|
Pelejtei Prihoda András vagyok.Szakmám szerint élelmiszer-ipari mérnök.
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Már kissrác korom óta tanulmányozom a gyógynövényeket. Szakmámból adódóan szép lassacskán rájöttem, hogy a mindennapi táplálékaink, italaink is épp olyan jó, (vagy rossz) hatással vannak egészségünkre, mint a gyógynövények.
Több, mint 25 évig tartó távolkeleti „hadonászós” sportolásom közben, megtanultam egy kisfiútól, hogy tudásunkkal, tapasztalatainkkal kötelesek vagyunk segíteni az utánunk jövő nemzedéknek. Nem biztos, bár azt hiszem mindannyian nagyon szeretnénk, hogy saját gyermekeinknek tudjuk átadni azt az összes tudáshalmazt, amiket az évek során összeszedtünk. Szóval annak a kisfiúnak a „hatására” (Ő, azóta fekete-öves mester lett.), elkezdtem tanítani. Először gyerekeknek, erdei iskolákban, majd felnőtteknek ismeretterjesztő előadásokat tartottam, és most ezeken a lapokon keresztül szeretnék segíteni, annak, aki kéri a segítségemet. Azért fogalmazik így, mert ha bármennyire is tudom, hogy valakinek mi is a problémája, erőszakkal nem segíthetek rajta. Nem „nyomhatom” le senkinek sem a torkán, a „varázsszert”! A gyógyulást, az egészségesebb életet, Neked kell akarnod!!! Miért segítek Neked? Ráadásul ingyen! Nem ingyen teszem, amit teszek. Igaz, Neked nem kerül pénzbe, én viszont sokat tanulok a Te problémáidból. Akár hiszed, akár nem! A tudásomat, a tapasztalataimat nem adhatom pénzért, hisz akkor hiteltelenné válok. Magam előtt is! Viszont tapasztalni fogod, vannak a honlapomon olyan termékek, amiket ha megvásárolsz, attól majd Neked lesz jobb! Természetesen nekem is. Ezért is segítek Neked, hisz csak így tudok segíteni magamon is! ...és hogy honnét veszem a „bátorságot” a tanácsadásokhoz? Az EGÉSZSÉG meghatározása Miben is tudok akkor a segítségedre lenni Neked ahhoz, hogy még egészségesebb, vagy netán újra egészséges legyél? Egy hegy csúcsára többféleképpen is fel lehet jutni. Az egészség visszaszerzésének, megtartásának is több lehetősége van! Kis túlzással azt is mondhatnám, annyi lehetősége van, amennyien élünk e Föld nevű bolygón. Megmutatom azokat az irányokat, amelyiken ha elindulsz, nagy sikerrel megtalálhatod azt az utat, ami a Te egészségedhez vezet el. Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szövetsége) a következőkben határozta meg az egészség fogalmát: Fizikai, mentális és anyagi jólét! Magyarul, ha a tested, a lelked, és a pénztárcád is egész-séges, akkor Te is annak érzed majd magadat. Mindháromban igyekszem megmutatni, a lehetséges, a helyes utakat. Tested, szervezeted, szerveid, sejtjeid karbantartásához a következő útirányokat tudom megmutatni majd. - Az egészséges légzés; - A megfelelő minőségű és mennyiségű folyadék-bevitel, - A helyes táplálkozás, ideértve táplálékainkat is, gyógynövényeinket is, - Mozgás! Ugye tudod, hogy a láb, mindig kéznél van? Mentális jólét, vagyis a lelkiek! Hát igen, ez lesz a legrázósabb probléma. Előre is figyelmeztetlek! Itt sok-sok érdekes, nehezen elfogadható dolgokkal fogsz megismerkedni. Ez az a pont, ahol a mai orvostudomány a legnagyobb hibákat követi el! De, majd idejében megismerkedhetsz ezekkel is. Anyagiak. Tudom, sokan szeretnének több pénzt keresni, jobb anyagi körülmények közé kerülni. Ennek