Mottó:Éleszd magad , éleszd, hogy élhess, s megéld mi közeledik. A végső szakaszt, a fény napját mi felvirrad hamarosan ! Kájela Felemelkedett Mester szól ! Hosszú idő telt el, mióta szóltam nektek. Hosszú idő telt el, mióta kapcsolatba kerültem s kerülhettem veletek. Ez az idő nem kiesett s nem elkésett, csupán ideje van most s léte, hogy szóljak mindenkinek ki olvas s olvassa a helyen az üzenetet, miáltal szólok én néktek.
Felemelkedett Mester, ki Kárpáthazát védve, Magyarokra tekint körbe, Magyar emberekre, Magyar vérre, Magyar népre, ki itt él e helyen. Én magam védem s oltalmazom mindig-e helyet. Hosszú ideje történt, mikor szólhattam nektek. Az idő nem tűnt el, az idő örvényében ti nem rekedtetek, s én magam sem rekedtem meg. Átalakulás folyamata indult s indulhatott el, mindenkiben, bennetek, körülöttetek. Megtörtént a nap, az óra, a pillanat s eljött az új idő, egy új időzóna mibe beleértetek, mindannyian elérkeztetek s most együtt közösen mindannyian várjuk s várhatjátok mi történik holnap, mi történik, mi lesz sorsotok, mi lesz a Hazában, hol ostoroznak s ostoroztak mindenkit, kik élnek s mit tenni készülnek, ostorból szilánkok állnak ki, s így tennék ezt. Nincs már sok idő, nincs már sok pillanat mikor emberhez érhet-e ostorból álló szilánknak nyoma. Nem ér el senkit sem, benneteket ugyan Titeket kik tesztek világért, a világban élő összes emberért, kiválasztott népem kihez szólok, kinek feladatom, hogy védjelek titeket s mindenkit ki itt él e helyen, én mondom nektek a szilánk nyoma nem hasítja bőrötök s nem vágja fel mert el nem ér titeket. Változás szele köszöntött be egész világ szintjén s a hely mi megnyílt a kapu, (aug.16) lefolyót indított, egy folyamot mi itt árad a mélyben, itt alakul át az örvénynek mélyében. Leengedi a mocskot s mindent mi nem való, s nem valós világotok része, mely ingovány lett s többé a világnak s e helynek nem lehet már része, eltűnik minden mint egy lefolyón lecsorog s helyébe új áradat, új fény, létezés s tudás csorog. Így lesz időben, így lesz köztetek, körülöttetek s legfőképp bennetek, bennetek indult meg, bennetek kinek feladata volt, tettetek, dolgoztatok egy napon mindannyian, ti indíthattátok meg a folyamatot. Mondtam már akkor nektek, változás jön, változás minden szinten. A változás bennetek jött létre, s mi bennetek van mindenhol jelen van, mi bennetek alakul, cserélődik, mindenhol így történik. Fontos minden napotok, fontos minden mit tesztek, mit gondoltok. Még jobban, még figyelmesebben tedd minden napjaid, tedd rendbe dolgaid, s egyet kérek ; ne félj ! Ne félj,mert oltalmazó kezek vesznek körül s veszik körül-e helyet. Ne félj, hogy otthonod veszíted. Ne félj, hogy lábad alatt kicsúszik minden s eltűnik az alap mit építettél te magad. Benned, benned van erősség, benned van hit s akarat, benned van minden, a Magyar föld pora benned van,te magad vagy, senki más, hidd hát el s tudd megalkuvás nem létezik, nincsen, benned van a kincs, te magad vagy minden. Te magad vagy a hit,az erő a példa. Te magad vagy az átformáló energia. Te magad vagy, ki elindít egy új szint miből előbb kiárad s aztán befelé haladva megtelik, megtelik a kincsekkel mind, mind a hely hol te magad élsz s hol élnek emberek Európa szerte így történik meg erősen a változás, s ezt ti Magyarok indíthattátok így erőteljesen, tőletek