 Mottó:Fénysugarak egész ezoterikus pályámat mint Őrangyal bevilágította! Köszönöm néki! Samael Mindenről egy kicsit más szemmel Azt, hogy mit gondolnak rólam mások már egy előző cikkemben megírtam. Itt és most arró szeretnék írni, hogy én mit gondolok másokról.
Nagyon meglepett, amikor első nagy "tanítóm" azt mondta, hogy " soha ne tégy magad fölé senkit, engem se, mert csalódni fogsz". Ekkor még nem értettem, hog mire gondol. Csodáltam azért, ahogyan élt. Felnéztem rá, azért mert szerintem nagyon sok mindent tudott. Lassan kezdtem jobban megismerni. Meglátni a hétköznapjait. Tapasztalni az emberi gyengeségeit. Igen. Nagyon csalódott lettem. Az általam nagyra becsült és "tanítómnak" kikiálltott emberről kiderült, hogy ő is ember. Vannak hibái és ő is hoz döntéseket a saját életében, amikről kiderül, hogy nem az volt a legoptimálisabb az adott estben. Rám nézett, mosolygott és azt mondta: - Látod ettől akartalak megkímélni, de semmi baj, sükséged volt erre a tapasztalatra. Én nem változok meg attól, amit mások gondolnak rólam. Nem leszek se több, se kevesebb, ezért mondtam ne tégy magad fölé. De magad alá se, mert annak is csalódás lesz a vége. Igen azt gondolom, hogy mindannyian egyek vagyunk, még ha látszólag különbözünk is. Megismertem egy hajléktalan embert, aki napszámos munkával tartotta fent magát. El kezdtünk beszélgetni és egyre jobban ráláttam az életére. Megismertem és ő is megtanított valamire. Arra, hogy ne ítéljem meg azt, akit nem ismerek. Nagyszerű ember. Tele van szeretettel, okos, értelmes és nagyon jó szívű. Semmivel nem kevesebb bármelyikünknél. Azt gondolom, hogy egyetlen dolgot gondolhatok ezután másokról: Mindenki a saját útját járja és a saját ütemében halad. Bízom benne, hogy mindenki meg tudja oldani a feladatait, bárhol és bárhogy is él. Soha nem kapunk nagyobb feladatot, mint, amire készen állunk. fenysugarak rovata (fenysugarak.virtus.hu)  A háziasszonyok felelőssége Sokan vagyunk akik napról napra elkészítjük a családunk ételeit. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy mekkora felelőség ez a feladat. Én is csak néhány hónapja tudatosodtam a fiam által. Ez a nap is olyan volt mint a többi. Ebédet főztem, sütöttem a családomnak. Közben csapongnak a gondolataim kontroll nélkül. A fiam pont akkor lépett be a konyhába, amikor a mézeskrémes lapjait kezdtem nyújtani. Azon tűnődtem, hogy édesanyám milyen finomat tudott sütni. Bezzeg nekem nem sikerül soha olyan finomra. Biztosan azért, mert elég ragadós ez a tészta és nem szeretek vele dolgozni. Ja ,persze ha azt gondold, hogy ragadós tészta, akkor az ragad is rendesen. Dühös lettem és már majdnem a kukába került, amikor a fiam megszólalt. - Anya ugye nem akarod megmérgezni a dühöddel a családodat. - Mi csoda, ezt meg, hogy érted.- kérdeztem vissza. - Minden érzésünk hat mindenre. A dühöd energiáját belesütöd a süteménybe. Végy néhány mély levegőt, fújd ki a feszültséget, dühöt és változtasd meg a gondolataidat. Gondolj arra, hogy szeretettel készíted el ezt az édességet és lásd, hogy milyen finom. Lásd, hogy egészségesek és energikusak leszünk ha ebből eszünk. - Igazad lehet- válaszoltam mosolyogva. Pontosan azt tettem amit a fiam mondott. Újra gyúrtam a már meglévő tésztát és közben nagyon figyeltem a gondolataimra. Hihetetlenül finom sütemény lett belőle. Olyan, mint amilyet édesanyám tudott sütni. Elgondolkodtam, hogy talán pont ez a hozzávaló hiányzott a receptből. KÉSZÍTSD SZERETETTEL, FIGYELJ A GONDOLATAIDRA ÉS ÍGY TÖKÉLETES LESZ AZ ALKOTÁSOD! Jó sütés főzést kívánok mindenkinek! fenysugarak rovata (fenysugarak.virtus.hu) |