÁSRA és RENDRE. Ezért nem tudjuk feltárni mélyebb igazságainkat és összefüggéseinket,- mert a bizalmatlanság megkötő ereje mindezt egészben, vagy csak részletekben, de megakadályozza. Sokan érezhettetek az elmúlt napokban ólmos fáradságot, fájdalmat, nyomást, szúró érzést, a test különböző részeiben, főleg a (fizikai) szív és a szívcsokor területére koncentrálódva,- mindez ennek a problémának az oldásából ered. Most kérünk benneteket, hogy tudatosan is kövessetek el mindent annak érdekében, hogy ezek a kódok minél előbb kitisztuljanak, feloldódjanak. Megpróbálunk ebben segítséget nyújtani nektek. (Kérem először figyelmesen olvassátok el egész terjedelmében az írást, és csak utána próbálkozzatok a gyakorlattal, mert közben kénytelen voltam egy kis kitérőt beiktatni). Gyakorlat: - Mély belélegzésekkel áramoltasd végig magadban a Krisztusi Fényt. Érezni fogod, hogy belégzések által egyre mélyebbre kerülsz magadba…. Csak befelé figyelj,- koncentrálj, de lazulj bele az egész folyamatba…. Kérd a Krisztusi Szívgyógyító Angyalok segítségét. Lassan indulj el befelé a szívcsokrodba, a Krisztusi MAG felé…. A légzésedre, a lélegzetvételedre nagyon figyelj! Nagyon fontos, hogy egyenletesen, ütemesen lélegezz,…és kellőképpen belelazulj a folyamatba. Utadon lehet, hogy többféle akadállyal találkozol. Akik még nem jutottak el a Krisztusi MAG feltárásáig, náluk még több akadályozó tényező is felmerülhet. Ők lassabban haladnak a cél felé, de az a lényeg, hogy már elindultak,- és tudatosságuk által már készen állnak rá, hogy feloldják az akadályozó korlátokat. Akik már többszöri munka által elérkeztek a Krisztusi MAGig, az Ő dolguk most könnyebb valamelyest. Nézzük csak meg miért? Nekik már nem kell számos rétegen áthatolniuk, hanem egyenesen megérkezhetnek a keresett ponthoz. De valljuk be az Ő dolguk sem a legkönnyebb, mivel a tudatuk hárít, mert nem igazán akar szembesülni a ténnyel. Nem akar újra találkozni a fájdalommintájával, amely most a bizalmatlanság forrásából ered. Előfordulhat, hogy különböző, elme által talált okokat teremt. - Nézzük csak meg, mit lehet ilyenkor tenni, hogy tudatos elménk által ne hárítsunk el cselekedni akarásunkat? Először is fogadjuk el magunkat, azt, hogy nem vagyunk hibátlanok, akár vétkezhettünk. Saját magunkban tudattalanul korlátokat állíthattunk fel. Most eljött az idő mindennek a felszámolására, letételére. Kezdjük hát el, vágjunk bele…. Mielőtt még elvesztenénk a fonalat,- térjünk vissza oda, hogy már elindultunk az úton a szívcsokorba,- és egyesek már folyamatukban, megélésükben eljutottak a Krisztusi MAGig. Itt ebben a MAGban van egy pont, ahonnan a bizalmatlanság kódja ered. Próbáljuk megkeresni és feltárni, hogy miből is alakulhatott ki nálunk ez a minta. Ismételten felhívom a figyelmet a légzés fontosságára! Lélegezzünk mélyen… Lélegezzük be a Krisztusi Fényt és Szeretetet, és a kilégzések által pedig engedjünk el minden bennünk lévő rossz érzést…. Most koncentráltan csak arra pontra fókuszáljunk, amelyből a bizalmatlanság kódja ered. Ezt vagy megérezzük, vagy pedig belső látással egy sötétebb, szürkébb területet fedezünk fel a MAG területén. Most újra erősítsük meg kérésünket a Krisztusi Szívgyógyító Angyalok irányában,- kérjük Őket, hogy vezessenek minket, segítsenek feltárni, megérteni az okot, amelyből a bizalmatlanságunk ered,- és aztán segítsenek begyógyítani az ebből fakadó sebeket…. Személyes angyali vezetésem engem Jézus keresztre feszítéséhez