|
Mottó: Az ISTENI REND, a REND-SZER nélkül a
TEREMTÉS nem tud működni!
Samael
A REND ERŐI és a REND ellen hatók
2009. május 7.
A Krisztusi Tanács (Nagy Fehér Testvériség - gyury) nevében kérünk fel téged, hogy továbbítsd ezt az üzenetet.
A megalakult REND, Szerves részét képezi a FÖLDNEK.
Ebben a RENDBEN különböző ERŐK hatnak.
Azok az ERŐK, amelyek itt helyet foglalnak, csak a SZERVES LÉTEZÉSI FORMÁT TÁMOGATJÁK.
Ebben a TÉRBEN és RENDBEN már nincs helye a rendbontásnak!
Azokat az erőket, (nevezzük szervetlen létezőknek:- akik, nem tudtak
bekötődni az ÚJ FÖLD mintájába, sem energetikájukkal, sem tényleges
létükkel),- NEM ENGEDJÜK HATNI EBBEN a TÉRBEN és LÉTEZÉSBEN!
Most alakul ki és erősödik fel egy olyan különválási folyamat, amelynek részeként különböző rendekre bomlotok.
Mindenki megtalálja a MAGA RENDJÉT és HELYÉT, és annak megfelelően illeszkedik bele a SZERVES LÉTEZÉSBE.

Azok az erők, akik nem tudtak/tudnak energetikájukban megújulni, tudatosodni,- ők egy másfajta létezésben vesznek részt.
A KÉT REND egyre távolabb kerül egymástól, mint emberi, mint létezési szinten.
Nem adunk már teret a rendbontóknak!
Ez egy hosszú folyamat lesz és ennek a megvalósulása bizony sok időt vesz igénybe.
De az ÚJ FÖLD érdekében és VÉDELMÉBEN már nem engedhetjük meg, hogy túlkapások történjenek.
Nem engedjük háborítani a FÖLD nevű Bolygó egyensúlyát, és semmiféleképpen nem adunk teret az ártó megnyilvánulásoknak!
Megpróbálom elmagyarázni a könnyebb érthetőség végett.
Az
olyan megmozdulások, amelyek abban az irányban történnek, hogy
kiaknázzák a FÖLD kincseit és javait,- fokozatosan meghiúsulnak!
ÖKOSZISZTEMATIKUS RENDSZER lép életbe, ami azt jelenti, hogy a
Természet egy olyan megújulási folyamaton meg keresztül,- amelyben
ezektől az egyedektől megvonja a támogatást.
Ennek eredményeképpen, már nincs létjogosultságuk E FÖLDI ÉLETHEZ, és egy másik földi minőségbe lesznek áthelyezve.
Ugyanez történik a szerves születési csatornával is.
AKIK az ÚJ FÖLD részét alkotják és részt vesznek a munkájában,
és az ezután leszületők, AKIK tudatossági szintűk magas fokán állnak,-
ŐK, a megújított születés csatornán keresztül térnek meg E FÖLDI LÉTBE,
az ÚJ FÖLD TERÉBE.
Azok az erők, akik nem kívánnak részt venni az ÚJ FÖLD állapotában, nem
kívánnak szervesen bekötődni,- ők egy másik minőségű földi térbe kapnak
leszületést. Így távolodik el egymástól a két közeg.
Az ÚJ FÖLD felügyelete, a KRISZTUSI TANÁCS megújult MINŐSÉGŰ és TÖRVÉNYŰ felügyeletet alá esik.
Már nem enged utat a túlkapásoknak, a REND bontásnak!
Éppen ezért fogadjátok el az ÚJ TÖRVÉNYEKET.

A KRISZTUSI TANÁCS,
csak a LÉTEZÉSNEK a SZERVES FORMÁJÁT támogatja.
- ebben támogatottságot élvez, minden olyan LÉTEZŐ megnyilvánulási
forma, amely energetikájával, létével, szervesen kötődik és beleillik a
MEGÚJÍTOTT FÖLD RENDJÉBE.
- amennyiben, ezen követelményeknek nem felel meg,- akkor megvonjuk a támogatottságot tőle.
Ez azt jelenti,- hogy csak saját energetikájával és létével tud működni
és hatni. Az Isteni megnyilvánulás magas fokú minőségét nem veheti
igénybe.
Akik az ÚJ FÖLDÖN foglalnak helyet,- de a rendbontásnak adnak teret,
ők is különböző törvényeknek lesznek alávetve.
Többek közt a szeretetlenség törvényének.
Ezeket a rendbontókat a KRISZTUSI TANÁCS minősíti,- még pedig annak megfelelően, hogy milyen mértékű volt a rendbontásuk.
A szeretetlenség törvénye:- mindazt az energetikai megvonást jelenti, amivel az ISTEN az ember irányában megnyilvánul.
Különböző CSILLAGNEMZETSÉGEK erőteljesebb megnyilvánulási formával lesznek jelen az ÚJ FÖLD RENDJÉBEN.
Gondolok itt többek közt a SÁRKÁNY CSILLAGNEMZETSÉGRE.
ŐK játsszák itt a FÖLDÖN a fő védelmi szerepet. Az Ő hatáskörük alá tartozik a BOLYGÓ ÁTEMELÉSE és ÁTALAKÍTÁSA.
Az Ő jelenlétüknek köszönhetjük ezt a megnyilvánulást, amelyben eddig
fokozottan, előrehaladottan bekötődtünk a SZERVES LÉTEZÉSBE.

