A
lélektárs az, akit Isten neked teremt, hogy megélhesd vele együtt a
boldogságot lényed mindhárom részében: lélekben, szellemben és testben.
Ezt a hármas egységet nem részekre bontva, hanem EGY-ben kell megélni.
Bármilyen események történnek veled s vele, mind azért vannak, hogy
érzelmileg, tudásban és fizikai testetek anyagában is megerősödjetek.
Addig vagytok csak elválasztva egymástól, míg isteni részetek nem kezd
el aktiválódni. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy minden
cselekedetedet Istennel együtt kell végezned, különben nem találsz rá
arra, amit Isten a boldogságodra rendelt.
Ha Isten nélkül teszel bármit, akár egy olyan egyszerű dolgot, hogy
nélküle végzed a mindennapi munkádat, ez elfordít Istentől, s észre se
veszed, a Félelem felé sodor.
Ha kéred Istent, hogy mindenben legyen veled, ha vele együtt
cselekszel, olyan dolgokat fogsz megélni, amik felé ő vezet, amikben ő
is jelen van. Isteni dolgokkal találkozol majd, isteni
megnyilvánulásokkal.
Veled együtt a lélektársadban is elindul ez a folyamat, mert össze
vagytok kötve. Ezer szál fűz egymáshoz benneteket. Ha benned elindul
egy gondolat felé, biztos lehetsz benne, hogy eljut hozzá, érzi a lelke.
S ha már rátaláltál, s ott van melletted, egymáshoz simul a lelketek.
Már a fizikai jelenléte is olyan, mintha milliónyi simogató kéz nyúlna
ki feléd, s érne el lelkedig. Fizikailag is érzékelheted a simogatást,
a belőle áradó szeretethullámokat, amik önkéntelenül is elindulnak tőle
hozzád, anélkül, hogy tennél érte bármit.
Nem kell megnyerően viselkedned, vagy szépen felöltöznöd, vagy
ajándékokkal kedveskedni neki, ő önmagadért szeret. Az istenit szereti
benned, amely neki lett adva belőled.
Szempillád egyetlen rebbenéséből fel tudja mérni érzelmi és gondolati
állapotodat, s segít abban, hogy pozitív irányba tereljen mindenféle
vonatkozásban.
Segít, hogy önmagaddá lehess mellette kendőzetlenül, póztalanul. S csupán csak azért szeret, mert vagy.
Minden gondod lényegtelenné válik mellette, már az boldogság, ha egymás
szemébe néztek. A létezés boldogsága, a szerelem örök ünnepe szívedben
az ő teljes lényének a jelenléte.

Hát ... én így látom Őt. Te hogyan látod?
|