vezetett vissza, a Golgotához….. Újra feltárult előttem a kép,- Jézus Urunk a kereszten… Hirtelen a fájdalom hatására összeszűkült a szívcsokrom, alig kaptam levegőt, a mellkasomra mintha mázsás követ helyzetek volna,- mindezt csak azért írtam le, hogy tudatában legyetek annak, ne érjen váratlanul, hogy a megélés, a feltáruló látvány hatására, a szembesülés ilyen tüneteket, vagy teljesen más jellegűt is előidézhet. De figyeljünk oda, mert ha végig nézünk ez életünkben, általában ez a megjelenő tünet, ha nem is tulajdonítottunk neki jelentőséget, de életünkben testi szinten jelen van. Tehát a gyökerekig kell visszamennünk, ott kell kioldanunk magunkból, a bizalmatlanságunk forrását, a gyökeret, amely belőlünk ered. Ezzel a figyelmeztetéssel senkit sem akarok megijeszteni, hisz az Angyali Erők, Segítők velünk vannak,- no és persze itt újra felmerülhet a bizalom kérdése,- vajon rá merjük e bízni magunkat az Ő vezetésükre? Ha eljutottunk MAGunkban a keresett pontig, feltárul előttünk egy kép, amelyből a bizalmatlanságunk ered,- próbáljuk feltárni az ehhez kapcsolódó érzéseinket, szembesüljünk a megéléseinkkel. De a történetbe ne lépjünk be! Csak kívülről szemléljük, így is eléggé átjönnek az érzések, és ennek hatására is eléggé tud fájni a dolog. Az a fontos, a lényeg az,- hogy megértsük a történéseket. Bővebben megmagyarázva a saját megélésem által:- Nálam, az én esetemben, a keresztre feszítés milyen bizalmatlanságot okozott az Isteni Forrással szemben? És ez a bizalmatlanság a jelenlegi életemben miben nyilvánul meg? Mindenkinek más- más a megélés, a kérdés és a válasz, a feltett kérdésére. Ajánlatos mindezt kibővíteni,- elgondolkodnunk a mélyebb összefüggésekben, - hogy miért is van az, amikor az emberek többsége nehezen mer változtatni,- gondolok itt akár egy élethelyzetre, mert nem érzi biztonságban magát,- tehát bizalmatlanságot érez az Isteni Forrással szemben. Nem tudja feltétel nélküli bizalmát, hitét és ráhagyatkozását adni a változásban TEREMTŐjének. Tehát, próbáljuk meg megérteni a saját bizalmatlansági kódunkon keresztül, hogy mi volt az a pont amikor elvesztettük a bizalmunkat az Isteni Forrással szemben. Próbáljuk meg feltárni minek a hatására történt meg mindez. Itt, ennél a pontnál, már olyan mélyen vagyunk MAGunkban, hogy igaz választ kell kapnunk a kérdéseinkre. Itt már meg illik értenünk, mit nem gondoltunk helyesen. Mi az, amit emberi ésszel teremtettünk meg? Nagyon fontos a feltárás,- a szembesülés,- a megélés, és főleg a megértés,- mert ha ezt nem tesszük meg,- megértés nélkül nem tudjuk magunkból a bizalmatlanság kódját kiiktatni. Ismételten kérjük a Krisztusi Szívgyógyító Angyalok segítségét, a kódok feloldásában, és abban, hogy segítsenek,- hogy az ISTENI TÖRVÉNYEK és REND szerint értelmezzük a fennálló helyzetet. Kérjük meg Őket, hogy gyógyítsák be az ebből fakadó sebeket, és állítsák vissza az ŐSBIZALOM FORRÁSát. Ahogy „tisztán, igazul”kezdjük értelmezni a történteket, (az ISTENI TÖRVÉNYEK és REND szerint)- egyre inkább enyhül bennünk a fájdalom, a nyomás, azok az érzetek, amelyek felléptek az oldás közben. Egészen addig a pontig tanácsos folytatni a feltárást és az értelmezést,- amíg teljességgel el nem múlik a bennünk lévő fájdalom érzése. Ha még marad bennünk egy szikrája is ennek, akkor egy következő alkalommal újra tanácsos megismételni a gyakorlatot. - Készen állok rá, hogy elengedjem a bizalmatlanság kódjából eredő fájdalmat és abból fakadó