függ sok minden, tőletek várják s várhatják emberek a menekülést, a fénybe érkezést. Mi elől menekülnek, mi az, mi az a hely hová készülnek ? Menekülnek mindattól, ami nem valós és látszat, menekülnek mindattól mi félelmet gerjeszt s bánthat. Hová mennek, hová érkeznek mindannyian ? E haza mindig oltalmat ad, e haza hol éltek s a haza benned van, mert Magyar ember vagy, Magyar Földön élsz, gyökereid ide kötnek, itt van mélyen benned, hát érkezz meg végleg. Érkezz meg végleg s kösd össze magad, tudatosan tedd, s tudd ez az oltalmazó haza. Ez az miért megszülettél itt vagy jelen, ez az mi többet nem rémít meg, nem küld el, nem taszít el, se messzeségbe, se máshova, hisz-e haza neked mindig oltalmad s otthont ad, s tetted mit teszel miért igyekszel, higgy benne, higgy benne, hogy erőtök, higgy benne, hogy a kapocs mi összeköt titeket, mi védelmező lánc mit hoztatok létre, gondolatban köt össze titeket s nagyon erős mit tettetek, nagy ereje van neki.Hát lássatok neki, tegyétek dolgotok újból erőt kovácsoljatok együtt közösen, együtt tegyétek dolgotok, együtt mindannyian azon a szent napon mit mindannyian tudni fogtok, hívást éreztek,mindannyian egyként érkeztek. Én tudom terelnek titeket, én tudom s látom fény világít, tűz lobog Kárpáthaza földje oltalom, átalakít, átformál, dimenziókapu Ő maga, is egy dimenziókapu hol átjár, eltűnik s átalakul transzformált energia, mi ide érkezik s mi tovább árad. Ti vagytok mind a kapcsai, ti vagytok mind generátorai, ti magatok, higgyetek benne s tegyétek dolgotok. Bőrötöket ostor szilánkja sosem éri, nem érheti hisz Kárpáthaza nem azért ily erős és felemelkedett, hogy szívetek összetörve, összetörjön s ti elesve porba essetek. Ti erős emberek, erős szívvel, lélekkel érkeztetek tudván dolgotok nehéz de annál nagyobb a feladat miért itt vagytok mindannyian. Higgyetek benne, érezzétek minden napon, szent és csodás a feladat mit kaptatok, megmenteni saját magatokat,a Hazát. Ezzel a világban lévő felfordulást, káoszt mi ez teljesít ki, ez alakít át, mit ti tesztek. Higgyétek feladat nektek, oltalmazó kéz vezet s figyel reátok. Drága gyermekek, kik születtek, kik most érkeztetek s érkeztek mindannyian, mindannyian tegyétek dolgotok, tegyétek azt miért idejöttetek s itt vagytok, s ti kik már megszülettetek Földi létben éltek, szívetek által hallgassatok engem, szívetek által halljátok s olvassátok-e sorokat, védelmező kéz s oltalom, oltalom minden nap, minden pillanat mi a létben benne van, a lét minden apró rezgésének része mi körülvesz téged, s te saját részed. Hidd s tudd így van megírva, így van neki jele s jelenléte bennetek s mindenkiben. Kérlek hát most bennetek, tiszta Kárpáthazában élő Magyar emberek, fogjatok össze s közösen, közösen tegyétek dolgotok. A békés szívet, a szeretet az egyetlen út. A közös cél legyen amit körbehoztatok, amit létrehoztatok, kört alkottatok, minél erősebb legyen. Gondolj rá nap-mint nap s érezd, érezd hol voltál, mit tettél, éleszd-éleszd erősítsétek mert ideje most jött el neki. Nem véletlen az idő miért nem szóltunk s miért nem olvastál üzenetet, ő miért nem küldte neked s nektek ? Mert nem tette s nem tehette ,nem volt neki dolga, nem volt ideje, hogy megtörténjen e létben. Most változás történt ismét a térben, az erőben. Meg kellett várni s megvártátok ti magatok, mi