|
Nagyon sötét szobában vagyok… és egyszer csak megjelenik egy Angyal… (Jézus) a látomás egyre fényesebbé válik…
Anthony de Mello: A bizonyosság c. lelkigyakorlata nyomán Nagyon sötét szobában vagyok… és egyszer csak megjelenik egy Angyal… (Jézus) a látomás egyre fényesebbé válik… mígnem olyan fény árasztja el az egész termet, amely mindent csodálatos szépséguvé alakít… Miközben átadom magam ennek az átváltoztató Jelenlétnek, látom, ahogyan átalakulok… Egy ideig szemlélgetem azokat a tagjaimat , amelyek tündökloen sugárzóvá váltak… A Jelenlét rámutat egy falra, amelyen megjelenik egy látomás: lejátszódik mind az a jó, amelyeket életem során cselekedtem, illetve amelyek rajtam keresztül, általam történtek… A látomás most azokat a tulajdonságaimat mutatja, ahol sikerült elonyömre változnom: legyozött félelmet… azokat a nehezteléseimet és haragjaimat, amelyektol sikerült megszabadulnom… a mégis megvalósított lehetetlen dolgokat… Láttam ezen a csodálatosan megvilágított „vetítovásznon” életem minden szakaszának szépségeit és jóságait: – újszülött koromból… – gyermek koromból… – és kamaszkoromból… Jelképeken keresztül megértem, hogy mit jelent létezésem… Képek villannak fel a „vetítovásznon”, s én örömteli csodálkozással nézem ezeket a jeleneteket… legalább egy tucatot… Végezetül pedig felragyog az elottem lévo nap, hét… hónap… év… az élet értelme… és szépsége… Láthatom a virágokat, amelyek az út mentén nyílnak… a magvakat, amelyek sosem tudnak kibújnia a földbol… gyenge hajtásokat, amelyeket eltaposnak az emberek, lelegelnek a jószágok, amelyeket feléget a perzselo nap heve… A fejlodés minden egyes szakaszában ezreknek kell elpusztulni ahhoz, hogy közülük egy virágba szökkenhessen… Látom, amint petesejtek trilliói mennek veszendobe, s magzatok pusztulnak el… s újszülött csecsemok sokasága hal meg, mire egy felno közülük. Látom milliók eredménytelen küzdelmét, akik híres színészek szeretnének lenni vagy írók, politikusok, szentek… de a legtöbbjüknek ez nem sikerül, csak egy maroknyinak. Így érkezem el életemben odáig, ahol tartok, de hogyan? Unalomtól elvesztegetetett számtalan órán keresztül… haszontalan beszélgetések… idotöltések, mulatozások… munkára képtelenné tevo betegségek által… vagy olyan szenvedéseken keresztül, amelyeket én hoztam magamra… Tengernyi olyan energiával, amelyet felesleges tervezgetésre pazaroltam… halva születet elképzelésekre… és terméktelen vállalkozásokra… Megszemlélem azt a temérdek lehetoséget, amelyet mind eldobtam magamtól… talentumaimat, képességeimet, amiket nem használtam...a kihívásokat, amelyeket nem mertem elfogadni… soha nemlétezo ígéreteket… s ami még rosszabb, soha be nem tartottakat… Mind ezt nem szomorúsággal, buntudattal szemlélem, hanem türelmes megértéssel, mert az élet nem csak sikerekben, hanem bukásaiban is szeretném megszeretni… Látom a bibliai példázatot, amit az Úr mondott a mennyeknek országáról: A szántóveto kiment e földre, hogy elvesse a magokat: némelyik sziklás talajra hullott, mások tövisek és bogáncsok közé, némelyik az útra, ahol eltapossák vagy az ég madarai csipegetik fel, és némelyik százszoros termést hozott, esetleg kevesebbet vagy hatvanszorosat… És én szeretem ezt az egész szántóföldet. Szeretem a sziklás talajt és a termékeny földet is… az ösvényt, a töviseket, a bogáncsokat is… mert mind része az életnek. Szeretem a magot is, amely annyira termékeny… és azt is, amelyik az átlagot termi…Ma különösen is szeretem azt a magot, amelyiket csak azért vetettek el, hogy elpusztuljon… s így mielott feledésbe merülne, áldott lesz, és szeretetem megváltja… A „vetítovászon” most eltunik… tudatában vagyok az Úr jelenlétének… mígnem az is elhalványul, s én egyedül maradok a sötétben a látomástól életre kelt szívemben… |