sebeket begyógyítsam. Elengedem mindazt a mintát, ami engem megköt, visszatart, és nem enged, hogy teljességgel megéljem a Krisztusi Szeretetet, és azt, hogy teljességgel a Krisztusi utat járjam. Kérem az angyali Erőket, segítsenek feloldani ehhez a mintához kapcsolódó kódokat, heted íziglen. Ha sikerült az oldás, akkor a Krisztusi Fény és Szeretet hulláma önt el bennünket,- feloldva és begyógyítva a bennünk lévő összes olyan mintát, amely nem az EGYSÉGBŐL, az EGYből ered. Ismételten kérem, hogy a légzésedre fokozottan figyelj! Enged, hogy az egész tested átmossa a Krisztusi Fény és Szeretet,ezt a Fényt lélegezd be és amit el akarsz engedni azt pedig a szádon keresztül kifújva is engedd el. A feloldott kódok hatására hirtelen megkönnyebbülsz, forróság önt el. Határtalan béke, szeretet és fény tölt be. Maradj egy darabig ebben az állapotban, ameddig kényelmes számodra. Szívd magadba és áraszd szét ezt az érzést. Merülj el a boldogság forrásában…. Ütemes légzések által lassan térj vissza mindennapok világába, a mostba, a jelenbe… Köszönd meg a TEREMTŐnek, a Krisztusi Szívgyógyító Angyaloknak, MAGODnak, hogy a segítségedre voltak, és részese lehettél e folyamatnak. Ha esetleg a jövőben mégis újra előfordulna a bizalmatlanság kérdése, akkor újra szükségessé válik számodra a gyakorlat megismétlése. Az elkövetkezendő napokban fokozottan figyeljünk oda testünk jelzéseire. Fokozottabb figyelmet fordítsunk az energetikai tisztításra. Ha lehetőség van rá, több folyadékot fogyasszunk, hogy a sejtekből is mielőbb el tudjanak távozni a megtapadt minták, - ne örökítsék már tovább át magukat sejtszinten. Engedjük át magunkat a feloldásnak, a tisztulásnak. Mindebben a Fény, és Krisztus áldása kísérjen minket! A MAGOK kiteljesedése. 2010. május 7. A Fényvallást kövessétek,- amely abban nyilvánul meg,- hogy tiszta szellemi üzeneteket vesztek magatokhoz,- a bensőre,- a belső eredetre figyelve. Az igazi értékrendet most találjátok meg. Most tértek vissza az EREDENDŐ RENDHEZ. Magatok tudása és belső felismerése által haladtok előre,- az ŐSI REND rajtatok keresztül újítja meg magát. A megújulást MAGATOKBAN keressétek. Szakítsátok át a határokat, a korlátokat, amely még bensőtök tagadásából ered. A tiszta MAG minőséget áramoltassátok magatokon keresztül,- a régit összekötve az újjal,- ebből születik meg az ÚJ MAG,- amely tiszta értékkel hat. A MAGOK tudása már kiteljesedőben van. Hosszú és küzdelmes volt az út, amelyen keresztül mentek. Hosszú és fáradságos utat tettek meg mire idáig megérkeztek. Hosszú és fáradságos út áll előttük mire beteljesítik azt a feladatot, amiért ide leszülettek. Szellemben megújulva, lélekben újjászületve értek el tartós változásokat. A MAG kiteljesedése már itt van, folyamatban van. Készen álltok a változásra, a feladat felvállalásra. MAGOK, fogjatok össze, - ne csak egyenként tegyetek! Ez az üzenetem minden MAGHOZ szól. Áldottak legyetek. Ámen. A Fény Fia. 2010. május 8. A MAGOK számára ez az időszak különösen nehéz, mivel saját belső értékeiket kell felszínre hozniuk, és azt kiteljesíteniük. Az átalakulás szakaszában vannak, az átváltozáséban,- éppen ezért emberi kapcsolataik is megváltoznak. Új barátságok szövődnek, és a régiek, amelyek már nem voltak építő jellegűek felbomlóban vannak. A MAGOK újra strukturálják magukat. Új energetikai rendszert építenek ki maguk köré, amely általában jóval erősebb és emelkedettebb rezgésű az előzőnél. Ez az energetikai rendszer most