újból történt, Napéj egyenlőség napján, estéjén, a térben az erőben változás történt meg. Eljött hát egy utolsó, utolsó leheletnyi szakasz, a történet utolsó kockái pörögnek, s lassan vége mindannak mit így láthatatlanul tettetek eddig s érzékeltetek. Minden változik, kézzel foghatóvá válik körülöttetek s bennetek. Ismét erősödik minden s feladat vár titeket. Nagyobb, tisztább, érezhetőbb mint bármikor. Hát készüljetek, eddig is készültetek s higgyétek, tudjátok, oka volt mindannak, miért most érkezik s miért most történik minden. A változás erősödik,a fény egyre nagyobb, a tüzetek ég Kárpátot erősítve, erősödnek a Sólymok és a Szarvasok. Egyre többen vannak,gyűlnek s gyülekeznek. Őseitek ereje összeadódik mint ti magatok a körben. Ne harcra készüljetek, nem célja s nem feladata neki, más történik, várjátok ki. Felemelkedett Mester ki szóltam nektek ismét, szólok, üzenek nektek. Ébredjetek ! Ébredjetek teljes szívetekben, ébredjetek, mert itt a nap s pillanat, hogy tiszta legyen mindaz, érezhető, látható, mi körbevesz titeket. Függöny hullik le s kitisztul a kép, valóság látszik, ez a teljes remény a lét s a cél. Örvendjetek hát, szívedben boldogság legyen, bármily nehéz mikor körbe nézel, a legnagyobb boldogság szívedben legyen, s a nyugalom mi körbevesz mindent s mindenkit ki engedi. Érezzétek mit üzen s mit mutat képben, érzetben mindannyitoknak, mit üzen, mit üzen a csend mikor magadban ülsz kint Földel egyesülve, Ég felé nyitva, mit üzen a szíved mikor elméd eltűnt s tudatod van nyitva. Éleszd magad, éleszd, hogy élhess, s megéld mi közeledik. A végső szakaszt, a fény napját mi felvirrad hamarosan ! Kájelá Ha regisztrálsz a Drunvalo Melchizedek NETWORK oldalra, meghallgathatod Lee Caroll-al a Kryon könyvek írójával készített beszélgetést a Tiszta Hangok rádióban ami 2011. 09. 24-25 én lett felvéve, és a MAGYARSÁG MOSTANI SZEREPÉRŐL, FELADATAIRÓL is szó esik. TÁJÉKOZTATÁS Ez úton tájékoztatom Egyházunk tagjait, rokonszenvezőit és minden érdeklődőt a Yotengrit Egyházzal kapcsolatos tényállásokról. Mint ismeretes 2011. augusztus 18.-án nyilvánosságra hoztam, hogy Zétényiné Farkas Csillát és Cser Zoltánt minden Egyházban viselt tisztség alól fölmentettem. Az Egyházat semmilyen vonatkozásban sem képviselhetik. Nem közvetíthetik tanait és nem használhatják föl semmi módon a Yotengrit-könyvek tartalmát, melyek egyébként is személyes birtokomban lévő védett szövegek. A nevezettek döntésemnek ellenszegültek és azon mesterkednek mind a mai napig, hogy engemet saját Egyházamból kipenderítsenek. Fölhívom az érdeklődők figyelmét, hogy nem hajlandók visszaadni semmit. Birtokukban van még: -egy kivételével az összes egyházi levelező fiók, -a Hivatalos Yotengrit-blog , -az egyházi Facebook fő oldala, melyet átneveztek Bü Ün-re; és a Facebookon belül a következő oldalak és csoportok: AJA, UKKÓ, Máté Imre bácsa mikroszkóp alatt, Yotengrit Munkacsoport, Gyerkőc yotengrit, Yotengrit Gyerkőcoldal. Tehát vigyázat! Nehogy bolondgombát tálaljanak! Máté Imre a Yotengrit Egyház főbácsája  Ha úgy érzed, hogy szívesen támogatnád életünket, vagy a honlap fentartásában segítenél, írja az email cimemre:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
, vagy küldj pénzt az alábbi bankszámlára. Köszönjük a család nevében! B.B. HU 32 10104167 - 77169500 - 01003009 |