A következő CSILLAGNEMZETSÉG tagjai újdonságként hatnak,
- ők egy új megnyilvánulási formával lépnek elő,
- ŐK a KRISZTUSI TANÁCS REND ERŐIKÉNT hatnak,
- ezért KRISZTUS KATONÁINAK nevezzük őket.
Az Ő feladatuk a közeljövőben lép életbe, ezért már alapos áthangolásnak és kiképzésnek vetettük alá őket.
Ők KRISZTUS KATONÁI, akik a REND ELEMÉHEZ tartoznak.
Ők felügyelik a RENDET, mindazt a szemléletet képviselik, amelyet
KRISZTUS, mint a MINDENSÉG URA és PARANCSOLÓJA tükröz vissza az
emberiség számára.

Még egy megnyilvánulási formával találkozunk, amely már fokozottan van jelen az Új FÖLD RENDJÉBEN, - a JELENVALÓVAL.
A JELENVALÓ minőség azt jelenti, hogy az itt élő emberek tudatossági
szintje elérte azt kritikus hányadot, amelyben képes megújítani magát
és beilleszteni a SZERVES LÉTEZÉSBE.
Ez az állapot egy aránylag jó tendenciát mutat. Ezek az emberek, akik a
JELENVALÓT tükrözik vissza,- mint energetikai mintában, mint
felkészültségben, készen állnak az ÚJ REND beiktatására és bizonyos
általuk lehetőségként kapott keretek beiktatására.
Éppen ezért az ő szerepük nagyon fontos.
A JELENVALÓK többféle minőségekkel rendelkeznek és éppen ezért többféle feladatkörrel.
Ez egyik fő feladatkör,- az üzenetek, közvetítések tudósítása,
továbbadása. Ők folyamatos átképzés alatt állnak. Az ő életvitelük nem
tartozik a legkönnyebbek közé, mert mint energetikában, mit
személyiségben egy másfajta megnyilvánulással és közeggel rendelkeznek
mint a körülöttük élő JELENVALÓ társaik.
Sokkal alaposabb kiképzésnek, és áthangolásoknak kell alávetnünk őket,
hogy ÜZENETEINK, ami rajtuk keresztül kerül átadásra, mindenféleképpen
az EGY ISTENI /KRISZTUSI ÖRÖK IGAZSÁGOT tartalmazzák.
Ámen.
A Kegyelmi időszak kitolódott
2009. május 6.
Én a vándorok őrzője és segítője, a
betegek és a FÖLD gyógyítója Rafaelként szólok hozzád. Az elmúlt
időszakban különböző összehangolások történtek,
- a két világ összekötötte magát. Most egy olyan folyamaton mentek
keresztül ebben az időszakban, amelyben a régi energiák és
történések,megnyilvánulások lezárulnak.
Más
idősíkra léptetek át. Ez azt jelenti, hogy kezdetét vette egy olyan
Világkép, amelyben a Mindenség Ura és Parancsolója, egy olyan
életeseményt, történést tár fel előtettek, amelynek szervesen a részét
képviselitek.
Ebben az időszakban a bolygórendszeretekbe egy új
erő érkezik. Ő már egy másfajta tudatosságággal kíván részt
venni/vállalni a FÖLD felemelkedési folyamatában. Ő az Én Rendemet
képviseli.
Ő egy olyan megnyilvánulást hoz magával/hordoz magával, amelyben az
Isteni Akarat és a Szeretet összetett és egységes erőként hat.
Nemsokára megláthatjátok, hogy e RENDben milyen jelentős változások
történnek, veszik kezdetüket. Éppen ezért, arra kérlek benneteket, hogy
fokozottan figyeljetek az érzékszerveitekre, hagyatkozzatok rá, és
vegyétek igénybe mindazt a multidimenzionális tulajdonságaitokat,
amellyel már sokan rendelkeztek.
Az elkövetkező időszakban nagy szükségetek lesz erre.

A szerves születési csatorna is egy megújítási folyamaton ment keresztül, amelyben minden Létezőt egy magasabb szintre emeltem.
Ennek eredményeképpen, most
már egy olyan szakaszba léptetek be, amelyben a FÖLD nevű bolygón élő
emberek egy különös kiváltsággal rendelkeznek. Lehetőséget kaptak arra,
hogy saját sorsukat ISTENI KEGYELEMMEL irányítsák, így a KEGYELMI
Időszak kitolódott.
Éppen ezért és erre utalva kérlek benneteket, hogy egy
mélyebb/alaposabb önvizsgálatnak, kritikának vessétek alá magatokat
saját lelketek által. Ennek függvényében kérlek benneteket, hogy a
helyes útra lépjetek, a helyes irányt találjátok meg, és az embereket
is erre vezessétek!
A KEGYELMI IDŐSZAK, ATYÁNK különös Kegyelme és irántatok érzett szeretete által tolódott ki.
Az Ő Rendjébe tartozó szerves erők, akik Krisztusi létezőként vannak
már jelen az Új Földön,- képesek voltak egy olyan tudatos
eszmevállalással beteljesíteni, végig vinni az adott/ felvállalt
feladatukat, hogy ennek dicséreteként és áldásaként a KEGYELMI IDŐSZAK,
meghatározatlan ideig kitolódott.
Így az a megnyilvánulás, amit ti utolsó/végső Figyelmeztetésként
jelöltök/jelöltetek meg, az most ebben a korszakban hátrébb tolódott.
A megtörténte mindattól az emberi megnyilvánulásoktól függ, amelyet
kibocsátatok magatokból. Annak függvényében, hogy miképp/ hogyan
cselekszetek. Mennyire tudtok élni ezzel a KEGYELMI KORSZAKKAL, és
mennyire tudjátok mindezt beépíteni az adott/jelenlévő Rendbe.
Én Rafael szóltam, áldottak legyetek ti, akik a Jelenvalót tükrözitek vissza és adjátok tovább a Létezésben.
Ámen.
Forrás: Csillagszülött.hu
|