van felépülőben,- ezért a MAGOK ebben az időszakban még mélyebbre hatolnak magukban, hogy megfelelő kódokat és ahhoz tartozó minőséget kellőképpen felszínre tudják hozni, és azt áramoltatni tudják. Az Eget a Földdel kötik össze, és magukban középre helyezik a KRISZTUSI MAGBA. A KRISZTUSI MAG eggyé válik a MAG minőséggel,- együvé tartozik. Így alkotnak teljességet,- EGÉSZ EGYSÉGET. A KRISZTUSI MAG összeolvad a bennünk lévő MAG minőséggel,- kiteljesíti önmagát. Így már az adott kódok kellőképpen tudnak feltárulni bennünk. Felszínre hozzuk a bennünk lévő ősi tudást,- átforgatjuk magunkba, - megérleljük,- megújítjuk,- és KITELJESÍTJÜK. A kiteljesedett kódok önmagukat teljesítik ki,- bővebben értelmezve,- Önmagunk középre helyezése által, egy kiteljesedett életet élhetünk. Magasabb összefüggésekben látjuk a világot, és mélyebb megértéssel közeledünk embertársaink felé. Ugyanakkor határozottabban állunk ki az igazságért, és nem engedjük magunkat befolyásolni, félrevezetni, az adott céltól eltántorítani. Sokan ezért úgy vélhetik, hogy egy elkülönült élet és szemléletmódot tükrözünk vissza számukra,- de tudomásul kell venniük, hogy a MAGOK,- önmagukban építik fel magukat, és a környezetükkel már óvatosan bánnak. Ennek az oka:- A jó szándék és az őszinte bizalom, más részéről sokszor csapdába ejtette őket. Ezért kénytelenek a saját védelmi rendszerüket megerősíteni, és ha kell újra kiépíteni. Egy ÚJ szemlélet és érték van kiteljesedőben, amely mindig is részünket alkotta,- csak az idő múlásával oly távolra került tőlük, hogy valójában már el is felejtettük milyen értékek rejlenek bennünk. Itt az idő, hogy mindezt feltárjuk és kiteljesítsük. Lassan, de biztosan a MAGOK készen állnak…. Isten áldása legyen velünk. A bennünk lévő hiány feltárása A MAG kiteljesedése II. 2010. május 12. Az életünkben felmerülő hiányosságokat magunkban kell felfedeznünk. A hiány, ami jelen van bennünk,- nem engedi kiteljesíteni életünket. Éppen ezért ajánlatos minél előbb magunkba nézni,- miből is keletkezett bennünk a hiányérzés, miért nem tudjuk teljes egészében kiteljesíteni magunkat? Melyek azok a motivációk, amelyek még mindig megkötnek, a múlthoz ragasztanak, és fogva tartanak? A befelé figyelés, a magunkba merülés a legjobb mondja mindannak, hogy e hiányosságokat feltárjuk, és a felszínre hozzuk. Semmi mást nem kell tennünk, mit meghoznunk magadban döntést, hogy a múlt korlátozó kötelékeitől végképp meg kívánunk szabadulni. Tudom, hogy most jogosan feltehetitek a kérdést,- ennek már soha nem lesz vége? Már ezerszer önvizsgálatot tartottunk magunkban, elengedtünk különböző dolgokat, korlátozó tényezőket, viselkedési mintákat, generációs dolgokat,- megtettük azt, ami tőlünk tellett. Ezerszer végig mentünk különböző dolgokon.…. Igen ez így van,- de higgyétek el, most még újra előkerülhet valami. Most egy végső összegzésnél, lezárásnál tartunk. Életünk olyan szakaszához értünk, - amelyben a múltból hozott korlátoknak, a visszafogó tényezőknek végleg búcsút inthetünk. Végleg megválhatunk mindattól, ami az előrehaladásunkat, a jobbításunkat, megújulásunkat korlátozza. Ezek a dolgok mélyebben húzódnak meg mint azt gondolnánk. Mivel a felszínt már „letakarítottuk”, szabaddá tettük, ezért most még mélyebbre kell merítkeznünk. A változás ilyen jellegű folyamata ebben az időszakban nagyon erősen itt van. Készen kell állnunk a kiteljesedésre, a teljes megújulásra. De mindezt csak akkor tehetjük meg,- ha megválunk