is megvan a maga útja-módja. Ha sikerül gondolkodásodat IGAZIBÓL megváltoztatni, ez a problémád is rögvest a helyére kerül. Mit is érthetünk az Öngyógyításon Tehát az Öngyógyítás fogalma: Úgy gondolom, nem árt, ha előbb tisztázunk egy-két fogalmat. Mit is értünk öngyógyítás alatt? Szerintem, természetesen, azt a folyamatot, amikor egy élőlény, minden külső segítség nélkül meggyógyul. Tehát ugyanolyan állapotba kerül, mint amilyen, – mármint a betegséget megelőzően –, volt. Vagyis visszanyeri eredeti állapotát, regenerálódik. E folyamat nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez sejtjeink szaporodási képességétől (is) függ! És még valami nagyon fontos dologtól! És itt álljunk meg egy gondolatra. Azt tudjuk, hogy mindenki egy öngyógyító alapprogrammal születik. Ha keletkezik egy sérülés, pl. egy seb, az hamarosan ennek a programnak a segítségével beforr. Ugyanolyan lesz, mint előtte, sőt egy idő után már a seb helye is eltűnik. Én ezt a folyamatot értem az öngyógyításon! Akár hisszük, akár nem, minden nap egész test, illetve szervrészeink épülnek újjá! Évek során ez a folyamat folyamatosan ismétlődik. Automatikusan. Sejtjeink leépülnek, majd újraépülnek. Azaz regenerálódnak! Évmilliókon keresztül, ismétlődik ez a folyamat. Ez akkor is így volt, mikor még nem voltak „hathatós” gyógyszerek. Sőt, és most egy kicsit szemtelen leszek, akkor jobban mentek! Úgy gondolhatjuk, most mikor oly hathatós segítségeink vannak, már nem kéne betegségeinknek sem lenniük. Vajon miért van mégis egyre több beteg, betegség? Te, tudod a választ? Hajdanában sokkal nyugodtabb volt az emberiség „életvitele”! Boldogabbak voltak. A kutatások, a modern műszerek segítségével, kimutatták, és bebizonyították, hogy a pozitív, a boldogabb gondolatok alapvetően egészségesebb biokémiát eredményeznek! Azaz egészségesebb életet, testet! Azt is kimutatták, hogy a negatív gondolatok, illetve a stresszeink azok, amik jelenős mértékben rongálják a testünk és az lelkületünk működését. Hiszen a gondolataink, az érzelmeink azok, amik folyamatosan újjáépítik, átszervezik, regenerálják szerveinket, testünket. Vahi így igaz! Természetesnek vehetjük tehát, hogy az a másik fontos dolog, ami segíti, megteremti a regenerálódási, az öngyógyítási folyamatokat, azok a saját „teremtő” gondolataink! Erre több bizonyíték is van! Biztos láttál, hallottál már csodás gyógyulásokról Te is. Olyanokról, amikor az orvosok széttárják kezüket, és közlik ezzel a problémával, betegséggel meg kell tanulni tovább élni. Ők már többet segíteni nem tudnak! Az orvoslásban e gyógyíthatatlan jelző azt jelenti, hogy a probléma csak belülről gyógyítható!!! Azaz a gondolatok, az akaraterő útján! S ha valaki nekirugaszkodik, meg is tudja gyógyítani magát. Számtalan ilyen csodás esetről tud az orvostudomány, s a közvélemény is, egyaránt. S ha ezt egy ember már megcselekedte, akkor a többi is meg tudja ugyanazt tenni! Ez az igazán szép és felemelő az öngyógyításban! Két típusú „segédeszközt” tudok Neked adni ezen az öngyógyítási úton. Az egyik, a könnyebbik lehetőség, azok az eszközök, melyeket e honlapon bemutatok, ajánlok. A másik, ami ugyan ingyen van Neked, de kicsit bonyolultabb és talán kissé furcsa kifejezést fogok használni, az a Te GONDOLKODÁS-i ERŐD! Honlapom: |