Ti, akik már az Új Világot
építitek, egy olyan áthangoláson mentetek keresztül, amelynek fő szakasza, a
mai nappal lezárult.
Mindazokat az energiákat
és a kódokat elérhetővé tettük számotokra, ami szükséges az Új Világ
megteremtéséhez.
Innentől fogva, mindenki MAGa építi a saját
valóságát!
Erre az időszakra
feltárult előtettek, hogy mi az, amit a jövőben tennetek kell, mire vagytok
hivatottak.
Melyik az az út, amelyen
elindultok és azt a legjobb tudásotok szerint teljesítitek be.
Az Új Világ már csak a SZERETETRE épülhet!
A ti feladatotok az, hogy megtaláljátok az utat a
SZERETET FORRÁSÁHOZ és a többi embert is oda vezessétek,- hogy megtanítsátok
emlékezni, mit jelent a FELTÉTELNÉLKÜLI SZERETET!
Amely már nem a tettek után mér, hanem az embert
isteniként tartja számon.
Minden emberi élet,- ÉRTÉK!
Ezt az értéket újra meg kell találnotok, és ahhoz
méltóan kell cselekednetek!
A KRISZTUSI SZERETET VILÁGBAN már ezen ÉRTÉKREND szerint mérünk!
A fő cél a Békesség, a
Szeretet megnyilvánulás, ami átformálja, átalakítja az ember jellemét és
tudatát. Ehhez, hogy ezt beépítsétek és MAGatokénak valljátok, még sok tanulási
fázison kell keresztül mennetek.
Mire eléritek a célt,-
sokszor bizonytalanodtok el, és mondatok ellent.
A SZÍV az ész logikáját itt már felülírja.
A szíved kap újra fő központi helyet az életedben,
onnan merítheted a tudást, onnan hozod elő mindazt a bölcsességet, amely eddig is
részedet alkotta, csak olyan mélyen el volt zárva előtted, hogy nem volt teljes
hozzáférésed.
KRISZTUS ÚJ VILÁGÁBAN a SZERETET kapja a fő
szerepet!
Aki nem tud e kód szerint működni, az nem tud részt
venni az Új Világ építésében és megteremtésében!
Nem tud olyan részt
vállalni és kiteljesedni, mint a „nyitott szívvel" élő társai. Épp ezért, újabb
rétegződési folyamatok alakulhatnak ki,- ami meg kívánja osztani az Új Világ
Létét. De, a KRISZTUSI REND TÖRVÉNYE ezt
nem engedi,- az ilyen erőknek és behatásoknak, ebben az Új Világban már nincs
létjogosultsága!
Így tehát kérlek benneteket, hogy találjátok meg a
SZERETET kulcsát és tárjátok szélesre szívetek kapuját!
KRISZTUSI SZERETETEMMEL hadd töltsem meg MAGotok,
hogy ti MAGatok is azzá váljatok.
Áldás, Békesség, Szeretet
legyen részetek, és ez kísérje léptetek!
Szabad vagy mint a madár,
ne szabj MAGadnak határt!
Bizalom vezesse utad és ez
váljon részeddé,- teljesedjen ki benned.
Főnix madárként repülj, de
gyökereidet szikla szilárdra építsd!
Szabadulj fel az emberi
gyarlóságok és hívságok alól.
Most elvezetlek az Én
Uramhoz, Ő kíván szólni hozzád.
Átutazóban vagy itt
gyermekem, tapasztalni jöttél a földi életet.
Csillagok Honából
származol, ahol Örök Béke van és Szeretet.
Sok fájdalmat elvittél és
feloldottál ebből a világból, szereteted által Fénnyé formáltad.
- Adj Uram, Istenem Békét
e Nemzetnek,- számtalanszor kérted Tőlem.
És Én számtalanszor
meghallgattam a kérésed. De a valóságot,
csakMAGad által, összekapcsolódva a
többiMAGGAL tudod valóra váltani!
Lelkedben tombol a Haza
Szeretet és be fogja hívni azokat az embereket, akik ezt az utat járják. Csak EGYÜTT teljesedhettek ki, csak EGYÜTT
léphettek előre!
Különválásnak itt már helye nincsen!
Krisztusi Szeretetemmel
megfürdetlek téged és mindazokat, akik ezt vallják. Lépjetek előre és
vállaljátok MAGatokat!Teljesedjen ki az
Áldásom bennetek, ezt kívánom nektek.
Vegyétek észre az élet
csodáit, szépségeit és ez adjon erőt nektek.
Ebből töltekezzetek, ebből
táplálkozzatok, ez áthidalja mindazt a rosszat, amellyel nap, mint nap
kénytelenek vagytok szembesülni.
Csak a jóból, a szépből
tudtok táplálkozni, csak ez tud előre lendíteni és tud megoldást hozni az
életetekben felmerülő problémákra.
A Világ Teremtésében részt vesztek, és ezt az Új
Világot már MAGATOK szépségére formáljátok,- hogy SZABADSÁGOT adjon,
BÉKÉS átmenetet.
Csak SZERETETTEL juttok előre, hisz ezen a Földön a
Krisztusi Szeretet a KÓD.
E KÓD által kapcsolódtok Hozzám, Atyátokhoz, Aki
Megváltja Világotok. Megváltja a sötétségtől, a rettegéstől, a
reménytelenségtől.
Békét és megnyugvást hoz a szívetekbe.
Erősek legyetek, ne hagyjátok MAGatokat
elgyengülni!
Ne hagyjátok MAGatokat
eltiporni!
Okosak legyetek mint a
kígyó,bölcsek,- de a galamb szelídségével is rendelkezzetek! Ha így haladtok
előre, baj nem lehet belőle.
Megfontoltak legyetek és
megfontoltan cselekedjetek!
Várjátok meg amíg Én Jelet adok, addig ne
sürgessétek az eseményeket.
Higgyetek Bennem, bízzatok Bennem, csak ez által
érhettek el eredményeket!
Magyarország szabadulásának órája a közelben van,
épp ezért megfontoltan cselekedjetek!
Várjátok az órát, amikor újra találkozhattok Velem,
és Én visszaadom nektek megtisztítva a Nemzetet.
Emeljétek fel a szíveteket Hozzám és kérjétek, hogy
váltsalak meg benneteket!
Szívem szélesre tárom és Végtelen Szeretetemmel
átölellek bennetek.
Tudás Népe ne indulj a harcba, fordítsd át az
energiát, és az eszeddel cselekedj!
Az eszeddel láss előre, és a szíveddel haladj
előre,- így bajod nem eshet!
Áldottak vagytok ti, és Áldásom szálljon rátok
kicsiny Népem!
Ámen.
Megkérlek, teljes
egészében közvetítsd az üzenetet és a teljes neveddel lásd el. Nem kell
értened, csak cselekedj és bízzál Bennem.
Ne sírj, most nem a sírás
órája van itt, hanem a boldogságé, - a SZABADULÁSÉ.
Fogadj be Engem és éld
Velem az életed.
Ámen.
Lejegyezte: Feketéné
Lendvai Katalin
A fenti írott képet Szuromi Esztertől kaptam ajándékba.