azoktól a bevett, demagóg, ránk erőltetett, régi rendszer által tanított és megszabott mintáktól, ami eddig megkövetelte tőlünk, hogy olyan szabályokat állítsunk fel magunkban és az részünket alkossa, (még ha a legcsekélyebb mértékben is tette),- ami gátat szab a megújulásunknak, kiteljesedésünknek. Egy teljes szellemi megújulásnak kell létrejönnie bennünk. A korlátozó múltunk hozadékát most már teljes egészében illik lezárnunk. Átértékelni magunkban, mi az ami előrevitt, mi az ami hátráltató tényezőként jelentkezett az életünkben. Mi az amiből tapasztaltunk, amitől lélekben, szellemben fejlődtünk, előre haladtunk. Utunk és egyben életünk jelentős szakaszát zárjuk le sokan ebben az időszakban, ebben a fennálló folyamatban. Mindezt pedig azért tesszük meg, hogy az ÚJAT magunkba tudjuk kellőképpen fogadni. A lezárást, a régitől elbúcsúzást pedig csak úgy tudjuk megtenni, ha magunkba nézünk. Valljuk be, lélekszinten ez általában nem a legkellemesebb dolgok közé tartozik. Azt hiszem, hogy kevés az az ember, akinek ne lettek volna visszatérő problémái, amin teljes erőbedobással dolgozott, de ha őszintén magába néz, még mindig megtalálja a hozzákapcsolódó lenyomatokat, kódokat. Ezek a tényezők az élet minden területéről visszahathatnak ránk. Kezdődhetett már a fogantatásunkkal, megszületésünkkel, gyerekkorral, serdülőkorral,- bizonyos szituációk megélésével, melyek számunkra nem a legkedvezőbben alakultak, sőt számos sebet is ejtettek lelkünkben. Elvárások, társadalmi beidegződések, viselkedési kódexek illemszabályok közé szorítva, de azt hiszem nem kell a felsorolást folytatnom,- tudjuk miről van szó. Mindenképpen azt tudom tanácsolni, hogy a MAGunkban nézésnél, a belső hangra, a belső vezettetésre figyeljünk. Ne engedjük, hogy külső hatások elvonják a figyelmünket, ezért mikor neki állunk feltárni belső lényünket, legelső dolgunk legyen, hogy kérjük meg magunkra az Isteni Védelmet. Majd kérjük a belső mesterünk, az Isteni Énünk, Krisztus, Földanya, és a Krisztusi Szívgyógyító Angyalok segítségét. Minderre az elmélyülésre azért van szükség, mert ha felszínesen kezeljük a dolgot, könnyen előfordulhat, hogy csak az anyagi élethez kapcsolódó hiányosságok, problémák merülnek fel bennünk. Ami valójában természetes, hisz ezen a szinten éljük az életünket. Ez lesz a legelső réteg amivel találkozunk ha elkezdjük a munkát. De ahogy áttörjük magunkban a rétegeket, és egyre mélyebben haladunk a MAG felé, egyre inkább a lelki hiányosságok, a lelki problémák kerülnek a felszínre. Arra kérlek, vizsgáld át őket alaposan, szentelj neki megfelelő időt. Nagyon fontos, hogy ezt most megtedd. Jusson eszedbe, hogy ez a végső lezárás, és ha jól most csinálod, akkor többet már nincs dolgod vele. Vizsgáld meg a felmerülő hiányosságok eredetét. Nézd meg tudsz-e rajta változtatni. Tudsz-e tenni valamit annak érdekében, hogy a benned lévő hiány helyét átvegye a teljesség?Alaposan vizsgáld meg a helyzetet. Mondok egy példát felmerülő lehetőségképpen,- gyerekkorodban megélt szeretethiány jöhet felszínre benned, ami végig kísérte szinte az egész életedet. Lehet, hogy most, és életed különböző szakaszaiban ezt nem érzékelted, de valójában különböző történések, szituációk hatására ez a kód „bekapcsolhat, beindulhat”, megjelenhet az életedben, és akkor nem tudsz mit kezdeni vele. A legjobban kezelni úgy tudod, ha gondosan megvizsgálod magad, mi a gyökere a történetnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szülőktől jövő megnyilvánulásokat sok esetben a magunkénak tekintettük, aztán az évek során beforrasztottuk magunkba, és úgy működtettük, mintha a miénk volna. Munkám során számtalan esetben találkoztam ezzel a tényezővel. Az anya félelmei, negatív érzései, gondolatai és kétségei már várandóssága alatt „átíródnak” magzatába. Általában ez a magzati életben a fény hiányát jelenti. Az első szakaszban a magzat ösztönösen hárítja a dolgot, hisz a Fényből, az Egységből, a Teljességből, a Szeretetből jött. De az impulzusok olyan sűrűn, és olyan hatásfokkal hatnak rá, hogy végül is átveszi az anya negatív rezgését, mert hisz folyamatosan abban a közegben, abban a rezgésminőségben tartózkodik. Tehát itt már a fény hiányát (sötétséget,- rosszul behelyezve és értelmezve feketeséget) láthatjuk a történésben. Ez a megélés a gyermek egész életére hatással lehet, hisz ezt a kódot viszi tovább, működteti, mintha az övé volna, valójában azonosult vele. Ha ez a példa (szeretethiány) esetünkben is felmerülne, gondosan vizsgáljuk meg az eredetét. A szeretethiánynak további lépcsőfokai vannak,- mert ha az anya, a szülő, nem tudta elfogadni gyermekét, vagy éppen nem várta megfelelően az érkezését, stb…akkor mindez kialakíthat bennünk egy olyan kódot, amivel saját magunkat bélyegezzük meg,- nem szeretjük magunkat, nem tartjuk magunkat szeretetre méltónak. És mindezt azért mert a szülő, vagy akár a külvilág, (óvodában, iskolában eltöltött évek, amelyek hasonló szituációhoz vezettek), azt tükrözték vissza bennünk, hogy nem vagyunk szeretetre méltóak. Próbáljuk mindezt megfelelően a helyén kezelni. De mielőtt még elmélyülnék a szeretethiány témakörében (mivel ez elég gyakori előfordulás, és én most csak egy példaként alkalmaztam) menjünk, haladjunk tovább. Ha szükségét érzed, papírra vetheted felmerülő érzéseidet. Írd le, sorold fel mi az ami hiányként jelenik meg az életedben. Ha leírtad, helyezkedj újra a középpontodba és próbáld megkeresni a felmerülő hiány gyökerét, eredetét. Kérd a belső vezetődet, hogy vezessen vissza Térben és Időben oda, amikor életedben legelőször felmerült benned ez az érzés. Lehet, hogy az érzés ami felmerült benned, túlmutat ezen az életen és egy előző életedben találod magad. Minderre csak azért hívom fel a figyelmed, hogy ne lepődj meg ha esetleg ilyen dolog történne veled,- ez is benne lehet a pakliban. A belső vezetésed megadja a választ, feltárja előtted azokat az epizódokat, amelyekből ezek az érzések keletkeztek. A múltkori alkalommal (a bizalmatlanságból eredő kódok feltárásánál), arra kértelek benneteket, hogy kívülről szemléljétek az eseményeket. Most viszont arra kérlek, hogy teljes gőzzel menjetek bele. Engedjétek át magadatokat a megélésnek, hogy tisztában legyetek a helyzet fontosságával, és ezáltal tisztán lássátok a helyzetet. Kérlek ne tartsátok vissza magadatokat, ha feltörnek belőled az érzések, nyugodtan sírjátok ki magadatokat, hisz ez is az oldás, az elengedés részét alkotja. Hagyjátok csak, hadd szabaduljanak fel belőletek ezek a bekötődött, régi kódok, amelyek életetekben hiányosságként, problémaként jelentkeztek. Szeretnélek újra megkérni benneteket, hogy fokozott figyelmet szenteljetek a légzésre. Mély belégzések,- engedjétek, hogy belélegzett fény átmossa az elengedésre váró kódokat,- a kilégzésnél pedig, szájon keresztül kifújva, engedjétek el mindazt a rossz érzést amivel szembesültetek. Többszöri alkalommal ajánlatos ezt megismételni, egészen addig, amíg már nem okoz a történés számotokra fájdalmat, kellemetlen érzést. Rengeteg emlék van betapadva a lelkünkbe, s vannak melyek igen fájdalmasak. Most eljött az ideje, hogy végképp elengedjük azokat, amelyek fájdalmat okoznak, és megbocsássunk a benne lévő szereplőknek, és persze saját magunknak is. Próbáljuk megérteni, minden ami történik belőlünk ered. Általunk hívtuk életre és teremtettünk meg a körülményeket, és mindezt saját lelki fejlődésünkért, tapasztalásként állítottuk fel magunkban. Engedjük el a múlt megkötő részeit, azt, ami nem engedi, hogy kiteljesedett életet éljünk. Mossuk át magunkat éltető friss energiával,- minden régi, idejétmúlt, fájó történés távozzon belőlünk. Sejtszinten most sok mindent elengedhetünk, sok mindentől megszabadulhatunk. Pl: csecsemőkori, gyermek, serdülőkori betegség kódoktól, amelyek ha életünkben nem is okoznak problémát, de lappangva bennünk vannak. Ne engedjük, hogy mindezt átvigyük az ÚJBA. Ne engedjük, hogy részünket alkossa, és újra előjöjjön. Önmagunk elfogadása és szeretete nagyon fontos tényező. Sok hibás kód eredeztethető abból, mikor ezek hiányosságként lépnek fel. Felsorolnék egy- két példát: Magunkkal szemben túlzott elvárások, bizonyítani akarás, önbizalomhiány, megfelelni akarás, fájdalom, szenvedés, félelem, stb… Ezek a kódok mind megkötnek valamit, és nem engedik, hogy a Fény és az éltető Szeretet teljes mértékben átáramoljon rajtunk keresztül. Ezek a kódok összességében olyan mintát alkottak az életünkben, amelyeket generációkon keresztül görgettünk tovább és adtunk át születendő gyermekeinknek,- mert a sejtjeinknek emlékezete van. Mire egy sejt elpusztul, addigra már egy másik sejtbe átörökítette a programot. Most szakítsuk meg végleg ezt a láncolatot. Az Új Világba már semmilyen megkötő és „fertőző” elemet ne vigyünk magunkkal. Bocsássunk el mindezt szeretettel, köszönjük meg, hogy tapasztalat által tanulhattunk belőle, többek lettünk tőle. Nagy a valószínűsége annak, hogy egymás után többször meg kell ismételni a gyakorlatot,- hisz amit életünkben felhalmoztunk, az egy pillanat műve alatt nem tűnik csak úgy el belőlünk. Tanácsos folyamatosan kérni az Isteni Énünket, és a Krisztusi Szívgyógyító Angyalok segítségét, hogy oldják fel bennünk ezeket a mintákat, és töltsék fel a helyét Fénnyel, olyan minőségű és mennyiségű energiával, ami szükséges a gyógyulásunkhoz, a kiteljesedésünkhöz,- ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessünk. Önmagunk elfogadásához mindenképpen kérjük Krisztus segítségét, és Földanya gyógyító támogatását. Szívből küldjünk szeretetet Ég Atyánk és Földanyánk felé. Ezeken a szeretetszálakon keresztül egyensúlyozzuk ki magunkat, - helyezzük középre magunkat. Ne felejtsük el, most alakítjuk ÚJJÁ MAGunkat, és ehhez az újjászületéséhez nem kevés erőfeszítés és kitartó munka szükséges. Legyen a május hónap mottója, a tarot kilences kártyája a Remete. Gerd B. Ziegler,- Tarot- A lélek tükre című könyből. Útmutatás: Ha elhatároztad, hogy elindulsz a befelé vezető úton, hagyj rendszeresen- lehetőleg naponta- időt a nyugalomra, békére és csendre. Minden nap ismételd el egy megvilágosult mester következő szavait. Engedd magadba a szavak hatását, és meditálj a benne rejlő mély igazságról: „ A fény gyermeke vagyok. szeretem a fényt. Szolgálom a fényt. Fényben élek. A fény vezet, gyógyít, átalakít és megvilágít. Áldom a fényt. A fény bennem van, Egy vagyok a fénnyel. A fény én magam vagyok.”
Megerősítés: Árnyoldalaimmal való találkozásomon keresztül vezet utam a fény felé, mely én magam vagyok.
Sok erőt és tudatos munkát kívánok.
Áldás! Meríté
Feketéné Lendvai Katalin FORRÁS: CSILLAGSZÜLÖTT 
És még néhány gondolat!
Vajon különbséget tudunk tenni jó és rossz között? Ha a gyermekem nem azt teszi amit kérek tőle az már rossz? Ha viszont engedelmes,de mondjuk az iskolában rendetlen. Akkor ez most rossz vagy jó? Mi felnőttek tudunk különbséget tenni jó és rossz között? Amit én teszek az csak jó vagy lehet rossz is? Veszekedek idegen emberekkel ha úgy érzem bántanak. Hangoskodom ha a véleményem kiakarom nyilvánítani. Ez vajon jó vagy rossz,attól függ kinek a szemszögéből nézzük. Kicsit el kellene csendesednünk és a másik embert is meghallgatni A válaszunk ne legyen agresszív és sértő. Amikor még gyermek voltam sokkal érzékenyebb voltak az emberek. Az idősebbekre jobban odafigyeltek. A gyermekek nem voltak szemtelenek. Megtudtuk becsülni amink van. Mi változott? Az én értékeim ugyanazok maradtak. Megtudjuk gyermekeinknek tanitani mi a jó és a rossz között a különbség,ha mi sem tudjuk mi az? A gyermekek és a Holnap Istene
Az új spiritualitás korában a felnőttek rendelkezésére állnak majd azok az eszközök , amelyekkel visszaadhatják gyermekeiknek a fantázia adományát. A Holnap Istene nem ijeszti majd meg a gyerekeket, nem égeti a lelkükbe az „istenfélelmet. A Holnap Istene arra fogja tanítani a gyerekeket, hogy az embernek csak két ellenségük létezik a félelem és a bűntudat, hogy a szeretet valóban mindent áthat, és hogy Isten soha de soha nem bünteti meg őket. A Holnap Istene arra tanítja majd a gyermekeket, hogy ne féljenek a kudarctól, mert Isten királyságában nem létezik kudarc. Csakis próbálkozás létezik, és csak ez számit, mert minden próbálkozás előre lendíti magát az életet-és az élet mindig előre akar haladni. A Holnap Istene arra tanítja majd a gyermekeket, hogy van elég. Van mindenből, ami az emberek szerint a túléléshez és a boldogsághoz szükséges, ezért a gyerekeknek nem kell folyton azért küzdeniük, hogy ők legyenek a legjobbak, a leggyorsabbak vagy a legokosabbak. Nem kell majd könyörtelenül versengeniük egymással, nem kell mindig mást hibáztatniuk, nem kell félrelökniük az útból a társaikat, hogy ne a vesztesek hanem, a győztesek táborába tartozzanak. A Holnap Istene arra tanítja majd a gyermekeket, hogy nincsenek vesztesek, hiszen hiszen csakis azok veszíthetnek, akik letévednek az útról.. És arra is megtanítja majd őket, hogy senki nem tévedhet el örökre, és egy nap mindenki megtalálja a hazavezető utat, mindenki vissza talál a szeretethez, vissza talál Isten lényegéhez és megtanítja őket arra, hogy ne kivessék, vagy elítéljék azt, aki eltévedt, de nyújtsanak neki segítő kezet és mutassák meg neki a hazavezető utat. A Holnap Istene megtanítja majd a gyermekeket arra, hogy mindannyian egyek Istennel és mindennapi életük során mindig cselekedhetnek úgy ahogy Isten cselekedne és élhetnek úgy ahogy Isten élne. És a Holnap Istene a szülőket is felruházza majd azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével ők is ezt taníthatják a gyermekeiknek. Ezek az eszközök pedig az új spiritualitás üzenetei lesznek. Ámen Bizony könnyezhetsz is afelett amit a múltban tettetek a gyermekeitekkel, de ne könnyezz a jövő miatt. Mert a jövő valóban fényes lesz. Neale Donald Walsch, A Holnap Istene
Csak a céllal értek egyett, a jelszóval NEM! Csak érezzünk egyött, de NE FÉLJÜNK! Ez az én jelszóm: gyury
|